Hírek
Cikkek
Több magyar beszállítót és állami megrendelést akar a Siemens
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 12:13
A Siemens csoport a korábbinál is nagyobb szerepet szán a magyarországi beszállítóknak, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A nyáron kinevezett új elnök-vezérigazgató elmondta: áttekintette a vállalat működését, s ezt követően kitűzték a célokat.
Kifejtette, nem a gyors növekedés a cél, hanem az, hogy a csoport értéket teremtsen, egészségesen fejlődjön, s fokozatosan megerősödjön a Siemens pozíciója az országban és a régióban. Ezt a célt szolgálja az együttműködés erősítése a vállalatcsoporton belül, a partnerekkel, a beszállítókkal és a megrendelőkkel, illetve tágabb értelemben a cég egész külső környezetével.
A csoport arra számít, hogy az októberben kezdődött 2010-2011-es üzleti évben elindulhatnak azok a nagy állami fejlesztési projektek, amelyekben a Siemens, technológiai tapasztalata és szakértelme folytán, hagyományosan fontos szereplő - mondta a vezérigazgató.
MTI
Cikkek
Irodapiac: ötből egy négyzetméter üresen áll
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 12:02
Budapesten a kihasználatlan irodaállomány sokáig nem engedi a bérleti díjak általános emelkedését - állítja a CBRE
Cikkek
Meg kell állítani az ír járványt!
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:56
Elemzők szerint meg kell állítani az "ír járványt", mert ha átterjed valamelyik nagyobb euróövezeti tagállamra, főleg Spanyolországra, a válság kezelhetetlenné válhat
Cikkek
Végveszélyben: a túlélésért küzd az euróövezet
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:48
Az euróövezet a túlélésért küzd, és ha az euróövezetet nem sikerül életben tartani, azt az Európai Unió sem éli túl - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke
Makro / Külgazdaság
Utoljára élvezhetjük a novemberi tavaszt
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:40
Szerdától fokozatosan búcsút mondhatunk a novemberben eddig tapasztalt tavaszi időnek. A hétfői újabb front akár komolyabb lehűlést is hozhat
Cikkek
Meglepő jókedv Németországban: fordult a hangulat
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:22
Novemberben hat hónapos negatív trendet megtörve ismét javult az üzleti hangulat Németországban.
A ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet kedden ismertetett adatai szerint a hat hónapra előretekintő várakozásokat tükröző átfogó konjunktúraindex novemberben 1,8 pontra nőtt az októberi mínusz 7,2 pontról. A szakértők mínusz 4 pontot vártak.
Szeptemberben -4,3, augusztusban 14, júliusban 21,1 pont volt a mutató.
MTI
Cikkek
Zsebből kifizethetnénk az államháztartási hiányt
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:20
Az államháztartás deficitje és a háztartások megtakarításai szinte fillérre kiegyenlítették egymást a szeptember végéig tartó egy évben
Cikkek
Kötelező: ne várjunk a csekkre!
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:16
A kgfb piac átrendeződése folytán idén akár 2 millióan is válthatnak kötelezőt. A Generali biztosító szerint a meghirdetett alacsony árak miatt gondot okozhat a biztosítási piacon a tömegesen beáramló új szerződések feldolgozása. Az első csekk postázásáig emiatt egyes biztosítóknál akár hónapok is eltelhetnek, baleset pedig már január elsején is történhet, vagy külföldi utazáshoz ún. zöldkártyára is szükség lehet - hívják fel rá a figyelmet.
Az elmúlt években két biztosító működését is felfüggesztették adminisztrációs hiányosságok miatt, míg végül a csekkeket az alkuszoknak kellett kiküldeniük a biztosító helyett – hangsúlyozza a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény. Az év eleji ügyintézési problémák elkerülése érdekében a Generali szerint már a biztosítás megkötésekor érdemes befizetni az első negyedéves díjat. Privátbankár
Cikkek
Berobban a piacra a kínai utasszállító
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:11
A kínai állami repülőgépgyártó vállalat, a COMAC összesen 100 repülőgépre szóló megrendeléseket jelentett be kedden
Cikkek
Munkakeresés: szakképesítés nélkül nem fog menni
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 11:00
Az iparkamara elnöke szerint a fiatalok kezébe szakképesítést kell adni - e nélkül jó eséllyel egész életükön át munkanélküliség vár rájuk
Cikkek
Dunát lehetne rekeszteni energiával, mégis utolsók vagyunk
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:55
Magyarország Észtország és Koszovó mellett sereghajtó a közép-kelet-európai régióban a vízi energia hasznosításában, bár vízi erőforrásokban mindhárom ország bővelkedik
Cikkek
Persely helyett: így adóznak a befektetések jövőre
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:44
16 százalékos kamatadó, 20%-os adótámogatás a nyugdíjas évekre készülőknek - mi változik 2011-ben?
Pénzügyi szektor
A jegybank kiszáll a GIRO-ból
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:38
A Magyar Nemzeti Bank eladja a GIRO Zrt.-ben meglévő 7,3 százalékos tulajdonrészét, A jegybank december 14-ig várja a vételi ajánlatokat
Cikkek
Tovább nőtt a hazai mobilos tábor
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:37
Az év tizedik hónapjában 29 ezerrel 11,862 millióra emelkedett a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest közel 18 ezerrel 10,873 millióra nőtt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Az NMHH gyorsjelentése szerint 2010 októberében a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 118,6 SIM-kártya jutott. Szeptemberben ez az érték 118,3 volt.
A tizedik hónap végére a teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése a szeptemberi 43,50 százalékról 43,45 százalékra, a Vodafoné 22,06 százalékról 22,02 százalékra csökkent, míg a Telenoré 34,44 százalékról 34,53 százalékra nőtt.
Októberben a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone a szeptemberi 22,55 százalékról 22,51 százalékra esett vissza, a T-Mobile 44,77 százalékról 44,81 százalékra növelte piaci részesedését, míg a Telenor 32,68 százalékon stagnált - olvasható az NMHH közleményében.MTI
Cikkek
Már nézegetik az autókat a vállalkozások
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:31
A mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évben tervezett beruházásainak céljai között a legnagyobb emelkedés gépjárművásárlás tekintetében következett be
Cikkek
Nagy unalomban gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 10:15
Gyengült kissé a forint kedden délelőtt, az eurót fél tíz órakor 276,75 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a hétfő délutáni 276,18 forint és az esti 276,40 forinttal szemben. Az elemzői várakozások szerint kedden nem várható jelentősebb mozgás a devizapiacokon, az MTI által megkérdezett szakértők szerint "unalmas nap elé nézünk".
Az elemzők úgy vélik a piacok leginkább az ír eseményeket figyelik, lesz-e uniós segítség az ír gazdaság számára vagy sem. Ezenkívül azonban más piacot befolyásoló eseményre nem számítanak a keddi napon.
A dollárt 203,53 forinton jegyezték kedden délelőtt 1,3598 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfő délután a jegyzés 202,54 forinton, illetve 1,3633 dolláron állt. A svájci frankot 206,69 forinton jegyezték a hétfő délutáni 205,94 forint után, száz japán jen pedig 244,80 forintot ért az előző napi 244,81 forint után.
A térségbeli devizák, a forint, a zloty és a cseh korona árfolyama a héten a nemzetközi befektetői hangulat függvényében, az euró/dollár árfolyam mozgását követve mozoghat az elemzők szerint.
Kövesse valós időben a piacokat! Real-time deviza-, hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamok ingyenes hozzáféréssel a nap 24 órájában! Kattintson! >>>
MTI
Cikkek
Lefagyott a lakosság: októberben elfogyott a befektetni való pénzünk?
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 09:59
Az elmúlt hónapban összességében közel 13 milliárd forint friss tőke érkezett a befektetési alapokba, ez azonban kizárólag intézményi befektetőknek volt köszönhető
Cikkek
Nem fapados profit: triplázott az easyJet
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 09:27
A brit easyJet diszkont légitársaság kedden 154 millió fontos adó előtti eredményt jelentett a szeptemberrel zárult üzleti évéről. Ez majdnem háromszorosa az előző évi 54,7 milliónak, és kissé meghaladta a 100-150 millió vállalati előrejelzés felső szélét.
A nagy javulást az utazások általános fellendülésének és a cég erős hálózatának tulajdonították a kedden megjelent beszámolóban. Az easyJet az ír Ryanairrel vetélkedik az első helyezésért Európa olcsó jegyes légitársaságai között.
A bevétel 11,5 százalékkal 2,973 milliárd fontra nőtt 2,667 milliárdról. Az utasszám 7,9 százalékkal 48,8 millióra gyarapodott, az egy ülésre jutó bevétel 5,1 százalékkal nőtt.
A tavaszi izlandi vulkánkitörés - a hamufelhő okozta járatkimaradások - nélkül 57 millió fonttal nagyobb lehetett volna a profit a keddi beszámoló szerint. Az Eyjafjöll tűzhányó kitörése a második világháború óta nem látott légtérkorlátozásra kényszerítette Európát.
MTI
Cikkek
1 százalékra csökkent a szlovák infláció
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 09:25
Szlovákiában októberben nem változtak a fogyasztói árak az átlag szintjén, és 1,0 százalékkal haladták meg a tavaly októberit EU-szabvány szerint számolva, a szlovák statisztikai hivatal keddi közleménye szerint. Szeptemberben 1,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva.
MTI
KKV
Nálunk már újra veszik az autókat
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 09:13
Októberben 1.061.977 új autó kapott rendszámot Európában, 16,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor - jelentette az európai autógyártók szövetsége
Cikkek
Gyengülés és izgatott várakozás a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 09:01
Enyhe negatív tendencia érvényesülését várják a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kis mértékű negatív változást vár a BÉT keddi nyitásában, mivel a külföldi befektetői hangulat most nem kedvező a börzéken. Hozzátette: a piaci mozgások irányát eldöntheti, hogy az Unió hajlandó lesz-e segíteni Írországnak gazdasági bajai orvoslásában.
Az üzletkötő szerint az OTP-részvények ára kedden 100 forinttal csökkenhet. A Mol papírok jegyzése várhatóan 19.000-19.300 forint között lehet. A magyar értékpapír-piacot a Richter papírja stabilizálhatja, amelynek árfolyama előreláthatólag nem csökken 45.000 forint alá.
Szabó Attila, a Cashline Értékpapír Zrt. üzletkötője szintén enyhe csökkenést vár kedden nyitásban a magyar börzén. Szerinte az OTP-részvények ára újra jelentős mértékben eshet. A Mol-papírok árának jelentősebb esését a szerdán nyilvánosságra kerülő harmadik negyedéves gazdálkodási adatokkal szembeni erős pozitív várakozás tompíthatja.
Utalt arra, hogy a világban nem kedvező a befektetői hangulat, Ázsiában kifejezetten negatív, Európa pedig az ír fejleményekre figyel. Így a tőzsdéken várakozás, és az iránykereső hangulat az uralkodó.
Kövesse valós időben a piacokat! Real-time deviza-, hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamok ingyenes hozzáféréssel a nap 24 órájában! Kattintson! >>>
MTI
Cikkek
Egyelőre nincs uniós büdzsé
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 08:00
Nem állapodtak meg az Európai Unió tagországai az Európai Parlamenttel az EU jövő évi költségvetéséről a hétfőn éjfélkor lejárt határidőig
Cikkek
Sorsdöntő napja lesz ma az Országgyűlésnek
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 07:38
Ma dönt a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által előterjesztett három törvénymódosításról és a jövő évi adótörvényekről az Országgyűlés
Cikkek
Margit újra az autósoké - dugó az első napon
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 06:52
Egy év, tizenegy hét, és két nap után ismét használhatják az autósok a Margit hidat. Nem árt óvatosan közlekedni, mert a hídon továbbra is folynak a munkálatok
Cikkek
Bajnai: a kontárkodást ne varrják a nyakunkba!
Privátbankár.hu | 2010. november 16. 06:44
Bajnai Gordon titkársága szerint valótlanságot állít Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, amikor arról beszél, hogy az előző kormány három százalékos többlethiányt okozott az idei költségvetésben
Cikkek
Egy év múlva itt a Kánaán?
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 20:01
Matolcsy György szerint egy év alatt meg kell történnie a pénzügyi konszolidációnak, a megújulásnak; a szerkezeti reformokat tavasszal ismerteti a kormány
Cikkek
Ír válság: mentőcsomagra számít a piac
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 18:01
Meredeken enyhültek hétfőn az ír államadósság-törlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási ügyletek árazásai. Ennek hátterében az a piaci és elemzői várakozás áll, hogy Írország - jóllehet a dublini kormány ezt rendre cáfolja, és hangoztatja, hogy jövő nyárig megoldott az ír költségvetés finanszírozása - végül igénybe veszi az euróövezeti kisegítő mechanizmust
Cikkek
Kisebb gödörben az építőipar
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 17:06
Októberben 340 céggel szemben indult felszámolási eljárás az építőiparban, ami 10 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest
Cikkek
Margit híd: este tíztől szabad a pálya
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 16:18
Este tíz órakor nyitják meg a Margit hidat a forgalom előtt, miután sikeres volt a délelőtti hatósági szemle, és így kiadhatják az engedélyt az átkelő ideiglenes forgalomba helyezésére - értesült az MTI.
A hatósági eljárás során hatvanöt szakhatóság nyilatkozatát kellett beszerezni ahhoz, hogy a közösségi közlekedés után a gépjárműforgalom is megindulhasson a Margit hídon.
Az index.hu szerint azért csak este 10 órakor nyitják meg az átkelőt, mert a hétfő délutáni csúcsforgalmat már nem akarták megzavarni ezzel az információval.
November első hétvégéjén tartották a híd statikus próbaterhelését, ennek eredményei megfelelőek voltak. A híd rekonstrukcióját 2009 augusztus 21-én kezdték el.MTI
Cikkek
Nem mozdult a forint hétfőn
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 16:16
A forint árfolyama nem változott: hétfőn délután fél négy után tíz perccel az eurót 276,18 forinton jegyezték, a délelőttivel megegyezően és hajszálnyit erősebben a péntek délutáni 276,40 forintos árfolyamnál.
Devizapiaci kereskedők arról számoltak be, hogy nincs forgalom a forint piacán. Délelőtt gyenge próbálkozás volt, de az is elhalt.
A dollár hétfőn délután 202,54 forintot ért 1,3633 dolláros euró árfolyamnál. Délelőtt az amerikai fizetőeszközt 202,73 forinton jegyezték, amikor egy euró 1,3632 dollárt ért. Pénteken délután 201,55 forinton állt a dollár 1,3722 dolláros euró árfolyam mellett.
A forint kissé erősödött a svájci frankkal szemben. Hétfőn délután 205,94 forinton jegyezték a svájci devizát a délelőtti 206,25 forint és a péntek délutáni 206,61 forint után. Száz japán jen hétfőn délután 244,81 forintot ért a hétfő délelőtti 244,43 forintos és péntek délutáni 244,84 forintos árfolyam után.
Kövesse valós időben a piacokat! Real-time deviza-, hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamok ingyenes hozzáféréssel a nap 24 órájában! Kattintson!MTI
Cikkek
Meglepően sokat vásároltak az amerikaiak
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 15:58
A várakozásoknál jobban nőtt, március óta a legnagyobb mértékben emelkedett az októberi kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban, részben az autó- és az építőanyag-eladások bővülésére.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfői közlése szerint októberben a kiskereskedelmi forgalom 1,2 százalékkal nőtt szeptemberhez képest. Az elemzők 0,8 százalékos emelkedést vártak a szeptemberi 0,7 százalék után.
Az autóeladások nélküli októberi kiskereskedelmi forgalom 0,4 százalékkal nőtt, alig maradt el a szakértők által várt 0,5 százaléktól.
Októberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek a kiskereskedelmi eladások az Egyesült Államokban.
A járműeladás 5,7 százalékkal nőtt októberben a szeptemberi 1,7 százalék után, míg az építőanyag-értékesítés 1,9 százalékkal bővült a szeptemberi 1,3 százalékot követően.MTI
KKV
Öröm az ürömben: kevesebb dolgozót rúg ki a GE
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 15:41
A korábban bejelentetthez képest idén mintegy 10 százalékkal kevesebb dolgozójától válik meg a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyára
Pénzügyi szektor
Nem érdemes a bankárok zsebébe nyúlni?
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 15:19
Hétfői értesülések szerint titkos tárgyalások folynak a londoni City pénzintézetei között a bankári prémiumok meredek csökkentéséről. Elemzők szerint ezzel a költségvetés járna a legrosszabbul
Cikkek
Király: rengeteg fegyelemre van szükség az euróhoz
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 15:01
Hosszú távú fegyelmezett fiskális politikára van szükség Magyarországon az euróövezethez való csatlakozáshoz
Cikkek
Triplázódott a hiány az eurózónában
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 14:38
Az euróövezeti tagországok összesített államháztartási hiánya a hazai össztermék (GDP) 6,3 százalékára nőtt tavaly az egy évvel korábbi 2 százalékról
KKV
Jó hír az eurózónából
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 14:20
A vártnál kedvezőbben alakult szeptemberben az eurózóna külkereskedelmi egyenlege, a közös valutát használó 16 ország 2,9 milliárd eurós többlettel zárt
Cikkek
A vártnál is durvább hiány Görögországban
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 13:59
Görögországban a korábbi becsléseknél jóval nagyobb, a hazai össztermék (GDP) 15,4 százaléka volt az államháztartási deficit tavaly
Cikkek
A vártnál jobban erősödött Japán
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 13:40
A vártnál nagyobb ütemben, éves összehasonlításban 3,9 százalékkal nőtt a japán bruttó hazai össztermék a harmadik negyedévben - derül ki a japán kormányhivatal hétfőn nyilvánosságra hozott közleményéből. A kormány óvatosan reagált a kedvező eredményekre, az ugyanis elsősorban egyszeri tételeknek köszönhető.
A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők kisebb, 2,5 százalékos bővülést vártak harmadik negyedévre.
Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a japán gazdaság a harmadik negyedévben, az előző időszak 0,4 százalékos növekedése után. Akkor 1,8 százalékkal volt magasabb a japán GDP, mint egy évvel korábban.
A gazdasági és költségvetési politikáért felelős államminiszter, Banri Kaieda az adatok kihirdetését követő sajtótájékoztatón elmondta, az erős harmadik negyedévi eredmény kialakulását elsősorban a megnövekedett belső kereslet okozta. A fogyasztók igyekeztek kihasználni az állami autóvásárlási támogatást megszüntetése előtt, a meleg nyári hónapokban többen vásároltak klímaberendezéseket, s megnőttek a dohánytermék-eladások is az új dohányadó bevezetése előtt - tette hozzá.
A kormány gyengébb növekedést vár az év utolsó negyedévében az egyszeri fogyasztásnövelő hatások eltűnése, valamint a világgazdaság növekedésének lassulása, s ennek következményeként a japán export visszaesése miatt. Ezen felül, az erős jen továbbra is hátráltatja az export bővülését - intett óvatosságra az államminiszter.
A japán kormány korábban egy 4,4 ezer milliárd jen összértékű gazdaságélénkítő csomagot terjesztett a parlament alsóháza elé. Banri Kaieda reményét fejezte ki, hogy a hónap végére a felsőház is elfogadhatja a tervezetet, s azt törvénybe iktathatják, annak ellenére, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kijelentette, nem támogatják a javaslatot.MTI
Makro / Külgazdaság
Iszapömlés: negyedmilliárdot kapnak a kórházak
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 13:35
Egy jogszabály-módosítás után 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vevő intézményeknek
Cikkek
Egyszerre optimisták és borúlátók a cégvezérek
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 13:11
Optimistábbak a cégvezetők saját vállalatuk és a saját gazdaságuk jövőjét illetően, mint fél évvel korábban, a világgazdaság helyzetét azonban még mindig pesszimistán értékelik
Cikkek
Drágábban tankolhatunk szerdától
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 12:49
Emeli bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Egy hete a vállalat változatlanul hagyta az árakat.
A mostani emeléssel a benzin átlagára 341 forintra, a gázolajé 329 forintra nő.
Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek
Dupla elismerés az első magyar közösségi banknak
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 12:34
Az első magyar közösségi bank, a MagNet Bank kilencből két kategóriában is előkelő helyezést ért el a Mastercard - Az év bankja programban a több mint száz szakemberből összeállított szakmai zsűri döntése alapján: Az Év társadalmilag felelős bankja és az Év lakossági megtakarítási terméke kategóriában második helyezést ért el - olvasható a pénzintézet közleményében.
A MagNet Bank a tevékenységét a felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés elveire alapozza, a pénzügyi tudatosságot ügyfelei aktív bevonásával teremti meg. A közösségi banki szolgáltatások létrehozásának célja a fenntartható gazdasági növekedés, a kimutatható társadalmi és környezeti haszon. Az ügyfelek befolyással lehetnek arra, hogy a közösségi betétekben elhelyezett pénzt a bank milyen célra helyezi ki. A betétesek így közvetlenül és átláthatóan forrást biztosíthatnak olyan kiemelt szféráknak, mint: biogazdálkodás, egészségügy és szociális ellátás, környezetvédelem, kultúra és oktatás, és zöld energia.
Az első hazai közösségi bank évente tájékoztatja ügyfeleit a számlájukhoz kapcsolódó nyereségről, vagyis arról, hogy az adott ügyfél mekkora összeggel járult hozzá a bank teljes nyereségéhez. Évente a bank a nyereségének 10%-át civil szervezeteknek ajándékozza, ügyfelei szavazata alapján. Így a 2009-es évi banki nyereség 10%-ról több ezer ügyfél rendelkezett, 47 hazai civil szervezet javára, a program során pedig 31 millió forintot osztott szét a bank - olvasható a MagnetBank közleményében.Privátbankár
Pénzügyi szektor
Járai visszakerül a jegybankba
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 12:24
Az Országgyűlés kedden választhatja meg a Magyar Nemzeti Bank új felügyelőbizottságát, és annak elnökének Járai Zsigmond volt MNB elnököt
Cikkek
Félmilliárdos adócsalást leplezett le a VPOP
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 11:38
Óriási mértékű adócsalást tárt fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak–alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy debreceni székhelyű – gabona felvásárlással és értékesítéssel foglalkozó – cég vonatkozásában. A 2006. és 2007. évben a Kft. bruttó 969 milliós gabonaértékesítést bonyolított országszerte, a terményeket viszont számla és felvásárlási jegy nélkül szerezte be - olvasható a VPOP közleményében.
Az APEH felé benyújtott bevallásokban minimális fizetendő ÁFÁ-t vallott, oly módon, hogy beszerzései igazolására fiktív költségszámlákat használt fel, értékesítései döntő részét pedig nem vallotta be. Az ügyvezető azáltal, hogy eltitkolta értékesítéseit, és bevallásában valótlan tartalmú beszerzési számlákat szerepeltetett két év alatt összesen 241 millió forint adóhiányt okozott ÁFA adónemben.
A valótlan számlák szerepeltetése, és valós bevételek eltitkolása kihatott a Kft. társasági adóbevallásaira és különadójára is, mely szerint 2006-2007. években társasági adónemben 204 millió, míg különadóban 34 millió forintos adóhiány keletkezett. A félmilliárd forintos adócsalás tettese beismerő vallomást tett.
A pénzügyőr nyomozók vádemelési javaslattal továbbították a nyomozati iratokat az ügyészség felé. A bűncselekményre a törvény 2 – 8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli - írja közleményében a VPOP.Privátbankár
Cikkek
Gazdasági fellendülés: mintha tojásokon lépkednénk
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 11:27
Továbbra is törékeny a gazdasági fellendülés Közép-Kelet és Délkelet-Európában - fejtette ki hétfőn az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja
Cikkek
Visszaüt a költségvetésre a nyugdíjjárulék emelése?
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 11:18
A Költségvetési Tanács (KT) becslése szerint a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emelése 10 százalékra 0,1 százalékponttal mérsékli a háztartások fogyasztásának növekedési ütemét, aminek közvetett költségvetési hatása - főleg az áfa-bevételeken keresztül - mintegy 3 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz.
A Költségvetési Tanács hétfőn közzé tett számítása szerint az intézkedés 2011-ben 35 milliárd, 2012-ben 41 milliárd, 2013-ban 43 milliárd és 2014-ben 45 milliárd forint bevételnövekedést jelent.
A 0,5 százalékpontos járulékemelés 2011-re becsült 6,0 százalék helyett 5,4 százalékra mérsékli a nettó átlagkereset növekedését - mutat rá a Költségvetési Tanács. Számításuk szerint mivel a munkavállalók a béralkuk folyamán megpróbálják a járulékemelés egy részét érvényesíteni, ezért a bruttó bérek növekedési üteme 0,1 százalékponttal emelkedik.
MTI
Cikkek
Óriás születhet a kamionpiacon
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 10:57
Egyesülést fontolgat a német MAN és a svéd Scania - közölte hétfőn a svéd autógyártó. Előzőleg német lapok arról cikkeztek, hogy a Volkswagen - amelynek mindkét cégcsoportban van érdekeltsége - teherautó portfoliójának átalakítását tervezi. A VW-nek jelenleg 46 százalékos részesedése van a Scaniában és 30 százalék a MAN-ban. A MAN részesedése 17 százalékos a svéd teherautógyárban.
A német vállalat hétfői közlése szerint valóban folynak tárgyalások a két vállalat együttműködésének elmélyítéséről, de még nincs döntés.
A MAN négy évvel ezelőtt már megpróbálkozott a Scania beolvasztásával, de akkor az ellenségesnek minősített felvásárlási ajánlat miatt ez a kísérlete a részvényesek ellenállásán meghiúsult. A MAN-Scania egyesüléssel Európa vezető tehergépjármű gyártó cége jönne létre, masszív növekedési lehetőségekkel.MTI
Cikkek
Csak fellángolás volt a forinterősödés
Privátbankár.hu | 2010. november 15. 10:49
Az euró gyengült hétfőn kora reggel a dollár ellenében, de az elmúlt hét végi árfolyama környékén mozog; a forint árfolyama is alig változott a múlt hét végihez képest. Az eurót délelőtt tíz órakor 276,18 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.
Az ír adósságszolgálati képességgel szemben felmerült kételyek miatt az elmúlt héten az euróövezet pénzügyi stabilitásában megingott bizalom kissé enyhülni látszik, de még az előttünk álló héten is komoly terhet ró a piacokra; az euró egyelőre nem szabadulhat ki a kételyek fogságából. További komolyabb gyengülésére azonban nem kell számítani, de erősödésének sem lehet túl nagy esélyt adni.
A hétfőn a Fed mennyiségi monetáris enyhítő intézkedéseit az amerikai republikánus párt részéről ért kritikákat követően az amerikai kötvényhozamok emelkedésével párhuzamosan erősödött a dollár. A piacokon tömegesen zárták le a Fed pénzmennyiség növelő intézkedéseinek reményében felvett rövid dollár pozíciókat. A főbb devizák árfolyama alapján kalkulált dollár index hat hetes csúcsra emelkedett.
A piacok által szoros figyelemmel követett számos európai és amerikai makrogazdasági adat szolgálhat tájékozódási pontként a héten, amennyiben az euróövezeti aggodalmak enyhülése erre lehetőséget ad.
Hétfőn az euró a kora hajnali 1,3750-es dollár jegyzésről 1,3620 dollár közelébe gyengült. A forint, a zloty és a cseh korona hétfőn reggel egy átmeneti erősödés után gyengült
A dollárt 202,73 forinton jegyezték 1,3632 dolláros euró árfolyam mellett. Péntek délután a jegyzés 201,55 forinton, illetve 1,3722 dolláron állt. A svájci frankot 206,25 forinton jegyzik a péntek délutáni 206,61 forint után, száz japán jent pedig 244,43 forinton 244,84 forint után.
Kövesse valós időben a piacokat! Real-time deviza-, hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamok ingyenes hozzáféréssel a nap 24 órájában!
MTI
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök.
2 órája
Nemzetközi
Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Elhunyt Chuck Norris – a legendás színész és harcművész 86 éves volt
15:25
-
Graffitikkel rongálták meg a felújításra váró egri viaduktot!
14:50
-
Felavatták Egerben a világ legnagyobb szabadtéri fényképezőgép-installációját
14:16
-
Nincs megállás: tovább drágulnak az üzemanyagok – nő a különbség a piaci és a védett ár között
12:05
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Megjött az Európai Unió válasza a Barátság kőolajvezeték ügyében
2026. február 20. 15:45
top 24
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
2026. március 20. 05:51
-
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
2026. március 19. 17:22
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
2026. március 19. 18:51
-
Már ég a ház Donald Trump hátországában
2026. március 20. 14:16
-
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
2026. március 19. 20:01


