Melegedő óceánok – egyre pusztítóbb viharok

A korallzátonyok, amelyeket gyakran a „tenger esőerdejeként” emlegetnek, a Föld legváltozatosabb és legfontosabb ökoszisztémái közé tartoznak. Mintegy 830 ezer faj – az összes ismert tengeri élőlény több mint 33 százaléka – élelmezését biztosítják, és közel 10 ezer milliárd dollár értéket képviselnek az élelmezés, a megélhetés és a partvidék védelme révén, közvetlenül támogatva világszerte közel egymilliárd embert. Ezeket a kritikus ökoszisztémákat azonban komoly veszély fenyegeti. 2009 óta a világ korallállományának 14 százaléka eltűnt, és a megmaradt zátonyok példátlan küzdelemmel néznek szembe a túlélésért.

Súlyosbodó válság

A Nemzetközi Korallzátony Kezdeményezés (ICRI) – egy a zátonyok megőrzésével foglalkozó globális partnerség – április 23-án közzétett jelentése kiemelte a válság súlyosságát. A jelentés megerősítette, hogy a világ jelenleg a negyedik globális korallfehéredési eseményt éli át, amely 2023. január 1-jén kezdődött. Eddig az esemény a korallzátonyok 84 százalékát érintette legalább 82 országban és területen, így ez a valaha feljegyzett legkiterjedtebb és leghosszabb ideig tartó kifehéredési epizód.

Összehasonlításképpen, a korábbi globális fehérítő események 1998-ban a zátonyok 21 százalékát, 2010-ben 37 százalékát, 2014 és 2017 között pedig 68 százalékát érintették. A kifehéredés akkor következik be, amikor az óceánok hőmérséklete 1-2°C-kal a normálisnál magasabbra emelkedik, ami arra készteti a korallokat, hogy kiűzzék a szimbiózisban élő algákat, amelyek élénk színüket adják, és létfontosságú tápanyagokkal látják el őket.

Ezen algák nélkülözése miatt a korallok elsápadnak, fogékonyabbá válnak a betegségekre, és a pusztulás veszélye fenyegeti őket. Bár a korallok képesek felépülni a rövid ideig tartó hőstresszből, a hosszan tartó vagy ismétlődő kitettség – ahogyan azt az elmúlt évtizedekben tapasztaltuk – súlyosan meggyengítette a zátonyrendszereket, és drasztikusan csökkentette regenerációs képességüket.

A jelenleg zajló globális korallfehéredés az egyik legvilágosabb és legriasztóbb jele az éghajlatváltozásnak a világ óceánjaira gyakorolt hatásának. A bolygó felszínének mintegy 70 százalékát borító óceánok elnyelik a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás és más emberi tevékenységek során kibocsátott üvegházhatású gázok által felfogott hőtöbblet több mint 90 százalékát.

Elképesztő léptékű hőelnyelés

És ez a hőgyarapodás egyre gyorsul. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) becslése szerint 1971 és 2018 között az óceánok mintegy 396 zettajoule hőt nyeltek el, ami a Föld teljes hőfelvételének 91 százaléka ebben az időszakban.

Ez az energiamennyiség több mint 25 milliárd hirosimai atombomba felrobbantásának felel meg. Ez azt is jelenti, hogy közel 50 éven keresztül másodpercenként egy hirosimai atombomba felrobbanna az óceánban. Az óceánok 2023 és 2024 között további 16 zettajoule hőmennyiséget nyeltek el – ez a mennyiség a világ teljes villamosenergia-termelésének 140-szeresével egyenértékű.

Az óceánok által elnyelt hő nagy része a vízoszlop felső 1 kilométeres rétegében koncentrálódik, amely pufferként működik, és eddig megvédte az emberiséget az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásaitól. Ez a hővisszatartás azonban az óceánok felszíni hőmérsékletének jelentős emelkedését is okozta. Például 2024-ben a nem pólusos óceánok átlagos felszíni hőmérséklete elérte a példátlan 20,87°C-ot, meghaladva a korábbi, 2023-as (20,80°C) és 2016-os (20,61°C) rekordot.

Káncz Csaba is részt vesz lapcsoportunk, a Klasszis Média május 27-ei befektetési konferenciáján:

Ez az emelkedő hőmérsékleti tendencia a tengeri hőhullámok számának jelentős növekedéséhez vezetett. Napjainkban az óceán felszínén évente körülbelül 50 szélsőségesen meleg napot élnek át, ami drámai emelkedés az 1940-es évekbeli évi 15 szélsőségesen meleg naphoz képest.

Egyes régiókban – például az Indiai-óceánban, az Atlanti-óceán trópusi részén és a Csendes-óceán nyugati részén – a tengeri hőhullámok évente akár 80 napot is elérhetnek, vagyis nagyjából minden ötödik napból egyet. Ez káros hatással van a tengeri élővilágra, beleértve a korallzátonyokat is. A tudósok a tengeri hőhullámoknak a tengeri élővilágra gyakorolt hatását „a hatalmas erdőterületeket kiirtó erdőtüzekhez” hasonlítják.

A korallzátonyok elvesztése veszélyezteti a tengeri ökoszisztémákat, az élelmezésbiztonságot, a gazdaságot és a part menti közösségek viharállóságát, amelyek túlélése az egészséges zátonyoktól függ.

A korallzátonyok károsítása mellett az óceánok emelkedő hőmérséklete hozzájárul a viharok erősödéséhez. A felesleges hő a hurrikánok, ciklonok és tájfunok üzemanyagaként szolgál, ami erősebbé és pusztítóbbá teszi őket – különösen a part menti, sőt a szárazföldi közösségek számára. A melegebb óceánok a tengervíz tágulását is okozzák, ez a hőtágulásnak nevezett folyamat a globális tengerszint-emelkedés egyik fő hajtóereje.

Ez a felmelegedés tovább gyorsítja a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadását, ami tovább súlyosbítja a problémát. Az ebből eredő tengerszint-emelkedés a következmények láncreakcióját indítja el, beleértve a part menti ökoszisztémák és az általuk nyújtott szolgáltatások elvesztését, a talajvíz elsósodását, az áradások növekedését és a part menti infrastruktúra károsodását.

A műanyagszennyezés problémája

A korallzátonyokat is egyre inkább fenyegeti a műanyagszennyezés. Évente becslések szerint 11 millió tonna műanyag kerül az óceánokba, és ez a szám 2040-re várhatóan 29 millió tonnára emelkedik.

Az óceánba kerülve a műanyagszemét elnyomhatja a zátonyokat, elzárva a fotoszintézishez szükséges napfényt, és anoxikus körülményeket teremtve, amelyek megfojtják a korallok ökoszisztémáit. Ahogy a műanyagok lebomlanak, éles darabokra törnek, amelyek károsítják a korallszöveteket, így a korallok akár hússzor sebezhetőbbé válnak a betegségekkel szemben. Egy másik nagy veszélyt mikro-műanyagok lenyelése jelent, amelyeket a korallok tápláléknak hisznek.

Ez a telítettség hamis érzetéhez vezet, ami megfosztja őket az alapvető tápanyagoktól, és akadályozza növekedésüket, szerkezetüket és szaporodási sikerüket, veszélyeztetve ezzel egész zátonyrendszereket. Emellett a műanyagokból olyan mérgező vegyi anyagok szivárognak ki, mint a „biszfenol A” (BPA) és a ftalátok, amelyek megzavarják a tengeri élővilág hormonális rendszerét, és hozzájárulnak a zátonyok pusztulásához. Ezek a toxinok felhalmozódnak a tengeri élőlényekben, és a tenger gyümölcseinek fogyasztása révén jelentős kockázatot jelentenek az emberi egészségre.

A jelenleg zajló globális korallfehéredés élesen emlékeztet az óceánjainkat sújtó egyre súlyosbodó válságra. Gyors és összehangolt beavatkozás nélkül ezek az ökoszisztémák a kritikus fordulópont átlépésének veszélyével küzdenek, ami olyan kaszkádszerű hatásokat vált ki, amelyek destabilizálhatják a tengeri táplálék-hálózatokat és alááshatják az óceáni erőforrásoktól függő számtalan közösség megélhetését.

Legyen szó az éghajlatváltozás mérséklésének felgyorsításáról a további felmelegedés megfékezése érdekében, a sérülékeny tengeri ökoszisztémák védelmét célzó alkalmazkodási intézkedések megerősítéséről, a műanyagszennyezés visszaszorításáról vagy a korallzátonyok ellenálló képességébe és helyreállításába való befektetésről, a most meghozott lépések meghatározzák óceánjaink jövőbeli egészségét. Tetteink, illetve tétlenségünk fogja meghatározni a jövő nemzedékekre hagyott örökségünket és a földi élet fennmaradását.