Amióta az ukrajnai konfliktus kitört, sokan rettegnek attól, hogy Oroszország felújítja világbirodalmi törekvéseit, és újra rátámad egykori gyarmataira. A jelek azonban nem erre mutatnak, ennél jóval kevesebbel is megelégszik Putyin, és ezt szavai közül ki is lehet olvasni, bár tény, hogy sosem mondja ki konkrétan, mik a célok. Nem is mondhatja, ugyanis 25 évvel a birodalom felbomlása után ezek sem hangzanak jól, és a nemzetközi joggal sem összeegyeztethetőek. Ugyanakkor, ha valaki, mi magyarok egy kicsit megérthetjük, hisz jó 75-80 éve hasonló szituációban voltunk, bár rosszul jöttünk ki belőle.
A birodalom és az oroszlakta területek
A dolog megértéséhez nézzük át, meddig tartott egykor az orosz birodalom, és mik azok a területek, ahol ma oroszok laknak. A kettő ugyanúgy eltér egymástól, ahogy az ezeréves Magyarország is sokkal több volt, mint a magyarlakta területek.
Nyugaton a legnagyobb kiterjedése idején Oroszország megszállta Finnországot, a mai Lengyelország kb. felét (a többi német, ill. osztrák fennhatóság alatt volt), a Baltikumot, Moldovát, és persze teljes Ukrajnát és Fehéroroszországot. A Kaukázusom túl Grúziát, Örményországot és Azerbajdzsánt (a közép-ázsiai részekkel most nem foglalkozunk, a jelen helyzet szempontjából nem lényeges).
A Szovjetunió felbomlásának idejére a mai Orosz Föderáció területén kívül Európában (ill. annak határán) orosz kisebbségek maradtak a három balti államban, Ukrajnában, Moldovában és Grúziában. Ezek közül egy tömbben élő oroszok csak Ukrajnában, Grúzia két jól elkülönült részében, Moldovában a Dnyeszteren túli területen, Ukrajnában a Krímben, valamint a most vitatott Donyeck medencében vannak. Ukrajna és Moldova más területein, ill. a balti államokban szétszórtan élnek az oroszok.
Mit szereztek vissza?
Nézzük meg, mit tett eddig Putyin, pontosabban mely területeket szerzett vissza de facto. Moldovában a Dnyeszter-menti Köztársaság hamar önállósult, természetesen orosz segítséggel. Grúziában Abházia ill. Dél-Oszétia ugyancsak hamar orosz fennhatóság alá került, noha Grúzia megpróbálta háborúban visszaszerezni azokat, Putyin pár nap alatt leverte őket.
Más területekről utána sokáig nem volt szó, és Ukrajna egysége sem lett megbontva egész addig, amíg az oroszbarát Janukovics uralta az országot. Amikor megdöntötték hatalmát, és Kijevben nyugat-barát és egyben oroszellenes kormány alakult, akkor döntött Putyin az ősorosz Krím visszavétele mellett, és akkor kezdődött a délkelet-ukrajnai, ugyancsak szín-orosz területeken a szeparatista harc, ami most úgy áll, hogy a terület az elszakadni óhajtó oroszok kezén van, és így jött létre a tűzszünet.
Ha ezek alapján megnézzük, mit tettek eddig az oroszok, akkor az látszik, hogy kizárólag az egy tömbben élő oroszok területeit próbálták meg visszaszerezni az anyaország számára. Ez persze nemzetközi jogilag elfogadhatatlan, de hát az albánok lakta Koszovót is elszakították Szerbiától (és most mégis menekülnek onnan az albánok), és ne felejtsük el, 80 éve magunk is visszaszereztük a magyar lakta Dél-Szlovákiát és Észak-Erdélyt (később aztán már nem magyar többségű területeket is, mint egész Kárpátalja és a Vajdaság). Nekünk ez nem sikerülhetett, miután egy vesztes nagyhatalom farvizén próbálkoztunk ezzel, de a mai Oroszország egy atomhatalom, az ő esetében a revízió reálisan kivitelezhető dolog.
Nem annyira harapós
A végső kérdés persze az, hogy kell-e félni az oroszoktól, akarnak-e többet: egész Ukrajnát, Belorussziát, a Balti államokat? Nos, az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy nincsenek ilyen orosz célok. Nem nyelték le egész Grúziát sem, és Ukrajna más részei felé sem tettek lépéseket. A Balti államok kérdése pedig teljesen irreális felvetés, hisz azok NATO tagállamok, és velük háborúba keveredni ugyanazt jelentené, mint ha az igazi hidegháborúban kezdtek volna ki egy NATO tagállammal (vagy fordítva: a Nyugat próbálkozott volna egy Varsói Szerződés tagállammal). Az eredmény atomháború lenne (lett volna), amit egyik fél sem kockáztatna, ahogy a hidegháború évtizedei alatt sem kockáztatták.
Putyin időnkénti harcias kirohanásait, miszerint 2 hét alatt beveszi Kijevet, vagy atomcsapást mér Varsóra és Bukarestre, csak úgy kell értelmezni, hogy ezáltal diszkréten a nyugat tudtára adja: ő is tudja a határokat (játékszabályokat), de azokat a nyugatnak is tudnia kell. Vagyis nem szállhatnak vele Ukrajnában igazi nagy háborúba, mert akkor nem vonulna vissza, hanem jönne az elkerülhetetlen világháború.
Így most mindkét fél tudja, hol a határ, meddig csak helyi konfliktus az ukrán szeparatizmus. Ezt egyikük sem fogja túllépni, viszont valószínűleg igazán megoldást sem fognak találni. Befagy a jelenlegi helyzet, a világ egy idő után elfordítja a fejét. Nagyobb háborút emlegetni fölösleges, tőle félni nem kell. Ha a kommunizmus és a kapitalizmus nem szánta el magát az egymással való atomháborús összecsapásra, akkor most egy pár oroszlakta megye miatt végképp nem fog a világ ilyen kalandba bocsátkozni.
Ez a „gig economy.” 
