Hírek
Karrier
Ötmilliárdot költenek az Audi győri kétnyelvű iskolájára
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 12:57
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát, az erre fordított ötmilliárdos összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák – hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.
Állampapír / Kötvény
Soha ilyen olcsón nem úsztuk meg az aukciót
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 12:42
Magas, több mint négyszeres túljegyzés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság
Nemzetközi nyomásra lehet vége a közel-keleti harcoknak
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 12:24
Azon is sok múlik, hogy Izrael mikor érzi úgy, elérte a célját a szárazföldi akcióval.
Utazás
Tarlós is szükségét érezte megszólalni a verekedő taxisok ügyében
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 11:30
Fontos a taxisok biztonsága, de az utasoké sem kevésbé lényeges, ezért is elfogadhatatlan egyes taxisok eljárása - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-vel. Áttekintené a tavalyi fővárosi tarifarendelet tapasztalatait is, amely sok esetben durva áremelkedést okozott.
Makro / Külgazdaság
Öt hónap alatt 18 ezerrel lett kevesebb magyar
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 10:52
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Adó
400 milliós csalást leplezett le a NAV
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 10:43
Műtrágyával és fonallal üzletelő, fiktív számlákkal dolgozó bűnszervezetre csaptak le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az ügyekben költségvetési csalás miatt hét embert vettek őrizetbe - tájékoztatta kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Makro / Külgazdaság
Sorra mennek perre a bankok - Nem fizet az EU Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 10:29
A CIB is perel az egyoldalú szerződésmódosítások miatt – 3 hónapja nem kap Magyarország pénzt az Európai Uniótól
Makro / Külgazdaság
Április óta egyetlen fillér sem jött volna Brüsszelből?
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 09:52
Április óta nem érkeztek fejlesztési pénzek Brüsszelből, ahol változatlanul vizsgálják a hazai pályázati, elosztási rendszer átalakítását. A kormány be sem nyújtja a számlákat, valószínűleg tart az elutasítástól. A kiesés költségvetési hiányként jelenik meg – írja a 444.
Vásárló
Örökléssel rendezi a nyugdíjproblémát a kormányzat?
Nagy László Nándor | 2014. július 22. 09:43
Érdekes és megmagyarázhatatlan elemekkel változtatták meg az öröklés rendjét az új Polgári Törvénykönyvben. Ami biztos: illdomos jóba lenni az anyósunkkal - örökölhet.
Részvény / Deviza / Áru
Küzd az OTP, hogy a nulla felett maradhasson
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 09:21
Az OTP a gyenge láncszem, alig tud a pozitív tartományban maradni. Mintegy 0,4 százalékos pluszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX kedden reggel.
Deviza / Áru
Itt a Soros-grafikon a jenről, stabil a forint
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 09:01
Az euró/forint stabilan, 309,1 körül kezdte a napot. A „Soros-grafikon” a jen gyengülését jelzi előre az euróhoz képest. Kissé tovább erősödött a dollár, mindenki a rúpiára figyel.
Részvény / Deviza / Áru
Erős nyitást várnak Európában
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 08:38
Emelkedő indexekre lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor kedden. A szakértők szerint nem annyira a véres politika, mint inkább a tőzsdei cégek nyereségtermelő képessége befolyásolja az árakat.
Utazás
Mol Bubi: a fizetés sem biztonságos?
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 08:25
Komoly biztonsági aggályokat látnak egyes szakértők a Mol Bubi terminálok bankkártya-elfogadó rendszerében.
Utazás
Csődbe ment egy orosz utaztató-óriás - kell-e félni Hévízen?
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 08:15
Más irodák hamar átveszik majd a most csődbe ment orosz Néva utazási iroda helyét a Magyarországra irányuló utaztatásban. A orosz vállalat több ezer külföldön rekedt turistájának hazavitelét most szervezik.
Részvény / Deviza / Áru
Hat éves csúcsra emelkedett Ázsia, Moszkva viszont zuhant
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 08:07
Az MSCI Asia Pacific Index 2008 júniusa óta nem látott csúcsra emelkedett kedden reggel. A moszkvai tőzsdeindex viszont három nap alatt hat százalékot esett.
Makro / Külgazdaság
Bárcsak mindig ennyire egyetértenének – 18-ból 18 ugyanazt mondja
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 07:47
A 18 megkérdezett elemző közül 18 kamatcsökkentést vár mára. Egy hónappal korábban is hasonlóak voltak a várakozások. Két százalék alá nem valószínű, hogy mennének.
Pénzügyi szektor
A CIB is feliratkozott a perelők sorába
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 07:36
A CIB Bank Zrt. 20 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött a fogyasztói devizakölcsönökkel kapcsolatos árfolyamrés korrigálására, és bíróság előtt is bizonyítani szeretné, hogy szerződésmódosításai tisztességesek voltak - közölte a bank hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály megint elmagyarázza, miért nem megszorítás a megszorítás
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 07:20
Az idei első féléves 82,6 százalékos államháztartási hiány nem számít magasnak, és ezúttal is a szokásos lefutás jellemzi hiányt, vagyis az első félévben magasabb a több kiadás miatt, de év végére "kisimul" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn este. Elmagyarázta, miért nem megszorítás a 110 milliárdos zárolás.
Befektetés
Még rejtély, mennyi lakossági állampapíron szedték be a kamatprémiumot az intézmények
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 05:40
Egyelőre nincsenek számok az Államadósság-kezelő Központban arról, hogy mennyi Bónusz Államkötvény került lakossági helyett (külföldi) intézményi befektetői kezekbe. Az új szabályok szerint az új kibocsátásokkal a másodpiacon is csak lakossági és nonprofit ügyfelek kereskedhetnek.
Örülünk, Vincent?
TGM esete a négymillió koldussal (rémisztően ellenszenves indulatposzt)
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 20:28
"Az, ami a Lipótváros szívében, a Szabadság téren, a 2014. július 19-éről 20-ára virradó
Biztosítás
Öreg autóval külföldön - így kerülhet nem várt százezrekbe a nyaralás
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 20:01
A magyarok járnak a legöregebb autókkal külföldre, az átlagosan 12 éves járműparkkal a sereghajtók között vagyunk a nemzetközi utakon. Ha lerobban a kocsi, rémálommá válhat még a legkellemesebbnek ígérkező nyaralás is.
Biztosítás
Van miből félretenni? Te hogyan gondoskodsz gyereked jövőjéről?
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 17:58
A magyaroknak a legfontosabb értékek között szerepel a család. De tudunk-e gondoskodni gyermekeink jövőjéről, és ha igen, hogyan, amikor a napi kiadások is óriási terhet jelentenek?
Részvény / Deviza / Áru
Az érdektelenség mentette meg a magyar börzét
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 17:50
Alacsony forgalom mellett felülteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX). A vezető részvények árfolyama vegyesen változott.
Makro / Külgazdaság
Csak úgy zabáljuk az áramot ebben a melegben - ma csúcsot dönthetünk
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 17:27
Megnőtt az áramfogyasztás a hőség miatt, az idei nyár eddigi legnagyobb csúcsterhelése az előzetes adatok alapján hétfőn várható, 6007 megawatt értékkel.
Agrár
Elvonja a pénzt a kormány a zöldbáróktól, kíváncsi, ki kapja?
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 16:53
Évente 20 milliárd forintról van szó. A növénytermesztők lesznek a vesztesek.
Pénzügyi szektor
Az MKB-nak is elege lett, perel
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 16:41
A bank több mint 5 milliárdra teszi az ügyfeleknek fizetendő kártérítést. Az egyoldalú szerződésmódosítás miatt perel.
Adó
Behajt a NAV - senki nem menekülhet a kamarai díj megfizetésétől
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 16:31
Június végéig 53,3 millió forint kamarai hozzájárulást hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Makro / Külgazdaság
Állattartók kapják a zöldbárók pénzét - Hiány: rekord is,meg nem is
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 16:21
Állattartók kaphatják a nagygazdaságok támogatását – Hiába volt rekord alacsony a júniusi államháztartási hiány, félév alatt összejött az éves deficit 82,6%-a – 3 bank perel az egyoldalú szerződésmódosítás miatt
Vásárló
Lassan újra megszeretik a szerdát az autósok - olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 15:44
Szerdán bruttó 3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A gázolajé nem változik.
Makro / Külgazdaság
Nincs meglepetés: 82,7 százalékon az államháztartás hiánya
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 15:30
Nem változott a hiányadat: az első hat hónapban az éves deficit 82,6 százalékát szedte össze hazánk - még a rekord kedvező júniusi adat ellenére is.
Makro / Külgazdaság
Ki lőtte le? Rengeteg a kérdőjel a maláj gép körül
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:59
Szakértők szerint egyelőre lehetetlen megmondani, hogy ki lőtte le a maláj légitársaság utasszállítógépet.
Pénzügyi szektor
Az OTP nyerte a bankkártyás útdíj fizetés tenderét
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:52
Egyedüli ajánlattevő volt az OTP Bank és fél áron vállalta a rendszer kiépítését.
KKV
Ittál már ilyet? Itt az első hazai biosör
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:40
A júliusban záruló 300 millió forintos, tisztán hazai finanszírozású fejlesztés eredményeként létrejött az első magyar bio búzasör, az Alakor.
Utazás
Özönvízszerű eső, jég, és viharos kifutószél jöhet
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:25
Hevesebb zivatarok, özönvízszerű eső várható a héten, erős lehet a szél. A kánikulának ezzel vége lehet, de jelentős lehűlés nem lesz.
KKV
Beszállna a macedón energiapiacba az MVM
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:13
A villamos műveket a macedón és albán villamosenergiai hálózat összekötése is érdekli.
Biztosítás
CIG Pannónia: miért épp vállalati üzletágat tart meg egy életbiztosító?
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 14:01
Megszabadul a lakossági nem életbiztosításaitól a CIG Pannónia Biztosító: leánycégében, az EMABIT-nál lévő állományt az Aegon veszi át, amely augusztustól saját név alatt a CIG utasbiztosítását kínálja.
Makro / Külgazdaság
Vége lehet a pénzmosásnak - Hulladékhúst adtak a gyorsétteremben
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 13:36
Az OTP is perel az egyoldalú szerződésmódosítások miatt – Jövőre forintosíthatják a devizahiteleket – Hulladékhúst adtak el több gyorsétteremben is Kínában
Örülünk, Vincent?
Orbán Viktor véletlenül egy patkányt nevezett ki római nagykövetnek
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 13:34
"Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros összes hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon ...
KKV
Több lesz a munkahelyi baleset a megszorítás után?
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 13:26
Nem kedvez a munkabiztonságnak a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint, hogy az önálló munkavédelmi felügyelet kormányhivatalokba integrálása után 30 százalékkal kevesebb ellenőrzést végeznek a felügyelők.
Karrier
Baj lehet a szabadságolásból - mindenkinek ki kell venni, ami jár
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 12:43
Az új Munka törvénykönyv szigorúbb a szabadnapok tárgyévről történő átvitelével kapcsolatban. Ha a munkaadó nem küldi el alkalmazottját szabadságra, akkor automatikusan jogszabálysértést követ el, még akkor is, ha a munkavállaló sem akart szabadságra menni.
Karrier
Hajón dolgozol? Így változtatna Brüsszel az életeden
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 12:14
A belvízi árufuvarozó és személyszállító hajókon dolgozók, a legénység és a kiszolgáló személyzet munkaidejének alapszintű szabályozására tett javaslatokat az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság
Szja-, vagy áfacsökkentés, a kettő együtt nem megy
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 12:05
Varga Mihály azt mondta: 500 milliárdos kiesést jelentene az egyszámjegyű szja. Beszélt a devizahitelekről is.
Deviza / Áru
Maláj gép, kamatvágás, devizahitelek - mi lesz veled, forint?
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 11:55
Ma a 309 és 310-es szint között ingadozik a forint euró árfolyama - egyelőre nincs nagy mozgás.
KKV
Megszabadul amerikai lányaitól az orosz acélóriás
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 11:45
Az egyik legnagyobb orosz acélgyártó, a Severstal hétfőn bejelentette, hogy 2,3 milliárd dollárért eladja két amerikai leánycégét.
Makro / Külgazdaság
Mi lesz még ebből? Beláthatatlan következményei lehetnek a maláj gép katasztrófájának
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 11:35
A Financial Times publicistája szerint a maláj utasszállító lelövése után Európának pénzügyi szankciókkal kellene sújtani Oroszországot.
Friss
Nemzetközi
Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
Az ukrán pénzintézet válaszában több érdekesség is akad.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot
16:54
-
Közölte az Exxon, mennyit bukott eddig Trump háborúján
16:13
-
Ursula von der Leyen atomfegyvert akar az uniónak
14:10
-
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
13:33
-
Kétszeresére nőtt a repülőgép-üzemanyag ára
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egy kíméletlen jóslat a mai valóságunkról
18:52
-
Friss termékek, helyi ízek, kézműves portékák – újra jön a Szak(MA)rket Egerben
15:34
-
Előrelépés az egri elkerülő út ügyében: a helyi igények is bekerülnek a tervezésbe
15:02
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
2026. április 8. 15:44
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
2026. április 8. 17:11
-
Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
2026. április 8. 19:33




