Hírek
Cikkek Egyre több helyen javul az árvízi helyzet 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 18:05
Pénteken 18 órakor első fokúra mérsékelik az árvízvédelmi készültséget a Rába Sárvár és Győr közötti szakaszán - tájékoztatta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese az MTI-t. Szilbekné Molnár Katalin elmondta: a Lajta kivételével apadnak a folyók. A Duna Nagybajcsnál 24 óra alatt egy métert apadt, s szombat reggelre további félméteres vízálláscsökkenésre számítanak. A szombat reggeli előrejelzés  szerint 490-510 centiméteres vízszinttel számolnak. A Duna szigetközi szakaszán, továbbá Komáromnál és Esztergomnál első fokú készültség van érvényben. Ugyancsak első fokú a készültség a Mosoni-Dunán Győr térségében. A helyi Kommunális Szolgáltató Kft. már megkezdte az ár levonulása utáni takarítást. A Lajtán továbbra is harmadfokú a készültség. A nap folyamán megkezdték a mentett oldalról a víz átszivattyúzását a folyó medrébe - tájékoztatott Németh József központi védelemvezető-helyettes. A szakember rámutatott arra: a mélyebben fekvő magyar területre Ausztriából folyt át az ár azokról a helyekről, ahol a Lajta átbukott a töltéskoronán. Mintegy 180 hektár mezőgazdasági terület került így víz alá a magyar oldalon.   A Lajta lassan apad Mosonmagyaróvárnál, ott pénteken 260 centiméteres vízállást mértek, s szombatra 10-20 centiméter apadást prognosztizálnak. A Lajtán 220 centiméter a harmadfokú készültségi szint. A belvízzel elöntött terület a Hanságban és a Szigetközben közel 3540 hektár. Hat helyen éjjel-nappal, további két helyen nappali műszakban dolgoznak a szivattyútelepek. Az árvízvédekezésben segítő budapesti és szolnoki vízügyesek a hétvégén hazatérhetnek, tekintettel a kedvező helyzetre - mondta Németh József. Nem győzik, türelmet kérnek a tűzoltók Árvíz: már a levonulásra készülnek Nem olcsó mulatság az árvíz Hőség: mit tegyünk, ha riadót fújnak? Videóval Száguld a forint, áradnak a folyók, tombol a kánikula - melyiknek lesz vége először? Szavazzon!MTI
Cikkek Komor fideszesek, boldog MSZP-sek 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 18:04
Az ország hangulati indexe öt éves mélyponton van, de a szokásosnak megfelelően a töréspontot a politikai hovatartozás jelenti. Az ország állapotára nézve a szocialista szimpatizánsok szinte boldognak tűnnek a Fideszt támogatókhoz képest.
Cikkek A népautó jól bukdácsol a válságban 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 17:45
Európa legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen (VW) éves szinten 5,1 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el az első félévben. A VW így is nagyságrendekkel jobban teljesített az iparág egészénél, amelynek a forgalma 18 százalékkal csökkent. Ez a németországi roncsprémiumnak és a VW kínai népszerűségének köszönhető - mondta Martin Winterkorn vezérigazgató egy pénteki konferencián Münchenben. Pontos adatokat nem közölt. A 2008 első félévi tényszámokból kiindulva a VW 3,1 millió gépjárművet adhatott el idén az első hat hónapban.   A cég júniusban már növelni is tudta forgalmát, a tavalyihoz képest hat százalékkal, mondta a cégvezető. Hangsúlyozta: mindez nemigen ad okot örömre. A VW számításai szerint a gyártók idén összesen 47 millió új gépkocsit adnak el világszerte, ami 12 millióval kevesebb a 2007-ben, a világgazdasági válság kibontakozása előtti évben elért mennyiségnél, mondta Martin Winterkorn. A wolfsburgi óriásvállalat évente több mint 8 milliárd eurót fordít kutatás-fejlesztésre. Nagy erőket koncentrálnak elektromos hajtású kocsik kifejlesztésére. Az első típus 2013-ban jelenik meg és tíz éven belül egész sor elektromos hajtású modellt kínálnak megfizethető áron, mondta a VW vezetője. Az autógyártás alapvető változásokon megy keresztül. "A kőolaj világából a kibocsátásmentes mobilitás felé vezet az utunk" - mondta Winterkorn. Az átalakulásban kulcsszerepe van az elektromos autónak, "a változás útján azonban nem a sprinter, hanem a hosszútávfutó tempójában halad az iparág" - mondta a VW vezetője. Becslése szerint 2020-ra még csak 1-1,5 százalék körül lesz az elektromos hajtású személygépkocsik aránya. Hiába a válság, viszik a német autót, mint a cukrot  Még nem kell új autó - de már nincs pánik? A roncsok segítettek az autópiacon  Pang az autópiac - adóbevétel sincs  MTI
Cikkek Nem győzik, türelmet kérnek a tűzoltók 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 17:42
Naponta több tucat bejelentés érkezik a tűzoltókhoz azzal kapcsolatban, hogy az árvíz és a felhőszakadások miatt szivattyúzást kérnek pincékből, sportpályákról, de a tűzoltóság az árhullám levonulásáig türelmet kér a lakosoktól - mondta a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője pénteken az MTI-nek. Dobson Tibor kiemelte: amíg a megduzzadt folyók nem apadnak le, a tűzoltók nem tudják végrehajtani a szivattyúzást, mert a talajvíz visszaszivárog, kimossa a házak alapját, és ez statikailag meggyengítené az épületeket. Száguld a forint, áradnak a folyók, tombol a kánikula - melyiknek lesz vége először? Szavazzon! A szóvivő közlése szerint a hétvégére várhatóan több száz bejelentés érkezhet az ország tűzoltóságaihoz, de arra kérik a lakosokat, legyenek türelemmel, a szivattyúzási igényeknek mindenhol eleget fognak tenni. Elmondta azt is, hogy az elöntött pincékből és sporttelepekről 10-12 centiméternél kisebb vízmennyiséget a tűzoltók már nem tudnak kiszivattyúzni technikai okokból, azt a lakosoknak kell megtenniük. Árvíz: már a levonulásra készülnek Nem olcsó mulatság az árvíz Hőség: mit tegyünk, ha riadót fújnak? VideóvalMTI
Cikkek Gyanakvó olajpiac: estek az árak 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 17:38
Több mint fél dolláros veszteségen állt a kőolaj ára Londonban pénteken délután, miközben New Yorkban zárva volt az olajpiac. Röviddel 16.30 óra után az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 60 cent gyengüléssel 66,05 dolláron volt. Csütörtökön a Brent ára több mint két dollárral esett arra az aznap közölt hivatalos adatra, hogy júniusban a becsültnél lényegesen több munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban. Az adat alapján felerősödött ugyanis az a vélekedés, hogy a vártnál lassabban kerül ki a recesszióból az amerikai gazdaság.  Elemzők szerint pénteken is a csalódást keltő csütörtöki amerikai adat befolyásolta az olajárat. Finomítás nélkül: megint átvágták a világot A kőolaj ára egyébként a duplájára emelkedett a tavaly decemberi 32,40 dollárról; az idei második negyedévben 42 százalékkal nőtt, ami a legnagyobb negyedévi drágulás 1990 óta. Az elemzők egy része arra számít, hogy rövid távon csökken az olajár, mivel a gazdaság energiaigénye továbbra is alacsony, és magasak az olajtartalékok. Pénteken a JP Morgan azt közölte, hogy várakozása szerint 60 dollárra, vagy még alacsonyabb szintre hanyatlik az olajár rövid távon. A Barclays Capital technikai elemzője is úgy vélte, hogy 60 dollár felé korrigál az energiahordozó ára a következő hetekben. Az orosz kormány is felfigyelt a Molra INA: forgalomban és mínuszban is az élen A tartalékok lehúzták az olajárat  AZ OMV eleszi a piacot a MOL elől Hasonló volt a tendencia az összes olaj piacán  MTI
Cikkek A zloty lenyomja a forint-hullámvasutat 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 17:31
A forint - egyedül a térségbeli devizák közül - gyengült az euróval szemben, amely 272 forint fölött állt pénteken késő délután a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 17 óra előtt az euró 272,45 forintra emelkedett a csütörtök késő esti 271,15 forintról (+0,48 százalék). Pénteken eddig 273,67 és 269,96 forint között mozgott az euró. Idén eddig 3,38 százalékkal erősödött a forinthoz viszonyítva. Száguld a forint, áradnak a folyók, tombol a kánikula - melyiknek lesz vége először? Szavazzon! Ugyanekkor a dollár 194,56 forintra erősödött a csütörtök késő esti 193,63 forintról (+0,48 százalék). A dollár 195,34 és 192,64 forint között ingadozott eddig péntek folyamán. Idén eddig 3,32 százalékkal drágult a forinthoz viszonyítva. Az euró 0,06 százalékkal 25,864 cseh koronára gyengült, és 0,57 százalékkal 4,3542 zlotyra süllyedt. Stagnálásra ítélt forint? A forint kapcsán a szakértők úgy vélekedtek, a befektetők pozíciókat foglalnak el annak reményében, hogy hosszabb távon a zloty erősödése várható, míg a forint csak stagnál.   A Reuters által megkérdezett elemzők szerint gyengülnek a közép-európai devizák a következő három hónapban, miután az utóbbi hetekben "túlpörögtek".     Pénteken megkérdezett elemzők szerint a jövő héten a globális hangulat alakítja a közép-európai devizák mozgását. Kedvező hangulat esetén az euró 265 forintig is gyengülhet, ellenkező esetben 270/280 forintig erősödhet.  Befolyásolhatja a jövő heti devizamozgást, hogy a térségbeli országokban havi inflációs, ipari és kereskedelmi adatokat hoznak nyilvánosságra. Ezek javulást mutathatnak a korábbiakhoz képest, ami a devizák erősödését eredményezheti. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Szakad az SZDSZ - Demszky hatalomra tör? 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 17:05
Bőhm András szabad demokrata politikus szerint az SZDSZ elnökválasztásánál nem arról van szó, hogy az egyik jelöltet Fodor Gábor, a másikat pedig Kóka János támogatja, hanem arról: Demszky Gábor főpolgármester és a körülötte állók megkísérlik átvenni a főváros után a pártot is. Erről az SZDSZ politikusa pénteken nyilatkozott az MTI-nek. A fővárosi és országgyűlési képviselő úgy látja: a párt európai parlamenti szereplésében meghatározó szerepe van annak, hogy Budapesten az SZDSZ rosszul szerepelt. Véleménye szerint felmerülhetne, hogy ezért az eredményért ki a felelős. A párt jövőjéről úgy vélekedett, hogy ha az SZDSZ nem tér észhez, akkor elfogynak mögüle az emberek. Mint mondta, nem azzal kellene foglalkozni, hogyan jutottak ide, hanem azzal, hogy milyen válaszokat tud még adni a párt a liberális közösség kérdéseire. Bőhm András elképzelhetőnek tartaná, hogy a jövőben a kis pártok együttműködjenek, akár közös parlamenti frakciót is alkossanak. Ez nemcsak a parlamenti jelenlét miatt fontos, hanem azért is, mert nem valószínű, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez a törvényhozásban, és nagyon nem mindegy az, hogy a kétharmadhoz hiányzó többségi szavazatokat a Jobbik nyújtja-e, vagy a középen álló polgári erők - magyarázta az SZDSZ-es politikus. Gusztos sem kér az SZDSZ-elnökségből Őrültség? Demszky nem utazik Bajnai skalpjára  Retkes lehet az SZDSZ elnöke  Kinn az SZDSZ, benn a Jobbik: van kedvünk szavazni   SZDSZ: Szent-Iványi inkább átigazol  MTI
Befektetés Folytatódott a lejtmenet a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 16:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,92 pontos, 1,58 százalékos csökkenéssel, 14.860,65 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,64 százalékkal 11.130 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,66 százalékkal 3.478 forintra esett. Az amerikai indexek ma nem befolyásolták a BUX-ot A Függetlenség Napjával összefüggő hosszú hétvége miatt pénteken nincs kereskedés a New York-i értéktőzsdéken és az árutőzsdéken sem. Nagyon gyenge volt a forgalom Budapesten  A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője azt mondta: mivel az amerikai börzék zárva tartottak pénteken, kicsi forgalom mellett minimális elmozdulás volt a nemzetközi és a magyar piacon is. Megjegyezte, hogy ennek sincs túl nagy jelentősége az alacsony forgalom miatt. A Mol 420 forinttal, 3,64 százalékkal 11.130 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,66 százalékkal 3.478 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,26 százalékkal 561 forintra gyengült, forgalma 626,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,65 százalékkal 33.530 forintra csökkent, a részvények forgalma 895,8 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 537,3 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 1,24 százalékkal 17.615 forintra erősödött. A BUMIX 1.689,91 ponton zárt pénteken, ez 4,40 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Makro / Külgazdaság Jön a mozifilm Michael Jackson utolsó próbáiról 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 16:40
Akár mozifilm és DVD is készülhet abból a több mint százórás felvételből, amely Michael Jackson londoni fellépésének próbáiról készült - jelentette ki a turnét szervező produkciós cég vezetője. Randy Phillips hangsúlyozta: az ebből befolyó várhatóan több százmillió dolláros bevétel jól jönne a sztár tetemes adósságokkal terhelt hagyatékának is. Phillips egy 30 másodperces anyagot tett közzé csütörtökön, amely Jackson halála előtt két nappal készült egy próbán. A felvétel bemutatásával az volt a célja - mondta - hogy kifogja a szelet azok vitorlájából, akik szerint a popkirály egészségi állapota miatt nem lett volna képes helytállni az előadásokon. A kliprészleten táncoló és éneklő Jackson a They Don´t Really Care About Us című dalát adja elő láthatóan jó formában. A cégvezető megerősítette, hogy a próbákról készülő anyagok - legalább két "élő album" (Jacksonnak korábban soha nem jelent meg élő albuma), mozifilm és DVD - hasznának "oroszlánrésze a Jackson-hagyatékra szállna". Az AEG Live pénzügyei helyzetéről Phillips elmondta: annak ellenére, hogy 20-30 millió dollárt fektettek a kútba esett produkcióba, a biztosítás részben fedezi a veszteséget. A cég 17,5 millió dollárt kaphat Jackson véletlen - akár gyógyszer-túladagolás miatt - bekövetkezett halála esetén. S bár vállalták, hogy az előadásokra eladott jegyek árát maradéktalanul visszatérítik, Phillips jelezte, hogy a jegyvásárlók 40-50 százaléka a cég által felkínált lehetőséggel élve a pénz helyett inkább a belépőt akarja megtartani relikviaként. A koncertekre közel 90 millió dollár értékben fogytak el a jegyek. A szupersztár halálából hasznot húzhat a holland állami nyugdíjalap (ABP) is, amely tavaly 140 millió eurót fektetett be Michael Jackson-számok játszási jogainak megvásárlásába. Valahányszor ezek a szerzemények csendülnek fel a rádiókban, illetve a dalokat tartalmazó CD-t adnak el, abból a nyugdíjalap is megkapja a maga részét. Az üzlet szépen beindult, mert Jackson halála óta az egekbe szökött dalainak forgalma. Évekig jönnek még az új Michael Jackson dalok Jacko rejtélyes halála: már két éve halott? Mindenki Jackson-lemezt vesz  MTI, Privátbankár
Cikkek Titokzatos módon újraindult az üveggyár 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 16:28
Újra van gáz, és folytatódik a termelés a salgótarjáni öblösüveggyárban - tájékoztatta Istvanovszki Kálmán gazdasági igazgató pénteken az MTI-t. Az R-Glass Hungary Kft. néven működő öblösüveggyárban szerdán állították le a termelést, mert aznap már nem szállított gázt a cégnek az EMFESZ Kft. A gazdasági igazgató arról nem kívánt részleteket mondani, hogy miként oldották meg a problémát. Felszámolják a salgótarjáni síküveggyáratMTI
Cikkek Már több mint 50 bank rokkant bele a válságba 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 16:15
Nyolc bank legutóbbi bezárásával az idén már 52-re emelkedett az Egyesült Államokban azoknak a pénzintézeteknek a száma, amelyek tönkrementek a pénzügyi válság miatt. Az áldozatok többnyire kisebb pénzintézetek. Az amerikai pénzügyi hatóságok pénteken egy tollvonással hét bank működését szüntették meg, hatot Illinois, egyet Texas államban. Közülük a legnagyobb, a Founders mérlegfőösszege 962,5 millió dollár. Az idén az eddig legnagyobb bank, amely fizetésképtelenné vált, a floridai UnitedFSB 12,8 milliárd dolláros mérlegfőösszeggel. A fizetésképtelenség azonban - csakúgy mint a korábbi amerikai bankcsődök esetében - nem jelenti a bankok megszűnését, máris új vevő veszi meg a pénzintézeteket. Tavaly egész évben csupán 25 volt a bankcsődök száma az Egyesült Államokban, ezt a számot az idén már áprilisban elérték. Az amerikai állami betétbiztosítási alap a 8300 amerikai bank körében az idén még több csőddel számol. A fizetésképtelenséget jórészt hétvégén jelentik be, hogy legyen idő hétfőig az új tulajdonos neve alatt újranyitni a bankokat. Az amerikai történelem legnagyobb kereskedelmi banki csődjét tavaly jelentették be: a Washington Mutual takarékpénztárét, amelynek mérlegfőösszege 307 milliárd dollár volt. A válságot megelőzően, 2007-ben, csupán három amerikai bank ment csődbe, míg 2006-ban és 2005-ben egy sem. Eljárás Berlin ellen: eladósodnak a németek Még három bank kidőlt a sorból A legjobb adós maradhat Amerika  Megelégelték a bankok ámokfutását MTI
Cikkek Csökken az uniós gabonatermés idén 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 16:11
Várhatóan 285,27 millió tonna gabonát takarítanak be idén az Európai Unióban, a tavalyi 310,19 millió tonna után a termelők brüsszeli lobby szervezetének új előrejelzése szerint. Magyarországon a korábban becsültnél több mint egymillió tonnával kisebb lehet a kukoricatermés, áll a Coceral pénteken közölt jelentésben. A szervezet másodszor készített előrejelzést az idén várható gabonatermésről. Márciusi első becslésében 286,44 millió tonnát valószínűsített a szervezet, a huszonhetek összesített termése tehát alig valamivel lehet kevesebb a korábban vártnál, országok szerinti bontásban viszont mutatkoznak nagyobb eltérések. Jobb lehet a termés a két legnagyobb gabonatermelőnél, Franciaországban és Németországban, Spanyolországban és Romániában pedig komoly visszaesés várható a tavaszi kilátásokhoz képest. Búzából összesen 140,88 millió tonnát takaríthatnak be az uniós gazdák. Ebből Franciaországban a márciusban becsült 35,50 millió helyett 37,05 millió tonnát, a francia búzatermés így megközelítheti a tavalyi 37,39 millió tonnát. Németországban 24,95 tonna búzát arathatnak, szemben a korábban várt 23,96 tonnával, de a termés még így is elmarad a tavalyi 25,95 millió tonnától. Spanyolországban 4,50 millió tonna helyett 3,30 millió tonna lehet a búzatermés, Romániában pedig 5 millió tonna a márciusi jelentésben szereplő 6,15 millió tonna helyett. Árpából a Coceral szakemberei szerint 59,73 millió tonna lehet az EU termése, elmaradva a tavalyi 65,63 millió tonnától és az idén tavasszal becsült 61,27 millió tonnától. A csökkenés elsősorban annak következménye, hogy Spanyolországban a termés nem a márciusi helyzet alapján várt 9 millió, hanem 7,20 millió tonna lesz, áll a jelentésben. Az uniós kukoricatermés 56,15 millió tonna lehet, alig kevesebb a tavasszal valószínűsített 56,37 millió tonnánál, de bőven elmaradhat a tavalyi 60,50 millió tonnától. A várthoz képest jóval kevesebb kukoricát takaríthatnak be Magyarországon - 8,06 millió tonna helyett 7,00 millió tonnát - és Romániában (7,00 millió tonna 7,75 millió tonna helyett), mindezt azonban ellensúlyozhatja a jobb franciaországi termés, amelyet a márciusi 14,43 millió tonnával szemben 25,69 millió tonnára becsül júliusi előrejelzésében a Coceral. A csapadék nem tett jót a bolgár búzának Megszűnnek a formai szabályok a piacon Haldoklik a tejipar - megkapják, amit kértek MTI
Cikkek MSZP: csak egy nyári csomag lesz 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 15:58
Csak egy "nyári csomag" van, ez pedig a kríziskezelő alap - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteken az MTI-nek Cser-Palkovics András (Fidesz) közleményére reagálva. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken közölte: a szocialisták újabb brutális megszorító csomagot készítenek elő a költségvetésben, amire viszont semmiféle felhatalmazásuk nincs. Nyakó István ismertetése szerint a krízisalap a válság miatt nehéz helyzetbe jutott polgárok gyors megsegítését teszi lehetővé. Hozzátette: ez az az alap, amelybe a fideszes képviselők még egyetlen fillért sem tettek bele, pedig az adócsökkentés miatt jövőre az ő jövedelmük is nagyjából tízezer forinttal nő havonta. Nyakó István szerint "a Fidesznek cinkosa már van, programja még nincs". Elmondta, az már látszik, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a hatalomért az ördöggel is cimborálna, ezért nem támogatta holokauszttagadás büntethetőségét lehetővé tévő alkotmánymódosítást. "Nem merik magukra haragítani a szélsőjobbot, meg a neonáci eszmék hirdetőit" - fogalmazott. Nyakó István szerint a Fidesz, ha van neki, még mindig titkolja programját, de Orbán Viktor Fidesz-elnök elszólásaiból lassan összeáll a kép. A szóvivő azt mondta, Orbán Viktor sem tehetne mást kormányon, mint a jelenlegi kabinet. Hozzátette: a Fidesz elnöke is elismerte, hogy a 13. havi nyugdíjat nem állítaná vissza, amíg a gazdaság teljesítménye lehetővé nem teszi, és elismerte azt is, hogy ő is szerződést kötne a Nemzetközi Valutaalappal. Lendvai: "mozdonyfordító" kongresszus jön MSZP - A mélyrepülés anatómiája Nagy az átjárás a Fidesz és a Jobbik között Bajnai büszke arra, hogy tabukat döntöget MTI
Pénzügyi szektor "Mindenki a forinthitelezésben lesz érdekelt" 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 15:52
Újabb magyar bank függesztette fel a devizahitelezést. Szerintük azért, mert már középtávon is nagyobb teret nyerhet a forinthitelezés
Cikkek H1N1: újabb magyar fertőzött 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 15:43
Egy 38 éves férfinál is kimutatták a laboratóriumi vizsgálatok az új influenzavírust, ő Magyarországon a tizenkettedik, akinél igazolták a vírust - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a beteg nem járt külföldön az elmúlt időszakban, de egy munkatársa június 26-án érkezett haza az Egyesült Államokból. A beteg tünetei - láz, torokfájás és rossz közérzet - miatt felkereste a budapesti Szent László Kórház ambulanciáját, ahol légúti mintát és vért vettek tőle. Az ambuláns ellátás után a beteget hazaengedték. A beteg állapota nem javult, ezért önként jelentkezett kórházi felvételre. Jelenleg az állapota kielégítő. A férfi környezetében élőket is vizsgálja az ÁNTSZ, két esetben a gyorsteszt pozitív lett, a további vizsgálatok folyamatban vannak - közölték. Új influenza: meggyógyult mind a 11 magyar beteg H1N1: tömeges megbetegedés a világ másik végében Védőoltás? A magyarok többsége inkább passzolna H1N1: kész a védőoltás, de még nem használható MTI
Cikkek A K&H feladta: nincs devizahitel! 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 15:07
Felfüggeszti a  lakossági devizaalapú hitelek befogadását, köztük a devizaalapú lakáshitelekét is a K&H Bank július 3-tól - közölte a hitelintézet az MTI-vel pénteken. A bank célja, hogy a jövőben olyan forint alapú termékekkel bővítse kínálatát a lakossági ügyfeleknek, amelyek valós és vonzó alternatívái a devizahiteleknek. Forintpiac: lesz-e hidegzuhany? Legfrissebb devizaárfolyamok Száguld a forint, áradnak a folyók, tombol a kánikula - melyiknek lesz vége először? Szavazzon!MTI
Cikkek MSZP: lesz tisztújítás! 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 14:54
Az MSZP szombati kongresszusa dönthet a párt következő kongresszusának összehívásáról, amely miniszterelnököt-jelöl, országos listát állít és amelyen lezajlik a tisztújítás is - derült ki Kiss Péter MSZP-alelnök szavaiból. A politikus a párt országos elnökségi ülésről távozóban nyilatkozott újságíróknak pénteken. Arra a kérdésre, hogy szerepel-e a szombati kongresszus napirendjén tisztújító kongresszus összehívása, Kiss Péter azt mondta: szombaton olyan kongresszus összehívása van napirenden, amely dönt a miniszterelnök-jelöltről, programot hirdet, országos listát állít és módosítja a párt alapszabályát; ez utóbbi feltétele a rendkívüli tisztújításnak. Alapszabály-módosítás után rövid időn belül lehet tisztújító kongresszust tartani - közölte az alelnök. Kiss Péter kiemelte: ez a menetrend kétharmados többséget szerzett a küldöttcsoportok vezetőinek tanácskozásán. A szocialista párt küldöttcsoportjainak vezetői és az országos elnökség pénteken ülésezik, hogy eldöntse, milyen javaslatot tár a szombati kongresszuson küldöttei elé a párt által követendő politikai menetrendről. Költségtérítés: a duplázás csak baki Lendvai: "mozdonyfordító" kongresszus jön  Bajnai nem terminátor - ő legalábbis így látja MSZP - A mélyrepülés anatómiája MTI
Cikkek Aggódjunk? Az erős forint is elbánhat velünk 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 14:50
A globális veszélyforrások mellett további gazdasági kockázatot jelenthet a biztosnak tűnő kormányváltás, valamint a forint erősödése - állítja a Buda-Cash
Cikkek Képviselői költségtérítés: a duplázás csak baki 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 14:35
Ősszel korrigálhatja a törvényhozás azt a bakit, amely miatt a néhány parlamenti képviselő dupla annyi pénzt kaphatna
Makro / Külgazdaság Vigyázat: UV-B-veszély lesz ma az egész országban! 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 14:24
Ismét UV-B riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat: ma akár 7,8-as szintet is elérheti a sugárzás mértéke
Cikkek Finomítás nélkül: megint átvágták az egész világot 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 13:54
Egy szélhámos kereskedő kavarta meg úgy az olajpiacot, hogy éves csúcson tetőzött a könnyűolaj ára. Lerántjuk a leplet a tettesről
Vásárló BKV: van bérletem, mégis megbüntetnek? 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 13:26
Az ombudsman szerint egyáltalán nem korrekt, hogy akinek van bérlete, azt mégis megbüntetik. A BKV szerint sok volt a visszaélés
Cikkek Érd: 32 milliárd a szennyvíztisztítóra 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 13:18
Érden és térségében mintegy 32 milliárd forintból szennyvízberuházást hajtanak végre, javítva ezzel a csatornázottságot is - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány szerdai ülésén döntött az „Érd és térsége szennyvíztisztító telep rekonstrukciója és bővítése és a szennyvízelvezető rendszer fejlesztése” című uniós nagyprojekt támogatásáról. A pénzből növelik Érden, Tárnokon és Diósdon a csatornázottságot, illetve korszerűsítik és bővítik  az érdi szennyvíztisztítót. A projekt eredményeként a csatornázottság az átlagos 30 százalékról 95 százalékra nő, a szennyvíztisztító telep napi kapacitását pedig 15 ezer köbméterre emelik, s javítják a tisztítás hatásfokát is. A fejlesztés eredményeként közel 80 ezer lakos élhet majd tisztább és egészségesebb környezetben, s javulni a befogadó Duna vízminősége és a térségben lévő felszín alatti vízbázis környezeti állapota is. Az érdi szennyvízelvezetési agglomerációban a csatornával ellátott lakások száma a jelenlegi 7.310-ről a projekt befejeztével ez 36.286-ra bővül. A kormány támogató döntését követően a nagyprojektet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megküldi az Európai Bizottságnak jóváhagyásra. A beruházáshoz a Környezet és Energia Operatív Program 24,45 milliárd forint támogatást ad. A beruházás 2009-ben kezdődik, s 2012-ben fejeződik be. Új EU-s forrás mikrovállalkozásoknak Szlovén-magyar együttműködés Győrben év végére kibővül az ipari park Az Egis nekilendül a fejlesztésnek MTI
Cikkek A tankolással már el kezdett spórolni a MÁV 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 13:12
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 500 millió forint megtakarítást ér el a gázolaj-felhasználásban 2010-ben, a zárt rendszerű üzemanyagtöltő rendszernek köszönhetően - közölte Márkus Imre vezérigazgató pénteken, a beruházást bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten. A zárt rendszerű gázolaj üzemanyagtöltő rendszer kiépítése 1 milliárd forintba került, a 2,6 milliárd forintos fejlesztéssel megvalósult, mozdonyfedélzeti berendezések kiegészítéseként. Márkus Imre elmondta, hogy a töltőállomásokon már kialakították a zárt rendszert, a dízel mozdonyokra pedig az év végéig folyamatosan szerelik fel a csatlakozást lehetővé tevő üzemanyagtöltő fejeket. Az eddigi használat során a mérések igazolták a várakozásokat, így el lehet érni a kitűzött 500 millió forintos megtakarítást. A MÁV Zrt. adatai szerint a csoportnál éves szinten 70 millió liter gázolajat használnak fel. Márton Ferenc, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. működtetési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a beruházás a MÁV-TRAKCIÓ, a MÁV Zrt. és a MÁV-START járműveinek tankolását érinti. A mozdonyfedélzeti rendszerhez informatikailag kapcsolódó zárt üzemanyagtöltő rendszer műszaki és vasút üzemi előnye, hogy folyamatos és pontos elektronikus adatokat szolgálat a gázolaj fogyasztásról, ezzel a felhasználás hatékonyságát lehet növelni, továbbá tetten érhető az indokolatlan üzemanyag-felhasználás. Elhangzott, hogy az üzemanyagtöltő fej cseppmentes csatlakozást biztosít a mozdony üzemanyagtartálya és az üzemanyagtöltő berendezés között, így a környezetszennyezést is csökkentik. A fedélzeti berendezéshez tartozó mozdonyvezetői beazonosító kártya követhetővé teszi a tankolást, a fogyasztást. A MÁV Cargo élén is váltás volt Kemény dió: új vezér rázhatja gatyába a MÁV-ot Lehúzzuk az osztrákokat MTI
Makro / Külgazdaság Viharkárok: már meg is kapták a milliókat 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 13:05
A szabolcsi viharkárok összértéke nagyjából 500 millió forint, de a kormány "csak" 370 milliót ad - azt viszont már át is utalták
Cikkek Megunták: váratlan lépés a Strabagtól 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 12:58
A jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező osztrák cég mégsem vásárol be nálunk, az osztrák hivatalnokokra mutogatnak
Cikkek Családi pótlékot az iskoláknak és működjenek nyáron is! 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 12:45
Az MDF szerint a gyerekek akkor tudnák hasznosan eltölteni a nyári szünidőt, ha akkor is iskolába járnának. A családi pótlékot is a tanintézményeknek utalnák
Cikkek Számlagyűjtési kényszer a parlamentben 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 11:27
A jövő év januárjától egyetlen forinthoz sem juthat hozzá képviselő adó- és járulékmentesen, a honatyák csak számla ellenében vonhatnak le kiadásokat - közölte Göndör István a tavaszi parlamenti ülésszakot értékelő nagykanizsai sajtótájékoztatóján. A szocialisták frakcióvezető-helyettese - egyben Nagykanizsa országgyűlési képviselője - az általa benyújtott törvénymódosításról és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosításról elmondta: 2007 óta törekszik arra, hogy "ha a társadalomtól nagyobb adózási fegyelmet követelünk", akkor a képviselőknek is nagyobb fegyelmet mutassanak.     Szerinte a jelenlegi adó- és járulékszabályok kikényszerítik, hogy valamennyi országgyűlési képviselő számlákat gyűjtsön. Hozzátette, az új szabályozás szerint legfeljebb a távolabb lakó honatyák járhatnak valamivel jobban, az ő nettó jövedelmük kismértékben akár növekedhet is. "Bajnai egy forintja" megy a krízisalapba A szegényekhez kerülnek a miniszteri fizetések Költségtérítés: túl sok a 80 ezres veszteség? Költségtérítés: túl sok a 80 ezres veszteség?MTI
Cikkek Újabb vezéráldozat a BKV-nál? 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 10:51
Hamarosan ismét vezetőváltás lehet a BKV élén, mivel Kocsis István vezérigazgatóban megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma - értesült az MTI
Cikkek Bajnai villámgyors költségvetéssel számol 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 10:45
A kormány szeptember elején nyújtja be a költségvetést, amelyet terveik szerint "a szokásos december vége helyett" már novemberben elfogadhatna az Országgyűlés - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán. A kormányfő kifejtette: nagyban növelné a Magyarország iránti befektetői bizalmat és a kiszámíthatóságot, ha már november közepén, de legkésőbb a hónap második felében elfogadná az Országgyűlés a 2010-es költségvetést. Bár várhatóan a második félévben is komoly nyomás nehezedik majd a kormányra, "biztosíthatom önöket, hogy Magyarországon nem lesz választási költségvetés" - tette hozzá Bajnai Gordon. A miniszterelnök elmondta: a szükséges lakossági megszorítások nagy részét már végrehajtotta a kormány. Bajnai nem terminátor - ő legalábbis így látja Tetszik a cégeknek a Bajnai-csomag Bajnai büszke arra, hogy tabukat döntögetMTI, Privátbankár
KKV Mindenki kicsinálná az új csodamobilt - képek 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 10:12
Bár hivatalosan "csak" 400 kilót bír, a tesztelés során egy elefántot is eltartott a világ legerősebb mobiltelefonjának kikiáltott Land Rover S1
Cikkek Árvíz: már a levonulásra készülnek 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 09:36
Még 853 kilométer hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség hazánkban, de a hatóságok már készülnek a levonulásra
Cikkek Már 323 milliárdos pluszban a külkermérlegünk 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 09:20
2009. január-áprilisban a kivitel volumene 22, a behozatalé 26%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérleg 323 milliárd forint aktívumot mutatott
Cikkek Belehalhat az unalomba a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 09:12
Nagyobb negatív tartományú nyitást, és az amerikai tőzsde zárva tartása miatt impulzusok nélküli délutáni kereskedést vár pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett piaci szakértő. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője elmondta: az egyesült államokbeli piacok zárva tartása miatt könnyen "unalomba fulladhat" a pénteki kereskedés a BÉT-en. Hozzátette: negatív nyitás várható, majd a nap további részében "oldalazó" kereskedés vagy enyhe emelkedés valószínű. Fontosabb makroadat sem érkezik a hét utolsó kereskedési napján. A Mol csütörtöki gyenge szereplése mögött a pesszimista nemzetközi hangulat mellett az is meghúzódhat, hogy a Kommerszant értesülései szerint előfordulhat, hogy visszaadják az orosz államnak a félig a magyar Mol tulajdonában lévő vegyes vállalat által kiaknázott nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje (Zapadno-Malobalik, ZMB) kőolajmezőt - mondta el az üzletkötő. A BUX 37,92 pontos csökkenéssel, 15.061,65 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,25 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Már kedvenc plázáink is nyögik a válságot 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 08:40
Rövid távon a legfrekventáltabb budapesti és vidéki plázáknak, illetve bevásárlóközpontoknak is szembe kell nézniük a boltok számának csökkenésével, ugyanis a különböző márkák a recessziós hatás miatt felülvizsgálják jelenlétüket a központokban - írta piaci elemzőkre hivatkozva a Napi Gazdaság. A cikk szerint néhány középkategóriás márka már bezárta gyengébb forgalmat felmutató plázabutikjait, így megszabadulva a magas bérleti díjaktól. Hozzátették: az üresedés önmagában nem meglepő, csakhogy olyan plázákban is elkezdődött ez a folyamat, ahová eddig csak "kihalásos alapon" lehetett bekerülni. Akciókkal már be is indult a nyári vásárörület Vesztett vonzerejéből a magyarországi vásárlás Becsődölt plázák: tömeg helyett szellemtanyaMTI, Napi Gazdaság
Cikkek Elmaradoznak a szlovák adóbevételek 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 08:37
A szlovák költségvetés idei adóbevétele 16 százalékkal elmarad a tervezettől a gazdasági válság hatására, ami komolyan sújtja az ipart és visszafogja a lakossági kiadásokat - közölte a szlovák pénzügyminisztérium. A szaktárca legújabb becslése szerint az idei adóbevétel 8,3 milliárd euró lesz, szemben a tervezett 9,9 milliárd euróval. A bevétel elmaradása miatt Szlovákiának várhatóan több hitelt kell felvennie az eredetileg tervezettnél. A szlovák államadósság kezelő központ szerint azonban nincs gond a hitelek refinanszírozásával, részben annak a hatására, hogy Szlovákia május óta 2 milliárd euróval növelte tartalékait nemzetközi kötvénykibocsátással. Mennyivel költünk többet, mint amink van? Szlovákia dupláz - legalábbis a hiány terénMTI
Cikkek Dráguló strandok: Állam bácsi zsebébe kerül a többlet 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 08:30
Az áfaemelés miatt júliustól az állandóan üzemelő fővárosi fürdőkben 100-200 forinttal emelték a belépők árát, a pluszpénzt azonban "el is viszi" a cégtől az állam - mondta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója. Ferenci Tibor elmondta, hogy az elmúlt hetek rossz időjárása több mint 150 millió forint bevételkiesést okozott a társaságnak, amelynek jelentős többletkiadásai származhatnak a Duna magas vízállása miatti védekezéssel összefüggésben is. Az árvíz az összes Duna menti strandot érinti, s mivel ezeken nincsenek olyan átemelő berendezések, amelyekkel meg tudják oldani a szennyvízelvezetést, be kellett zárni a Margit-szigeti Palatinus strandot. Többen mennek nyaralni, kevesebből Se pénzünk, se kedvünk nincs nyaralni Lenyeli az áfát az állatkert A legtöbb magyarnak csak álom marad a nyaralás Balaton: szinte minden drágább lesz idénMTI
Cikkek A gatyánk is rámenne a pontonhídra 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 08:17
Naponta legalább 20 millió forintba kerülne egy pontonhíd a Dunán - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A tárca ezzel Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azon felvetésére reagált, hogy a Margit-híd felújítása alatt egy alkalmi átkelővel lehetne segíteni a főváros közlekedésén. A minisztérium vizsgálja a pontonhíd felállításának lehetőségét. A tárca közleménye szerint a 20 millió forintos összeg még nem tartalmazza az eszközök karbantartásának és évszaki felkészítésének költségeit. A minisztérium szerint a pontonhíd katonai járművek alkalmi átkelésére való, a huzamosabb ideig tartó polgári forgalom lebonyolítása számos problémát vet fel. Például a pontonhídon nincsen közvilágítás, sem forgalombiztonsági berendezések; az alacsonyabb járművek nem tudnak rá fel és lehajtani és az is megoldandó problémát jelent, hogy a két parton ki kell alakítani a biztonságos le- és felhajtókat.     A tárca szerint azt a szempontot is figyelembe kell venni, hogy egy ilyen jellegű híd üzemeltetéséhez állandó, kiképzett személyzetre van szükség - amellyel kizárólag a Magyar Honvédség rendelkezik -, ami azt jelenti, hogy a váltásokkal együtt minimum 480 fő kell a híd működtetéséhez. Ugyancsak probléma, hogy a Duna hajóforgalmának biztosítására nemzetközi egyezmények kötelezik az országot, vagyis a pontonhíd nem üzemelhet folyamatosan, azt naponta többször is meg kell bontani és újra össze kell szerelni. Lezárt rakpartok: ma tetőzik a Duna Budapesten Meglesz a pénz a Margit hídra A számvevőszék előtt a Margit hídMTI
Cikkek A kánikula sem segített a klímapiacon 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 07:51
Az idei év első hat hónapja folyamán nagyjából 10-30 százalék közötti mértékben zsugorodhatott a légkondik magyarországi piaca
Cikkek Lendvai szerint "mozdonyfordító" kongresszus jön 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 07:33
Az MSZP szombati kongresszusának helyszíne szimbolikusan is a pesti köznyelv által mozdonyfordítónak hívott közlekedési park lesz - a név azt jelenti, hogy az utasok számára világos, merre halad a szerelvény...
Cikkek Bajnai nem terminátor - ő legalábbis így látja 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 07:16
Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok jelentős részét teljesítette a kormány - így értékelte a Népszabadságnak adott interjújában a hétfői parlamenti szavazás utáni helyzetét Bajnai Gordon kormányfő, aki megfogalmazása szerint nem terminátornak, vagyis nem csak bizonyos kellemetlen intézkedések menedzselésére szegődött. A miniszterelnök szerint a hétköznapi szempontból a legnagyobb terheket jelentő döntéseket meghozták, amiért elismeréssel adózott a szerinte felelősségteljesen, a saját napi érdekein is felülemelkedő szocialista, illetve liberális pártnak - írja a lap. A kormányfő - aki megerősítette, hogy végleges a döntése arról, hogy egy évet adott magának a politikában - a lap pénteki számában megjelent interjúban reményét fejezte ki, hogy nemcsak a válságot fékezik meg, de olyan változásokat is elindítanak, amelyekre egy később meginduló gazdasági fejlődés idején építhet a következő kormány, bárki is vezesse. A miniszterelnök szerint a kormány intézkedéseit nagyságrendileg visszacsinálni lehetetlen, "ha mégis megpróbálják, helyettük sokkal fájdalmasabb intézkedést kéne hozni". Tetszik a cégeknek a Bajnai-csomag MSZP - A mélyrepülés anatómiája Bajnai büszke arra, hogy tabukat döntöget IMF-elismerés Magyarországnak Oszkó: jövőre versenyképesek leszünkMTI, Népszabadság
Cikkek Valutaalap: ősszel szebb számok jöhetnek 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 07:11
A Nemzetközi Valutaalap úgy látja, hogy a termelés csökkenése lassul és a pénzügyi körülmények javulnak, ezért a legközelebbi, őszi előrejelzés-sorozatában minden bizonnyal javítani fogja a világgazdaság növekedésére szóló jóslatait - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese, Murilo Portugal.
Cikkek Se pénzünk, se kedvünk nincs nyaralni 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 06:58
Éves összevetésben 8 százalékkal esett vissza a nemzetközi turizmus az idei első negyedévben - állítja az Idegenforgalmi Világszervezet
Cikkek Forintpiac: lesz-e hidegzuhany? 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 06:42
Gyengülnek a közép-európai devizák a következő három hónapban, miután az utóbbi hetekben "túlpörögtek" a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal drágult az euróhoz képest, a következő időszakban a zloty lehet a térség húzódevizája
Befektetés Lassan visszatér a cégek pénzéhsége 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 06:09
Ismét egyre több cég jelenik meg újonnan az amerikai tőzsdei kínálatban, de a a már parketten lévő társaságok is kedvet kaptak a tőkeemeléshez
Cikkek Több marad a borítékban! De kiében? 
Privátbankár.hu | 2009. július 3. 05:52
Vajon mennyit hoznak az Ön, vagy munkáltatója konyhájára a júliusi szja-, illetve járulékváltozások?
Cikkek A gazdag nőket sem fizetik meg rendesen - képgaléria 
Privátbankár.hu | 2009. július 2. 19:20
A Forbes idén is összeállította a Hollywood legjobban kereső színésznőinek listáját, a rangsorban nem igazán találunk meglepetéseket
Cikkek Komolyabb felügyeletet akar a Valutaalap 
Privátbankár.hu | 2009. július 2. 18:38
A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint több szempontból is erősíteni kell Magyarországon a pénzintézeti szektor felügyeletét
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG