Egyes államok adósságproblémái, valamint a kormányok fiskális és monetáris szigorításainak köszönhetően csökkent a befektetők kockázati étvágya februárban. Ugyanakkor a vállalati szektor továbbra is jól teljesít, hiszen a profitokon már látszik az agresszív költségcsökkentések és racionalizálások eredménye. A kereslet fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat pedig már rövidtávon ellensúlyozni fogják a termelékenységi adatok pozitív hatásai.
Az ING IM szenior részvénystratégája, Patrick Moonen szerint „a részvénypiacok az elmúlt időszakban különbözően teljesítettek köszönhetően a görög államadósság probléma nyomán keletkezett nemzetközi turbulenciának. Azonban a politikai kockázat enyhülésével rövid távon már inkább sáv-kereskedésre számítunk. Tehát nem hiszünk a medve piac visszatérésében, de a viszonylag széles sávon belüli kereskedés még fennmaradhat, amíg teljesen egyértelmű képet nem kapunk a görög helyzet megoldására vonatkozólag.”
Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
Az ING IM úgy gondolja, hogy a laza kormányzati monetáris politika globálisan 2010 végéig jellemző lehet, ami segíthet a gazdaság növekedésében idén és jövőre is. Patrick Moonen szerint néhány ázsiai gazdaságnak és Brazíliának ugyanakkor szüksége lehet szigorításra, hogy elejét vegyék a „lufik” kialakulásának és csökkentsék az inflációs kockázatot. Azonban erre inkább pozitívumként, mint negatívumként tekintenek az ING IM szakemberei.
Az ING IM azért is optimista a részvénypiaci kilátásokat illetően, mert a 2009-es negyedik negyedéves vállalati eredmények jócskán meghaladták az elemzői várakozásokat. Az eredményjavulásban pedig egyre jelentősebb szerephez jut a profit marzsok növekedése. Az ING IM a vállalati eredmények tekintetében globálisan idén mintegy 30%-os növekedést vár, elsősorban a folytatódó agresszív költségcsökkentésekre alapozott termelékenység növekedésének, valamint a bevétel növekedésnek köszönhetően.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron |
Az ING IM részvényportfolióra vonatkozó ajánlásában enyhén, de felminősítette a pénzügyi szektort: 2% alulsúlyozásról 1% alulsúlyozásra. Ennek a taktikai lépésnek az oka egyrészt az eddiginél jobb eredmények, másrészt a továbbra is fennálló bizonytalansági tényezők: a szektor szabályozásának kimenetele, gyenge számok a hitelezés területén, várható monetáris szigorítás, túlzott kamatérzékenység. Mindezek mellett a globálisan javuló makro adatok és vállalati eredmények miatt az ING IM a globális eszközportfoliójában továbbra is felülsúlyozza a részvényeket és alulsúlyozza a kötvényeket.
Az ING IM stratégiai és eszközallokációs részlegének vezetője, Eric Siegloff hozzátette, hogy „az elmúlt hónapok feszültségei láthatóan csökkentek. A globálisan javuló makro adatoknak és vállalati eredményeknek köszönhetően pozitívak vagyunk a részvénypiacok 2010-es alakulásával kapcsolatban.”
Az ING Investment Management magyarországi leányvállalata, az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Benczédi Balázs szerint „a 2009 Q4-es gyorsjelentési szezon végével a görög adósságprobléma végleges rendezése, valamint az USA kamatpolitikájának alakulása a kulcsa rövid távon a globális tőkepiaci trend alakulásának. Mivel mindkét esetben pozitív fejlemények történtek az elmúlt napokban, az S&P megerősítette Görögország hosszú lejáratú adósságának besorolását és levette a leminősítést valószínűsítő negatív figyelőlistáról a görög besorolást, az amerikai FED pedig megerősítette, hogy az alacsony kamatszint hosszútávon is fennmaradhat. Ezért véleményem szerint rövidtávon folytatódhat a pozitív hangulat a tőzsdéken és az irány most a korábbi lokális csúcsok elérése lesz."
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
Befektetések: nehéz évre számíthatunk
EBRD: hiba lenne gyengíteni a kelet-európai valutákat
Megtorpanhat a kamatcsökkentés, teljesülhet az inflációs cél
Kis kockázat mellett is megcélozhatóak a kétszámjegyű hozamok
Nőtt a befektetési alapok vagyona, közel a történelmi a csúcs
Lovász Márton
Privátbankár