Hírek
Cikkek
Céges autó: vízválasztó a négyéves kor
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 14:23
Egyes számítások szerint 120 ezer megtett kilométer után, illetve 4 év felett 25-30 százalékkal nő az éves szervizdíj
Cikkek
Már zsarolással is gyanúsítják Hagyót
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 14:14
Újabb bűncselekménnyel, zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn - tudatta közleményben Keresztes Imre főügyész.
A gyanúsítás szerint Hagyó 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át évente 15 millió forintot. Balogh Zsolt a kilátásba helyezett fenyegetések hatására 2008-ban és 2009-ben is 15-15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak.
A hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozásban május közepe óta előzetes letartóztatásban lévő volt főpolgármester-helyettes hétfői kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
MTI
Cikkek
Mire vágynak a lakásvásárlók?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 13:54
A lakásvásárlás kétségtelenül legizgalmasabb időszaka az igényeinknek megfelelő paraméterekkel rendelkező ingatlanok személyes megtekintése. Az Otthon Centrum megvizsgálta, melyek azok a tényezők, amik a legfontosabbak a vásárlóknak, és melyek azok, amik akár el is tántoríthatják őket a vásárlástól
Cikkek
Jobbik: legyen vége a röghöz kötésnek!
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 13:47
A Jobbik törvényjavaslatban kezdeményezi a lakásbérleteket sújtó adóterhek csökkentését a magyar munkaerő "röghöz kötöttségének" felszámolása, és egyúttal foglalkoztatásának növelése érdekében.
Volner János, a párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a munkáltatók jelenleg csak 54 százalékos személyi jövedelemadóval terhelt természetbeni jutatással támogathatják a munkavállalók lakásbérletét, a bérbeadók pedig ezzel egy időben 25 százalékos adóterheléssel kénytelenek szembenézni.
A Jobbik javaslata szerint azonban a munkáltatók a jövőben adómentesen támogathatnák a dolgozók ingatlanbérletét a mindenkori minimálbér összegéig, a bérbeadók közterhe pedig 15 százalékra csökkenne.
MTI
Cikkek
A haldokló építőipar alig tudja pénzelni magát
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 13:31
A hazai építőipari társaságok további csökkenést várnak az építőipar teljesítményében, bár kisebb mértékűt, mint a megelőző időszakban. Fellendülést csak 2011-re várnak, de nagyon nagy a bizonytalanság
Cikkek
PDSZ: a 13. havi bér kiesése után kárpótolják a tanárokat
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 13:12
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt szeretné, ha azt az egyhavi illetményt, amit a pedagógusoktól a 13.havi bér megszüntetésével elvettek, minél előbb visszapótolná a kormány.
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, ez mintegy nyolcszázaléknyi bért jelent, aminek visszapótlásához közel 30 milliárd forintra lenne szükség.
Mint kifejtette: nem számítanak arra, hogy erre még idén sor kerülhet, de a 2011-es költségvetéstől szeretnék, ha megvalósulna a visszapótlás. Mendrey László elnökségi tag kiemelte: mindenképpen szeretnék, ha a kormányzati ciklus végére a pedagógusok bére elérné az értelmiségi átlagbért.
MTI
Deviza / Áru
Történelmi rekordra tör az arany ára?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 13:00
Az aranyárfolyam nyár eleji konszolidációját lassú, de biztos növekedés követte augusztusban. Karnyújtásnyira van az újabb történelmi rekord?
Cikkek
Két hét után megint nő az üzemanyagok ára
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 12:48
Emeli 4 forinttal a 95-ös benzin, és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Mol egy hete a benzin árát 4 forinttal, a gázolajét 3 forinttal csökkentette. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára 324 forintra, míg a benziné 336 forintra nő.
Tíz hete történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak: akkor a gázolaj átlagára az idei eddigi maximumra, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
MTI
Cikkek
Újabb brit recesszió jöhet a megszorítások miatt
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 12:06
Ismét recesszióba kerülhet a brit gazdaság a kormány erőteljes költségvetési megszorító politikájának hatásai miatt
Cikkek
A terhességi visszerek szülés után elmúlnak
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 11:49
A terhesség alatt több olyan változás is történik, amely elősegíti a visszerek kialakulását - szülés után azonban a visszerek nagyrészt visszafejlődnek
Cikkek
3,5 százalékkal nőtt Lengyelország
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 11:40
A lengyel gazdaság a vártnál és az előző negyedévinél is nagyobb mértékben nőtt az idei második negyedévben; a közép-kelet-európai térség legnagyobb országában a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a hétfőn megjelent adatok szerint. A Reuters elemzői felmérése alapján 3,2 százalékos növekedés volt várható. Az első negyedévben, január és március között 3 százalék volt az éves szintű növekedés.
A varsói statisztikai hivatal jelentése szerint a második negyedévben, április és június között a beruházások ugyan 1,7 százalékkal visszaestek az előző évihez képest, a lakossági fogyasztás viszont 3 százalékkal nőtt.
A 38 millió lakosú Lengyelország a 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott államok közül a legnagyobb, és az egyetlen az egész unióban, amely tavaly elkerülte a recessziót.MTI
Cikkek
Míg az IMF készenlétben áll, nem lesz államcsőd
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 11:37
Addig nem következik be államcsőd Kelet-Európában, amíg az IMF beavatkozásra készen áll, de ez nem fog örökké tartani
Cikkek
A befektetéseknél is fontos a társadalmi felelősségvállalás
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 11:37
A társadalmilag felelős gondolkodás egyre több gazdasági ágazatban kap helyet, így a befektetési piacon is számos példát találunk már rá. Bár a befektetéseket alapvetően a profit mozgatja, hosszú távon az a cég lehet nyereséges, amely a közösségi gondolkodást és a fenntarthatóságot szem előtt tartja - olvasható a K&H Alapkezelő közleményében.
„A társadalmilag felelős gondolkodásmód már a befektetői piacon is megjelent, igaz, egyelőre még gyerekcipőben jár. Amellett azonban, hogy egy befektetés alapvető célja, hogy a befektető számára profitot eredményezzen, a befektetők az alapján is választhatnak a számos befektetési termék közül, hogy vagyonukkal milyen cégek gazdasági tevékenységét támogatják” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A társadalmilag felelős befektetéseknek (Socially Responsible Investments, SRI) alapvetően két formája található meg jelenleg a befektetési piacon. A befektetői döntést befolyásolhatja az, hogy egy adott ágazaton belül tevékenykedő cégek közül melyek a leginkább felelősen viselkedő cégek. Így például, a sokat vitatott energia szektorban is találunk olyan társaságokat, akik az adott tevékenységük során szem előtt tartják a fenntartható fejlődést és a társadalmi felelősségvállalást. Ilyen például az Észak-Európában, a Baltikumban és Oroszországban tevékenykedő Fortum, amely a foglalkoztatás, a dolgozók munkakörülményei és a környezetvédelem terén is eleget tesz a nemzetközi direktíváknak.
A másik lehetőség, hogy a befektetők eleve ún. pioneer cégeket választanak befektetésük célpontjaiként, amelyek olyan előremutató technológia megoldást alkalmaznak egy-egy iparágon belül, ami hosszú távon követendő lehet a társaik, illetve az adott szektor számára. Ilyenek például a hazai befektetők számára is elérhető öko alapok. Ezeken a befektetési alapokon keresztül olyan vállalatok részvényeiben lehet tőkét elhelyezni, amelyek alternatív energiával, vízkezeléssel és a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak csökkentésével is foglalkoznak. „Ezekre a társadalmilag felelős befektetésekre jellemző a magasabb hozam, de a jelentősebb árfolyammozgások is, ezért kifejezetten hosszú távú befektetésnek ajánljuk” – javasolja a befektetési szakember.Privátbankár
Cikkek
Becsöngetnek: drága iskoláztatás – kevesebb gyerek
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 10:39
A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti
KKV
Rendet tett a válság a pénzügyi szolgáltatók között
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 10:00
Konszolidálódik a pénzügyi szolgáltatók piaca. Az ágazatban egy év alatt jelentősen, 34 százalékkal több vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők
Cikkek
Orbán: az egész világ felfigyelt ránk
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 09:25
Magyarország a kormányváltás után visszanyerte a hangját - mondta Orbán Viktor a külképviselet-vezetői értekezleten hétfőn a Külügyminisztériumban. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy új világrend alakul
Cikkek
Elő a kabátokkal és az esernyőkkel!
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 08:32
Szeles, hűvös idő vár ránk a héten, nem árt elővenni őszi kabátunkat. Fogyasszunk sok C-vitamint, igyunk meg egy bögre forró teát
Cikkek
Régi-új szereplő a hazai tévés piacon
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 08:30
A Universal Networks megveti a lábát a magyar televíziós piacon is, így már 150 országot fed le a hálózatuk és közel 180 millió embert érnek majd el.
Cikkek
Milliós magániskolába is járhat a gyerek
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 07:41
Néhány tízezertől több millió forintig terjedhet az alapítványi és magániskolákban fizetendő tandíj, illetve alapítványi hozzájárulás
Cikkek
Földön maradnak a mexikói gépek
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 07:21
Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén - meghatározatlan időre - be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság. Az 1921-ben alapított - és ezzel a világ legrégebben fennálló társaságai között számon tartott - cég több mint hatvan bel- és külföldi utazási célponttal bonyolított forgalmat.
A 70 repülőgépből álló légiflottával rendelkező Mexicana azt követően állt le, hogy megszakadtak a szakszervezetek és az új befektetők tárgyalásai a szanálásról.
Az észak-amerikai légitársaságok speciális repülési tarifák alkalmazásával próbálják meg pótolni a Mexicana kiesett járatait.MTI
Cikkek
Súlyos teher a hiány: elfelejthetik a britek az adócsökkentést
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 07:20
A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában
Cikkek
A választások után megtörik a kormány?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 07:10
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és az IMF hitelmegállapodásának megújítása az őszi választások után
Cikkek
Kiheverte a válságot az euróövezet
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 07:03
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) igazgatója Klaus Regling szerint az euróövezet túljutott a pénzügyi válságon és újabbra sem kell számítani
Cikkek
Bezártak a fővárosi strandok
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 06:59
Vasárnap bezártak a budapesti szabadtéri strandok, aki azonban ősszel is strandolna, az a Dagály fürdőben megteheti
Cikkek
Eltűnik a 75 wattos villanykörte is
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 06:52
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban
Cikkek
Ősszel döntenek az energiaárakról
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 06:42
Október 6-án tárgyal a kormány a gáz- és áramtörvény módosításáról; szeptemberben megegyeznek az új árképzési rendszerről - nyilatkozta Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke a Magyar Nemzet hétfői számában.
A lakossági és kisvállalkozói gáz- és villamosenergia árakra júniusban bevezetett moratórium addig marad érvényben, ameddig nem sikerül megállapodni az árképzésről.
Az elnök szerint a piaci szereplőkkel folyó tárgyalásokon megfelelő az együttműködés, "mindenki a megoldást kereste". Azonban vannak olyan objektív tények, amelyektől nem lehet eltekinteni. Ilyen a gáz világpiaci ára, vagy a forint-dollár keresztárfolyam - ezek komoly kihívást jelentenek."
A hivatal elnöke egy esetleges közműtanács létrehozásával kapcsolatban azt mondta: a változtatásokat hosszabb vizsgálatnak kell megelőznie, mert az több - különböző minisztériumok alá tartozó - hatóságot érint. Ha a vizsgálat azt eredményezi, hogy a közműtanács hatékonyabban működik, mint a jelenlegi rendszer, akkor azt létre kell hozni, ha nem, akkor a jelenlegi rendszert kell hatékonyabbá tenniMagyar Nemzet
Cikkek
Javul a gazdaság, de nem bíznak bennünk
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 30. 06:24
A választások óta a magyar gazdaság pénzpiaci megítélése romlott: a forint tartósan gyengült, a piaci kamat és az országkockázat emelkedett, ezért az alapkamat nem volt tovább csökkenthető
Cikkek
Árambizniszben az OMV
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 29. 13:36
Gáz-, kombinált- és szélerőművek építésével bővíti tevékenységi profilját az osztrák OMV energiaipari konszern. Jövőre három erőművet helyez üzembe. Az OMV-Petrom új gázüzemű kombinált erőműve 2011 őszére tervezett hálózatra kapcsolását követően a román áramfelhasználás mintegy tíz százalékát lesz képes fedezni.
A törökországi Samsun városban és a bajorországi Haimingban tervezett hasonló technológiát alkalmazó erőművekkel "2015-ig 15 terrawattóra elektromos áramot leszünk képesek előállítani, ami megfelel az osztrák áramfelhasználás egy negyedének" - jelentette ki az OMV Power International igazgatója Martin Thomas újságíróknak az OMV új stratégiáját bemutató hétvégi tájékoztatón.
"A gáz-üzletágól egyenes út vezet az áramtermelés, további nyereségek felé" - mutatott rá Martin Thomas. Alapjában véve a hozzáadott érték előállításnak növeléséről van szó a földgáztól egészen az elektromos áramig kiterjesztett vertikumban, amit gáz-, illetve megújítható energiaforrásokra épülő erőmű-portfólió bővítésével kíván a vállalat elérni.
Jövőre három OMV erőmű kezdi meg az áramtermelést.MTI
Cikkek
Bonyhádon épül meg a víz alatti luxusszálló
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 29. 10:39
A bonyhádi képviselőtestület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához - mondta Potápi Árpád János, a Tolna megyei város polgármestere az MTI-nek.
A polgármester elmondta: a Bonyhád alsószéplaki részén létesülő fürdőberuházás melletti területen épülhet fel a szálloda. A beruházó cég most elkezdheti a konkrét tervek kidolgozását, és megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzattal a földterületet megvásárlásáról - mondta Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: október végén térnek vissza témára, és hoznak konkrét döntéseket a beruházással kapcsolatban.
Kökény Béla, a Trimp Holding Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az ötszintes, több mint 28.000 négyzetméter bruttó alapterületű szállodát 10,5 milliárd forintból tervezik megépíteni, a finanszírozáshoz már több mint 10 magáncéggel van elvi megállapodásuk. Pályáznak európai uniós forrásokra is, de csak később, mivel cégük az idén alakult, banki finanszírozást pedig csak a beruházás utolsó harmadában kívánnak igénybe venni.
Terveik szerint a szálloda - amelynek 3 szintje víz alatt lesz, ehhez sós vizet használnak - 2013 harmadik negyedévének végén nyithatja meg kapuit. A tervező az Incorso Kft. lesz, a tengervizes részek kialakítását pedig a Tropicarium-Oceanárium Kft. végzi. A Trimp Holding tájékoztatása szerint a beruházás területe 7,9 hektár.
Kökény Béla elmondta: a korábbi elképzelés ellenére nem Kiskunhalason valósul meg a beruházás, mivel az ottani önkormányzat nem tudott a beruházáshoz megfelelő nagyságú területet megvételre ajánlani. Egy céginformációs oldal szerint a Trimp Holding Zrt. 2010-ben alakult, Szigethalmon van bejegyezve, főtevékenysége szállodai szolgáltatás.MTI
Cikkek
EU: nincsenek csontvázak a magyar szekrényben
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 29. 10:23
Magyarországnak megbízható pénzügyi politikát kell folytatnia az EU gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Mint mondta: nem tudnak semmiféle csontvázakról
Cikkek
Küszködnek a gyűjtők a kopogtatócédulákkal
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 29. 10:14
Egyre nehezebb az ajánlószelvények gyűjtése - a kisebb pártok segítői várhatóan az utolsó percekig, péntek délutánig dolgoznak majd
Cikkek
Vaddisznóra vadászni kötelező
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 13:11
Egész Európában, így Magyarországon is túlszaporodott a vaddisznóállomány, az áradások és a belvizek miatt csökkent az apróvadak száma, a gímszarvasok viszont szépen fejlődtek, de összességében jó idényt kezdhetnek a magyarországi vadászok - mondta a zalai vadászati évadnyitó szombati rendezvényén Zalaegerszegen az Országos Magyar Vadászkamara elnöke.
Feiszt Ottó megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy 1991-ben először Zalában rendeztek vadászati ünnepet, amely mára országosan elterjedtté vált. A rendezvénnyel az a céljuk, hogy a civilek számára a hivatásos és sportvadászok, valamint a vadgazdálkodók megmutathassák, mit is kell tenniük egész évben az eredményes vadászati szezon érdekében.
Hozzátette, hogy az orvvadászat erősödése veszélyezteti a gímszarvas állományt, a túl sok vaddisznót pedig szinte már kötelességszerűen kell vadászni. Összességében azonban biztató lehet a szezonkezdés, ha a remények szerint lesz elég külföldi és hazai vendégvadász is.
MTI
Cikkek
Kinyitnak a bezárt kisposták
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 11:19
Hétfőn a Veszprém megyei Küngösön nyitják meg újra az első kispostát azok közül, amelyeket az elmúlt években zártak be
Cikkek
2009-es büdzsé: a bevétel, a kiadás és a hiány is több lett
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 11:00
A kormány 8324,2 milliárd forintos bevétellel, 9067,9 milliárd kiadással és 743,7 milliárd forint hiánnyal beterjesztette a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt, amely pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján.
A 2009. évi költségvetést a parlament 2008. december 15-én fogadta el. A jogszabály a központi költségvetés 2009. évi bevételi főösszegét 8300,2 milliárd forintban, kiadási főösszegét 8961 milliárd forintban állapította meg, a hiány összege 660,8 milliárd forint volt.
Az adatokból kitűnik, hogy a tényleges bevétel 24 milliárd forinttal meghaladta az előirányzatot, a kiadási összeg 107 milliárd forinttal volt nagyobb az előirányzatnál. A hiány csaknem 83 milliárd forinttal lett több, mint azt az eredeti törvényben megszavazták.
A költségvetési adatok mellett felidézendő a makrogazdasági mutatók változása: az eredeti költségvetés mínusz egy százalékos GDP-alakulással számolt, a végleges 2009-es adat mínusz 6,3 százalék. A tervezett infláció 4,5 százalék, a tényleges 4,2 százalék volt.MTI
Cikkek
Fidesz: nem kérdés a győzelem
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 10:28
A Fidesz forgatókönyve az, hogy megnyeri az önkormányzati választást, és szeretnék megszerezni a közgyűlési többséget is - mondta Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A Fidesz-KDNP kampányát irányító politikus közölte: közel azonos eredményt vár az önkormányzati választáson, mint amit áprilisban az országgyűlési voksoláson elértek.
Tájékoztatása szerint a kormánypártok eddig nyolcszázezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, amivel időarányosan jól állnak. A napilapnak arról is beszélt, hogy a szeptember 10-i kampánynyitón az összes polgármesterjelöltjük ott lesz. Hozzátette: a rendezvényen felszólal Orbán Viktor, akinek az egész kampányban központi szerep jut majd, felkeres jó néhány települést is.Magyar Nemzet
Cikkek
Barroso tudja, hogyan jöhet fel Európa
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 10:26
Az Európai Bizottság elnöke szerint az uniónak "értelmesebb ösztönzőkre és szankciókra" van szüksége a stabilitási paktum betartatásának érdekében
Cikkek
Lassan evickélnek ki a válságból az oroszok
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 10:14
Putyin szerint folytatni kell a válságkezelő intézkedéseket, mert Oroszország még nem hagyta maga mögött a globális válság következményeit
Cikkek
Mégis egyesül a Gazprom és a Naftogaz?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 10:03
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteken Moszkvában Jurij Bojko ukrán tüzelőanyag- és energiaügyi miniszterrel tárgyalt, s a találkozón nagy figyelmet fordítottak a Gazprom és az ukrán Naftogaz vegyes vállalatával összefüggő kérdéseknek - jelentette be az orosz monopólium pénteken egy közleményben.
A dokumentum szerint a felek áttekintették a vagyontárgyakat, amelyeket a két konszern bevihet a vegyes vállalatba, s szó volt a gázszállításról és -tranzitról szóló hosszú távú szerződések teljesítéséről is.
Miller a Rosszija tévéadónak adott interjúban azt mondta: a két konszern egyesítése lehetővé teszi Ukrajna lakosainak, hogy olyan olcsó áron jussanak a gázhoz, mint az orosz emberek, ami jelenleg valamivel több mint 60 dollár ezer köbméterenként.
A Gazprom és a Naftogaz egyesítéséről a két fél legutóbb augusztus 20-án tárgyalt.MTI
Cikkek
Kimerültek és betegek a mentősök
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 09:56
Nem sokat változott a mentők egészségi állapota ez elmúlt két évben, továbbra is komoly stresszel és fizikai erőfeszítéssel jár a munkájuk
Cikkek
A volt MÁV-elnök lett az energia központ vezetője
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 09:51
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezte ki Andrási Miklóst, a MÁV Zrt. korábbi elnökét a nemzeti fejlesztési miniszter - tudta meg pénteken az MTI.
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézménye, elsőrendű feladata, hogy a megújuló energia programot és az energiatakarékosságot segítse - mondta az MTI-nek Andrási Miklós.
Az említett programokra, így az úgynevezett panelprogramra - amelynek keretében a panellakások energiatakarékos átalakítását lehet pályázati pénzek révén előmozdítani - évente több tízmilliárd forintos támogatást nyújt az Európai Unió és a magyar költségvetés.
A pályázati pénzek elbírálásában, elosztásában és koordinálásában fontos szerepe van a Magyar Energia Központnak - közölte Andrási Miklós.MTI
Cikkek
Vádemelést javasolnak Bábolna-ügyben
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 09:46
Vádemelési javaslattal zárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós ügyében lefolytatott nyomozás - közölte a szombati Magyar Nemzettel Budai Gyula.
A cikk felidézte: jogcím nélküli 365 millió forintos átutalás miatt indult eljárás előbb a Ménesbirtok Kft. korábbi ügyvezetője ellen, majd az ügyben keletkezett tanúvallomások és az előkerült iratok nyomán a tatabányai rendőrség kiterjesztette a nyomozást Tátrai Miklósra is.
A miniszterelnöki megbízott a lapnak elmondta: befejezte a nyomozást a Komárom Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a megyei főügyészségnek.Magyar Nemzet
Cikkek
Csak lézengenek az utasok az újranyitott szárnyvonalakon
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 09:43
Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra - egy mikrobusz is elég lenne
Cikkek
Nem igaz, hogy nem találnak állást a frissdiplomások
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 28. 09:30
Meglepően gyors munkába állás, a kapcsolati tőke használata és stabil munkaviszony - ezek jellemzik a magyar frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon
Cikkek
Az LMP nem írja alá az etikai kódexet
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 27. 18:30
Nem írja alá a szocialisták által javasolt etikai kódexet az LMP - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a párt kampányfőnöke. Karácsony Gergely arra hivatkozott, hogy egy kispesti lapban lejárató kampány készül pártjuk polgármesterjelöltje, Márkus Ágnes ellen.
A politikus közölte, hogy csütörtökön e-mailben egy nyomdász elküldte nekik a lap készülő számát, amelynek címlapján a Lehet Más a Korrupció, illetve A kispesti LMP-sek viszik haza a közpénzt címek szerepelnek. Mellettük egy olyan egykori jelöltjük fényképe, akit tavasszal az országgyűlési választások előtt már ki akartak zárni a pártból, de ezt megelőzendő a férfi kilépett.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az e-mailt küldő nyomdász állítása szerint az elkészült és összekötözött lapszámokra egy MSZP-szóró feliratú cédula volt erősítve. Közölte, nem tudja bizonyítani, hogy az MSZP kispesti szervezete készítette az anyagot, de azt hangsúlyozta, hogy a vádak alaptalanok. Gyanújuk alátámasztására bemutatta, hogy a nyomdai előkészítés alatt lévő címlap oldalán látszik egy felirat felső része "nem lehet tökéletesen kivenni, de belelátom lelki szemeimmel, hogy MSZP-szóróként van a fájl elnevezve" - mondta Karácsony Gergely.
MTI
Pénzügyi szektor
Növekedés nélkül: a bankadó elkaszálhatja a nyugdíjemelést
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 27. 18:17
Ha a költségvetési egyensúly érdekében kivetett bankadó miatt lassul a gazdaság, azt a nyugdíjasok is megsínylik, mivel elmaradhat a nagyobb nyugdíjemelés
Cikkek
Ingyen lakik albérletben az MTV
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 27. 18:06
Már féléves bérleti díjjal tartozik a Magyar Televízió, miközben több mint egy éve használja a Bojtár utcai új gyártóbázisát. A működtetők szerint "szerződésszegő" állapot áll fenn, miközben az MTV a kieső forrásokra panaszkodik
KKV
Moszkva: nem számítottak ekkora aszálykárokra
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 27. 17:18
Oroszországban a vártnál is nagyobb károkat okozott az aszály: 12 millió hektáron, a vetési terület 27 százalékán teljesen megsemmisült a gabona, s az aszály által sújtott 37 régió közül 29-ben a kár 160 milliárd rubelre tehető
Cikkek
Fed: a vártnál erőtlenebb a kilábalás
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 27. 17:12
A gazdasági kilábalás a válságból a vártnál erőtlenebb - mondta a Fed elnöke. Bernanke beszéde lavinát indított el a világ tőzsdéin, a befektetők nem erre számítottak
Friss
Nemzetközi
Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
A szervezet szerint az maga a megadás.
1 napja
Nemzetközi
Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
1 napja
Vállalat
Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Az eredeti számot megduplázhatják.
1 napja
A 100 Leggazdagabb
-
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24 -
Jellinek Dániel nagy dobása: magyar kézbe került az Auchan2026. június 26. 15:22 -
Szinte ismeretlenül robbant be a top 10-be a Semilab alapítója2026. június 26. 15:05 -
Rekordpénzért megy a játék a vb-n2026. június 26. 14:09 -
A legjobban kereső amerikai igazgató egyéves fizetésével a 68. leggazdagabb magyar lenne2026. június 25. 06:16
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ostoros háziorvosa lett az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára
08:33
-
Magyar Péter hét új főispánt nevezett ki, Heves megyében Kovács Éva veszi át a kormányhivatal vezetését
07:04
-
Új választókerületi koordinátor és kabinetfőnök csatlakozott a TISZA egri csapatához
18:49
-
Nyilvános lesz, ki mennyit hiányzik a parlamenti szavazásokról – Lázár János vezeti a listát
15:58
-
Kapitány István: Este 6 és 9 között lehetőleg ne használjuk a klímát és ne töltsük az elektromos eszközeinket
11:47
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
2026. június 28. 06:05
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
2026. június 28. 11:40



