Hírek
KKV
Elég egy nőre ránézni, hogy tudjuk milyen
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 19:18
Az arc nem csupán érzelmekről, lelkiállapotról árulkodhat, hanem az egyén személyiségjegyeit is magán viseli
KKV
Túlértékeljük a fokhagymát
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 19:09
A fokhagyma az egyik legtöbbet használt fűszernövény, de az eddigi tudományos eredmények nem elégségesek ahhoz, hogy rákellenes gyógyszerré is nyilváníthassák
Cikkek
Gazprom-bravúr: magasabb bevétel
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 18:29
Az orosz Gazprom kedden hozta nyilvánosságra, hogy tavalyi harmadik negyedévi adózott eredménye az egy évvel korábbinál 16 százalékkal volt jobb, elérte a 132 milliárd rubelt (3,6 milliárd dollár). A profit alakulását kedvezőtlenül befolyásolták árfolyamtényezők és egyszeri tételek
A harmadik negyedévben a profit gyarapodása lassult a korábbi negyedekhez képest. A háromnegyed éves együttes eredmény 705 milliárd rubel volt, 65 százalékkal több a 2007-es első háromnegyed évi 426 milliárdnál.
A gázipari óriás nettó árbevétele ugyanakkor erőteljesen, mintegy 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elérve a 830 milliárd rubelt.
A Gazprom harmadik negyedéves eredménye elmaradt az előzetes elemzői várakozásoktól. A tavalyi év együttes eredménye mindazonáltal rekordnak ígérkezik a gáz meredek drágulása miatt, de az idei év jelentős visszaesést hozhat a vállalat profitjában és árbevételében is, mert a kőolaj tavalyi, második félévi árzuhanását most követi a földgáz ára. A Gazprom számszerűségeket az idei évre egyelőre nem jósolt, részvényeinek árfolyama esett a hazai és külföldi értékpapírpiacokon kedden.
Fellélegezhetünk: Ukrajna kifizette a februári gázszámlát
Az oroszok megint elzárhatják a gázcsapot
A Gazprom belevág: indul a Déli Áramlat építése MTI
Cikkek
Az MSZP beengedi a Reformszövetséget a parlamentbe
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 18:25
Az MSZP támogatja a Reformszövetség javaslatainak parlamenti megtárgyalását - jelentette ki Lendvai Ildikó kedden Egerben. A szocialisták frakcióvezetője közölte: arra kérik az Országgyűlés elnökét, hogy még ezen a héten adja át a Reformszövetség javaslatait a parlamenti bizottságoknak megtárgyalásra.
Ugyanakkor az MSZP-nek természetesen lesznek módosító javaslatai, nem az irány, hanem elsősorban a mértékek tekintetében - tette hozzá a politikus.
Beintett a Reformszövetségnek a két nagypárt
Bokros: a kormány elzálogosítja a jövőnket!
A szövetség programját nyúlták le a kicsik?
MTI
Cikkek
Szűcs Erika: mindenki tegyen és akarjon!
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 18:20
Magyarországot sújtó globális gazdasági-pénzügyi válság kezelésében a kormányzati intézkedések legfontosabb célja az állampolgárok védelme - mondta a szociális és munkaügyi miniszter
Cikkek
Tulajdonos nélkül marad a civís repülőtér?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 18:10
Elállt a szerződéstől a debreceni repülőtér új tulajdonosa, illetve üzemeltetője, a Xanga Holding Zrt. - értesült magát megnevezni nem kívánó forrásból kedden az MTI. Kovács Zoltán, a debreceni önkormányzat kommunikációs tanácsnoka az MTI érdeklődésére a hírt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Részletek egyelőre nem ismeretesek.
A város közgyűlése múlt év november 6-én zárt ülésen döntött a repülőtér privatizációjáról. Éppen a zárt ülés elrendelése miatt az MSZP, az SZDSZ és a Független Fórum önkormányzati képviselői kivonultak a közgyűlésből. Akkor a zárt ülést követően Kósa Lajos (Fidesz) polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a repülőtér üzemi területét 75 évre bérbe adták a Xanga Holding Zrt.-nek, a mellette lévő mintegy 140 hektáros területet eladták a cégnek 4,4 milliárd forintért.
Egyidejűleg értékesítették a Xangának az Airport Debrecen Kft.-t is 700 millióért, így összesen 5,1 milliárd forintot fizet a cég a reptérért, négy év alatt, ütemezve - tette hozzá a polgármester.
Kósa Lajos akkori tájékoztatása szerint az értékesítéssel jól járt az önkormányzat, nem áron alul adta el a repteret. Eddig összesen 3,2 milliárdot költöttek rá, amiből 1 milliárd támogatás volt, vagyis az önkormányzatnak eddig 2,2 milliárdba került a repülőtér.
Korábban a repülőteret tulajdonló Debreceni Vagyongazdálkodási Zrt. kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy 4,7 milliárdot költöttek a légikikötőre, amiből 900 millió volt az üzemeltetési költség, vagyis az önkormányzatnak 3,8 milliárd forintban van a reptér. Kósa Lajos és Mészáros József, a vagyonkezelő holding stratégiai igazgatója szerint ezek a számok is elfogadhatóak, mert "voltak olyan ráfordítások a repülőtérre", amelyek alapján e számok is stimmelnek.
Herdon István, a Xanga vezetője a novemberi sajtótájékoztatón közölte: ötéves repülőtér-fejlesztési tervük van, s egyenlő arányban kívánják növelni a személy- és a teherforgalmat.
A jelenlegi évi 45 ezres utasszámot öt év alatt 250-300 ezerre tervezik növelni, menetrend szerinti járatot indítanak és komoly teherforgalomra számítanak. Logisztikai központot építenek a repülőtéren, amire később csomagolóipar, kereskedelem is ráépülhet, s mintegy 8-10 ezer munkahely jöhet létre - fűzte hozzá. Elmondta: felkészülnek az esetlegesen odatelepülő európai neutronkutató (spallációs) központ műszaki kiszolgálására is.
Az MSZP korábban kezdeményezte, hogy vegyék le napirendről a repülőtér ügyét, mert a párt szerint a fideszes többségű önkormányzat áron alul privatizálja a repülőteret. Az SZDSZ hasonló okokból nyílt tárgyalást javasolt, mint ahogy a Független Fórum képviselője is, ezért vonultak ki a zárt tárgyalásról.Ű
WC-re menne a repülőn? Fizessen!
Budapest Airport: az egyik szemük sír, a másik nevet
MTI
Cikkek
A diákhitelesek is mentőövet akarnak
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 17:59
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) egyetért a hallgatói önkormányzatok javaslatával a diákhitel moratóriumára, és a kezdeményezés támogatására kérik a kormányt is - közölte Kis Papp László, az FDSZ elnöke az MTI-vel kedden.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Diákhitel Zrt.-nek azt javasolta, hogy lehessen kétéves moratóriumot kérni a fizetés alól. "Ez persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kell fizetni", a hitelt igénybe vevők a minimálbér 6 százalékát, vagyis 4 ezer forintot törlesztenének ez idő alatt - közölte Miskolczi Norbert elnök.
Az FDSZ elnöke elmondta: egyetértenek a hallgatók kezdeményezésével, s annak támogatására kérik a kormányt is. Sokan nagyon nehéz helyzetbe kerültek a gazdasági válság októberi kitörése óta - mondta Kis Papp László. A szakszervezeti vezető közölte: nem egyedi jelenségről van szó, akár a diákhitellel rendelkezők felét is érintheti a probléma.
Az FDSZ azt kezdeményezi, hogy a hallgatók intézményi szinten dönthessenek arról, kit javasolnak erre a fizetési kedvezményre. Nem szeretnénk egyetlen hallgatót sem elveszíteni a nehéz gazdasági helyzet miatt - mondta. A kérdésről Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke kedden délután egyeztetett Manherz Károllyal, az oktatási tárca felsőoktatási szakállamtitkárával.
Miskolczi Norbert a megbeszélés után az MTI-nek elmondta: az oktatási tárca minden tőle telhetőt megtesz, hogy a diákhiteleseknek könnyebb legyen, ugyanakkor a végső szót a kormány mondja ki. A diákhitelezés feltételeit kormányrendelet szabályozza. Az MTI úgy tudja, hogy a rendelet módosítása egy-két hónapon belül megtörténhet.
2,81 milliárd eurós igény a 6 hónapos devizacsere-ügyletre
Mélyponton az Euribor
Hazai bankok: mi lesz a 600 milliárd sorsa? MTI
Makro / Külgazdaság
Ukrán példa: még az államfő fizetését is megfelezik
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 17:55
Megfelezte az ukrán államfő, a kormánytagok és a parlamenti képviselők fizetését az ukrán parlament 2010. január 1-jéig a gazdasági válság miatt, Julija Timosenko miniszterelnök javaslatára.
Az ukrán nemzeti bank alkalmazottainak fizetését március 16-ig szintén szabályozzák - jelentette az ukrán média kedden. Az intézkedés érinti a rendőrséget, az igazságügyi dolgozókat és az ügyészeket is. A határozat mellett 374 honatya szavazott 49 ellenében.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Viktor Juscsenko államfő fizetése 2008-ban 482 ezer hrivnya (45.199 euró) volt. A képviselők 17 ezer és 18 ezer hrivnya között kerestek havonta.
"Felejtsük már el az olcsó és kis államot!"
A gazdasági válság különösen súlyosan érintette Ukrajnát. Az ukrán kormány tavaly a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult pénzügyi segítségért. Az IMF 16,2 milliárd dollárt (mintegy 12,7 milliárd eurót) bocsátott az ország rendelkezésére. Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya tavaly ősz óta mintegy 40 százalékot veszített értékéből.
Bokros miatt nem lesz háború
Kéz kezet mos: nem függesztették fel egymás mentelmi jogát a képviselők
Állami cégek: "iszonyatos a pazarlás"
Önfeloszlatásról dönt ma a parlamentMTI
Cikkek
Jelentős veszteségek a Rábánál
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 17:50
A tőzsdén is jegyzett Rába Nyrt. jelentős pénzügyi veszteség, és egy egyszeri tétel miatt 393 millió forint veszteséggel zárta a 2008. évet, szemben az előző évi 1,41 milliárd forint nettó profittal.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a pénzügyi veszteség tavaly meghaladta a 6,19 milliárd forintot. A gyorsjelentés az árbevétel enyhe, 0,8 százalékos emelkedéséről számolt be. Az 58,68 milliárd forint nettó árbevételből az export, 5,3 százalékos éves emelkedéssel, elérte a 37,12 milliárd forintot.
Csak a negyedik negyedévben a Rába vesztesége 2,01 milliárd forint volt, míg egy évvel korábbi a társaság még 688 millió forint nyereségről adott számot. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 4 milliárd forint veszteséget vártak a negyedik negyedévre.
Újabb pénzeket pumpálnak az óriásbiztosítóba
Zuhannak a légitársaságok
Jól teljesített a Magyar Telekom anyja is MTI
Cikkek
Cserbenhagyásos gázolásra készül az EU?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 17:44
Ha a szónoklatokról van szó, nagy az egyetértés, de amint csinálni kellene valamit, már nem - Joaquín Almunia biztos élesen bírálta az EU-t. Közben a Post elemzője írt az "ingerült és eredménytelen magyar miniszterelnökről" annak kapcsán, hogy van-e gazdasági vasfüggöny az Unióban? Egymásra mutogatnak a huszonhetek
Cikkek
IMF: 140 milliárd dollárt kér a világ
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 17:13
A világgazdaság válsága az idén mintegy 25 milliárd dollárral növeli a szegény országok finanszírozási igényét, becsülhetően 140 milliárd dollárra, vélekedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tanulmány nyomán, amely a válságnak a világ szegény országaira gyakorolt hatását vizsgálja.
Az IMF 26 országot azonosított - többen közülük olajexportőrök -, amelyek különösen sebezhetők a globális válság és a nyersanyagárak összeomlása miatt. A valutaalap szerint megvan a kockázata, hogy az alacsony bevételű országokra a hatás komolyabb lehet.
Az IMF egyúttal sürgette a nemzetközi közösséget - köztük a hagyományos donor országokat -, hogy növeljék támogatásaikat. Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott, hogy a segélyösszegek az idén akár 30 százalékkal is csökkenhetnek tavalyi értékükhöz képest, ahogyan a recesszió a fejlett országok segélyköltségvetését lefaragja.
Támadás érte az országot - ezért kellett az IMF?
"Nincs államcsőd, mert bespájzoltunk az IMF-hitelből" MTI
Cikkek
307 felett: kinek kell egyáltalán a forint?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:56
Az eurót 305,50/80 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, 0,40 százalékkal erősebb forintárfolyamon a hétfő délutáni 306,70/307,00 forintnál.
Az árfolyam széles sávban ingadozott a nap folyamán, volt jegyzés 305 alatt és 307 forint felett is. Hasonlóan szélesen ingadozott a zloty és a cseh korona árfolyama is a nemzetközi devizakereskedelemben. A kereskedők iránykeresésnek tekintik a történteket. Az euró javult valamelyest a dollárral szemben: az EKB 1,2615 dollárban állapította meg az euró referenciaárfolyamát a hétfői 1,2596 dollár után. A dollárt 242,60/75 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben az előző délutáni 241,40/60 forinttal.
A svájci frankot a nemzetközi kereskedelemben délután 206,78 forinton jegyezték, az előző napi zárás pedig 207,65 forint volt. Az MNB hivatalos devizaárfolyam-jegyzése keddre 207,34 forint, hétfőre 206,84 forint. A japán jent (100 jen) 247,14 forinton jegyezték a nemzetközi kereskedelemben délután, az előző napi zárás 250,37 forint volt. Az MNB keddi hivatalos jegyzése 248,97 forint, a hétfői 249,63 forint.
A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási (o/n) kamat változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,20 százalék körül alakul. Kissé növekedett az MNB kéthetes kötvények értékesítése a keddi aukción, de valamelyest mérséklődött a forgalomban lévő kötvények jó ideje rendkívül magas állománya.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Befektetés
A Mol napja volt a mai a tőzsdén - mínuszban a BUX
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,98 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel, 10.283,01 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 1,31 százalékkal 9.300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,87 százalékkal 1.525 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zuhantak részvényei!
MTI
Cikkek
A teljes kkv-szektor ráhajthat az állami pénzekre?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:40
A kis- és középvállalkozások támogatására 1400 milliárd forintot ígért a kormány - de az érintettek hány százaléka élhet a lehetőséggel? A Fidesz szerint 20, a kormányzat szerint 100
Befektetés
Miért nem utazunk életbiztosításban?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:24
A biztosítók összesített díjbevétele 4,23 százalékkal 890 milliárd forintra csökkent a múlt évben, az életbiztosításoknál a visszaesés megközelítette a 10 százalékot
Cikkek
Gyurcsány szerint az EBRD-nek is több hitelt kell adnia
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:17
Gyurcsány Ferenc szerint középtávon érdemes lenne módosítani a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alapszabályát, hogy a jelenleginél kétszer, háromszor több hitelt tudjon kihelyezni.
A miniszterelnök erről a Veres János pénzügyminiszterrel és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt Londonban, miután találkozott az EBRD igazgatótanácsának tagjaival kedden.
Az EBRD elnöke nem biztos, hogy egyetértene:
A Lehman Brothers szelleme kísért Kelet-Európában
Hozzátette: többek közt ez is hozzájárulhatna ahhoz a 180 milliárd eurós csomaghoz, amelyre javaslatot tett vasárnap az informális brüsszeli EU-csúcson. A kormányfő emlékeztetett arra, az EBRD szabályzata szerint a pénzintézet nem tud 20 milliárd eurós alaptőkéjénél több hitelt nyújtani.
Mint mondta, javasolta az EBRD vezetőinek, hogy keresni kellene a lehetőségét annak, hogy a bank aktívabb legyen Közép- és Kelet Európában.
Gyurcsány nem adja fel
A cseh bankok nem kérnek a segélyből
Gyurcsány: eurót mihamarabb!
MTI
Cikkek
A pián és a cigin spórol a magyar
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 16:10
2008 decemberében, már csak 60 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a magyarok. A vásárlóerőnk 4-4%-ot csökkent 2007-ben és 2008-ban egyaránt
Cikkek
A magyar gazdaság esélyei a globális válság korában
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:43
Gazdaságpolitikai Konferencia az Ybl Közéleti Klub szervezésében - 2009. március 11. (x)
Cikkek
Nagy kárt okoz a gázár-támogatás?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:34
Hosszú távon a gázár-támogatás, de általában bármilyen jellegű energia támogatása káros. A jelenlegi támogatási rendszer a megtakarítás helyett fogyasztásra ösztönöz - mondja egy szakmai szervezet
Cikkek
Mikor lesznek az EP-választások?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:29
Legkésőbb március 27-éig kell kiírnia a köztársasági elnöknek az európai parlamenti választást a jogszabályok értelmében. Sólyom László államfő mozgástere nem túl nagy, mert csak az Európai Unió által meghatározott négy lehetséges időpont - június 4-e, 5-e, 6-a és 7-e - közül választhat. Az időpont meghatározásának jelentősége abban áll, hogy a pártok ekkortól kezdhetik meg hivatalosan is a kampányukat.
A jogszabályok értelmében a köztársasági elnöknek a szavazást megelőző 72. napig kell kiírnia a választást. Öt évvel korábban Mádl Ferenc akkori államfő március 17-én, tehát a szavazást megelőző 75. napon írta ki az európai parlamenti választást június 13-ára, vasárnapra.
Akkor a pártok azt javasolták a köztársasági elnöknek, hogy a választásokat március 15-e után írja ki, hogy a kampány ne zavarja meg az 1848-as megemlékezéseket.
Olajos Péter kiborult az MDF eljárásán
Áll a bál az MDF-nél Bokros és Habsburg jelölése miatt
Göncz Kinga az MSZP EP-listájának élén
Megéri-e leigazolni Bokros Lajost?
MTI
Cikkek
Kóka: Nabucco-testület kell!
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:26
A Nabucco-program siker érdekében több országot átfogó politikai támogató testület felállítását kezdeményezte kedden Brüsszelben az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője, a magyar parlament Nabucco-bizottságának elnöke.
Mint Kóka János magyar újságíróknak elmondta, Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa nyitottnak mutatkozott a kezdeményezésre, és tájékoztatta őt arról, hogy Jozias van Aartsen volt holland külügyminiszter immár nem lát el az unióban Nabucco-koordinátori teendőket.
Gyurcsány: szükségünk van az oroszokra
A Világbank csak a gázt hiányolja a Nabuccóból MTI
Cikkek
Ki lesz vevő a Henkelre?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:22
A Henkel Magyarország még az idén pénzügyi befektetőnek akarja eladni barcsi üzemét - mondta Deák Ferenc, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a Henkel az eladás során kötelezettséget vállalna arra, hogy az értékesítést követő három évben a barcsi üzem kapacitásának 70 százalékát továbbra is átvenné a leendő vásárlótól.
Deák Ferenc tájékoztatása szerint tavaly a Henkel Magyarország árbevétele 79,5 milliárd forintot tett ki, ami nagyjából megegyezik a 2007-es 79,8 milliárd forintos árbevétellel. Tavaly a vállalat exportja 35,5 milliárd forintot tett ki, míg 2007-ben 35,6 milliárd forintot ért el. A kft. nem közölt nyereségadatot, azt a Henkel csoportszinten publikálja. Ennek alapján a Henkel-csoport 2008-ban 8,1 százalékkal növelte árbevételét, ami a múlt évben 14,13 milliárd eurót tett ki. Az üzleti eredmény az elmúlt évben 9,1 százalékkal 1,495 milliárd euróra nőtt.
Leáll a termelés a zalaegerszegi hűtőházban
Eladásokba menekül a BorsodChem?
Havonta 5000 embert rúgnak ki MTI
Makro / Külgazdaság
Obama titkos ajánlata Medvegyevnek
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 15:15
Titkos levélben tett ajánlatot az amerikai elnök orosz elnök kollégájának: Washington esetleg lemondhat a kelet-európai rakétapajzs telepítéséről, ha Moszkva segít az iráni rakétafejlesztés leállításában
Cikkek
Egyre többen akarnak mindenhol netezni
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:54
Januárban már több mint félmillió magyar mobilinternetezett. Egyre több az egy főre jutó adatforgalom is. Hány gigabájtot tölt le egy átlagos magyar?
Cikkek
Vesz a német autót, ha fizetnek is érte
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:43
Németországban a "roncsprémiumnak" köszönhetően februárban nagy lendületet vett az autóértékesítés, az év eleji megtorpanás után. Fél éven belül először nőttek az eladások, és az idei február tíz év óta a legjobb volt.
A roncspénz miatt kitört a Corsa-láz
A múlt hónapban 278 ezer új autót helyeztek forgalomba Németországban, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, jelentették a VDA autóipari szövetségben kedden. A nehéz gazdasági körülmények ellenére már nem annyira sötétek a német autóipar kilátásai, és az eladások az idén meghaladhatják a 3 milliót, így kommentálta a VDA a friss adatot.
Az export azonban változatlanul gyengélkedik, februárban a kivitel 51 százalékkal 202 ezerre esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.
Tavaly a VDA előzetes számításai szerint 3,1 millió új autó kapott rendszámot az országban, a szakmai szövetség az idei évre korábban 2,9 milliós értékesítést jósolt.
A Daimler nem adja fel Kecskemétet
Lavinát indítana el az Opel megsegítése
A Chryslernek nincs esélye
Milliárdos veszteségben a Daimler
MTI
Cikkek
Elcsábultunk: kihasználtuk a bolti akciókat
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:38
Mintegy 3 százalékkal, közel 300 milliárd forintra növekedett 2008-ban a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma 2007-hez képest - állapította meg a Nielsen piackutató vállalat kedden közzétett elemzése.
Legjobban - 15 százalékkal - a rovarirtók forgalma bővült, ezt követi a toalett tisztítók 12 százalékos, a konyhai törlőkendők 11 százalékos, továbbá a baba-törlőkendők 9 és a mosogatószerek 7 százalékos forgalomnövekedése.
Összességében a vegyiáruk többségének forgalma az inflációnál kisebb mértékben emelkedett. Ennek oka a Nielsen elemzői szerint egyrészt az árengedményes akciók terjedésében, másrészt az olcsóbb kereskedelmi márkás termékek mind nagyobb kedveltségében keresendő.
A bolttípusok közül a hipermarketek és a drogériák bonyolították le az összforgalom 64 százalékát, utóbbiak eladásai a vizsgált termékkörben 12 százalékkal bővültek 2008-ban, míg a hipermarketeké stagnált. Ennek következtében tovább koncentrálódott a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok bolti eladása - áll a közleményben.
A szupermarketek és a diszkontok forgalma egyaránt 8-8 százalékkal bővült, részesedésük 2008-ban 5, illetve 11 százalékot tett ki. A forgalomban 1 százalékkal részesülő patikák 2 százalékos növekedést regisztrálhattak, míg a hazai láncoknál és az önálló üzleteknél csökkentek az eladások - olvasható a Nielsen elemzésében.
2006 óta van válság, de csak most jöttünk rá
Összeroppanunk: életképtelenné tesz az adósságunk
Idén még rosszabb lesz a boltosoknak
Pedig sokat spórolhatnánk
Már a karácsonyi nagybevásárlás is kisebb volt
MTI
Cikkek
Gyurcsány utálja a forintot, jön az euró
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:31
A magyar kormány legkésőbb szeptember 30-ig ki akarja tűzni az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc. És hozzátette: utáljuk a forintot és azt, hogy ingatag
Cikkek
Állami rendezvények: 350 millióra húzták a nadrágszíjat
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:17
Az idén mintegy 350 millió forintból, a tavalyinál 50 millió forinttal kisebb összegből szervezik meg az első félév állami rendezvényeit, köztük a március 15-i forradalom és szabadságharc évfordulójának központi programjait - közölte a kormányszóvivői iroda kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint rendezvényeket lebonyolító cég - az Expander 2000 Kft. - nyílt közbeszerzési eljárás eredményeképpen kapta meg a megbízatást. A programok közül elsőként a március 15-i nemzeti ünnep központi rendezvényeit kell megszerveznie a pályázaton nyertes cégnek.
Ünnepi program március 15-ére
A hivatalos állami megemlékezés zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű megkoszorúzásával kezdődik március 15-én 9.30 és 10.00 óra között, ezt követően 11.00 órától ünnepi szabadtéri előadást láthatnak az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin - áll a közleményben. A Lánchíd március 15-én 10.00 és 18.00 óra között a "Forradalom hídjává" alakul: a hídon átkelve, a Roosevelt térig 12 állomás idézi fel a forradalmi nap eseményeit.
A Roosevelt téren a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség tagjai mutatják be az érdeklődőknek az egykori katonák és lovasok hétköznapjait, játékos próbatételek keretében a honvéd és huszár élet fortélyaira tanítják majd a fiatalokat.
Március 15-én este a Művészetek Palotájában ünnepi díszelőadás keretében vehetik át a kiválasztottak a Magyar Köztársaság Kormánya által tavaly alapított "Márciusi Ifjak Díj - a fiatal magyar tehetségekért" nevű kitüntetést. Itt adják át a Kiváló, Érdemes valamint Babérkoszorús Művész Díjakat is - olvasható a közleményben.
A szövetség programját nyúlták le a kicsik?
Állami cégek: "iszonyatos a pazarlás"
Londontól Brüsszelig elismerik Gyurcsány terveit?
Gyurcsány: segélyből nem maradunk talpon
MTI
Cikkek
A Daimler nem adja fel Kecskemétet
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 14:04
A magyarországi Mercedes-gyár megépítésére vonatkozó tervek nem változtak - jelentette ki a genfi autószalonon újságíróknak a Daimler vezérigazgatója. A kecskeméti gyárban 2011-től a Mercedes A- és B-osztály modelljeit fogják gyártani.
Dieter Zetsche annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy híresztelések szerint a Daimler az Opel megvételét fontolgatja. A vezérigazgató utalt arra, hogy a Daimler számára az Opel "nem a megfelelő parti", mert más a területe, mint a Daimlernek.
Zetsche véleménye szerint az idei év végén beindulhat a fellendülés az autópiacon, 2010-től növekedhet az értékesítés, elsőként Kínában, illetve a feltörekvő piacokon, majd az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is nekilódulhatnak az eladások.
Lavinát indítana el az Opel megsegítése
A Chryslernek nincs esélye
Milliárdos veszteségben a Daimler
Csak egymásra számíthat a Daimler és a BMW
Kecskemét: a Mercedesé a gyárterület
MTI
Cikkek
A szerbek nem félnek az eladósodástól: mentik a bankokat
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 13:43
Negyvenmilliárd dinárral (mintegy 120 milliárd forinttal) segíti meg a szerb kormány az ország bankszektorát, hogy fel tudja venni a küzdelmet a világméretű pénzügyi válság következményeivel - jelentette be kedden Mirko Cvetkovic kormányfő.
A miniszterelnök egy üzleti fórumon azt mondta, hogy várhatóan nőni fog a bankokra nehezedő nyomás, mert az üzleti vállalkozások, amelyeknek hitelt nyújtottak, nem tudják fizetni tartozásukat. Ezért a pénzintézetek olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy nem lesz fedezet a kiadásaikra.
Azért, hogy ennek elejét vegyék, az idei költségvetésből már elkülönítettek 40 milliárd dinárt, s ez az összeg a Szerb Nemzeti Bank által nyújtott segítséggel együtt segít megőrizni a szerb bankszektor stabilitását - magyarázta Mirko Cvetkovic.
25 milliárd eurós mentőövet dobnak Kelet-Európának
A kormányfő azt is közölte, hogy március közepén tárgyalások kezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal arról, hogy átalakítsák a Szerbiának január közepén megítélt 400 millió eurós készenléti hitel lehívásának feltételeit. Belgrád - miután ígéretet tett arra, hogy a költségvetés GDP-hez mért hiányát nem engedi 1,75 százalék fölé nőni - szeretné, ha ezt az értéket egy százalékponttal megemelnék.
A hiányt Mirko Cvetkovic szerint elsősorban külföldi hitelfelvételekkel, az EU-tól kapott segítséggel, s privatizációs bevételekkel kívánják fedezni. Ez utóbbiak jóval kisebbek lesznek a tavalyiaknál, annak ellenére, hogy idén folyt be a NIS állami kőolajipari vállalatért az orosz vevőtől kapott 400 millió euró.
Nem kell attól félni, hogy az új hitelek miatt túlságosan eladósodunk - érvelt Cvetkovic, s közölte, hogy az államadósság jelenleg mintegy 27 százaléka a GDP-nek.
A Nemzetközi Valutaalappal tárgyalva Szerbia azt fogja kérni, hogy ne kelljen csökkentenie tervezett infrastrukturális beruházásait, mert ezek jövője zálogai, rövid távon pedig munkahelyeket teremtenek, megbízást adnak sok hazai vállalatnak - jelentette ki a kormányfő.
Kötvénykibocsátással segítik a bankokat
Hazai bankok: mi lesz a 600 milliárd sorsa?
A cseh bankok nem kérnek a segélyből
Bankmentés: ekkora csomagot még nem látott a világ MTI
Makro / Külgazdaság
Rovó: a lengyelek hűtlenek voltak Magyarországhoz
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 13:26
Megrótta a lengyel államfő az ország kormányát, amiért az európai uniós csúcstalálkozón nem támogatta a magyar kormány által Közép-Európának javasolt 180 milliárd eurós stabilizációs és integrációs programot
Cikkek
Egyablakos vámolás: egyszerűbb és gyorsabb
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 13:18
Az egyablakos vámügyintézés megvalósítása az érintett hatóságok elektronikus kapcsolatának megteremtésével jelentősen egyszerűsíteni és gyorsítani fogja a vámügyintézést, s csökkenti majd az ügyfelek valamint a hatóságok költségeit is - derült ki a Vám- és Pénzügyőrség (VP) keddi sajtótájékoztatóján.
Jelenleg az ügyfeleknek számos hatóság több mint 70 féle engedélyét, igazolását kell - a vámügy sajátosságaitól függően - benyújtaniuk papíron, általában eredeti példányban. Az egyablakos projekt megvalósításával azt szeretnék elérni, hogy elég legyen egy helyre benyújtani az adatokat, s azok utána elektronikusan áramoljanak egyik hatóságtól a másikhoz, és vissza az ügyfelekhez - mondta Nagy János országos vámparancsnok. A kilenc hatóság együttműködésével megvalósuló, közel 2,4 milliárd forint támogatásban részesülő projekt megvalósításának határideje 2010. március 15.
Kovács László nekiment az osztrákoknak
A vámosok is lehallgatnak?
185 milliót hozott a kasszába minden pénzügyőr MTI
Cikkek
Végre: biztató jelek a globális krízisben
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 13:13
A globális ipar tovább süllyedt, de már vannak biztató jelek. Világszintű recesszió legutóbb 1946-ban volt, amikor a világgazdaság még a II. világháború következményeit szenvedte
Cikkek
A kincstárjegyek iránt csak az érdeklődés nőtt
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 12:57
Nagy érdeklődés mellett kissé csökkent az átlaghozam a 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción kedden. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetett összegben fogadott el ajánlatokat, a hozam 10,79 százalék lett, 7 bázisponttal alacsonyabb az előző 10,86 százalékos hozamnál.
Az ÁKK az megelőző aukciókéval megegyező összegben, 40 milliárd forint értékben hirdetett meg 3 hónapos diszkont kincstárjegyet jegyzésre. Az elsődleges forgalmazók 133 (múlt héten 131, két hete 55) ajánlatot nyújtottak be 135,096 (múlt héten 89,666, két hete 48,994) milliárd forint értékben.
A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya (bid-to-cover) 3,37 lett az előző aukció 2,99-es és a két héttel korábbi aukció 1,63-as mutatója után. Az ÁKK 35 ajánlatot fogadott el 40 milliárd forint értékben - a megelőző aukciókon csupán 30 milliárd forint értékben fogadtak be ajánlatokat. A teljes kibocsátás ismét 52 milliárd forint lett, a megelőző négy alkalommal 39 milliárd forint, ám korábban 52 milliárd forint volt.
Az aukción 10,79 százalékos átlaghozam alakult ki, 7 bázisponttal alacsonyabb az előző értékesítés 10,86 százalékos átlaghozamánál. A korábbi aukciók átlaghozamai sorrendben 9,20 százalék, 9,40 százalék, 8,75 százalék, 8,88 százalék, 9,14 százalék, 9,73 százalék és 10,75 százalék voltak. Az aukción elért legmagasabb hozam 10,85 százalék, a legalacsonyabb 10,50 százalék volt.
Államkötvények: megugrottak a hozamok
Kincstárjegy: jelentős hozamnövekedés
Nem folytatódik a kötvényaukcióMTI
Cikkek
MNB: a kéthetes kötvény továbbra is sláger
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 12:54
Kissé növekedett az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, de valamelyest mérséklődött a forgalomban lévő kötvények jó ideje rendkívül magas állománya.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 766,50 milliárd forint értékben adott el zéró kuponos kéthetes kötvényt, míg a múlt heti értékesítés 715,73 milliárd forint volt. A héten 877,01 milliárd forint, míg a múlt héten 812,38 milliárd forint értékben járt le kötvény. A jegybank kötvényeinek forgalomban lévő állománya így 1.482,24 milliárd forint, a múlt héten 1.592,74 milliárd forint volt. Az állomány öt hete érte el rekordszintjét, értéke akkor 1.788,63 milliárd forint volt.
Kötvénykibocsátással segítik a bankokat
A borús hangulat lehúzta a forintot
OTP kötvény: vitték, mint a cukrot
Államkötvények: megugrottak a hozamok MTI
Cikkek
A hét végén kiderül: akarunk-e új lakást?
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 12:47
Különféle kedvezményekkel készülnek a kiállítók a pénteken nyíló budapesti Lakásvásárra; kérdés, hogy a látogatók között hány vásárló lesz - hangzott el a 14. Lakásvásár és 9. Készház vásár bemutató sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Több kiállító ad 10 százalék, vagy éppen 1 millió forintos árengedményt, de kapható lesz 3 százalékos forint hitel is, amelyet a fejlesztő "egészít ki". Eddig 140 kiállító jelezte részvételét, de számuk az utolsó pillanatig növekszik - mondta Borsi László, a Lakásvásár média csoport elnöke.
Jelenleg a 2 millió lakosú Budapesten alig 3 ezer eladatlan lakás van, hamarosan túlkereslet várható - adott hangot optimizmusának Israel Benyakar, a GB Európa Ingatlan tulajdonosa és vezetője.
Megnyugodhatnak a lakáshitelesek
Azt is megmentik, aki felújításra vett fel hitelt
Ingatlanpiac: menekül, ki merre lát
Lendületet adhat a piacnak a tavaszi Lakásvásár MTI
Cikkek
Már decemberben 100 milliárd hitelt vettünk fel
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 12:45
Tavaly decemberben már érződött a fogyasztási hitelek piacán a gazdasági válság hatása, míg 2007 decemberében a magyar lakosság mintegy százmilliárd forint új fogyasztási hitelt vett föl, addig 2008 decemberében már csak 60 milliárdot - mondta Lendvai János, a Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Lendvai János elmondta, a leginkább az autópiacon lehet megfigyelni a visszaesést: Magyarországon éves szinten 2008-ban több mint 8 százalékkal esett vissza az új autók értékesítése, az idei évre vonatkozó elképzelések szerint viszont 2009-ben a háztartások mindössze körülbelül négy százaléka vesz majd új autót.
A Lehman Brothers szelleme kísért Kelet-Európában
Kelet-Európa bedönti az euróövezetet?
"Európa tragédiája lenne az újbóli megosztottság"
A Times velünk ijesztegeti Amerikát
Európa még soha nem látta ilyen sötétnek a jövőt
Nem szeretne banki osztalékot látni a PSZÁF
MTI
Cikkek
Az előszobáztatáson törik a fejüket Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 11:32
A pénzügyi válság a jelek szerint az euróövezeti felvételi folyamat rövidítésének megfontolására késztetett egyes európai uniós vezetőket, írta a Financial Times
Cikkek
A gyorsreagálású cégek lesznek a túlélők
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 11:17
A válság kkv szektorra gyakorolt hatásait legelőbb a krízis epicentrumában lévő amerikai kis- és közepes vállalkozások tapasztalták meg. Wolf Gábor kkv marketing szakértő Washingtonban gyűjtött tapasztalatokat a válság kis- és közepes vállalkozásokat érő hatásokról. Az ott látott sikeres válságkezelő stratégiák segíthetnek a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak is a megfelelő válaszok megtalálásában.
A válság hatásainak kivédésére két terület erősítésében látják a megoldást tengeren túli kisvállalatok: 1) az ügyfélszolgálat megerősítésében - amellyel megvédhetik a nehezen megszerzett ügyfélbázisukat az olcsó konkurensek támadása elől; 2) az új termékek és szolgáltatások fejlesztésének és bevezetésének felgyorsításával - hogy fenntartsák a piac érdeklődését és új piacokat hódíthassanak meg - számolt be tapasztalatairól Wolf Gábor, a Marketing Commando vezető tanácsadója.
Hozzátette, hogy amerikai vezető kkv marketing szakértők beszámolója szerint, a válság leginkább azokat a kis- és közepes céget fenyegeti, amelyek korábban nem alkalmaztak marketing eszközöket és nem építettek vevőlistát, amivel hatékonyan és költségkímélő módon kommunikálhatnak a vevőikkel. Az amerikai tapasztalatok rámutatnak, hogy nem feltétlenül a legerősebb cég marad fenn, hanem amelyik gyorsabban képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
A cégvezetőnek is árt a túlórázó beosztott
Ötvenszer több pénzzel tartoznak a cégek
Cikkek
Traubit akarunk - de más is jó lesz: szőlőízű ital-teszt
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 10:33
A büntető reklámszlogen bizonyára sokaknak ismerős, ahogy a Traubit akarunk! felkiáltás is. Szerencsére azonban nem csak a régi idők reklámjai maradtak fenn az utókornak
Cikkek
Ki gondolná? Svájcban is recesszió van
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 10:25
Recesszióba került a tavalyi utolsó negyedévben a svájci gazdaság, amely 0,3 százalékkal gyengült negyedéves szinten. A harmadik negyedévben 0,1 százalék volt a GDP csökkenése.
A tavalyi utolsó negyedévi adat jóval kedvezőbben alakult a szakértők várakozásánál, akik a decemberrel zárult három hónapra 0,8 százalékos GDP-csökkenést jósoltak. Tavaly összességében 1,6 százalékkal nőtt a svájci hazai össztermék az egy évvel korábbi 3,3 százalékos bővülés után.
A negyedik negyedévben az export 8 százalékkal csökkent, a tőkebefektetések 5 százalékkal hanyatlottak. A fogyasztási kiadások ugyanakkor 0,1 százalékkal bővültek, a kormányzati kiadások 0,7 százalékkal nőttek. A kiskereskedelmi és az idegenforgalmi ágazatban növekedés, a pénzügyi szektorban visszaesés volt.
A negyedéves adatra gyengült a svájci frank az euróval szemben. Kedden reggel 1,4837 frank ért egy eurót, ami 0,3 százalékos csökkenés a hétfő késő estihez képest.
A svájci központi bank az utóbbi időszakban erőteljesen gyengítette az alapkamatot és több elemző további 25 bázispontú kamatcsökkentést vár 0,25 százalékra a bank március 12-i kamatdöntő ülésétől. Tekintettel azonban arra, hogy a svájci kamatszint a nullához közelít, a svájci jegybank vezetői egyéb eszközökkel, például pénzpiaci intervencióval is növelhetik a piaci likviditást, ami a svájci frank gyengülése révén lendületet adhat a kivitelnek.
Prémium helyett fizetésemelést kapnak a bankárok
Teljesen kigyomlálják a svájci frank-hiteleket MTI
Makro / Külgazdaság
Izraelnek nem tetszik az amerikai-iráni közeledés
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 10:08
Az izraeli vezetők várhatóan az amerikai-iráni kapcsolatfelvétellel szembeni fenntartásaikról és feltételeikről is tájékoztatják majd a kedden Jeruzsálemben tárgyaló amerikai külügyminisztert - írta a Háárec című izraeli napilap egy kormányzati dokumentumra hivatkozva.
A dokumentum szerint a zsidó államnak pozitívan kell hozzáállnia a tervezett amerikai-iráni párbeszédhez, viszont ki kell kötnie bizonyos feltételeket, amelyekkel minimálisra csökkenthetők az ilyen kapcsolatfelvétellel járó kockázatok. A fenntartások listáját a múlt héten jóváhagyta Ehud Olmert távozó kormányfő, Cipi Livni külügyminiszter és Ehud Barak védelmi miniszter. Az izraeli vezetők várhatóan felvetik majd a témát Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel tartandó keddi megbeszéléseiken.
A dokumentum leszögezi, hogy mindenféle párbeszéd előtt, illetve azzal párhuzamosan is "szigorúbb szankciókat" kell alkalmazni Iránnal szemben, mert ellenkező esetben a perzsa állam úgy vélheti: a kapcsolatfelvétel azt jelzi, hogy elfogadták eddig vitatott atomprogramját. Ezenkívül Izrael szerint a tárgyalásoknak időbeli korlátot kellene szabni, nehogy Irán csak időt próbáljon nyerni nukleáris programjának befejezésére.
Az Egyesült Államoknak arra is fel kell készülnie, hogy mit lép, ha a tárgyalások nem járnak eredménnyel. Erre vonatkozóan Izrael szerint tanácsos lenne különösen szigorú nemzetközi szankciókat kilátásba helyezni Iránnal szemben, ha a párbeszéd kudarcot vall.
A dokumentum felhívja a figyelmet, hogy sok múlik a kapcsolatok felvételének időzítésén is, és megfontolandónak tartja, hogy egyáltalán érdemes-e a júniusi iráni elnökválasztások előtt megkezdeni a közeledést - írta a napilap. Barack Obama amerikai elnök elődjéhez képest új Irán-politikát ígért, azt, hogy nyitni fog Teherán felé.
A Fatah és a Google Izraelnek kémkedett?
Izraelt újabb rakétatámadás érte
Netanjahu alakíthat kormányt IzraelbenMTI
Cikkek
Szén-dioxidban a Fiat a király
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 09:35
2008-ban is a Fiat került a dobogó legfelső fokára az eladásokkal súlyozott CO2-kibocsátási listán a volumen márkák között 133.7g/ km-es értékkel. Dobogós a Peugeot és a Citroën
Cikkek
Tovább veszi magát az OTP
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 09:05
Az OTP Bank Nyrt. a 2008. május 30-án bejelentett programja keretében 140.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt hétfőn 1.510 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján.
A bank saját tulajdonában lévő törzsrészvényeinek állománya ezzel 20.356.801 darabra növekedett. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2009. február 26-i állapot szerint 2.098.560 darab. A saját részvény állomány a tranzakcióval 8,02 százalékra nőtt.
Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
KKV
Vérdíjat tűztek ki a "vírusgazda" fejére
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 08:55
A brit IT Pro összegyűjtötte azokat a számítástechnikai veszélyforrásokat, amelyek a legnagyobb károkat okozták az elmúlt hónapban
Cikkek
Három hét múlva kezdik árulni az Expo-jegyeket
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 08:32
Március 27-én a csoportos jegyekkel megkezdik az Expo belépők árusítását. Az egyéni belépők július 1-jén kerülnek forgalomba. Az alap jegyár 160 yuan (kb. 5450 Ft). A külföldiek a Shanghai Világkiállítás Irodája által meghatalmazott külföldi jegyirodákban vásárolhatják meg a belépőket.
Március 27. és június 30. között a csoportos foglalások szervezetek, intézmények és vállalatok számára nyitottak. A bárki által megvásárolható egyéni belépőjegyeket július elsejétől kezdik árusítani – mondta Zhong Yanqun, a 2010-es Shanghai Világkiállítás Rendező Igazgatóság megbízott vezetője hétfői sajtótájékoztatón.
A csúcsidőre szóló jegyekért valamivel többet, 200 yuant (kb. 6800 Ft) kell leszurkolni. Ezek 17 kiemelt napot érintenek: a Kínai Munka Ünnepét (május 1-3.) a Nemzeti Ünnepet (október 1-7. a Kínai Népköztársaság felszabadulását ünneplik ekkor), valamint a zárás előtti utolsó hetet (október 25-31.).
Azok, akik a Világkiállítás 2010. május elseji megnyitása előtt megvásárolják a belépőjüket, 10-30 yuan közötti összeget (kb. 340-1020 Ft) spórolhatnak. A délután öt óra után érkezők a fent említett kiemelt napok kivételével 90 yuanért (kb. 3060 Ft) juthatnak jegyhez az Expo ideje alatt.
A háromnapos belépő 400 yuanba (kb. 13.600 Ft) kerül, a hetijegyért 900 yuan-t (30.600 Ft) kell fizetni. Legkevesebb 62 millió jegy kerül forgalomba, mondta Chen Xianjin , az Expo Iroda főigazgatója.
Kedvezményes jegyeket biztosítanak a fogyatékkal élőknek, a nyugdíjasoknak, az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak, valamint a honvédségi dolgozóknak. A 120 cm alatti magasságú gyerekeket ingyen beengedik. Az alapár a legtöbb ember számára megfizethető.
Az Expo szervezői a látogatók áramlásának kontrollálása érdekében arra biztatják az embereket, hogy vásárolják meg elővételben vagy csoportosan a jegyeket. A szervezők 70 millió látogatóra számítanak.
www.vilagkiallitas.hu
Olimpia után jön az Expo-láz
Cikkek
Feljelentették a Providentet
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 08:26
Feljelentette a Provident Zrt.-t a rendőrségen Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere a büntető törvénykönyv vasárnap óta hatályos módosítása alapján - írta az Új Dunántúli Napló.
A dél-baranyai Ormánságban uzsora elleni harcot hirdető községvezető szerint a gyorskölcsönt folyósító pénzügyi szolgáltató tevékenysége kimeríti az uzsorabűncselekmény tényállását.
Közben az adósok egy része pertársaságot alakított, és polgári peres eljárásokban kéri a hitelszerződések semmissé nyilvánítását - olvasható a baranyai napilapban.
Durva törlesztőrészletek: menekülés a biztosításba
Tájékoztatókba menekül a Provident
Háromjegyű THM: kevesen vonultak a Provident ellenMTI
Cikkek
Duzzadnak a pénztől az állami tőkealapok
Privátbankár.hu | 2009. március 3. 07:39
Tavaly megközelítette a négyezer milliárd dollárt az állami kötődésű - szuverén - vagyonalapokban kezelt tőke értéke, és további fél évtized alatt valószínűleg megkétszereződik a jelenlegi szintről
Friss
Makro / Külgazdaság
Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
2025. július 18. 07:37
-
Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
2025. július 18. 06:58
-
Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
2025. július 18. 07:26
-
Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
2025. július 18. 10:40
-
Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
2025. július 18. 07:05
