Hírek
Nemzetközi
Giorgia Meloni ellen vizsgálat indult egy líbiai hadúr hazaengedése miatt
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 19:45
Olaszországban felháborodást váltott ki azzal, hogy szabadon engedte Oszama Najimot, akit a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekkel vádol.
Nemzetközi
Oroszok a fronton – megnéztük a filmet, amit a nyugati fesztiválokról kitiltottak
Wéber Balázs | 2025. január 28. 19:01
„Egy történet orosz emberekről” – így jellemezte az Orosz frontkatonák között című dokumentumfilmet Anastasia Trofimova orosz-kanadai rendező a budapesti bemutatón. A filmet ukrán nyomásra több nyugati filmfesztiválról kitiltották, pedig semmilyen szándékolt propaganda nincs benne. Ami viszont van benne: tragikus sorsok, némi háborúkritika és sok-sok szenvedés. Nagyító alatt ezúttal egy megosztó film, a front ritkán látott oldaláról.
Részvény / Deviza / Áru
Dubajba készül a forint, annyit erősödött
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 18:41
A forint erősödött a keddi nap folyamán a főbb devizákkal szemben, bár a dollárral összevetve kevésbé.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump ennek nem örülhet — januárban romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 18:29
104,1 pontra csökkent a decemberi 109,5 pontról a kedden publikált jelentés alapján.
Részvény / Deviza / Áru
A Telekom részvény birtokosai örülhettek kedden
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel 84 950,95 ponton zárt kedden.
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen meglepetés Amerikában, ez bizony csökkent
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 17:56
Az Egyesült Államokban havi szinten 2,2 százalékkal csökkent a tartós javak megrendelése decemberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau kedden közzétett jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság
Üzentek Matolcsy Györgyék: szünet helyett szigor
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 17:30
Kiemelt figyelemmel követi a jegybank az inflációs folyamatokat. A kamatcsökkentés szüneteltetéséről szóló üzenetet felváltotta a szigorú monetáris kondíciók tartásának frázisa.
Makro / Külgazdaság
„Csak a legjobbat” – a háború másik oldalán megy a dőzsölés
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 17:05
Az orosz hadseregbe önként beálló katonák olyan jól keresnek, hogy feleségeik és barátnőik otthon tehetnek egy nagy lépést felfelé a társadalmi ranglétrán. Jó páran a közösségi média sztárjai lettek.
Vállalat
A Boeing szinte zuhant a tavalyi évben
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 16:21
A 2020-as 12 milliárd dolláros rekordveszteséget megközelítő, 11,83 milliárd dolláros veszteséggel zárta 2024-et a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat kedden publikált jelentése alapján.
Nemzetközi
Erre készülhet Calin Georgescu és a TikTok: Romániában áprilisban kezdik a kampányt
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 15:59
Az elnökválasztás május 4-ére kitűzött első fordulója előtt egy hónappal április 4-én kezdődik és csak május 3-án ér véget a választási kampány.
Vállalat
Megvan az év első jelzáloglevél-kibocsátása
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 15:15
Élénk kereslet mellett zajlott az év első jelzáloglevél-kibocsátása kedden, az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett aukcióján csaknem 9,83 milliárd forintos igény mutatkozott a befektetők részéről, amelyből a hitelintézet végül mintegy 8,75 milliárd forintot fogadott el.
Nemzetközi
A Duna Aszfalt is figyeli: zavargások a Demokratikus Kongóban
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 14:41
A magyar cég utat épít az afrikai országban, ahol a lázadók elfoglalták a keleti várost, Gomát és nagykövetségekre törtek be tüntetők a fővárosban Kinshasában.
Makro / Külgazdaság
Ezt lépték Matolcsy Györgyék Donald Trump intézkedéseire
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 14:00
Változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és a plénum a kamatfolyosón sem változtatott. A keddi döntés nem okozott meglepetést, a szakemberek egyhangúlag erre számítottak.
Nemzetközi
A kicsi szép — Szijjártó Péter Londonban nem Magyar Péterre gondolt
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 13:58
Stratégiai együttműködés indul a nukleáris ipar területén Magyarország és az Egyesült Királyság között, hogy mielőbb használhatóak legyenek a kis moduláris atomreaktorok.
Nemzetközi
Az egyetemista tüntetések lemondásra kényszerítették a szerb miniszterelnököt
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 13:31
Milos Vucevic kedden nyújtotta be lemondását Belgrádban. Kiemelte: ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.
Makro / Külgazdaság
Sokkal kevesebb a gáz a cseh tárolókban
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 12:55
Az alacsonyabb gázkészlet két és fél hónapra elég, Prága szerint nem kell hinytól tartani.
Makro / Külgazdaság
Eljött a sötétben tapogatózás korszaka?
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 12:41
Az új washingtoni adminisztráció tervei az államigazgatás átszervezésére nem hagyják érintetlenül az amúgy is nehéz helyzetben lévő gazdasági adatszolgáltatást sem, ami növeli a káoszt.
Részvény / Deviza / Áru
Olyan szinten cövekelt le a forint, amiről nemrég csak álmodtunk
Csabai Károly | 2025. január 28. 12:24
A hazai fizetőeszköz az euróval szemben például 408,50 forinton állt dél körül. A tőzsdéken összességében pozitív hangulat uralkodik, az OTP és a Richter is emelkedik, feljebb húzva a BUX-ot, amely elviselte a Mol és a Telekom gyengülését. Az árupiacokon is felfelé tartanak a jegyzések, a nemesfémek, az energiatermékek és a kriptoeszközök egyaránt drágulnak.
Közérdekű
Veszélyes játék kezdődhet: gépesítené a kuruzslást egy amerikai politikus
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:55
Az Egyesült Államok Kongresszusának egyik képviselője úgy gondolja, némi megkötöttség mellett lehetővé kellene tenni, hogy a mesterséges intelligencia orvosi recepteket írjon fel a betegeknek.
Személyes pénzügyek
Mennyibe kerül egy lakásbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:21
Tavaly lejjebb mentek a lakásbiztosítási díjak.
Részvény / Deviza / Áru
Méretes vásárlás készülődik: behízelegheti magát Trumpnál a TikTok egyik vevőjelöltje
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 10:40
A TikTok amerikai részlegére pályázó egyik befektető sajtóhírek szerint olyan ajánlatot tett, amiben formálisan figyelembe veszi az Egyesült Államok elnökének államosítási szándékát.
Vásárló
Nekimegy a drágulásnak a Lidl
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 10:03
A Lidl lejjebb viszi a tojások árát. A lépés nem meglepő.
Nemzetközi
Trump és a Brexit – mindkettőtől elfordulnak az angolok
Káncz Csaba | 2025. január 28. 09:32
Hogy Trump 2.0 alatt a Washington-London „különleges kapcsolatból” marad-e valami nagyon különleges, azt még nem tudjuk. De az sokatmondó, hogy a brit nép és egyes brit politikai vezetők már valóban „visszaállítást” akarnak Európával. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Cinikus megjegyzéssel küldené az ukrán fiatalokat a háborúba Donald Trump főtanácsadója
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 08:59
Donald Trumpnak, az USA elnökének elődjéhez, Joe Bidenhez hasonlóan dolgoznak olyan emberek is, aki kizavarnák a frontra a 18–25 éves ukránokat is, ami felélné az ukrán társadalom jövőjét.
Makro / Külgazdaság
Lepipálták a külföldiek a magyarokat
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 08:30
Tavaly decemberben a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,3 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Makro / Külgazdaság
Gyűlésre készül Orbán Viktor és a pártcsalád
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 08:08
Madridban rendezhetik meg a Patrióták Európáért eseményét.
Makro / Külgazdaság
Trump, az infláció és a forintárfolyam szorításában kell dönteniük Matolcsy Györgyéknek
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 07:44
Kamattartást várnak a szakértők a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi ülésén. Az inflációs kockázatok felfelé mutatnak, Donald Trump protekcionista intézkedéseinek zömét pedig várhatóan februárban fogja bejelenteni. A forint gyengélkedése sem támogatja a monetáris lazítást.
Makro / Külgazdaság
Lehet, hogy meglepő, de az is előfordul, hogy jól jár a szomszédban élő nyugdíjasok egy része
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 07:33
Szlovákiában jól járnak a rokkantsági nyugdíjra jogosultak a valorizáció szabályainak megváltozásával, ugyanis ennek köszönhetően növekszik a járandóságuk.
Részvény / Deviza / Áru
Pénzkatasztrófát hoz a zacskóból árult filléres kínai újdonság?
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 07:03
Óriási felfordulást hoz a mesterséges intelligencia piacán kínai DeepSeek, amely az MI „atyja”, az amerikai OpenAI termékeivel versenyképes tudású MI modellekkel állt elő nevetséges áron.
Részvény / Deviza / Áru
Ezt a meccset elvesztette a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 06:36
A dollár visszatért a 390 forintos szint fölé.
Nemzetközi
„A trumpi világban semmi sem elképzelhetetlen” – Yaro Patrice szerint váratlan helyen csaphat le először Donald Trump
Izsó Márton - Litván Dániel | 2025. január 28. 05:44
Grönland, Kanada, Panama? Yaro Patrice külpolitikai szakértő szerint egy negyedik ország is ott van Trump listáján. Elképesztően sűrű volt az amerikai elnök első hete, de mikor és milyen ügyben ütközhet először falba, és mivel fékezheti meg az amerikai „mélyállam”? Mit remélhet Orbán Viktor és a magyar kormány a Trump-elnökségtől, és miért „buta” politika mindent erre a lapra feltenni? A Klasszis Podcast legújabb adásában e témák mellett még mások is szóba kerültek.
Nemzetközi
Mi történt? Öt év után újraindult India és Kína között a légiközlekedés
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 19:33
India és Kína csaknem öt év szünet után megállapodott a két ország közötti légiközlekedés újraindításáról – közölte hétfőn az indiai külügyminisztérium Vikram Miszri indiai külügyi államtitkár és Vang Ji kínai külügyminiszter pekingi találkozóját követően.
Nemzetközi
Dánia kiáll a grönlandiak rasszista megkülönböztetése ellen
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 19:10
Dánia erősebben kíván fellépni a grönlandiakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, illetve rasszizmus ellen – közölte hétfőn a koppenhágai bevándorlási és integrációs minisztérium.
Nemzetközi
Meghátrált a harcosok klubja? Furcsa alkut kötött Szijjártó Péter Brüsszelben
Wéber Balázs | 2025. január 27. 18:41
A magyar kormány hétfőn végül elállt vétófenyegetésétől, azaz zöld utat adott az Oroszországgal szembeni uniós szankciók meghosszabbításának. Ezzel egyrészt olyan büntetőintézkedésekbe egyezett bele ismét, amelyek szerinte óriási károkat okoztak és okoznak Magyarországnak. Másrészt a cserébe az Európai Bizottságtól kapott „garanciák” hazánk energiaellátásának biztonságáról meglehetősen homályosnak tűnnek.
Részvény / Deviza / Áru
Ne verje a fejét a falba, ha nem reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 18:24
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Makro / Külgazdaság
30 milliós sürgősségi támogatásról döntött az EU Moldovának
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 17:53
Az Európai Unió 30 millió eurós sürgősségi segélycsomagot javasolt, hogy támogassa a Moldovai Köztársaságot a súlyos energiaválság kezelésében – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru
Sikerült felturbóznia az OTP-nek saját magát
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,56 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 84 963,95 ponton zárt hétfőn.
Nemzetközi
Jön Donald Trump vérfürdője az amerikai hadseregben
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 17:06
Donald Trump amerikai elnök várhatóan hétfőn aláírja a sokféleség, egyenlőség és befogadás parancsának eltávolítását a hadseregből.
Nemzetközi
Vajon Orbán Viktor is gratuált már Lukasenkának, ahogy Putyin tette?
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 16:27
Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin gratulált Alekszandr Lukasenkának a „meggyőző” fehérorosz elnökválasztási győzelméhez.
Nemzetközi
Amíg Georgia parlamenti elnöke Orbán Viktornál járt, Brüsszel intézkedett
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 15:44
Miközben Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Salva Papuasvilit a georgiai (grúziai) parlament elnökét, addig az Európai Unió Külügyek Tanácsa hétfői döntésével felfüggesztette a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló, az Európai Unió és Georgia között létrejött megállapodást georgiai tisztviselők esetében.
Nemzetközi
Károly király az első, még soha nem járt itt brit államfő
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 15:17
Károly király Auschwitzba látogat a holokauszt emléknapján. Még soha nem járt ott brit kormányfő.
Makro / Külgazdaság
Mi a baja a forintnak? Mi a probléma a boltokban?
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 15:07
A forint teljesítménye elmarad a régiós devizától. Közben pedig a kiskereskedelmi forgalom tartós bővüléséhez szükség van a bizalom fokozódására.
Nemzetközi
Fontos bejelentést tett a Hamász-vezető
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 14:29
A Hamász felkészült egy új hatalom elfogadására a Gázai övezetben – közölte hétfőn a palesztin lakosságú övezetet korábban ellenőrző iszlamista szervezet második számú vezetője.
Nemzetközi
Kormányellenes tüntetés volt Belgrádban
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 14:04
Egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták hétfőn.
Vállalat
A Tesla sem húzta sokáig az időt
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 13:46
Több kínai autógyártó és a BMW mellett a Tesla is jogi lépéseket tesz a Kínából származó elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámok ellen. Az amerikai elektromosautó-gyártó a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok szerint múlt szerdán nyújtotta be panaszát az Európai Bíróság illetékes kamarájához.
Nemzetközi
Folytatódnak az iskolai bombariadók – csak most Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 13:33
Hasonló levelet kaptak szlovén általános és középiskolák, mint a múlt héten Magyarországon. A rendőrség már 229 érintett intézményről tud, de a szlovén lapok 800 címzettről írnak.
Nemzetközi
Ismét magyar küldöttség járt Ferenc pápánál
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 13:18
Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátot és delegációját hétfőn.
Nemzetközi
Elállt a vétótól a magyar kormány Brüsszelben, megszavazza a szankciókat
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 13:04
Gyakorlatilag ezt jelentette be Szijjártó Péter.
Friss
Nemzetközi
Befejezte: faképnél hagyja Trumpot kiemelt minisztere
Hosszas őrlődés után végül nem folytatja.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Mindössze 1-2 forint a különbség.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00 -
Ötvenhárommilliárd dollárt sem fogadott el a PayPal, visszaléptek a vevők2026. augusztus 30. 17:57
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Innen lehetne pénzt átcsoportosítani egészségügyre
08:51
-
Több mint százezer forinttal indul a tanév: mire megy el a családok pénze?
05:32
-
Ennyire forgatta fel a magyar lakáspiacot az Otthon Start
16:54
-
Már 7 autó sem ér annyit, mint egy átlagos lakás
14:36
-
Kemény ősz jöhet a magyar munkaerőpiacon
13:41
Turizmus Online cikkei
-
Mondo Duplantis koncert a budapesti Atlétikai Világdöntő záróprogramjaként
07:13
-
A Japánból érkező turisták a legudvariasabbak
06:29
-
NAV: keddtől már kötelező a nyugtaadat-szolgáltatás
06:11
-
Olaszország: továbbra is határellenőrzés Spanyolország felé
06:00
-
Desszertversenyt hirdet a Szállodaszövetség – meghosszabbított jelentkezési határidő
18:11
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
2026. augusztus 31. 18:22
-
A nap képe: Magyar Péter és Lannert Judit évnyitóra mentek
2026. augusztus 31. 13:39
-
Több százezer magyar fog Revolut-érmével fizetni?
2026. augusztus 31. 10:54
-
Meghalt az MTA egykori elnöke
2026. augusztus 31. 14:02
-
Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
2026. augusztus 31. 17:20
Három terület viszi a pénzt. 



