3p
A Befektetővédelmi Alap visszavonulót fújt: a Buda-Cash botrány kapcsán nem alkalmazza a kockázatarányos díjszabását. A csalások ellen ugyanis nem védhet meg ez a rendszer.

A csalásokra, visszaélésekre nem megfelelő válasz az intézményvédelmi alapok kockázatarányos díjstruktúrája - bizonyította be végérvényesen a Buda-Cash csődje.

Hiába vezetett be ugyanis a Befektető-védelmi Alap (Beva) 2012-től egyfajta kockázatarányos díjkorrekciós rendszert, a mostani brókercsőd után a Beva igazgatósága úgy döntött, hogy a Buda-Cash ügy kapcsán kialakult helyzet miatt 2015-ben ezt a kockázatarányos díjkorrekciós hatást a díjrendszerben nem érvényesíti - mondta el Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója a Privátbankár.hu-nak. A díjkorrekciót már csak azért sem alkalmazzák az idén, mivel annak ez évre várható összesített hatása a Beva díjbevételeit csökkentette volna - mondta el a szakember.

 

 

A Beva díjképzésében egyébiránt a védett letétek alapján számított éves díjat viszonylag kis mértékben (a teljes díjbevétel szintjén 4-5 százalékban) korrigálta a kockázatarányos díj, azaz messze nem az egész díjalapra vetült a módosítás.

A Beva az egyes tagok tőkeellátottságát tekinti az egyedi kockázatosság legfontosabb szempontjának, a díjkorrekciót megalapozó adatok a tagok által májusban szolgáltatott auditált információk alapján számolják.

Ezen adatok szerint pedig a Buda-Cash-bedőlését semmilyen módon nem volt lehetőség előre jelezni - hiszen az auditált számok szintjén az elmúlt hetekig a társaság biztos lábon álló cégnek tetszett. (Pontos információkat nem kaphattunk, hiszen a Beva szabályzata szerint az egyes tagok által fizetendő éves díj mértéke nyilvános információ, de a tagi adatszolgáltatás tartalma, illetve az egyes tagok kockázatosságának alakulása nem publikus.)

A Beva kockázatarányos díjszabásának kudarca alapján komoly kérdés: vajon lehet-e/lehetett-e volna korábban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) esetében olyan kockázatarányos díjszabást alkalmazni, amely legalább részben segítséget tudott volna nyújtani arra, hogy az OBA a tavalyi és az idei takarékszövetkezeti (Körmend, Orgovány, ALBA és Alföld) és hitelintézeti (Széchenyi Bank, DRB bankok) csődök révén ne veszítse el teljes vagyonát.

Miután auditált adatok valóságtartalma kérdőjeleződött meg, nekünk is módosítanunk kell korábbi álláspontunkon: ilyen típusú visszaélésektől aligha tudott volna megmenteni egy mégoly kiforrott kockázatarányos struktúra sem.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG