Hírek
Cikkek
Uniós "szemétharmonizáció": másfélszer annyit fizethetünk
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 09:37
Július 15-ig minden olyan hazai hulladéklerakó bezár, amelyik nem felel meg az uniós előírásoknak; ettől a lakossági szemétszállítási díjak brutálisan, akár 20-50 százalékkal is megemelkedhetnek - írta keddi számában az Új Dunántúli Napló.
Baranyában például nem mindegy, hogy a mohácsi, komlói háztartási hulladékot helyben depózzák, vagy ha Kökénybe, Görcsönybe, netán a megépülése után a szomszéd megyei Cikóba kell majd utaztatni. A szállítási költségek esetenként durván megnőnek, akár 20-50 százalékkal többet kell majd fizetniük a lakóknak háztartásonként, mint eddig.
Ráadásul brutális összegeket kérhetnek el a vállalkozók az építési törmelékek, háztartási lomok elviteléért, ugyanis a fuvardíj a megtett kilométerektől függ. Komló például a helyi szeméttelep bezárására készülve már tavaly kénytelen volt 32 százalékkal emelni a kommunális szemét elszállításai díját - olvasható a baranyai napilapban.
Már a szemétért is többet kell fizetni
57 milliós kukásautók szedik a szemetet
Hipertrükk: olcsó hazugság az ingyenszatyor? MTI
Cikkek
A következő negyedévben mindent elveszthetünk
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 09:32
A korábban jósoltnál nagyobb mértékű, összesen 6,6 százalékpontos világgazdasági visszaesésre számít a Coface a 2007 és 2009 közötti időszakban
Cikkek
MDF: aki nincs a válságkezelés mögött, az mehet
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 09:27
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapszabálya nem ismeri a "felfüggesztett tagság" intézményét, ezért úgy tekinti: véglegesen elváltak a párt és a mosonmagyaróvári szervezet útjai - áll a párt szóvivőjének keddi közleményében.
"Az MDF-nek olyan tagokra és tagszervezetekre van szüksége, akik és amelyek képesek összezárni a nemtelen támadások előtt, és képesek egységesen felsorakozni a konzervatív értékek és a válságkezelő program mögé" - írta Kerék-Bárczy Szabolcs, hozzátéve, ha a szervezet tagjai nem kívánnak közösséget vállalni az MDF-fel a nemtelen politikai támadások közepette, akkor nem méltók arra, hogy a magyar konzervativizmust, a normális politikát képviseljék.
A közlemény szerint a párt könnyű szívvel mond búcsút egy olyan szervezetnek, amely azután is Almássy Kornél szalámi-taktikájának híve maradt, hogy egyértelművé vált: a politikus megengedhetetlen eszközöket vett igénybe kampányában.
A szóvivő hangsúlyozta: az MDF a továbbiakban is önállóan, a konzervatív értékek mentén kíván politizálni, ezért "nem tartóztatja azokat, akik a függetlenség helyett a nagypárti gyámságot, az elvhűség helyett az olcsó populizmust választják".
A Győr-Moson-Sopron megyei választmány elnöke, Szabó Miklós hétfőn jelentette be, hogy az MDF mosonmagyaróvári szervezete felfüggesztette tevékenységét, amíg Dávid Ibolya, a párt országos elnöke és Herényi Károly elnökhelyettes nem tisztázza magát az ellenük felhozott ügyészségi vádak alól. Egyúttal lemondott vezetői megbízatásáról Németh Sándor helyi elnök, négyen pedig kiléptek a pártból.
A fideszesek közérzete rossz, az MSZP-sek boldogok
Nyáron is egész napos sulit akar az MDF
Dávid Ibolya: természetes, hogy néhányan kilépnek MTI
Cikkek
SZDSZ-elnökség: eddig senki, most már négyen is?
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 09:23
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért - értesült az MTI liberális forrásokból; közülük csak hárman mérettetik meg magukat.
Az MTI úgy tudja, hogy Badacsonyi Szabolcs, Gulyás József, Retkes Attila és Weinek Leonárd kapta meg a szükséges számú jelölést. Ahhoz, hogy valaki elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, legalább négy választmány vagy kilenc csoport támogatására volt szükség. Gulyás József korábban az MTI-nek megerősítette, hogy nem akar indulni a pártelnökségért.
A liberálisok vasárnap választják meg az új elnököt. A jelölési procedúra hétfőn éjfélkor járt le, a jelölteknek szerdáig kell arról nyilatkozniuk, hogy vállalják-e a megmérettetést.
Szakad az SZDSZ - Demszky hatalomra tör?
Gusztos sem kér az SZDSZ-elnökségből
Őrültség? Demszky nem utazik Bajnai skalpjára
Retkes lehet az SZDSZ elnöke
Kinn az SZDSZ, benn a Jobbik: van kedvünk szavazni MTI
Cikkek
Örömhír: megállt a magyar ipar zuhanása!
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 09:19
Az ipari termelés 2009 májusában 22,1 százalékkal csökkent éves összevetésben, áprilishoz képest pedig 2,6 százalékkal emelkedett
Cikkek
Leminősítették: Kaliforniának már egy centje sincs
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 08:32
Ha önálló országként számítana, Kalifornia a világ 8. gazdasági hatalma lenne. A csőd szélén tántorog, újra leminősítették. A kincstár kong az ürességtől
Cikkek
Barroso rivális nélkül - egyre több az aggály
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 08:11
A tagországok kormányai Barroso mögött vannak, de az elmúlt 5 évben alaposan megerősödött EP nem akar "fejbólintó János" lenni az ügyben
Makro / Külgazdaság
Az ENSZ BT elítélte Észak-Koreát
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 08:07
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamai elítélték hétfőn Észak-Korea legutóbb végrehajtott rakétakísérleteit.
"A BT-tagok mély aggodalmukat fejezték ki a rakétakísérletek miatt, amelyek sértik a BT határozatait és fenyegetést jelentenek a regionális és nemzetközi biztonságra nézve" - mondta Ruhakana Rugunda, a soros elnökséget ellátó ugandai ENSZ-nagykövet a testület tanácskozása után. Hozzátette: a tagállamok ismételtek felszólítják Phenjant, hogy tegyen eleget a BT-határozatokban foglalt kötelezettségeinek.
Észak-Korea szombaton lőtt ki hét ballisztikus rakétát, amelyek 400 kilométer után a tengerbe csapódtak. A BT júniusban a szankciók szigorításával büntette Phenjant korábbi hasonló rakétakísérlete, illetve május végi - szintén tiltott - kísérleti atomrobbantása miatt.
A Függetlenség Napjára ballisztikus rakétákat kapott az USA
Ismét rakétázott Észak-Korea
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea
Nukleáris leszerelés: az oroszok emelték a tétet
MTI
Cikkek
Szokatlan: felminősítést fontolgat a Moody"s
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:49
Felminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Brazília devizában, illetve hazai valutában kiadott szuverén kötvényadósságának egyelőre spekulatív besorolását a Moody´s Investors Service. Hosszú hónapok óta ez az első pozitív hitelminősítői lépés valamely vezető felzárkózó gazdaság esetében.
A Moody´s hétfő esti londoni bejelentése szerint az osztályzatjavítás lehetőségére utaló vizsgálat a brazil kormánykötvények "Ba1" - más hitelminősítők metodikájában "BB plusz"-nak megfelelő -, még épphogy a befektetési kategória alatti osztályzatára vonatkozik.
Ha Brazíliát innen a Moody´s felminősíti, az ország szuverén kötvényadóssága átkerül a befektetésre ajánlott sávba ennél a cégnél.
A hitelminősítő a pozitív felülvizsgálatot azzal a véleményével indokolta, hogy jóllehet az elmúlt hónapokban a brazil gazdaság jelentős arányú, súlyos stressztesztnek megfelelő megpróbáltatáson ment keresztül, ez azonban eddig éles helyzetben ki nem próbált, az elmúlt egy évtizedben kialakult alapvető szerkezeti erősségek meglétét igazolta. A brazil hatóságok gazdaságpolitikai válaszlépései hatékonyan fékezték a világgazdasági válság hatásait, ami a sokkokkal szembeni ellenálló-képesség bizonyítéka, és a befektetési kategóriába sorolt gazdaságok adósi profiljának integráns jellemzője - áll a Moody´s elemzésében.
Bár a brazil gazdaság összkibocsátása (GDP) az idén csökkenni fog, az ország általános teljesítménye azonban jobb számos hasonló, vagy magasabb szuverén besorolási kategóriájú gazdaságénál - írta indoklásában a hitelminősítő. A brazil pozitív felülvizsgálat bejelentése előtt a nagy nemzetközi hitelminősítők hosszú ideig csak kedvezőtlen kimutatásokat, elemzéseket közöltek a felzárkózó és a fejlett térség gazdaságairól egyaránt.
A Fitch Ratings az idei első negyedévről szóló, Londonban nemrég kiadott összesítésében például azt írta: a vizsgált időszakban összesen 188 negatív minősítési lépést - osztályzat- vagy kilátásrontást - hajtott végre a tavalyi negyedik negyedév 266 negatív akciója után.
A viszonylagos javulás fő oka ugyan a feltörekvő piacokon bejelentett negatív hitelminősítési eljárások számának csökkenése volt, azonban ebben az országcsoportban az idei első negyedben egyetlen felminősítés vagy kilátásjavítás sem történt, és a Fitch által besorolással ellátott fejlett piaci adósok körében is kevés. Így a negatív és pozitív minősítési lépések rátája - mínusz 12,5 - az eddigi legrosszabb volt 2009 első negyedében azóta, hogy ezt az összesítést a Fitch Ratings 2005 első negyedében elkezdte közölni.
Rájár a rúd az írekre
Vágnának: a világ legmagasabb reálkamata a miénk?
A legjobb adós maradhat Amerika
A kisebbik rossz: megmenteni Lettországot MTI
Cikkek
IMF: egy szavazat maradna az eurozónának
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:35
Az IMF 24 tagú igazgatótanácsában a feltörekvő gazdaságok helyet követelnek maguknak, az euróövezetnek csak 1 szavazat jutna így
Cikkek
Az élet iskolája: diploma egyetem nélkül?
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:24
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen
Cikkek
Járulékeltörlés: a pornósok jól jártak
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:18
A kulturális járulék megszűnésével jelentősen csökken egyes iparágak és szolgáltatások adóterhelése: az erőszakos filmek készítőinek és a pornóiparnak például 25 százalékos megtakarítást hoz a januártól életbe lépő változás - írja a keddi Napi Gazdaság.
A cikk emlékeztet arra, hogy a kulturális járulékot lényegében minden alkotótevékenység után kellett fizetni, de különböző nagyságrendben. A leggyakrabban használt járulékkulcs az egyszázalékos volt, de például 25 százalékos terhe volt minden pornográf és erőszakos alkotásnak, legyen az film, kép vagy telefonos szolgáltatás.
A kulturális járulék bevételét eddig a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) költhette el pályázatokra. Az alapot a jövőben az ötös lottó játékadójának 90 százalékából finanszírozzák.
Járulékos terhek: sok kicsi sokra nem megy
Az ötös lottó lesz a "kulturális járulék" MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Baka: élő netes közvetítést a tárgyalásokra!
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:14
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút adott.
A főbíró úgy látja: át kell gondolni a már meglévő szóvivői rendszert; van, ahol kijelölt bíró működik, másutt kollégiumvezető vagy más vezető látja el ezt a feladatot. Nem feltétlenül az egységesítés a cél, de hatékonyabbá kell tenni a tájékoztatást - mondta.
Véleménye szerint célszerű lenne jobban kihasználni az internet lehetőségeit is, hiszen a bírósági honlapokon ma jószerivel csak az alapinformációk - a cím, a vezetők neve és elérhetősége - jelennek meg.
Baka András elképzelhetőnek tartja, hogy a nagyobb érdeklődésre számot tartó ügyekről előzetes tájékoztató jelenjen meg, és közzétegyék a belépés rendjét is.
Hozzátette: a világháló alkalmas lehet arra is, hogy egyes tárgyalásokat - hasonlóan, mint Strasbourgban - fix kamerák segítségével közvetítsenek, de ez attól is függ, hogy a technikai feltételek megteremtésére van-e pénz. "Magam egyébként nem szeretem a tárgyalóteremben a tumultuózus jeleneteket, és zavarónak tartom, ha számos tévéstáb egyszerre forgat. Bizonyos esetekben megoldás lehetne, ha fixen telepített kamerákkal közvetítenénk az eseményeket" - mondta az interjúban az LB elnöke.
Vége a tragikomédiának, ezúttal nem hazudtak a politikusok
Főbíró-ügy: újra tikosan futnak neki a szavazásnak
Sólyom: vagy a Fidesz, vagy az MSZP hazudottMTI, Népszabadság, Népszava
Cikkek
Készüljön fel: újra jön a 280 forintos euró!
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:03
A londoni bankközi piacon kedden reggel 273,03 forintot ért egy euró a kora hajnali 272,75 forinttal szemben. Ez 0,10 százalékos gyengülés.
Elemzők szerint a forint euró árfolyama a múlt heti erősödés után korrekciós szakaszba lépett. Rövid távon 280 forintos euró várható. Az árfolyam ezt a szintet a hét második felében vagy a jövő hét elején érheti el, amikor meghatározó befektetők tovább csökkentik kitettségüket a feltörekvő piacokon, idézte a Takarékbank elemzőinek véleményét a DowJones hírügynökség. Kedden reggel egy dollár 195,45 forintot ért. A forint ezzel 0,27 százalékot gyengült kora hajnalhoz képest.
A cseh korona 25,897/eurón és 18,547/dolláron állt kedden reggel. Az euróval szemben 0,03 százalékot, a dollárral szemben 0,08 százalékot erősödött kora hajnal óta.
A lengyel zloty 4,3713/eurón állt, 0,18 százalékkal erősödve a hajnali árfolyamhoz képest. A dollárral szemben 0,34 százalékot erősödött a zloty, 3,1314/dolláron állt kedden reggel.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Vége a forint dicsőséges menetelésének? MTI
Cikkek
Obama ott is működik, ahol nem kedvelik?
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 07:01
Obama és Medvegyev találkozója eredményes volt a "hűvös" fogadtatás ellenére is. Putyinnal már volt szóváltásuk, most leülnek egymással
Cikkek
Új csatornákat indíthat itthon az RTL és a TV2
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 06:47
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.
Az értesülés szerint hétfőn rákerült Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének kézjegye az RTL Klub szerződésmódosítására, de még ezen a héten aláírja a TV2-vel kötendő megállapodást is, miután a két társaság illetékesei már ellenjegyezték a vállalásaikat és kötelezettségeiket taglaló anyagot.
Június 3-án adott saját hivatalának felhatalmazást az ORTT arra, hogy a műsorszolgáltatási szerződések
kezdődő újratárgyalásakor fogadják el ezt a kérést.
Akkori információ szerint nem kapott többségi támogatást az a felvetés, hogy a délutáni időszakból soroltassák későbbre (a főműsoridőbe vagy a késő esti sávba) a "kibeszélőshow-kat". (Ezek egyik adása miatt azóta a műsorszolgáltatási jog félnapos - minden korábbinál súlyosabb - megvonásával sújtotta az RTL Klub televíziót a médiahatóság.)
A gigabüntetés miatt az RTL beperli az ORTT-t
A határokon túl is ellenőrizne az ORTT?
Kiderül mennyiért költözik a köztévé
Digitális köztévé: a ceh 300 millió felett lesz
A Viasat3 elmenekült, de most már egyezkedne
Az ORTT már nem foglalkozik a költségcsökkentésselMTI
Cikkek
Vagyonadó: vagyonosodási vizsgálattal hajtják be?
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 06:44
Lapinformáció szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót
Cikkek
Beismerték, hogy elavult a 4-es metró?
Privátbankár.hu | 2009. július 7. 06:08
Nyíltan beismerték a tervezők a VEKE szerint, hogy a 4-es metró második, Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának tervei hibásak és elavultak
Cikkek
Belgium: le a királlyal!
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 19:05
A belgák 70 százaléka sokallja az állami költségvetésből a királyi családnak járó adományokat, közel egyharmaduk pedig teljesen megszüntetné azokat
Cikkek
Világszerte hódít a csók, de vajon ki, miért csókolózik?
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:59
"A leglényegesebb az, hogy finom" - így foglalta össze az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakértő azt, hogy miért oly fontos a csók. Hozzátéve, hogy az olyan "világnyelv", amelyet mindenütt értenek
KKV
Küzdjön kávézással a memóriazavar ellen!
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:53
Napi öt kávé enyhítheti az Alzheimer-kórral járó memóriaproblémákat - idézte amerikai kutatók eredményeit a BBC hírportálja
Cikkek
Az EU próbál segíteni a gázvita megoldásában
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:46
Az Európai Bizottság mindent megtesz, nehogy megint megszakadjon az orosz gázszállítás az Európai Unióba Ukrajnán át, ugyanakkor készül a legrosszabbra is, ezt mondta José Manuel Durao Barroso elnök.
Leszögezte: a kétoldalú gázárvita megoldása nem Brüsszeltől függ, hanem az érintett felektől, de az uniós illetékesek mindent megtesznek, hogy segítsenek az ukrán és az orosz feleknek megoldást találni .
Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten az Európai Bizottság nemzetközi találkozót rendezett, és ott a sürgős ukrán fizetési problémák vizsgálatán kívül a hosszú távú pénzügyi megoldás irányában is igyekeztek előrehaladni. Másfelől az EU gázügyi szakértőcsoportja is összeült, hogy felmérje a helyzetet.
Elmondta, hogy a nemzetközi pénzintézetek és más szereplők részéről Brüsszel tényleges érdeklődést tapasztal az iránt, hogy a problémára tartós megoldást találjanak. Elismerte ugyanakkor, hogy az egyeztetések egyelőre nem hoztak kézzelfogható eredményt.
Üdvözölte Barroso azt is, hogy a jövő héten aláírják a Nabucco gázvezeték építésére vonatkozó kormányközi megállapodást. A brüsszeli bizottság is keményen dolgozott azon, hogy megkönnyítse a gázbeszerzést többoldalúvá (az orosz gáztól függetlenebbé) tevő program megvalósulását, tette hozzá az uniós "kormány" elnöke.
Oroszország éhes, de Magyarország ellenáll
"Kétlem, hogy a Nabucco valaha is megépül"MTI
KKV
Szorongásunk szolidarítást vált ki társainkból
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:33
A szorongás és stressz közben termelődött verejték szagára az emberi agy az együttérzéssel kapcsolatba hozható területei lépnek működésbe
Cikkek
Drágábban utazunk jövő héttől
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:19
Átlagosan 5 százalékkal emelkednek július 15-től a helyközi közösségi közlekedés tarifái a nyári áfaemelés miatt - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM).
A tarifarendezés elmaradása esetén a 25 százalékra emelkedett áfa miatt jelentős bevételkiesés jelentkezne a közlekedési szolgáltatóknál, ennek elkerülését szolgálja a helyközi közlekedés díjainak módosítása - indokolta az emelés szükségességét a szaktárca.
A szükségszerű kerekítések miatt az utasok kisebb vagy nagyobb mértékben módosuló árakkal is találkozhatnak a jegypénztáraknál. Egy 50 kilométeres, teljesárú havi bérlet ára például 30.000 forintról 31.900 forintra nő július 15-től, míg egy teljesárú menetjegy ugyanerre a távolságra 45 forinttal drágul, 795 forintra.
A vasúti és autóbusszal végzett helyközi személyszállításban 2007 májusától működik egységes díjövezeti struktúra, tarifa- és kedvezményrendszer. Az azóta eltelt két évben - az egy- és kétforintos érmék kivonása miatti, 2008 tavaszi technikai korrekciót kivéve - nem változtak a tarifák.
Lenyeli az áfát az állatkert
Ha baj van, először a közös költséget nem fizetjük
Durva benzináremelés: nem csak rossz álom voltMTI
Cikkek
Közel 250 milliárd forint hiányzik a kasszából
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:17
Az államháztartás júniusban - önkormányzatok nélkül - több mint 200 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium
Makro / Külgazdaság
Jubileum Hegyalján: a határokat feszegetik
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:13
A 10 éves fesztivál átlép határain, emellett minden hegyaljás is kipróbálhatja a maga határait, legyen szó akár álló-, akár hallóképességről
Cikkek
Saját forrásból vizsgálódik a PSZÁF
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 18:12
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kizárólag saját forrásait - vagyis a felügyelt intézmények befizetéseit - használja fel az általa végzett vizsgálatok során, amelyek az ügyfelek és a hazai pénzügyi rendszer biztonságát szolgálják - tájékoztatták a PSZÁF-nál az MTI-t.
A Magyar Nemzet szerint elérheti a négymilliárd forintot annak a vizsgálatnak az összköltsége, amelyre a magyar kormány vállalt kötelezettséget a felvett hitelek kapcsán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió felé.
A napilap úgy tudja, a szervezetek a nyolc legnagyobb hazai banknak és azok külföldi leányvállalatainak átvilágítását kérték, ez feltétele volt a hitelszerződés megkötésének. Az ellenőrzés oroszlánrészét a PSZÁF szakemberei végzik.
Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a felügyelet - mint azt májusi sajtótájékoztatóján bejelentette –, vizsgálatot folytat a nyolc legjelentősebb hazai hitelintézeti csoportnál.
A vizsgálat célja annak áttekintése, hogy az érintett hitelintézetek és csoporttagjaik mennyiben felelnek meg a felügyelet által 2009-re meghirdetett felügyelési prioritásoknak. A PSZÁF ennek keretében áttekinti az intézmények likviditási helyzetét, stratégiáját, hitelkockázatait, illetve azt, hogy miképp biztosítják a tisztességes piaci magatartás feltételeit.
A felügyelet a működését megszabó törvény alapján a mindenkori működéséhez – így a fenti vizsgálatok elvégzéséhez is – szükséges forrásokat kizárólag a pénzügyi szféra intézményeinek befizetéséből fedezi - mondta a szóvivő. E díjbevételek fedezetet nyújtanak a vizsgálatokhoz szükséges valamennyi külső és belső költségre a teljes idei évben.
Binder István közölte: a vizsgálatokról – amelyek elvégzésére az ügyfelek és a teljes hazai pénzügyi rendszer biztonságának fenntartása érdekében kerül sor – a magyar felügyeleti hatóságok a nemzetközi intézményekkel összhangban döntöttek.
Az MSZP nekimegy a bankoknak: ne nézzenek madárnak
Félrebeszélnek a bankok, ha rólunk kérdezik őket
Komolyabb felügyeletet akar a Valutaalap
MTI
Cikkek
Töltögetjük gáztározóinkat - tán félünk a jövőtől?
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 17:49
A július elsejével csökkenő földgázárak arra ösztönzik a kereskedőket, hogy minél tempósabban töltsék fel a földgáztárolókat
Makro / Külgazdaság
Terrorizmus árnyékában választ Németország
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 17:35
Az Egyesült Államoktól kapott és saját hírszerzői információk alapján a német hatóságok attól tartanak, hogy terroristák támadást hajtanak végre Németországban
Cikkek
Vége a forint dicsőséges menetelésének?
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 17:29
A forint és a térségbeli devizák árfolyama szűk sávban ingadozott a nap folyamán, a piac új tájékozódási pontokat keres.
Az eurót hétfőn délután négy órakor 274,07 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 272,10 forinttal. Az árfolyam nap közben 274 forint környezetében, egy-másfél forintos sávban mozgott.
Korrekciós szakaszba léptek a térségbeli devizák az előző heti, több havi rekordot döntő nyereségeiket követően. A forint a múlt hét közepén a 267 forintos euró árfolyam közelébe ért, ahol az idén január első napjaiban tartózkodott utoljára.
A térségbeli devizák árfolyamának erősödését a múlt héten csütörtökön a várttól messze elmaradó amerikai foglalkoztatási adatok állították meg, indokot szolgáltatva a profitkivételre és a negatív árfolyam korrekcióra.
A kereskedők szerint az értékpapír piacokon megtorpant a gazdasági krízis végének reményében megindult emelkedés, és az elkövetkező napok során a héten kezdődő második negyedévi vállalati eredmény beszámoló periódustól vár további tájékozódási pontokat a piac. A befektetői magatartás emiatt alapjában véve óvatos, kockázatkerülő, azaz a devizapiacokon főként a "befektetési mentsvárnak" tekintett devizákat, a dollárt és a jent részesítik előnyben.
A forint és a térségbeli devizák árfolyama az elkövetkező napokban jelentősebb régiós makrogazdasági támpontok híján az euró/dollár árfolyam alakulást követi majd, ami a forint esetében 272-275 forintos euró árfolyam sávot jelenthet.
A dollárt délután négy órakor 196,57 forinton jegyezték a péntek esti 194,65 forinttal szemben. A dollár erősödött az euróval szemben, az EKB hétfőre 1,3897 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a pénteki 1,4009 dollár után. Délután négy órakor 1,3928 volt a jegyzés a bankközi kereskedelemben.
A svájci frank jegyzése 180,38 forint 179,33 forint után, 100 japán jent 207,48 forinton jegyeztek 202,63 forint után. A jen befektetési mentsvár szerepének köszönhetően még a dollárral szemben is erősödött.
Az állampapírok másodpiacán a forint gyengülésével párhuzamosan kissé emelkedtek a hozamok a péntekihez képest: a 3 éves lejárat ÁKK referencia hozama 9,30 százalék (+6 bázispont), az 5 évesé 9,39 százalék (+9 bázispont) és a 10 évesé 9,30 százalék (+9 bázispont).
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Berlusconi nőkkel kedveskedett vendégeinek - és magának
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 17:16
Videointerjúban számolt be egy olasz prostituált arról, hogy miként töltött több estét az olasz kormányfő római rezidenciáján, további kolléganői társaságában
Cikkek
Elmaradnak a hazai megrendelések az USA-ban
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 17:12
A múlt hónapban javult az amerikai gazdaság 80 százalékát kitevő szolgáltatások helyzete, de a hazai megrendelések további aggodalomra adnak okot.
Az amerikai beszerzőmenedzser intézet (ISM) szolgáltatási beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 47,0 pontra emelkedett a májusi 44,0 pontról, meghaladva az elemzők átlagosan 46,0 pontos jóslatát is.
Azonban a mutató, 50 pont alatt, továbbra is az összteljesítmény csökkenését jelezte egyik hónapról a másikra, csak kisebbet a májusi romlásnál.
A mutatót főleg az új megrendelések javították, vagyis az új megrendelések visszaesése csökkent a legjobban júniusban: a részmutató 48,6 pontra emelkedett a májusi 44,4 pontról.
Ez utóbbi átlag a felmérés egyszerre legbiztatóbb és legnyugtalanítóbb elemeit rejti. Az új exportmegrendelések júniusi, 54,5 pontos értéke ezek növekedését jelzi az előző hónaphoz képest a májusban még folytatódott, 47,0 ponttal jelzett visszaesés után.
A külföldi megrendelések tavaly óta először gyarapodtak. Ez azonban egyszersmind azt is jelzi, hogy a hazai megrendelések még tovább esnek, méghozzá az átlagosnál gyorsabb ütemben.
Obama Moszkvába látogatott
Tovább esnek az árak a tőzsdén
Olvadozik az amerikai bizalom
Bejött a fogyasztásösztönzés Amerikában
Amerikában a tetőfokán a hangulat
MTI
Befektetés
Leheletnyit erősödött a BUX
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 16:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,81 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 14.868,46 ponton zárt hétfőn. A BUMIX 1.701,52 ponton zárt hétfőn, ez 11,61 pontos, 0,69 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a budapesti tőzsde fáradtan kezdte a hetet, a legfontosabb hangulatindikátornak számító OTP eséséből pedig további mínuszokra lehet számítani a következő napokban is.
Dobár Péter, a CIB Bank Zrt. elemzője szerint a fejlett országok tőzsdéin általános volt az olaj- és bankszektorba tartozó papírok esése a csütörtök óta tartó olajáresés, valamint a pesszimistává váló piaci hangulat hatására.
Kiemelte: a magyarországi kereskedés szinte tükörképe volt a péntekinek, hiszen míg az előző héten a Mol gyengült nagyobb mértékben és az OTP tartotta magát, addig hétfőn ennek fordítottja történt.
A stagnáló budapesti börze ugyanakkor viszonylag jól szerepelt a régiós összehasonlításban, mivel a környező országok piacait általában 1-3 százalékos esés jellemezte hétfőn - fűzte hozzá Dobár Péter.
A Mol 110 forinttal, 0,99 százalékkal 11.240 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 79 forinttal, 2,27 százalékkal 3.399 forintra csökkent, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,53 százalékkal 564 forintra nőtt, forgalma 571,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 420 forinttal, 1,25 százalékkal 33.950 forintra emelkedett, a részvények forgalma 970,0 millió forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 232,0 millió forintos forgalom mellett 685 forinttal, 3,89 százalékkal 18.300 forintra növelte értékét.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Környezetbarát, zöld tetős irodaház épül
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 16:14
Jogerős építési engedélyt kapott az első környezetbarát irodaház terve a Váci úton. A 32 ezer négyzetméter befogadó-területű környezetbarát irodaház átadását a fejlesztők 2012 első felére tervezik
Cikkek
Megmenekültek az osztrák bankok
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 16:06
Kiállták az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) terhelési-tűrőképességi próbáját (stressz teszt) az osztrák nagybankok, jelentette a pénzintézet, friss pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.
A jelenlegi kilátások szerint nem lesz szükségük újabb tőkefeltöltésre az osztrák nagybankoknak, még abban az esetben sem, ha - különösen a közép- kelet- és délkelet-európai országokban, valamint a Független Államok Közösségének országaiban - , drasztikusan mélyülne a gazdasági válság.
Ha néhány kisebb bank tőkemegfelelési mutatója (Tier 1) az előírt 4 százalék alá esik, a tőkepótlás költsége akkor sem haladja meg az osztrák bankrendszer rendelkezésre álló sajáttőke-állományának fél százalékát.
Az ÖNB elismerte, hogy jelentős kihívás előtt áll az osztrák pénzügyi rendszer. Többek között romlott a hitelminőség, és romlottak a vállalati kölcsönök feltételei. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ausztriában a tavaly meghirdetett bankmentő program növelte a bankok stabilitását, és a terhelési vizsgálat is kedvező eredményt hozott.
Az osztrák központi bank leszögezte azt is, hogy az eredménytől függetlenül szoros figyelemmel kíséri a reálgazdaság, a bankrendszer és a pénzügyi szektor egészének állapotát, és továbbra is rendszeresen vizsgálja a bankok tűrőképességét.
Akadozó uniós bővítés: esély vagy veszély?
Lehúzzuk az osztrákokatMTI
Cikkek
Pályázzon a Wekerle felújítására!
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 16:03
Budapesten a XIX. kerület önkormányzata előzetes tájékoztató hirdetményt tett közzé a Közbeszerzési Értesítőben európai uniós pályázathoz kapcsolódó kivitelezői munkák elvégzéséről.
Az ajánlatkérő az építési beruházás becsült költségét 600-750 millió forint között adta meg. A kerületi önkormányzat szeptember 1-én kíván nyílt közbeszerzést kiírni a munkára.
A munka öt részből áll, ebből három a Kós Károly térhez kapcsolódik. Fel kell újítani a téren lévő katolikus templom homlokzatát mintegy háromezer négyzetméteren, a téren lévő parkban, egyebek mellett zenepavilont, gyalogos burkolatot, köz- és díszvilágítást, továbbá automata locsolóhálózatot és szökőkutat kell építeni, illetve felújításra szorul a játszótér is.
A téren lévő térfigyelő rendszert pedig három kamerával kell bővíteni. A Petúr utca 7. szám alatti Wekerlei Gyermekháznak be kell építeni a tetőterét, és akadálymentes közlekedést kell kialakítani benne. A Gutenberg téri piacon pedig 62 mobil pavilont kell felépíteni.
Szövetséget kötöttek az ingatlanfejlesztők
Így mentik meg a lakáshiteleseket
Le ne maradjon: egy forintos telkek eladók!
MTI
Cikkek
A Ryanair újabb költségkímélő ötlettel állt elő
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 15:59
Állóhelyek meghonosítását tervezi repülőgépein az olcsó jegyes ír Ryanair légitársaság agresszív költségcsökkentési ötleteiről ismert főnöke, aki londoni lapértesülés szerint ezzel is a gépek kihasználtságát igyekszik javítani.
A The Sun beszámolója szerint Michael O´Leary vezérigazgató elképzelése az, hogy a még olcsóbb jegyár ellenében álldogálásra vállalkozó utasok kényelmét csak egy bárszékszerű szerkezet szolgálná, és ehhez lenne rögzítve a biztonsági öv.
O´Leary állítólag már tárgyalt is az amerikai Boeing repülőgépgyárral olyan utasszállítók tervezéséről, amelyeken így kialakított állóhelyek is lennének. A Ryanair vezetője az ír repülésügyi hatóság jóváhagyását várja az új flotta megrendeléséhez.
A Ryanair - a legnagyobb európai fapados légitársaság - a márciussal zárult pénzügyi évéről 169,2 millió eurós veszteséget jelentett adó után - az előző évi, 390,7 milliós adózott eredmény helyett -, főleg az Aer Lingus légitársaságban meglévő részesedésének értékvesztése, továbbá flottájának ritkítása és leértékelése miatt. Ez volt a cég eddigi első, teljes évi nettó vesztesége.
Ezek nélkül az egyszeri tételek nélkül 105 millió euró volt az adózott eredménye, 78 százalékkal kevesebb az előző évi 480,9 milliónál. A Ryanair már decemberben közölte, hogy az addigi hétből két budapesti járatát törli a repülőtéri díjak emelése miatt.
Extrém ötlet: a lehető legolcsóbb repülőjegy
A WizzAir versenyre kényszeríti a román Blue Air-t
Új ruhára vár egy Malév gép
Hazai pályáról szorítja ki a Wizz Air a SkyEurope-t
Az EU világszintű listát vezetne a szakadt repülőkről MTI
Cikkek
Oszkó: a pénzügyi egyensúly mindenek felett
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 15:57
Magyarország most olyan pénzügyi és költségvetési politikát folytat, amelynek eredményeképpen később nem kerül újabb válságba, ezért rövid távon, a növekedés érdekében sem rontható a pénzügyi egyensúly - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter
Cikkek
Százmilliók akadálymentesítésre
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 15:08
2010 tavaszára hatvan településen válhatnak akadálymentessé a közintézmények Baranya, Bács-Kiskun, Pest és Tolna megyében. A fejlesztésekre 585 millió forint áll rendelkezésre. A települések számára rendelkezésre bocsátott összeg nagyobbik részét, 550 millió forintot, a Duna-Mecsek Alapítvány korábban maga is pályázat útján nyert el az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok alapjától.
A jelentkezők közszolgáltatást nyújtó intézmények épületeinek és az általuk nyújtott szolgáltatások komplex akadálymentesítésére nyújthattak be pályázatot. A kiírók külön kiemelték a komplexitás jelentőségét, hiszen egyszerre van szó a fizikai és az info- kommunikációs korlátok megszüntetéséről.
A pályázat célja az, hogy minél több helyen valósuljanak meg ilyen akadálymentesítési projektek, és minél több település mondhassa el magáról, hogy fogyatékkal élő polgárai számára képes biztosítani az esélyegyenlőséget a mindennapokban.
Akadozó uniós bővítés: esély vagy veszély?
Oktatás és egészségügy: már mindenen spórolnak
OVB: mindenki egyenlő esélyekkel indul
Minél több a gyerekünk, annál rosszabb a bérünkPrivátbankár
Adó
Nem hisznek a németek a politikusoknak
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 15:00
Egy felmérés szerint a németek 91 százaléka vélekedett úgy, hogy az adócsökkentési ígéretek csupán "taktikai megfontolásokat" szolgálnak
Cikkek
Barroso kijelölte a G8 csúcs irányát
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:54
Összehangolt válaszlépéseket sürget José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a világ legfejlettebb iparú nyolc államának - Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada és Japán - (G8) vezetőitől, a gazdasági és pénzügyi válsággal, a kereskedelemmel, az éghajlatváltozással és az energiaellátással, a fejlesztéssel és az afrikai helyzettel, valamint az élelmiszer-ellátás biztonságával kapcsolatos közös gondok megoldása érdekében.
Gyorsan végre kell hajtanunk a globális pénzügyi rendszer reformját, határozott lépéseket kell tennünk az éghajlatváltozás feltartóztatása érdekében, és meg kell erősítenünk, illetve teljesítenünk kell a világ legszegényebb országainak tett kötelezettségvállalásainkat - mondta Barroso.
A bizottsági elnök szerint meg kell erősíteni azt a célkitűzést, amelynek értelmében 2050-re világszinten legalább 50 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid kibocsátásának mértékét. Ezenfelül valamennyi fejlett országnak késznek kellene mutatkozni arra, hogy ugyanebben az időszakban a kibocsátást legalább 80 százalékkal mérsékeljék - tette hozzá.
A világgazdaság témájában Barroso - mint mondta - fel fogja szólítani a G8-csoportot, juttassák egyértelműen kifejezésre, hogy gazdasági válság idején ellen kell állni a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokban jelentkező a protekcionista nyomásnak.
A jelenlegi válság súlyos társadalmi kihatásaira tekintettel javasolni fogja a kormányoknak, hogy első helyre az embereket érintő kérdéseket tegyék, és dolgozzanak ki olyan szociális és foglalkoztatási politikákat, amelyek segítik a munkahelyek védelmét.
Barroso csak győzhet, de nem nyerhet?
EU-s pénzből kaptak szakmát munkanélküliek
Hamarosan előkerül a magyar deficit ügye
MTI
Cikkek
EU-s pénzből kaptak szakmát munkanélküliek
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:30
A Szolnok megyei Nagykörűn és Tiszaburán élő munkanélküliek szereztek több hiányszakmában képesítést a Társadalmi Megújulás Program (TÁMOP) keretében. A program költsége 66,9 millió forintot tett ki, a kiadásokat kizárólag európai uniós pályázatból fedezte Nagykörűért Alapítvány - közölte Varga Judit projektmendezser.
Az "Alternatív munkaerő-piaci program a Közép-Tisza mentén" című projektre mindkét településről csak hátrányos helyzetű regisztrált munkanélküliek jelentkezhettek. Egyebek mellett gyümölcstermesztőnek, halásznak, hidegburkolónak, kályhakészítőnek és traktorosnak összesen harmincöten tanulhattak.
A programban résztvevők a képzés idejére havonta 35 ezer forint ösztöndíjat kaptak, tanulásukat szociális munkás és mentor is segítette, így lemorzsolódás nem volt.
A végzettek közül tizenkilencen fél évig munkát is kapnak, hogy tovább foglalkoztatás révén gyakorlatra tegyenek szert, és tovább nőjön esélyük az elhelyezkedésre a munkaerőpiacon.
Beköszöntött a munkanélküliség Romániába
Korengedményes nyugdíjjal a munkanélküliség ellen
MTI
Cikkek
Szövetséget kötöttek az ingatlanfejlesztők
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:21
A legjelentősebb, Magyarországon tevékenykedő ingatlanfejlesztők megalakították az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesületet. Világos szabályozást akarnak
Cikkek
Korrupciógyanús útépítés Fóton
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:13
Ügyészségi bejelentést tett Fót fideszes polgármestere egy előkerült titkos hangszalag miatt, amely egy 300 millió forintos útfejlesztés kapcsán a korrupció gyanúját veti fel
Cikkek
Beköszöntött a munkanélküliség Romániába
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:11
Romániában júniusban 6 százalékra nőtt az átlagos munkanélküliség a májusi 5,8 százalékról, jelentették a román országos munkaügyi hivatalban.
Tavaly júniusban 3,7 százalékos volt az átlagos munkanélküliség.
A munkanélküliek közül 290 281-en kaptak munkanélküli segélyt júniusban, további 258 649 állástalan nem kapott segélyt, közölték a hivatalban.
A WizzAir versenyre kényszeríti a román Blue Air-t
Szélnek ereszti dolgozóit a Lindab
Csökkentett a román jegybank
MTI
Cikkek
A WizzAir versenyre kényszeríti a román Blue Air-t
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 14:02
A piacvezető román olcsó jegyes légitársaság, a Blue Air több mint egymilliárd dollárért tíz új repülőgépet akar venni a Boeingtól
Cikkek
Marad Kocsis István a BKV élén
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 13:59
Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese megerősítette, hogy szakmailag elégedett Kocsis István BKV-vezérigazgató munkájával, aki továbbra is a bizalmát élvezi - közölte a BKV az MTI-vel.
Pénteki négyszemközti megbeszélésük alkalmával korrekt együttműködésről biztosították egymást és felvázolták a BKV előtt álló jövőbeni feladatokat, egyeztették a társasággal kapcsolatos további lépéseket, az ezekre vonatkozó álláspontjukat - olvasható a közleményben.
Sajnálatosnak nevezték, hogy "bizonyos fővárosi politikusi körök vélhetően ellentétet akartak szítani a két vezető között, és ehhez a média is közreműködött".
Hagyó Miklós az MSZP frakcióvezetőhöz írt levelében emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben a sajtó "egyre újabb, gyanús ügyletekkel vádolja meg" Kocsis Istvánt még a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatójaként végzett tevékenységével kapcsolatban.
Nyilvánossá vált néhány hete egy jó nevű nemzetközi ügyvédi iroda jelentése is, amely az MVM-nél történt "különös tranzakciókkal", köztük offshore ingatlanügyekkel foglalkozik. Kocsis István nyilatkozataiban cáfolta, hogy neki vagy feleségének offshore cége lenne.
A múlt héten felmerült: rövidesen ismét vezetőváltás történhet a BKV élén, mivel Kocsis István vezérigazgatóban megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma.
Két helyen nem állna meg a 4-es metró
BKV: van bérletem, mégis megbüntetnek?
Újabb vezéráldozat a BKV-nál?
MTI
Cikkek
Németország köszönetet mondott Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2009. július 6. 13:44
Közös érdek a válságkezelés sikere - jelentette ki Szili Katalin, miután megbeszélést folytatott a német Bundestag elnökével
Friss
Makro / Külgazdaság
Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
Lássuk, mit rejteget a heti makronaptár!
15 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Mit jelent, hogy Magyarország pénzügyi védőpajzsot kapott Amerikától?
16:59
-
Pénzügyi védőpajzsot kapott Magyarország Amerikától
15:24
-
Nehezen, de befértünk a legnagyobb borfogyasztók közé
13:33
-
Nem véletlen, hogy Matolcsy Ádám nevében 2.9 milliárdért árultak egy dubaji luxuslakást
12:47
-
Több százezer magyar háztartás él energiaszegénységben
11:56
Turizmus Online cikkei
-
Szállodanyitás a tónál: Balaton Park Hotel
16:53
-
USA: továbbra is tart a kormányzati leállás – komoly hatással van a légi közlekedésre
05:04
-
Kovács Balázsok konferenciája Pécsett
08:56
-
„200 év kincsei” – egy éven át nyitva a Magyar Tudományos Akadémia egyedülálló kiállítása
08:55
-
Horvátország mesébe illő úti célja, a helyi erdők kincseivel tálalva – videóval
17:29
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét
2025. november 3. 11:01
top 24
-
Trump barátságának ára: újabb ezermilliárdos tételre derült fény
2025. november 9. 08:21
-
Oroszország lecsapott: lenullázták az ukrán áramtermelést
2025. november 9. 11:43
-
Ukrajna gondja a Tiszával: hajsza a külföldre szökő férfiak után
2025. november 9. 10:34
-
Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
2025. november 9. 15:59
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt. 
