Hírek
Cikkek
Kemény dió: új vezér rázhatja gatyába a MÁV-ot
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 11:02
Hónig Péter közlekedési miniszter Andrási Miklóst, a Grid Zrt. igazgatóját nevezte ki a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának, Antali Károly kabinetfőnököt pedig a közösségi közlekedés átalakításának stratégiájáért felelős miniszteri biztosnak.
Hónig Péter szerdán újságíróknak elmondta: Heinczinger Istvánnal, a MÁV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójával szemben "nincs bizalomvesztés".
A miniszter kitért arra, hogy a közösségi közlekedést, elsősorban a MÁV-ot át kell alakítani. Jelenleg a közösségi közlekedés - a MÁV és a Volán - állami finanszírozása 280 milliárd forintba kerül évente, és az IMF-fel kötött megállapodás alapján 2010-ben 40 milliárd forintot kell ebből megtakarítani.
Hónig Péter közölte: a közösségi közlekedés átalakításával a cél a MÁV-csoport finanszírozhatóságának megteremtése, az állami pénzből finanszírozott Volán és vasúti közlekedés párhuzamosságának megszüntetése, a közösségi közlekedés társadalmi elismertségének visszaszerzése, a bizalom megteremtése, a piaci szemlélet kialakítása.
Nyereségre számítanak a MÁV-nál
Vonatot vett a Strabag
Fidesz: eladják, ami a MÁV-ból megmaradt!
MTI
Cikkek
A kormány beletenyerelt a nagy ingatlantrükkökbe
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 10:52
A Parlament által elfogadott adóváltozások több szempontból is befolyásolják az ingatlanfejlesztő-, és forgalmazó vállalatok tranzakcióit
Cikkek
A fesztiválszervezők élete sem csak játék
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 10:20
Kezdődik a fesztiválok, a nagy szabadtéri sportesemények időszaka. A tömegrendezvények biztonsági kockázatot is rejtenek magukban
Cikkek
Gyöngyösön is kirúgták a HospInvestet
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 10:16
Felbontotta a HospInvesttel a gyöngyösi kórház vagyonkezelésére kötött szerződést Gyöngyös önkormányzata - tájékoztatta szerdán az MTI-t a város polgármestere.
Szeptember 30-tól egy önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. veszi át az intézmény üzemeltetését - ismertette a képviselő-testület keddi döntését Hiesz György (MSZP) polgármester.
Egyúttal, befektetők bevonása érdekében pályázati felhívást tesznek közzé a társaság üzletrészeinek értékesítésére; a pályázók augusztus 15-ig nyújthatják be ajánlataikat - tette hozzá.
Hiesz György emlékeztetett arra, hogy a képviselő-testület június 30-ig adott arra határidőt a csőd közeli helyzetbe került HospInvest Zrt.-nek, hogy stratégiai tervet tegyen le az asztalra a kórház továbbműködtetésére. A cég azonban mindezidáig nem adott biztosítékot arra, hogy továbbra is képes üzemeltetni az intézményt.
Heves megyében az ugyancsak szocialista többségű hatvani után a gyöngyösi a második önkormányzat, amely felbontotta azt a szerződést, amelyet a HospInvesttel kötött korábban a helyi kórház működtetésére. Ugyanakkor a múlt héten meghiúsult a Heves Megyei Önkormányzatnak az az ülése, amelyen - az egri megyei kórház esetében - hasonló döntést terveztek hozni.
Sós Tamás (MSZP), a Heves Megyei Közgyűlés elnöke akkor azzal indokolta a közgyűlés elhalasztását, hogy eddig nem sikerült megegyezni az egri önkormányzattal az intézmény jövőbeni közös működtetéséről. Akkor úgy nyilatkozott, hogy folytatják a tárgyalásokat a várossal, és tíz napon belül újra összehívják a megyegyűlést.
A gyöngyösi kórházat 2007 szeptembere óta működtette a HospInvest. A cég április 3-án jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután a CIB bank hiteltartozás fejében leemelt a számlájáról több mint egymilliárd forintot.
Elküldik a HospInvestet Hatvanból?
A HospInvest cáfolja a rémhíreket
Vészhelyzet? Csődvédelmet kért a HospInvest
MTI
Cikkek
Lengyelország a Világbanktól is szerzett hitelt
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 10:11
A Világbank öt évre szóló új hitelprogramot hagyott jóvá Lengyelország számára, a hitel összege elérheti a 4,5 milliárd dollárt.
A nemzetközi pénzügyi szervezet közlése szerint a 2009-2013 közötti időszakra szóló program egyebek mellett az egészségügy, az oktatás, a szociális támogatási rendszer, a közlekedés területén segíti az átalakítást, és hozzájárul az üzleti környezet javításához is.
Lengyelország számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is jóváhagyott már egy 20,58 milliárd dolláros úgynevezett rugalmas hitelkeretet, amit elvileg a jól menő gazdaságoknak szán extra biztosíték gyanánt az IMF. A pénzügyminiszter-helyettes korábban jelezte is, hogy nem is akarnak költeni belőle, a hivatalos indoklás szerint a hitelt a jegybank tartalékának növelésére fordítják.
Az IMF március 24-én jelentette be, hogy megújítja, rugalmasabbá és feltételrendszerében áramvonalasabbá teszi hitelezési gyakorlatát, és ennek keretében alkották meg az IMF rugalmas hitelvonalát. Ezt a hitelvonalat elsősorban nem válságkezelésre, hanem válságmegelőzésre szánja az IMF.
Eljárás alatt a lengyelek, a románok és a litvánok
Jövőre már növekedhetnek a lengyelek
MTI
Cikkek
Mennyivel költünk többet, mint amink van?
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 10:05
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2009. I. negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,1 százalékát érte el
Cikkek
Egyre erősebb a forint: a 265 lehet a következő nagy falat?
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 09:50
Erősödött a forint, szerdán reggel 271,05 forinton jegyezték az eurót a kedd délutáni 272,60 forint után. Az árfolyam a tengeren túli és az ázsiai kereskedési szakaszban is 272,50 környékén tartózkodott. A forint már hétfőn este áttörte a piac által erős technikai ellenállási pontnak tekintett 275 forintos euró árfolyam küszöböt.
A forint, a zloty és a cseh korona erős nyitása az euró/dollár árfolyamnak 1,4030 körüli szintről 1,4060-ra történt euró erősödéssel párhuzamosan következett be. A zloty 4,45-ről 4,43-as euró árfolyamra, a cseh korona 25,95-ről 25,90-re erősödött.
A kereskedők szerint a nemzetközi piacokon javuló befektetői hangulat ismét kezdi felkelteni a piac érdeklődését a kockázatosabb, azaz magasabb hozamot kínáló befektetési eszközök felé. Mindez - társulva a térségben érzékelhető halvány konszolidációs jelekkel - a régiós devizák erősödésének irányába hat.
A forint esetében már 265-270 forintos euró árfolyam sávot jelölnek ki rövid távon a szakértők, amit viszonylag széles ingadozásokkal érhet el. A 270 forintos euró árfolyam áttörése és az árfolyam stabilizálódásának meggyőző jelei esetén már szinte biztosra veszik az MNB kamatcsökkentő lépését.
A dollárt délelőtt kilenc órakor 192,49 forinton jegyezték (1,4073 dolláros euró árfolyam mellett), szemben a kedd délutáni 193,95 forinttal (1,4050 dolláros euró árfolyam mellett).
A svájci frank jegyzése szerdán délelőtt kilenc órakor 177,69 forint volt az előző délutáni 178,77 forint után, 100 japán jent pedig 199,00 forinton jegyeztek 201,87 forint után. Kedden az állampapírok másodpiacán a forint erősödésével párhuzamosan 15-25 bázisponttal csökkentek a hozamok.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Lakáshitel: százezret is bukhat, aki nem figyel
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 09:30
Akár százezer forint körüli összeget is bukhat az a lakásvásárló, aki nincs tisztában azzal, hogy hitelfelvétel esetén a bankok részletes, az adásvételi szerződésekre vonatkozó tartalmi követelményeket írnak elő. Ráadásul nem csak pénzt, de sok utánajárást is megspórolhatunk, ha ezekről a kiválasztott hitelintézetnél azt megelőzően érdeklődünk, hogy az eladóval leszerződnénk a lakásra – derül ki az Otthon Centrum Hitel Center összeállításából
Cikkek
A váratlan bukta után talpra állhat a BUX
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 09:12
A keddi váratlan árfolyamesés korrekciója, árfolyam-emelkedés várható szerdán a Budapesti Értéktőzsdén Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint.
Balásy Zsolt a keddi zárás előtti hirtelen esést azzal magyarázta, hogy a félév utolsó napja volt, és ilyenkor gyakori az árfolyamok irracionális mozgása. A keddi esés után az elemző szerdán kisebb visszarendeződésre számít.
A "felpattanás" azoknál a papíroknál lehet a legjelentősebb, amelyek a leginkább gyengültek kedden, így az OTP-nél és a Mol-nál - vélekedett.
Balásy Zsolt úgy vélte, a budapesti tőzsde "összességében irány nélkül tengődik", a kereskedésre a héten megjelenő amerikai makroadatok lehetnek majd érdemben hatással.
A BUX 116,44 pontos emelkedéssel, 15.436,58 ponton nyitott szerdán. Keddi záró értékéhez képest 0,76 százalékkal erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Mára felejtse el a hivatali ügyintézést
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 08:32
Ma csak ügyeletet tartanak a hivatalok a köztisztviselők napja miatt. A köztisztviselők napját 1997 óta ünneplik Magyarországon minden év július 1-jén. 1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselői törvény.
Július 1-je 2001 óta munkaszüneti nap a köztisztviselők számára, ezért a hivatalok - a minisztériumok, közigazgatási hivatalok, megyei önkormányzati hivatalok, polgármesteri hivatalok, okmányirodák, az APEH, az OEP, valamint más, köztisztviselőket foglalkoztató intézmények - csak ügyeletet tartanak.MTI
Cikkek
Megint drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 08:20
Drágult szerdán reggel a kőolaj, amelynek ára kedden több mint másfél dollárral esett. Az emelkedést az váltotta ki, hogy az előrejelzések szerint a múlt héten csökkentek az amerikai kőolajtartalékok, ami a kereslet, illetve a gazdasági tevékenység élénkülésére vezethető vissza.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi kontraktusának hordónkénti ára szerda reggel 41 centtel 69,71 dollárra emelkedett. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára augusztusi szállításra 36 centtel 70,25 dollárra nőtt.
Kedden több mint másfél dollárral csökkent a kőolaj ára. Szakértők ezt részben a vezető tőzsdék gyengülésére vezették vissza, amit az váltott ki, hogy kedden közölt adat szerint csökkent a júniusi amerikai fogyasztói bizalmi index. Ez egyben erősítette a dollárt is, ami szintén az olajár csökkenését okozta.
Durva benzináremelés: nem csak rossz álom volt
Új olajfeldolgozó technológia érkezik
MTI
Cikkek
A németek kezdenek visszaszokni a vásárlásra
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 08:19
Németországban már a harmadik egymást követő hónapban nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban, ráadásul az elemzők csökkenést prognosztizáltak.
A szövetségi statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint májusban reálértékben 0,4 százalékkal bővült a forgalom az előző hónaphoz képest. Elemzők 0,1 százalékos visszaesést vártak. Éves összevetésben 2,9 százalékkal csökkent a forgalom, az év első öt hónapjában 2,3 százalékos volt a visszaesés.
Németország: keleten a nyugati duplája a munkanélküliség
Egyre több céget alapítanak Németországban
A németek 6-8 év múlva érik utol magukat
MTI
Cikkek
Google-kuponokat osztogat az Invitel
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 07:40
Az Invitel üzleti ügyfeleit most akár 20.000 Ft értékű Google AdWords kuponnal jutalmazza, hogy kockázatmentesen ismerhessék meg a keresőmarketing kampányok lehetőségeit. A hazai piacon egyedülálló közös akció kedvezményezettjei a magyarországi internetezők 96 százalékát érhetik el ajánlataikkal - olvasható az Invitel közleményében.
Zsembery György az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese elmondta: "Az Invitel üzleti szolgáltatásai egyre népszerűbbek a mikró-, kis- és középvállalkozások között is. Tisztában vagyunk azonban azzal is, hogy ezen cégek lehetőségei üzletük promótálására - különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben - nagyon behatároltak. Ilyenkor kiemelten fontos a hatékonyság növelése. Ennek támogatása érdekében költséghatékony üzleti telekommunikációs csomagokat kínálunk, és most az Invitelt választó vállalkozások internet-előfizetésük mellé olyan online hirdetési kupont kapnak, amelynek felhasználásával ismertebbé és ezáltal még eredményesebbé válhatnak."
Az Invitel és a Google munkatársai abban bíznak, hogy együttműködésüknek köszönhetően hatékony segítséget nyújthatnak a kis- és középvállalkozásoknak - olvasható a közleményben.
Új adatközpontot nyitott az Invitel Privátbankár
Cikkek
Lassan nem zárjuk ki, hogy túléljük a válságot
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 07:24
Második hónapja tartó konjunktúraindex-emelkedést mért júniusban a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Cikkek
Durva benzináremelés: nem csak egy rossz álom volt
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 07:16
Emelkedett az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nőtt a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.
Cikkek
Az IMF számol az előrehozott választásokkal
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 06:54
Az IMF-fel kötött hitelszerződéshez kötődő program végrehajtására nézve kockázatot jelent Magyarországon a politikai helyzet törékenysége
Cikkek
Gusztos sem kér az SZDSZ-elnökségből
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 06:42
Nem vállalhatom, nem vállalom az elnökjelöltséget az SZDSZ július 12-i küldöttgyűlésén - jelentette be blogjában Gusztos Péter szerda kora reggel. A politikus döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt héten kiderült: a megfogalmazott politikai, személyi, szervezeti feltételeinek teljesülésére "nyilvánvalóan nincs esély".
"Minden körülményt mérlegelve, komoly megfontolás után arra a döntésre jutottam továbbá, hogy a tisztújításon más tisztségért sem indulok, jelen helyzetben az újonnan megválasztott ügyvivői testületnek sem szeretnék tagja lenni" - írta blogjában az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Őrültség? Demszky nem utazik Bajnai skalpjára
Retkes lehet az SZDSZ elnöke
Kinn az SZDSZ, benn a Jobbik: van kedvünk szavazni
SZDSZ: Szent-Iványi inkább átigazol
MTI
Makro / Külgazdaság
Riadó! Támad a kánikula - mire kell odafigyelni?
Privátbankár.hu | 2009. július 1. 06:38
A kánikulai meleg miatt a szükséges óvintézkedésekre hívta fel a figyelmet a tűzoltószövetség. A tisztifőorvos szerdára és csütörtökre első fokú hőségriasztást jelzett
Cikkek
Kit szeretünk, kit utálunk a sztárvilágból?
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 19:16
2009 májusában a stand-up comedy műfajának fiatal hazai képviselői örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. A leginkább megosztó hírességek továbbra is a rádiós, televíziós műsorvezetők köréből kerültek ki – ezt tükrözik a havi rendszerességgel 400 internetező megkérdezésével készülő GfK Sztár Monitor adatai.
Cikkek
Hogyan ússzuk meg a százezres mobilszámlát?
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 19:00
A hírközlési fogyasztói jogok képviselője sajtótájékoztatón mutatta be a megújult szándékolatlan roaming térképet
KKV
Napi ejakuláció orvosi rendelvényre
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 18:51
A napi szexuális érintkezés javítja az ondósejtek minőségét, ezt a szempontot figyelembe kell venni azoknak a pároknak, akik a gyermekáldást tervezik - derült ki egy kutatásból
Cikkek
Siker a bankműveleti központ története
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 18:36
A Budapest Bank békéscsabai bankműveleti központja pontosan három évvel ezelőtt kezdte el a munkáját 30 dolgozóval
Cikkek
Szlovákia dupláz - legalábbis a hiány terén
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 18:08
Az idei szlovák államháztartási hiány több mint a duplája lesz a tavalyinak, szakértők szerint.
A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint az idei deficit a GDP 5,5 százaléka lehet a tavalyi 2,2 százalék után. Jövőre az államháztartási hiányt 5,3 százalékra tették.
A hiánynövekedés oka, hogy a globális gazdasági visszaesés recesszióba taszította az eurózóna legújabb tagját, ahol csökkent az állami bevétel, miközben a munkanélküliség növekedése miatt nőttek az állami kiadások.
A szlovák kormány az idei évre eredetileg 2,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolt. Ezt később módosította azzal, hogy a deficit az EU által megengedett felső határ, azaz a három százalék közelében lesz. Június elején a kormány azt közölte, hogy a hiány ezt a szintet is meghaladja majd az idén.
A szlovák pénzügyminisztérium legújabb előrejelzése szerint idén 6,2 százalékkal esik a hazai össztermék. Ez jóval felülmúlja a központi bank 4,2 százalékos gazdasággyengülési jóslatát. A kormány jövőre már 1,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Szerbia nem bírja az IMF diktálta ütemet
Svéd EU-elnökség: vágjunk a deficiten!
A bolgárok és a horvátok sem ússzák meg IMF-hitel nélkül
Rekord GDP-zuhanás Ukrajnában
Csak halogatták a rossz hírtMTI
Cikkek
Szerbia nem bírja az IMF diktálta ütemet
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:50
Az előzetes adatok szerint Szerbia idei első félévi költségvetési hiánya jóval nagyobb lesz a vártnál, s emiatt Belgrád eleshet a számára megítélt IMF-hitel második részétől - jelentette be Radovan Jelasic, a Szerb Nemzeti Bank elnöke.
Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) márciusban állapodott meg egy 3 milliárd eurós, két év alatt lehívható készenléti hitelről, amelynek felhasználását a pénzügyi szervezet komoly feltételekhez kötötte.
Ezért fogadta el a belgrádi kormány április elején Szerbia történetének legnagyobb pénzügyi kiigazítási programját, amely 1 milliárd euró költségvetési pénz (89 százalékban kiadáscsökkentésből, 11 százalékban bevételnövelésből származó) megtakarításáról szólt.
A szerb bankelnök szerint azonban minden jel arra mutat, hogy újra kell tárgyalni a hitelfeltételeket az IMF-fel. Az újabb hitelrészlet automatikus lehívására ugyanis nincs lehetőség. A belgrádi kormánynak tehát lépnie kell, a kérdés csupán az, hogy a költségvetés kiadási vagy bevételi oldalához fog hozzányúlni.
Radovan Jelasic arra is rámutatott, hogy bár a költségvetési hiány önmagában is rossz, fontosabb kérdés a szerkezete. Ha a beruházások felfuttatása okozza, az sokkal több reménnyel kecsegtet, mint ha választások gerjesztette, különböző lakossági csoportoknak tett populista kormányzati ígéretek beváltása idézi elő, ahogy az Szerbiában történt.
Svéd EU-elnökség: vágjunk a deficiten!
A bolgárok és a horvátok sem ússzák meg IMF-hitel nélkül
Rekord GDP-zuhanás Ukrajnában
Csak halogatták a rossz hírt
MTI
Cikkek
Rekord GDP-zuhanás Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:40
Ukrajna első negyedévi hazai összterméke 20,3 százalékkal, rekord mértékben esett éves szinten - közölte az ukrán állami statisztikai bizottság.
A tavalyi első negyedévben a GDP még 6,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.
Az ukrán gazdaság év eleji helyzetéről eddig nem látott napvilágot hivatalos adat, miután a statisztikai bizottság felhagyott a havi adatközléssel, és helyette csak negyedéves számokat hoz nyilvánosságra.
Az ukrán gazdaságot jelentősen sújtja a globális pénzügyi válság, valamint az ország exporttermékei iránti komoly keresletcsökkenés.
Csak halogatták a rossz hírt
Remek hír Magyarországról: 1995 óta nem volt ilyen
Ciprus és Horvátország is gyenge szezonra számít
Mentik a menthetőt a spanyolok
MTI
KKV
Új olajfeldolgozó technológia érkezik
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:22
Korszerű, Magyarországon újdonságnak számító technológia alkalmazásával kíván olajfeldolgozó üzemet létesíteni Oroszlányban az Orviron-Plus Kft.
Makro / Külgazdaság
Oszkó: jövőre versenyképesek leszünk
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:11
A parlament által elfogadott, az élőmunkát terhelő adók 2010. évi csökkentése nyomán a magyar munkaerőköltség jövőre versenyképes lesz a régióban
Cikkek
Két dollárt csúszott az olaj ára
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:08
Mintegy két dollárral csökkent a kőolaj ára kedden délután.
A szakértők ezt részben a vezető tőzsdék gyengülésére vezették vissza, amit az váltott ki, hogy kedden közölt adat szerint csökkent a júniusi amerikai fogyasztói bizalmi index. Ez egyben erősítette a dollárt is, ami szintén az olajár csökkenését okozza.
Röviddel 17 óra előtt az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 2,05 dollárral 68,94 dollárra hanyatlott. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 1,98 dollárral 69,51 dollárra süllyedt.
Nagy a mozgolódás: egyre drágább az olaj
Az áfa-emelés rátesz a benzinárra MTI
Cikkek
Drasztikusan csökkent a cseh kibocsátás
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 17:01
Éves szinten májusban 21,7 százalékkal csökkent a cseh ipar kibocsátása, az áprilisi 22,1 százalékos esés után. A májusi adatot csalódást keltőnek nevezték az elemzők.
A cseh statisztikai hivatal azt is közölte, hogy az új rendelések értéke a tavalyi azonos hónaphoz képest 27,6 százalékkal zuhant májusban, a külföldi rendelések esetében a visszaesés 26,7 százalékos volt.
A májusi éves visszaesésben szerepet játszott, hogy idén kevesebb volt a munkanap. Ezen hatást figyelembe véve is csaknem 20 százalékos volt a csökkenés.
Válság ide, válság oda, a sör azért jól fogy
Húzzák a CSA versenypályázatát
Meglepő cseh jegybanki döntés
A csehek bevásároltak a GlobusbólMTI
Cikkek
Olvadozik az amerikai bizalom
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:49
A májusi kiugrás után júniusban 49,3 pontra esett a Conference Board vezető gazdaságkutató fogyasztói bizalmi mutatója. Az elemzők 56,0 pontot vártak.
A jelenlegi helyzet megítélésének mutatója és a hathavi várakozások alindexe egyaránt esett: előbbi 24,8 pontra a májusi 29,7 pontról, míg az utóbbi 65,5 pontra a májusi 71,5 pontról.
Májusban évek óta nem tapasztalt fellendüléssel 54,8 pontra nőtt a Conference Board mutatója. Áprilisban 40,8 ponton volt. A májusi érték nyolchavi csúcs volt.
Bejött a fogyasztásösztönzés Amerikában
Amerikában a tetőfokán a hangulatMTI
Cikkek
Amennyit tegnap javult, annyit csökkent ma a BUX
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,61 pontos, 2,93 százalékos csökkenéssel, 15.320,14 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A BUX a nyitástól délután egy óráig csekély mértékben ugyan, de emelkedett, majd kicsit csökkent, 15 órától pedig jelentősebben esett zárásig. A BUMIX 1.717,40 ponton zárt kedden, ez 4,11 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A részvények túlárazottsága miatt az elmúlt időszakban fokozódott a bizonytalanság a piacon, így a nagy, intézményi befektetők felfüggesztették vásárlásaikat, megtorpant az erősödés, ezért a kisbefektetők egy része realizálta nyereségét - magyarázta a napközbeni hirtelen esést Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője.
Megjegyezte, hogy a kisbefektetők már hónapok óta játszanak a gyengülésre, például az OTP esésére, ám az alapok intenzív vásárlása miatt nem értek el sikert. Most azonban, hogy az intézményi befektetők felfüggesztették a vételeket, hirtelen az árfolyamok is esni kezdtek - mondta az üzletkötő. Véleménye szerint ez nem magyar jelenség, hasonlóan alakult a kereskedés más európai országban is.
Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője szerint inkább a profitrealizálás indokolta a napközben megindult esést. A hét további részében egyik szakértő sem vár drasztikus elmozdulást. Sőre Balázs szerint rövid távon inkább eséssel kell számolni. Kuti Ákos megjegyezte: a következő napok kereskedését nagyban befolyásolják majd a tengerentúli makrogazdasági adatok.
A Mol 590 forinttal, 4,70 százalékkal 11.950 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 155 forinttal, 4,25 százalékkal 3.490 forintra esett, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,72 százalékkal 571 forintra gyengült, forgalma 861,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 190 forinttal, 0,54 százalékkal 34.800 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 835,9 millió forintos forgalom mellett 505 forinttal, 2,81 százalékkal 17.495 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
KKV
Egyre több nő játszik
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:32
A számítógépes és videojáték sokak szerint hagyományosan a férfiak szórakozása, egy friss kutatás azonban arról számol be, hogy a konzoljátékosok 28 százalékát a nők alkotják
Cikkek
Olcsó benzint ad az autókhoz a Hyundai
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:09
Autóeladásainak fellendülését várja a Hyundai az Egyesült Államokban attól az ösztönző programtól, amelyet július 1-jével indít. Azoknak, akik július 1. és augusztus 31. között vásárolnak gépkocsit, a dél-koreai autógyártó egy évig gallononként (hozzávetőleg 4 liter) 1,49 dolláros benzinárat garantál a jelenlegi 2,63 dollár helyett.
Ez autónként évi ezer dollár megtakarítást jelent a vásárlóknak. A dél-koreai vállalat az akcióval azokat a potenciális vevőket célozza meg, akik az üzemanyagár jövőbeli alakulásának bizonytalansága miatt tartózkodnak az autóbeszerzéstől.
Hasonló akciót indított tavaly a Chrysler is, de akkor a vevők rosszul jártak, mert időközben csökkent az üzemanyag ára. A Hyundai az év elején már indított egy ösztönző programot, akkor azt vállalta, hogy a vevő visszavihette az autót a kereskedőhöz, ha egy éven belül elveszítette az állását.
Nem hagyja magát az Opel
Az áfa-emelés rátesz a benzinárra
A roncsok segítettek az autópiacon
Pang az autópiac - adóbevétel sincsMTI
Cikkek
Nem kell félni a génmódosítástól
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:06
Megerősítette az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországban betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a MON 810 nem tekinthető károsnak az emberi vagy állati egészségre, illetve a környezetre.
A vélemény alapján várható, hogy az Európai Bizottság azt javasolja majd: újítsák meg a termék uniós forgalmazására a múlt évtized végén kiadott tízéves engedélyt.
Hat EU-tagállam, köztük Magyarország mindazonáltal egy szerződéses záradék alapján jelenleg nem engedélyezi ennek a fajtának a termesztését.
Kutatások szerint ez a fajta egyebek között rontja a talaj termelékenységét, negatív hatással van egyes lepkék és rovarok életkörülményeire, és több növényvédőszert termel, mint amennyi egyszeri permetezéssel engedéllyel kijuttatható.
Emellett egyes országokban nem is honos az a molylepke, amely ellen a génkezelt fajta hatékonyabban tud védekezni.
Megszűnnek a formai szabályok a piacon
Akció! Olcsó meggy a termelőktől
Lopják a földekről a termést
Dinnyepiac: már pörög a görögMTI
Deviza / Áru
Csupa erő volt ma a forint: csökkenhet az alapkamat
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 16:01
Kora délután 271 forint alatt is volt az euró, utoljára januárban volt ilyen erős a forint, kedvezően hatottak az adómódosítások és a jó fizetési mérleg is
Cikkek
Rossz saláta a magyar adórendszer
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:50
A Mazars könyvvizsgáló adószakértői szerint a 2009-2010-es adóváltozások két fő csoportba sorolhatóak. Az adórendszer egyrészt a fogyasztási típusú adók irányába tolódik el, mellyel a Parlament a korábbi időszakban elkövetett hibás lépéseket korrigálta, másrészt a változások az ország versenyképességének javításának irányába hatnak az élőmunka-terhek és jövedelemadók átalakítása révén
Makro / Külgazdaság
Az EU világszintű listát vezetne a szakadt repülőkről
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:36
Javasolja az Európai Bizottság, hogy az Európai Unióban már használt minta alapján állítsanak fel világszintű feketelistát a kockázatos járműparkot üzemeltető légitársaságokról.
Ezt Antonio Tajani közlekedési biztos jelentette be kedden az egyik jemeni légitársaság Airbus 310-esének aznapi katasztrófájára reagálva. Elismerte ugyanakkor, hogy a Yemenia cég nem szerepelt az unió feketelistáján sem.
Az EU-szakértők többször foglalkoztak ezzel a légitársasággal (legalább egy ízben állítólag éppen a most lezuhant gép miatt), de az eredmény végül mindig elegendő volt ahhoz, hogy ne kerüljön fel a listára.
Most azonban Brüsszel részletes magyarázatot fog kérni a cégtől, és felülvizsgálja feketelistáját is - jelezte Tajani. A jemeni légitársaság gépe a Comore-szigetek közelében zuhant le, a fedélzetén tartózkodó 153 ember közül feltehetően csak egy élte túl a katasztrófát.
Óriási a veszteség a légiközlekedésben, de nem lesz áremelés
Extrém ötlet: a lehető legolcsóbb repülőjegy
Éjszaka is felszáll a napelemes repülő
Becsődölt irodák: az utasok tehetetlenek?
Csak egy telefon kell a repüléshez
Kevesebb repülő fordul meg nálunk
MTI
Cikkek
Állatok szaladgálhatnak az autópályákon
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:30
Habár az autópályák és azok biztonságának szintje évről évre emelkedik, ez azonban mégsem teljes. Még mindig vannak szakaszok, amelyek nincsenek bekerítve, habár ennek így kellene lennie.
Ugyanez a helyzet a gyorsforgalmi utak esetében is. Ez utóbbiak bekerítése nem kötelező ugyan, ám az autók ugyanolyan gyorsan száguldoznak rajtuk, mint az autópályán.
Éppen ezért gyakran hallunk olyan balesetekről, melyeknek okozója gépkocsi ütközése vadon élő állattal. Az effajta balesetek eközben aránylag könnyen megelőzhetők. A gondtalan vezetés biztosításának titka a minőségi kerítésben rejlik.
M0-ás hiányzó szakasz: a legolcsóbb építheti
Autópálya: még mindig sláger az eltűnős tinta
Kaszablanka az M7-esen
Nem drágul az autópálya-matricaPrivátbankár
Cikkek
Nem rohanták le a boltokat
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:24
Nem, vagy csak alig nőtt az üzletekben a forgalom az ilyenkor szokásoshoz képest a július elsejei áfaemelés előtt.
Az általános forgalmi adó (áfa) általános kulcsa július 1-jétől 5 százalékponttal, 20-ról 25 százalékra emelkedik, ez alól kivételt képeznek a tej és a tejtermékek, az ízesített tej, a gabona, a liszt, a keményítő, vagy tej felhasználásával készült termékek, továbbá a távhőszolgáltatás, ezek esetében az adókulcs 18 százalék lesz.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nem volt nagy vásárlói roham az áfaemelés előtt, csak egy-egy üzletből érkezett jelzés kisebb forgalomnövekedésről. Az áfaemelés, ha nem is azonnal, de előbb-utóbb meg fog jelenni a fogyasztói árakban - tette hozzá.
Minden a vagyonadóról - példákkal
Új szja-kulcsok, adózó adóparadicsomok
Az áfa-emelés miatt bezár a Tesco
Az áfa-emelés rátesz a benzinárra
MTI
Cikkek
Csökkenteni kell a szakmunkáshiányt!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:18
Az Ipartestületek Országos Szövetsége álláspontja szerint anyagilag is erősíteni kell az iskola rendszerű szakképzésben a gyakorlati oktatást
Cikkek
Gyerekek, készüljetek a netezésre!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 15:03
Magyarország huszonhetedikként csatlakozott az Európai Bizottság Safer Internet Plus programjához, amelynek célja felkészíteni a gyerekeket, fiatalokat a biztonságos internet használatra
Cikkek
Óriási a veszteség a légiközlekedésben, de nem lesz áremelés
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:58
A világ légitársaságai több mint 3 milliárd dollárt vesztettek az idei első negyedévben, közölték a nemzetközi légi szállítási szervezetben (IATA), fenntartva, hogy az egész évi veszteség 9 milliárd dollár lesz.
A több mint 200 légitársaságot tömörítő szervezet egyúttal arra figyelmeztetett, hogy ez a veszteség a jelenlegi üzemanyagár-emelkedés előttről származik, vagyis az olaj- és üzemanyagárak 30 százalékos növekedése még jobban csökkenti majd a társaságok eredményességét a következő hónapokban. Tavaly év végéhez képest az áremelkedés már 75 százalék.
Tavaly 10,4 milliárd dolláros összesített veszteséggel zártak a világ légitársaságai.
Ugyanakkor nem drágulnak a repülőjegyek az adóváltozások miatt, ugyanis sem az áfa-, sem a jövedékiadó-emelés nem növeli a kerozinárakat.
A Malévnál az MTI kérdésére elmondták, hogy egy európai uniós irányelv szerint a kerozin után sem áfát, sem jövedéki adót nem kell felszámolni. A repülőjegyek áfája pedig 0 százalékos.
Így a válság miatt amúgy is szűkülő légi piac helyzetét nem rontja tovább, hogy július elsején 20-ról 25 százalékra emelkedik az áfa általános kulcsa, és növekszik az üzemanyagok jövedéki adója is.
Extrém ötlet: a lehető legolcsóbb repülőjegy
Éjszaka is felszáll a napelemes repülő
Becsődölt irodák: az utasok tehetetlenek?
Csak egy telefon kell a repüléshez
Kevesebb repülő fordul meg nálunk
MTI
Cikkek
Olcsó nyaralás: irány Kelet-Európa!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:52
A kelet-európai országok egyértelműen kedvezőbbek a külföldi turisták számára az euró vásárlóerejét tekintve, mint az unió nyugati államai.
A német bankszövetség összeállítása szerint a német turisták fontosabb úti céljai közül az euró Lengyelországban ér legtöbbet: egy odalátogató német egy euróért 1,32 euró értékben tud vásárolni.
A második helyen Magyarország áll 1,17 euróval, majd Bulgária és Horvátország következik 1,09, illetve 1,08 euróval.
Nyugatabbra haladva egyre drágább a németek számára a nyaralás, gyakorlatilag a kedvelt országok mindegyikében egy euróért kevesebbet tudnak vásárolni, mint otthon. Ez különösen a legnépszerűbb országokra vonatkozik: Olaszországban, Franciaországban és Svájcban egy euró csak 89 centet, 87 centet, illetve 84 centet ér.
Ennél még mélyebbre kell a németeknek a zsebükbe nyúlniuk, ha Dániába utaznak, mert ott egy euró vásárlóereje mindössze 78 cent.
Ciprus és Horvátország is gyenge szezonra számít
A bolgárok és a horvátok sem ússzák meg IMF-hitel nélkül
Utazás: csak a magyarok nem szállnak buszra
MTI
Cikkek
RFV: itt a részvény, csak tessék!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:49
Négyszázezer részvény kibocsátásával 20 százalékos tőkeemelés végrehajtását tervezi július közepén a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) Nyrt. - jelentette be Soós Csaba, a cég igazgatóságának elnöke.
Az 1-1,2 milliárd forint értékű másodlagos részvénykibocsátással a társaság még az idén megvalósításra váró fűtéskorszerűsítési projektjeihez kívánnak forrást biztosítani, hosszabb távon pedig arra számítanak, hogy a tőkeemelés újraindítja majd az elmúlt 6-9 hónapban megakadt növekedést - mondta Soós Csaba.
Mohai György, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója üdvözölte az RFV döntését. Kiemelte: 1998 óta ez az első alkalom, hogy egy tőzsdei társaság nyilvános másodlagos részvénykibocsátást hajt végre a BÉT-en.
Az RFV energia-megtakarítást lehetővé tevő műszaki fejlesztésekkel, elsősorban fűtéskorszerűsítéssel, távhőszolgáltatással kapcsolatos fejlesztésekkel, valamint panelházak energetikai korszerűsítésével foglalkozik - ismertette Soós Csaba. A cég megrendelői önkormányzatok, állami intézmények.
A társaság Veszprém megyében tavaly 11 intézmény fűtéskorszerűsítését végezte el, s jelenleg is folyamatban van egy 1,3 milliárd forint összértékű projekt, amelynek keretében Fejér megyében csaknem 40 intézmény fűtéskorszerűsítése valósulhat meg - hangsúlyozta.
Az RFV 2007 májusában ment a tőzsdére, papírjaival 2008 szeptembere óta az A kategóriában kereskednek. A részvény árfolyama az elmúlt egy évben 1.155 és 6.650 forint között ingadozott, hétfői záróára 3.068 forint volt.
RFV: részvényt vegyenek!
Vinnék az Externetet: megtették a tétet
Mínuszos tőzsdenyitás: várjuk ki a végét!
Nincs változás a dollárkamatban
MTI
Cikkek
Jegyezze be on-line a cégét!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:39
A kormányzati portálon keresztül is elindíthatják a cégbejegyzést július elsejétől a társaságokkal foglalkozó ügyvédek
Vásárló
Zöldség-gyümölcs: megszűnnek a formai szabályok
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:16
Visszatérnek az Európai Unió tagországainak boltjaiba a görbe uborkák, a hullámos görögdinnyék és más szabálytalan alakú zöldségek és gyümölcsök
Cikkek
Még nincs vége az árvíznek, sőt!
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:13
A Duna osztrák szakaszáról egy újabb vízszintemelkedést okozó árhullám indult el, amelynek tetőzése Dévény körül jár; a Vámosszabadi és Komárom közötti szakaszon már elindult az újabb emelkedés - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A Dunán Esztergomnál és a Dunakanyarban a második árhullám hatására kialakuló tetőzések megközelítik a korábbi legmagasabb értékeket. Budapestnél és a lejjebb lévő szakaszokon csökken az apadás üteme, és elhúzódik a tetőzés.
Az Ipoly torkolati szakaszán a Duna visszaduzzasztása miatt I. fokú készültséget rendeltek el. A Ráckevei-Dunán a Kvassay-zsilip és a Tassi-zsilip továbbra is zárva van, a hajóforgalom szünetel.
Újabb árhullám: felejtse el a rakpartokat!
Lezárt rakpartok: ma tetőzik a Duna Budapesten
Árvizek és özönvíz az országban
Önállósodott egy bárka és rakománya az árvízbenMTI
Makro / Külgazdaság
Bohócnak nevzték Berlusconit
Privátbankár.hu | 2009. június 30. 14:11
Roberto Benigni olasz színész-rendezőt sem hagyta hidegen a Silvio Berlusconi olasz kormányfő körüli botránysorozat, a művész a legnagyobb bohócnak nevezte a politikust.
"Berlusconi a tökéletes, a legnagyobb bohóc. Még én sem versenyezhetek vele" - mondta a művész az El País című spanyol napilapnak adott interjújában.
Benigni - aki a Dante Isteni színjátéka által ihletett TuttoDante című előadásával indult világkörüli turnéra - úgy fogalmazott, hogy nagy szerencséje van egy olyan kormányfővel mint Berlusconi. "Elég csak elismételni a szavait, és máris óriási sikere van az embernek" - indokolta kijelentését a művész.
"Ismerem az összes nőt, aki megfordult a szardíniai villájában. Ott voltam a partikon. Szerencsére azonban nem került nyilvánosságra több felvétel, különben a rólam készültek is szerepelnének" - ironizált Benigni.
A komikus dicsérte a spanyol lapot, amiért az leközölte a Villa Certosában fiatal lányokkal körülvett Berlusconit ábrázoló fotókat, noha az olasz igazságszolgáltatás lefoglalta a felvételeket.
"Örömömre szolgál, hogy azzal az újsággal beszélgetek, amelyik bemutatta a miniszterelnökömről készült képeket. Szeretném a saját privát fotóimat is beküldeni" - viccelődött az Oscar-díjas művész.
Berlusconi: Róma olyan mocskos, mint Afrika
Berlusconi L"Aquilába vinné a G8-csúcsot
Bunkofon: Berlusconi botrányos beszélgetése
G20: a királynő leszídta Berlusconit
MTI
Friss
Makro / Külgazdaság
Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
Lássuk, mit rejteget a heti makronaptár!
13 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Mit jelent, hogy Magyarország pénzügyi védőpajzsot kapott Amerikától?
16:59
-
Pénzügyi védőpajzsot kapott Magyarország Amerikától
15:24
-
Nehezen, de befértünk a legnagyobb borfogyasztók közé
13:33
-
Nem véletlen, hogy Matolcsy Ádám nevében 2.9 milliárdért árultak egy dubaji luxuslakást
12:47
-
Több százezer magyar háztartás él energiaszegénységben
11:56
Turizmus Online cikkei
-
Szállodanyitás a tónál: Balaton Park Hotel
16:53
-
USA: továbbra is tart a kormányzati leállás – komoly hatással van a légi közlekedésre
05:04
-
Kovács Balázsok konferenciája Pécsett
08:56
-
„200 év kincsei” – egy éven át nyitva a Magyar Tudományos Akadémia egyedülálló kiállítása
08:55
-
Horvátország mesébe illő úti célja, a helyi erdők kincseivel tálalva – videóval
17:29
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét
2025. november 3. 11:01
top 24
-
Trump barátságának ára: újabb ezermilliárdos tételre derült fény
2025. november 9. 08:21
-
Oroszország lecsapott: lenullázták az ukrán áramtermelést
2025. november 9. 11:43
-
Ukrajna gondja a Tiszával: hajsza a külföldre szökő férfiak után
2025. november 9. 10:34
-
Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
2025. november 9. 15:59
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt. 
