Hírek
Cikkek Még egy emelés, és vége a szigornak? 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 12:52
Az MNB hétfőn negyed százalékponttal emeli a jegybanki alapkamatot, és ezzel befejezi a monetáris szigorítást a Reuters felmérése szerint.
Cikkek Magyarázatot vár Demszkytől a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 12:44
A BKV-nál tapasztalható "furcsa és gyanús ügyekre" magyarázatot vár a fővárosi Fidesz-frakció a főpolgármestertől, s tudni szeretnék azt is, hogy az általuk észlelt anomáliák a főpolgármester tudtával vagy a háta mögött történnek - mondta Tarlós István, a képviselőcsoport vezetője. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! A politikus, aki az elmúlt napokban tett nyilatkozatait megerősítette, illetve bővítette újabb információkkal, megjegyezte, egykori polgármesterként azt sem tudja kizárni, hogy "bizonyos dolgokat megtesznek a főpolgármester háta mögött". Ezért megvárják, hogy a BKV-problémakörrel kapcsolatban benyújtott interpellációra milyen választ ad Demszky Gábor, illetve lehetővé teszik számára, hogy "megtehesse azokat a lépéseket, amit kötelessége megtenni, ha az szükséges." Válaszokat várnak például arra, hogy a szerintük csőd közeli helyzetben lévő cégnél miért van szükség mintegy 100 tanácsadói szerződésre, miért van szükség jól fizető, párhuzamos feladatok sokaságára. Egyetlen esély maradt, hogy ne legyen sztrájk Megúszhatjuk a BKV-sztrájkot Konszenzus: 35 buszt és 10 trolit áldoznának felMTI
Befektetés Mi lehetünk a franciák új barátai 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 12:27
Magyarországnak új gazdasági impulzusokra van szüksége, Franciaország új barátokat keres - aláírták a két ország közötti stratégiai partnerségi megállapodást Párizsban.
Cikkek "Ostabaság volt pont most sértegetni a magyarokat" 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 12:04
"Slota talpig politikai analfabétának és ügyetlen bohócnak bizonyult, hogy ebben a helyzetben megsértette a magyarokat" - írja a pozsonyi Pravda.
Cikkek Nem szóbeliztethetnek a gimnáziumok 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 11:58
Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a jövő tanévtől - mondta Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A szóbeli vizsgákkal az a probléma, hogy szubjektív voltuk miatt lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra, szegregációra - közölte a kormánypárti politikus. Hozzátette: a változások célja az is, hogy szeretnék egyszerűsíteni a felvételi eljárást - az ezt szabályozó miniszteri rendelet várhatóan ősszel lép életbe. A következő tanévtől a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező diákokat csak az általános iskolából hozott tanulmányi eredményük alapján lehet majd rangsorolni. Írásbeli vizsgát csak akkor szervezhet az iskola, ha az Oktatási Hivatal által összeállított egységes írásbeli vizsgát íratja meg a tanulókkal. Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője azt mondta, amikor valaki el akarja terelni a fontos kérdésekről a figyelmet, akkor elővesz egy részletkérdést, ilyen a felvételi ügye is. Nem ennek kellene napirenden lennie - fűzte hozzá. A fideszes szakértő szerint a kormány szabályozása nem jó, mert mindenhol megengedné a felvételi vizsgákat, ott is, ahol a jelentkezők száma ezt egyáltalán nem teszi indokolttá. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-kormány idején korlátozták a középiskolai felvételiket, csak sokszoros túljelentkezés esetén tarthattak központilag előírt kompetenciaalapú vizsgát az intézmények. Sió László hozzátette: a cél az volt, hogy ne a középiskolák írják elő, milyen legyen az általános iskolai oktatás tartalma. Kitért arra, hogy a felvételi eljárást módosító rendelet elkészült, de az Országgyűlés még nem döntött a közoktatási törvény módosításáról, amely felhatalmazást adna a rendelet módosítására. Hozzátette: a törvénymódosítást a Fidesz nem fogja megszavazni, mert nem valódi kérdésekkel foglalkozik.   Írásban beszélnek a kamaszok Számlát is visz a postás a felvételizőknek Érettségi: a szülők szerint sok a tantárgy MTI
Cikkek Kiélezett verseny, csökkenő árak az itthoni notebook-piacon 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 11:48
A Toshiba 38 százalékos növekedést ért el a március végén zárult pénzügyi évében a magyar notebook piacon - mondta Patonai Szabolcs, a Toshiba Europe magyarországi notebook értékesítési vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Toshiba 32 ezer hordozható számítógépet adott el a magyar piacon az elmúlt pénzügyi évben, s ezzel 9 százalékos részesedést ért el ebben a szegmensben. Ezzel a gyártók között az 5. helyet szerezte meg. Patonai Szabolcs elmondta azt is, hogy a magyar piacon kiélezett a verseny, a gépek átlagárai folyamatosan csökkennek, tavaly 10-20 százalék között, s a kereslet sem bővül túl gyorsan. Mindennek következtében a Toshiba magyarországi bevételei a tavalyi pénzügyi évben ugyanakkorák voltak, mint egy évvel korábban, ám konkrét összeget nem közölt az értékesítési vezető. Annyit azonban elmondott, hogy tavaly egy Toshiba gép nettó átlagára 520 euró volt. A tervek szerint az idén a Toshiba a piaci részesedés növelésével a negyedik hely megszerzésére törekszik a magyar piacon, ennek érdekében már a második negyedévben több új terméket hoz ide. Az eseményen elhangzott, hogy az eladott számítógépek (PC) fele ma már hordozható gép: 2007-ben a magyar piacon 360 ezer notebookot adtak el, míg az idén várhatón mintegy 20-30 százalékkal többet. Mobil internet: árzuhanás és robbanás a láthatáron Észrevétlenül fosztanak ki a hackerek Lopott laptopokkal támad a brit ellenzékMTI
Cikkek Biztos növekedésben a biztosítók 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 11:46
A magyar biztosítók az első negyedévben 257 milliárd forint díjbevételt értek el, ez 10,13 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi - olvasható a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) statisztikai jelentésében a szervezet honlapján. A négy táblázatból álló jelentés szerint először fordul elő, hogy a magyar piacon az élet- és a nem élet jellegű biztosítások gyakorlatilag egyensúlyban vannak. Az életbiztosítások díjbevétele 128,3 milliárd, míg a nem életbiztosításoké 128,6 milliárd forint volt március végén. (Egy évvel ezelőtt 109 és 123 milliárd forint volt az arány, a nem életbiztosítások előnyére. A fejlett országokban 60 százalék felett részesednek az életbiztosítások a díjbevételből.) Egy évvel ezelőtt az Aviva három számjegyű növekedést produkált, és volt néhány biztosító, amelyik 30 százalék körüli mértékben növelte a díjbevételét. Idén csak a nevek változtak, a ráták nem. A Magyar Posta életbiztosítója 125 százalékkal növekedett, az Erste 74 százalékkal, míg a régóta piacon lévő társaságok közül az Uniqa 36, az Union 33, az OTP Garancia pedig 30 százalékkal növelte díjbevételét az egy évvel korábbihoz képest. Az első hat helyen ugyanazok a biztosítók állnak, de nem ugyanabban a sorrendben. Egy évvel ezelőtt két számjegyű részesedéssel bírt a piaci díjbevételből az Allianz (24,47 százalék), a Generali-Providencia (14,47) valamint az ING (13,28 százalék). Az idei lista élén is az Allianz áll 23,26 százalékkal, második a Generali-Providencia (14,43), viszont harmadik helyre jött fel az OTP Garancia 8,93 százalékkal, megelőzve az ING-t, amelynek a díjbevétel-részesedése 9,7 százalék volt. Ezzel az OTP Garancia az ötödik helyről ugrott a harmadikra. Az Aegon viszont a negyedik helyről az ötödikre csúszott vissza 8,55 százalékra, míg változatlanul a hatodik helyen áll az Uniqa 7,91 százalékkal. Ez utóbbi arány 1,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál. Az első negyedéves statisztika ad választ arra is, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) múlt év végi átkötési időszaka miképpen végződött. Továbbra is az Allianz áll az élen, de amíg egy évvel ezelőtt 16 milliárd forint volt a díjbevétele ebből, addig idén "csak" 15 milliárd. A Generali-Providencia is őrzi a második helyét 4,9 milliárdos változatlan díjbevétellel. A harmadik helyezett Uniqa 3,159 milliárdról 3,272 milliárd forintra növelte a kgfb díjbevételét. A 2 milliárdos limitet tavaly egyedül a K&H Biztosító lépte át, idén felsorakozott mellé az Aegon, az OTP Garancia, az egyesületek közül pedig a KÖBE és a MÁV is. Az életbiztosítási piacot továbbra is az ING vezeti 24, 9 milliárd díjbevétellel, egy éve 30,9 milliárdon állt. Második az Aviva 15 milliárd, míg harmadik az OTP Garancia 14,9 milliárd forintos díjbevétellel. Egy éve szintén az Aviva volt a második 13,4 milliárddal, harmadik helyen viszont a Generali-Providencia állt 10,5 milliárddal. Tovább terjeszkedik az Allianz .Megint nőtt a vesztesége a világ vezető biztosítótársaságának Eltűnt az Allianz-profit feleMTI
Cikkek 16 milliárdos óriásberuházás Nyíregyháza térségében 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 11:20
Az Eurout-Óbuda konzorcium nyerte el a Nyíregyháza térségében épülő szennyvíz-hálózat mérnöki lebonyolítói és kommunikációs tenderét - közölték az érintett önkormányzatok és cégek vezetői sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban csütörtökön. Az Európai Unió támogatásával 16 milliárd forintért építik ki Nyíregyháza külső városrészeinek, illetve bokortanyáinak, valamint Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony korszerű szennyvíz-hálózatát. A mérnöki- és a PR-tender szerződéskötése után júniustól a fejlesztési program brüsszeli véglegesítésével egy időben megkezdődhet a kivitelezőről döntő közbeszerzési eljárás, s így legkésőbb jövő tavasszal indulhat a beruházás, amelynek befejezési határideje 2010. vége - mondta Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere. Mikó Dániel projektvezető kiemelte: összesen 207 kilométer hosszú vezetékhálózatot építtetnek ki az unió támogatásával az érintett önkormányzatok, a szolgáltató Nyírségvíz Zrt., valamint az ingatlantulajdonosok, akiknek mintegy 75 százaléka már csatlakozott a létrehozott közműtársulathoz. Csabai Lászlóné tájékoztatása szerint a beruházás Nyíregyháza egyes belvárosi részeit is érinti, 80-100 méteres szakaszokon, hogy 2010-től teljes legyen a csatornázottság a 120 ezer lakosú nagyvárosban. Mikó Dániel arról is szólt, hogy a több mint 200 kilométeres vezeték-rendszer mellett 100 szennyvíz-átemelőt is építenek, amelyekre szagtalanítókat telepítenek, döntően passzív biofiltereket. Az építkezés összesen 120 kilométer hosszú utat érint, amelyeket a vezeték-fektetést követően 1 milliárd forintos költségből állítanak majd helyre. Törőcsik Frigyes, a mérnöki konzorciumot vezető budapesti Eurout Kft. ügyvezető-igazgatója elmondta: az építkezésbe nyíregyházi és szabolcsi alvállalkozókat vonnának be, hogy a beruházás segítse a foglalkoztatás javítását is a Nyírségben. Hozzátette: a cég a bonyolítója a 4-es metró és a csepeli szennyvíz-beruházásnak is, valamint szintén mérnöki feladatokat lát el az M6-os autópálya Szekszárd-Pécs közötti szakaszán. Tavaly 2,5 milliárd forint volt a társaság árbevétele. Mohácsnál épülhet új híd a Dunán Ennyi pénzből három új metró épülhetne? Ingyen internet vidékreMTI
Cikkek Túl sok a trükk, pedig duplázni is lehet az árat 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 10:46
A nagyobb cégek felvásárlását a beállt tulajdonosi kör akadályozza, a kisebb vállalkozásokat pedig először fel kell készíteni a cégeladásra.
Cikkek Egyedülálló lakásbiztosítás az Aegontól 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 10:00
Az AEGON Globál lakásbiztosítás az európai piacon is egyedülálló. Renkívül széleskörű biztonságot nyújt a vagyontárgyakra, kevesebb káresemény kizárásával (x)
Cikkek Kevesebb külföldi jön hozzánk 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 09:25
Az első negyedévben 7,6 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 1%-kal kevesebb, mint tavaly. Mindeközben a magyar lakosság 3,7 millió alkalommal utazott külföldre.
Cikkek Tovább tart a szüttyögés 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 09:14
A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is kisebb csökkenésre számítanak a brókerek csütörtökön, és továbbra is alacsony forgalmat várnak. Szabó Gergely, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint az árfolyamokat a forgalom visszatérése mozgathatja meg érdemben. A gyorsjelentések közzététele után a vállalati hírek hiányában nincs kellő érdeklődés - magyarázta. A vezető részvények közül a Matáv várhatóan stagnál, a Mol árfolyama  - alacsony forgalom mellett - minden bizonnyal hektikusan mozog majd. Az üzletkötő szerint az OTP és a Richter árfolyamában nem várható lényeges elmozdulás. A BUX 155,67 pontos eséssel, 22.624,93 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,68 százalékos csökkenés. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Júliusig megússzuk az áramáremelést 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 09:10
A lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatók közül három kérte, hogy emelhesse az áram végfelhasználói árát. Egyelőre azonban kivárnak
Deviza / Áru Milliárdos kérdés: mi állíthatja meg az olajárat? 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 08:19
A nyersolaj a 135 dolláros hordónkénti árral rekordot döntött, majd némileg visszaesett e szintről. Az árak további emelkedését az ellátási aggodalmak és a dollár gyengülése váltotta ki.
Deviza / Áru Most a forint az igazi megasztár 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 07:41
Csütörtökön tovább erősödhet a forint, mivel a forint nagy kamatkülönbsége az euróhoz képest vonzza a befektetőket, írta a Dow Jones hírügynökség. Délelőtt viszont inkább gyengült.
Cikkek Mi most ilyen gazdagok vagyunk? 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 07:32
A tízmilliós segély valójában nem szimpla segély. Legyen világos: azért segítjük a nálunknál is szegényebbeket, mert mi sem vagyunk túl gazdagok. Márványi Péter jegyzete.
Cikkek A Balaton összehozza a politikusokat 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 07:12
Szokatlan egyetértésben lobbiznak a Balaton térségét képviselő politikusok a parlamentben, pártok fölött átívelő alkalmi koalíciókra lépve a Balaton-törvényt aktualizáló javaslat vitájában
Cikkek Viszlát, hivatali autó! Vigasztalják a volt kormánytagokat 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 07:08
A kisebbségi kormányzás beköszöntével a volt SZDSZ-es kormánytagokat bizottsági helyekhez juttatta frakciója - írta a Napi Gazdaság csütörtökön. Az állandó parlamenti bizottságok tagjainak frakciók közötti megoszlása a kisebbségi kormányzás óta nem változott, de a pártokon belül számos helycserére kerül sor a képviselők között. Az érintett volt államtitkárok nagyjából 150 ezer forinttal vigasztalódhatnak a hivatali autót és a különböző juttatásokat is biztosító korábbi állásuk elvesztése után. Kóka viszi el a balhét? Már ostorozza a kormányt az SZDSZ Kissé erősödött az MSZP, sehol sincs az SZDSZ Az SZDSZ miatt nem lesznek liberálisok az olimpia megnyitóján MTI
Cikkek Sorbaállás a műtő előtt: még jó, hogy nem sürgős 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 07:06
Átlagosan három hetet kell várniuk a betegeknek a hazai kórházakban, ha nem sürgős beavatkozásra van szükségük - derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertetett csütörtöki számában. Az áprilisban vizsgált 48 kórházban - egy-két kirívó esettől eltekintve - a várólisták hossza hasonló, mint az európai államok többségében. A legtöbbet a gerincstabilizáló műtétekre kell várni, átlagosan 343 napot. A csípőprotézis-beültetéseknél  105 napra van szükség ahhoz, hogy valaki a műtőasztalra kerüljön. Öt év múlva "felszívódnak" orvosok? A kormány rábólintott a háziorvosok finanszírozására Érvénytelen a kazincbarcikai népszavazásNépszabadság
Cikkek Függőség is járhat az érettségi mellé 
Privátbankár.hu | 2008. május 22. 06:44
A 13 évesek harmada, a 14 éveseknek pedig több mint a fele már elszívta az első cigarettáját, a 16-18 évesek csaknem fele aktív dohányos
Cikkek Elmúlt a brit varázs: lassan mindenki hazajön 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 19:37
Meredeken csökkent az idén a nagy-britanniai munkapiacon állást vállaló kelet-európai EU-állampolgárok száma a brit belügyminisztérium legújabb összesítése szerint, amely megerősíti a keleti munkaerő-beáramlás független londoni elemző házak által már észlelt megtorpanását.
Cikkek Törökországnak bele kell húznia 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 18:45
Súlyos következményei lehetnek, ha Ankara nem tartja be az EU-társulási megállapodásból fakadó kötelezettségeit - áll az Európai Parlament (EP) által elfogadott jelentésben. A képviselők úgy vélik, hogy Törökország előrelépést ért el a nők jogainak biztosítása, a demokrácia terén, jelentős probléma viszont a korrupció, és a vallásszabadság sem biztosított. Törökország 2005. október 3-án kezdte meg az EU-csatlakozási tárgyalásokat, és Ankara elkötelezte magát a reformok, a jószomszédi viszony és az EU-hoz való fokozatos igazodás mellett. A jelentés üdvözli a török miniszterelnök arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy 2008 "a reformok éve lesz", és sürgeti a török kormányt, hogy teljesítse ígéreteit, és vesse latba erőteljes parlamenti többségét, határozottan törekedjen azon reformok megvalósítására, amelyek elengedhetetlenek Törökországnak "modern és virágzó, a szekuláris államon és plurális társadalmon nyugvó demokráciává történő átalakulásához".   A szöveg "sürgeti a török kormányt, hogy prioritásként indítson olyan politikai kezdeményezést, amely a kurd kérdés tartós rendezését helyezi előtérbe". Az EP szerint ez csak a kurd származású polgárok rendelkezésére álló kulturális, gazdasági és szociális lehetőségek kézzel fogható javításán alapulhat, ide értve az állami és magániskolai rendszerben a kurd nyelv tanulására és használatára irányuló tényleges lehetőségeket is.    "Ne szépítsük a helyzetet: a török csatlakozás ügye kritikus szakaszba jutott. Egyaránt hátráltatja a török belpolitika bizonytalansága és az Európai Unió elbizonytalanodása" - mondta a jelentésről folytatott vitában Szent-Iványi István liberális EP-képviselő. Szerinte a csatlakozási folyamat "nyílt végű folyamat, de a közös cél a tagság". Szent-Iványi úgy vélte, az EU számára stratégiai érdek, hogy hosszú távon Törökország a politikai Európa része legyen. "A társult tagság, a Mediterrán Unió kiegészítheti, de nem helyettesítheti az integrációs folyamatot" - tette hozzá. A politikus szerint Törökországnak is sokkal többet kell tennie, mint amit eddig tett a demokratikus intézményrendszer megerősítésében, a hadsereg feletti civil kontroll erősítésében, a jogrendszer reformjában, illetve az emberi és kisebbségi jogok érdekében. Egyre nehezebb rágyújtani Törökországban Gyorsítanák a török EU-csatlakozást MTI
Cikkek Az Erste már alkalmazza a Bázel II-es szabályokat 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 18:44
A magyarországi nagybankok közül az Erste Bank Hungary már alkalmazza a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások új tőkemegfeleltetési előírásait, az úgynevezett Bázel II-es követelményrendszert. A bank tájékoztatása alapján az osztrák pénzügyi felügyelet és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jóváhagyásával az Erste Bank belső minősítésen alapuló megközelítéssel (IRB – Internal Rating Based) számszerűsítheti a tőkekövetelményét saját kockázatai alapján, ami hosszabb távon a hitelezési tevékenység optimalizálásához vezethet.   Jonathan Till, az Erste Bank kockázatkezelésért felelős igazgatósági tagja elmondta: a Bázel II-nek való megfelelés a bank teljes kockázatkezelési rendszerének felülvizsgálatát, megújítását is jelentette. Rámutatott: így a kockázatkezelési tevékenység még hatékonyabban képes támogatni a hitelezést. A vállalati oldalon például a portfolió ügyfélminősítési és kockázati szegmens kategóriák szerinti tervezésével, illetve a kedvezőbb árazási lehetőséggel jelenthet versenyelőnyt. A lakossági oldalon pedig lehetőség nyílik akár egyfajta pozitív adóslista megteremtésére is. Az új szabályrendszernek való megfelelés előkészítése közel három évig zajlott az Erste Bankban, az adatgyűjtési és rendszerfelmérési munka már 2004. végén elkezdődött. Egy évvel ezelőtt pedig külön projekt alakult a követelményrendszerhez való csatlakozás, illetve az annak való megfelelés feltételeinek megteremtésére.   Vigyázat! Nálunk is megjelentek a rablóhitelekMTI
Cikkek Szexuális és vallási adatainkat nem adhatják ki 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 18:10
A kormány jóváhagyta az információcseréről szóló magyar-amerikai megállapodást tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet a nap folyamán - sürgős tárgyalást kérve - benyújt az Országgyűlésnek - mondta Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő elmondta: a kabinet jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk átadását. A javaslat alapját képező megállapodást kedden írta alá Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter és April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a megállapodás megerősítéséről szóló törvényt, akkor az utolsó adminisztrációs akadály is elhárulhat a magyarok vízummentes amerikai utazása elől. Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy a megállapodás értelmében a két ország információt cserélhet azokról, akik terrorcselekményben vettek részt, vagy ilyen cselekménnyel összefüggésbe hozhatók. Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a megállapodás szigorú szabályokat tartalmaz az adatok védelmére vonatkozóan. Példaként említette, hogy a magyarok által szolgáltatott adatokat harmadik országnak, vagy nemzetközi szervezetnek nem lehet továbbadni. Hangsúlyozta azt is, hogy az átadható adatok közé tartozik a teljes név, az álnevek, a születési hely és idő, az útlevél egy egyéb azonosító okmány száma, valamint a jelenlegi és korábbi állampolgárságra vonatkozó információk. Nem adhatók ki a szexuális beállítottságra, vagy a vallásra vonatkozó adatok - tette hozzá. Budai Bernadett elmondta azt is, hogy mind az öt parlamenti párt támogatása szükséges ahhoz, hogy a megállapodást még a tavaszi ülésszakon elfogadhassa a parlament. Szerinte erre jó esély van, mert a kormány az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a pártok képviselőivel. Emlékeztetett arra, hogy a vízummentességnek egy másik feltétele is van: 10 százalék alatt kell lennie a visszautasított vízumkérelmek arányának. A kormányszóvivő az elmúlt évek adatai alapján úgy vélekedett, ez sem lehet akadálya a vízummentességnek, hiszen az elutasítások száma folyamatosan csökken, tavaly már csak 10,3 százalék volt. Köztünk is keresik a terroristákat az amerikaiak Vízummal "túráztatja" Kína a külföldieket Vízummentesség: bele kell húzniuk a pártoknakMTI
Cikkek Bizonytalan volt ma a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,96 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 22.780,60 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 8,65 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz viszonyítva. Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője szerint a Budapesti Értéktőzsdét a bizonytalanság és az iránykeresés jellemezte szerdán, ezért a részvények forgalma nagyon alacsony volt. Amíg azonban a nyugat-európai piacok inkább negatív tartományban mozogtak, a BUX tartani tudta keddi záró árfolyamát - tette hozzá az elemző. Az olaj árának 130 dollár fölé emelkedése a Mol papírok árfolyamát stabilizálta ugyan, de így is nagyok kicsi volt az érdeklődés az olajrészvény iránt. A Mol 220 forinttal, 0,98 százalékkal 22.780 forintra erősödött, 1,93 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 45 forinttal, 0,62 százalékkal 7.270 forintra emelkedett, forgalmuk 4,03 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,75 százalékkal 789 forintra esett, forgalma 1,25 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 40 forinttal, 0,12 százalékkal 33.740 forintra nőtt, a részvények forgalma 851 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 30 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,02 százalékkal 17.400 forintra gyengült. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 30,22 ponttal 2.621,54 pontra esett, ez 1,14 százalékos gyengülés az előző napi záráshoz képest. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Többen vallottunk, mint várták 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 17:46
Összesen 3,654 millió darab - a várt 3,5 milliónál több - szja-bevallás érkezett a magánszemélyektől szerdán délig az adóhatósághoz a régióktól kapott becsült adatok szerint - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke. Ez arra utal, hogy amióta nem kötelező, egyre kevesebb munkáltató vállalja dolgozói számára az adómegállapítást - jegyezte meg. A legtöbb bevallást - 1,135 millió darabot - a közép-magyarországi régióban adták fel, a többi régió átlagosan 400 ezerről számolt be. A bevallásokból 650 ezer darabot elektronikus úton küldtek be, a többit papíron, ám 2,2 millió esetben azok elkészítéséhez is az APEH honlapjáról letöltött programot használták az adózók - hangsúlyozta Bakonyi Ágnes. A hibás bevallások száma az eddig feldolgozott adatok szerint 10 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy egyre többen használják az APEH internetes programját. Az APEH az idén számos újítással segítette az internetes kitöltést. A sajtófőnök elmondta: köztartozások miatt április 30-áig több mint 43 ezer esetben, összesen több mint 977 millió forintot tartott vissza az APEH, míg tavaly ugyanebben az időszakban 41 ezer adózó esetében összesen több mint 682 millió forintot. Az adóhatóság az idén eddig 939 ezer adózónak 42,5 milliárd forintnyi szja-t térített vissza, személyenként átlagosan 45 ezer forintot. Tavaly ugyanebben az időszakban 52 milliárd forintot, egész évben 122 milliárd forintot utaltak vissza. Az idei adóvisszatérítés az adókedvezmények szűkítése miatt (a jövedelemkorlát például a korábbi 6 millióról például 3,9 millió forintra csökkent) várhatóan nem éri el ezt az összeget. A visszaigényelt adót, járulékot az idén is a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül kaphatják meg az adózók. Ha a bevallás hibás, a 30 napos határidő számítása a hiba kijavításától kezdődik. Az adam-ot választóknak június 20-áig kell megfizetniük az adót, és addig kell megkapniuk az adóvisszatérítést. Munkáltatói adómegállapítás esetén a kifizető a legközelebbi bérfizetéskor, de legkésőbb ugyancsak június 20-áig vonja le vagy fizeti vissza a különbözetet. Bakonyi Ágnes felhívta a figyelmet: aki a határidő lejárta után ébred rá arra, hogy elmulasztotta beadni szja bevallását, ne tétovázzon, küldje be minél hamarabb. Az adóhatóság mindig egyedileg mérlegel, s elsősorban nem a késedelmet szankcionálja, hanem a bevallás elmulasztását - hangsúlyozta. A büntetési tételek egyébként az idei évtől változtak: a magánszemélyek 200 ezer forintig, más adózók 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók a bevallás elmulasztása, illetőleg késedelmes benyújtása esetén. Hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemélyekre elvileg 20 ezer forintig, más adózókra 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság. Adóbevallás: hibák, melyeket jobb, ha nem követ el Egy nap alatt is elbukható az 1 százalék 114 ezren kapnak levelet az APEH-től Adóbevallás: olcsó húsnak híg a leveMTI
Cikkek Főleg a kötvénykereskedők számítanak kamatemelésre 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 17:40
Magyar kötvény- és devizakereskedők többsége azzal számol, hogy hétfőn az MNB 25 bázisponttal 8,50 százalékra emeli az alapkamatot. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! A Reuters által megkérdezett 23 kereskedő közül 13 szerint 25 bázispontú kamatemelésről születik döntés, tízen viszont a kamat szinten maradására tippeltek, miután március óta az alapkamat 75 bázisponttal emelkedett. A Reuters jelentése szerint elsősorban a devizakereskedők számolnak azzal, hogy hétfőn nem változik az alapkamat. A megkérdezett 11 devizakereskedő közül csak négyen várnak kamatemelést. A 12 kötvénykereskedő közül kilenc gondolta úgy, hogy hétfőn 25 bázispontú kamatnövelés lesz. Mind a 11 devizakereskedő arra számít, hogy május végére a forint 240/euróra erősödik. Szerdán az euró hároméves mélyponton állt a forinthoz képest, 1 euró 242,40 forintot ért. Sajnos már sül az inflációs buktánk Az élelmiszer és a gáz betesz az inflációnknakMTI
Cikkek A tartalékadat még egy lökést adott az olajnak 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 17:36
Szerdán késő délután három dollár körüli nyereségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkba arra az aznap közölt adatra, hogy a múlt héten a várt növekedés helyett erőteljesen csökkent az amerikai olajtartalék. Az adatismertetés előtt a kőolaj ára egy dolláros nyereségen volt. Röviddel 17 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent júliusi lejárata 3,52 dollár drágulással 131,36 dolláron állt. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júliusi jegyzése 2,84 dollárral 131,82 dollárra nőtt. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint a május 16-án záródott héten az amerikai olajtartalék 5,4 millió hordóval 320,44 millió hordóra esett a szakértők által várt 0,6 millió hordó bővülés helyett. A benzintartalék a várt 0,7 millió hordó emelkedéssel szemben 0,8 millió hordóval 209,41 millió hordóra hanyatlott. A fűtő- és dízelolajat tartalmazó, feldolgozott olajtermék-tartalékok az előrejelzésben várt 1,3 millió hordó növekedés helyett szerényebben, 0,7 millió hordóval 107,79 millió hordóra bővültek. Az EIA adatai szerint a múlt héten a finomítók kapacitáskihasználtsága 1,3 százalékponttal, 87,9 százalékra nőtt, míg a szakértők 0,5 százalékpontos emelkedést vártak. Áttörte a 130-at az olajár Ilyen durva olajárra senki sem számított Újabb brutális gázáremelés jön? Olajpiac: az igazi pánik még hátravanMTI
Cikkek Bíróságra ment Miskolc, de megegyezne peren kívül 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 17:25
Miskolc önkormányzatának cége, a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. választott bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a város megvásárolhassa a fűtőerőművet – közölte Káli Sándor polgármester. Elmondta: Miskolc önkormányzata kezdeményezi, hogy a miniszterelnök bevonásával az MVM újonnan kinevezett menedzsmentjével kezdődjenek újra a tárgyalások. A polgármester emlékeztetett arra, hogy több hónapja húzódik a miskolci erőmű ügye, "az állami tulajdonban lévő MVM Zrt., a miskolci erőmű tulajdonosa Miskolc város elővásárlási jogát figyelmen kívül hagyva egy magánbefektetőnek kívánja eladni az erőművet". Ennek megakadályozása érdekében a városvezetés kezdeményezésére politikai és társadalmi összefogás jött létre. A város vezető politikusai pártállásuktól függetlenül mindent elkövetnek azért, hogy a miskolci erőmű a város tulajdonába kerüljön. Káli Sándor közölte: Miskolc vezetése továbbra is keresi annak lehetőségét, hogy az MVM Zrt. új menedzsmentjével peren kívül megállapodhasson, mivel a – városvezetők szerint – értelmetlen pereskedés újabb anyagi terhet ró Miskolcra, ahelyett, hogy az ügyben egy ésszerű és pozitív döntés születne. Miskolc mögött kullognak a világvárosok Újraéledtek Miskolc reményei A kormány Miskolc pártján állMTI
Cikkek Most érdemes megvenni a nyaralásra szánt valutát 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 16:52
Az erős forintnak köszönhetően aligha éri veszteség azokat, akik most vásárolnak valutát nyári utazásukhoz, arra azonban nem adható egyértelmű válasz, hogy érdemes-e tovább várni a még erősebb forintárfolyamra - vélik a kereskedők.
Cikkek Hibrid tankra váltana a Pentagon 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 16:32
Az olaj drágulása miatt az amerikai hadsereg alternatív üzemanyagokat keres, az olajfüggőség ugyanis stratégiai fenyegetést jelent az Egyesült Államokra - írta a The Wall Street Journal. A legnagyobb amerikai olajfogyasztó a Pentagon, amely túl kockázatosnak ítéli a hadsereg olajfüggőségét. A hadsereg naponta 340 ezer hordó olajat használ fel, ez az amerikai összfogyasztás 1,5 százaléka. Csak az iraki műveletekhez naponta 40 ezer hordóra van szükség. A Pentagon energiaszámlája 2006-ban (ez az utolsó rendelkezésre álló adat) 13,6 milliárd dollár volt, ez 25 százalékkal nagyobb összeg, mint a megelőző évben. A légierőnél a sugárhajtású gépek üzemanyagköltsége megháromszorozódott az utóbbi négy évben. A Fehér Ház a legutóbbi iraki és afganisztáni költségvetési tervezethez 2 milliárd dolláros pótlólagos tételt csapott hozzá a dráguló üzemanyag miatt. Az iraki háborús műveletek leállnának olaj nélkül. Energiabiztonsági szakértők figyelmeztetnek: olajfinomítók és tankerek elleni esetleges terrortámadások katonai akciókat béníthatnának meg. A végkövetkeztetés az, hogy csökkenteni kell a külföldi olajtól való függőséget - állapította meg William Anderson, a légierőért felelős védelmi államtitkár-helyettes. A Pentagon vizsgálja a szintetikus, például szénből előállított üzemanyagokra való átállás lehetőségeit. A légierő egy B-1-es lopakodó bombázója az első olyan gép volt, amelyik márciusban ilyen üzemanyaggal átlépte a hangsebességet. A szintetikus és hagyományos hajtóanyag keverékét már évek óta használják Dél-Afrika civil repülésében, de ekkora sebességet még nem ért el vele sugárhajtású gép. A Pentagon a B-1-es sikeres próbarepülése után azt tervezi, hogy vadászgépeket, köztük az igásló szerepét betöltő, többcélú F-16-osokat teszteli szintetikus üzemanyaggal. A hadsereg másik zöld kezdeményezése, hogy előtérbe került a hibrid üzemű páncélozott harcjárműveket gyártása. A légierőnél könnyű titán alkatrészekkel kísérleteznek, hogy a súlycsökkenés kisebb üzemanyag-felhasználást eredményezzen. A Las Vegas melletti Nellis légibázison pedig tavaly decemberben kezdte meg működését a legnagyobb amerikai napenergiatelep, amely 56 hektáron terül el; a telep a támaszpontot és a környező településeket is ellátja árammal.   Közben az Európa Parlament nagy többséggel megszavazta, hogy további kutatásokat folytassanak a bioüzemanyagok termelésének és alkalmazásának hatásáról, lezárandó a vitát, miszerint az ilyen üzemanyagok fokozódó termelése mélyítheti az élelmiszerválságot. A kutatásoknak ki kell terjedniük az erdők, a művelt földterületek változásának és egészében az élelmiszerellátásnak a kérdéseire, hogy ennek alapján dönthessen az EU a bioüzemanyagokkal kapcsolatos környezeti és szociális feladatokról. Mint ismeretes, az EU célnak tűzte ki, hogy 2020-ra az üzemanyagok felhasználásában 10 százalékos részarányt kell képviselnie a bioüzemanyagoknak. Átugrotta a 130-at az olajár Európai szocialisták a bioüzemanyagról Olaj: a tartalékadatok okoztak némi meglepetést MTI
Cikkek A kormány rábólintott a háziorvosok finanszírozására 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 16:04
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta a háziorvosi praxisok finanszírozásáról szóló rendeletet, amely június 1-jei hatállyal lép életbe - közölte Székely Tamás, egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A tárcavezető hozzátette: a háziorvosok különböző jogcímen megnövekedett bevételei 10 milliárd forintot tesznek ki, ami az Egészségbiztosítási Alapban rendelkezésre áll, és a jövő évi költségvetésben is biztosított. Ismertetése szerint a háziorvosok 50 forintot kapnak minden beteg jogviszony-ellenőrzése után, amely kontroll 2007. december 1-jétől kötelező, de csak azok után az ellenőrzések után fizet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ahol valóban létrejött az orvos-beteg találkozás. A házi gyermekorvosok esetében az a döntés született, hogy nekik nem kell jogviszonyt ellenőrizniük, illetve csak egy alkalommal, amikor a gyermek először kerül kapcsolatba az orvossal. Mivel így ők "elesnek" a betegenkénti 50 forintos bevételtől, fix díjazásuk emelkedik. Szintén nem kell jogviszonyt ellenőrizniük azoknak a gyógyászati segédeszköz-gyártóknak, akik egyedi méretvétel után készítenek segédeszközöket. Az orvosoknál felülvizsgálták a szakmai szorzók rendszerét is - folytatta a szakminiszter -, ennek alapján az eddigi 1,1-es szorzót 1,2-re, az 1,2-est pedig 1,3-ra emelték, továbbá a háziorvosi praxisok fix összegű díját átlagosan 47 százalékkal megemelték, és azért is pluszpénzt kap az orvos, ha több szakasszisztenssel dolgozik. Székely Tamás elmondta, hogy a praxisok pontszámát is megemelik 10 százalékkal, így 31 forintról 34,4 forintra nő a pontérték, továbbá döntés született arról, hogy az intézményi teljesítményvolumen-korlátot (tvk) negyedévente felülvizsgálják, és a jövőben lehetőség lesz arra, hogy a ki nem használt tvk-t átcsoportosíthassák.   Mikola: elképesztő pálfordulás, amit a kormány művel Aláírták: több szakvizsga több pénzt jelent MTI
Cikkek Foci Eb: újra meg kell állni az osztrák határon 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 15:32
Visszaállítják a határellenőrzést a magyar-osztrák szakaszon a júniusi labdarúgó Eb idejére, így a nagyobb határállomásokon újra üzembe helyezik a kapukat.
Cikkek 3 százalékos infláció? Majd a következő évtizedben 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 15:13
Az év végére 5 százalék közelébe mehet le a magyarországi infláció - mondta Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója Budapesten egy, a magyarországi hitelezésről tartott tájékoztatót követően. Aláhúzta: a Magyar Nemzeti Bank hitelességének ártana, ha feladnák az inflációs célkövetést, de várhatóan csak 2010 első felében csökken a hazai pénzromlási ütem a 3 százalék körüli szintre. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! Forián Szabó Gergely elmondta: jelenleg Magyarországon nem okoz különösebb problémát a devizahitelek magas aránya, bár az egy háztartásra jutó eladósodottság mértéke - amely a rendelkezésre álló jövedelem és az adósságszolgálati teher aránya - most 13 százalékot ér el, ami az uniós átlag fölött van. A vezető elemző szerint a forint erősödő időszaka tovább tart, a magyar nemzeti valuta minden bizonnyal a 240 forint/euró árfolyamig erősödhet. Forián Szabó Gergely szerint 2009-ben az infláció éves átlagban 4 százalék körül alakul majd, és várhatóan csupán 2010 első félévében megy le a pénzromlás üteme a 3 százalék körüli szintre. Az elemző arra számít, hogy a monetáris tanács idén még legfeljebb kétszer emeli, valószínűleg 25 bázisponttal a jegybanki alapkamatot, azt követően 3-4 hónap nyugalmi periódus következik, lehetőleg a nyári hónapok alatt, majd a negyedik negyedévben elkezdődhet a kamatvágás időszaka. Kiemelte: az eurózónában is vélhetően "inkább a kamatemelésen gondolkodnak majd el a következő hónapokban." Sajnos már sül az inflációs buktánk Megemelték az áram árát is Újabb brutális gázáremelés jön? Inflációs varázsgömb: ez bizony csúnya leszMTI
Deviza / Áru Ilyen erős forint nem tartható sokáig 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 15:02
Kizárólag technikai lépések, spekulatív tényezők hatására erősödik a forint az euróval szemben, az árfolyam akár 235 forintra is erősödhet - vélik elemzők. Ez azonban nem tartható sokáig.
Cikkek Mindenki a fenékre hajt 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 14:42
Dánia reménykedik benne, hogy a jövő heti kormányközi találkozón az érintett északi országok rendezni tudják az Északi-sarkvidék körüli területi vitáikat - mondta Per Stig Moller dán külügyminiszter szerdán Koppenhágában. Jövő kedden kezdődik kétnapos miniszteri tanácskozás a grönlandi Ilulissatban a vendéglátó Dánia, Norvégia, Kanada, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével. Az öt ország elsősorban azért ragaszkodik területi követeléseihez, mert az Északi-sarkvidék mélyén jelentős mennyiségű ásványkincs rejlik, amelynek kiaknázása a globális felmelegedés következtében várhatóan sokkal egyszerűbbé válik a jövőben. A riválisok különböző módszerekkel próbálnak nyomatékot adni követeléseiknek. Kanada például katonailag próbálja védelmezni a vitatott terület feletti szuverenitását, Oroszország pedig nemzeti zászlót helyezett el a tengerfenéken az Északi-sarknál. "Nem hagyhatjuk, hogy ádáz versenyfutás alakuljon ki az országok között az Északi-sarkvidék miatt" - hangsúlyozta a dán külügyminiszter. A jövő heti találkozón a területi vitákon kívül napirendre kerülnek majd a környezetvédelemmel, illetve a sarki vizeken történő hajóbalesetek utáni mentőakciókkal kapcsolatos kezdeményezések is. Az oroszok kérik a sarkot Hajózható az Északi-sark Az oroszok minden vágya a fenékMTI
Cikkek Nagyot kaszál, akinek cseh részvényei vannak 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 14:33
Rekord nagyságú - mintegy 200 milliárd koronás (1 cseh korona = 9,9 forint) - osztalékot fizetnek ki az idén részvényeseiknek a csehországi cégek - írta a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap. Ez az összeg mintegy 50 milliárd koronával magasabb, mint a 2007-ben kifizetett osztalékok. A legnagyobb csehországi cégek adózott nyeresége ugyanis 2007-ben mintegy harmadával volt magasabb, mint 2006-ban. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! A pénz nagyobbik része - mintegy 130 milliárd korona - a külföldi cégtulajdonosk zsebébe vándorol - olvasható a CSOB bank osztalékokról készített elemzésében. Az osztalékrekordot a Cseh Energetikai Művek (CEZ) tartja, amely az idén 23,7 milliárd koronát kíván kifizetni osztalék gyanánt. Ennek leginkább a cseh állam örülhet, amely a részvények kétharmadát tartja a kezében. Ennek alapján mintegy 15 milliárd koronával lesz gazdagabb az államkassza. A Telefónica O2 CR kommunikációs társaság mintegy 70 százalékban azonban a spanyol Telefónica konszern kezében van. Ennek alapján a spanyolok mintegy 11 milliárd koronát tesznek zsebre Csehországból. Egy részvényre egyébként a Telefónica jobban fizet, mint a CEZ. A Telefónica 50 korona, míg a CEZ 40 korona osztalékot fizet részvényenként. A korábban jelzettnél várhatóan több pénzt kapnak az Ostravsko-karvinské Doly bányatársaságot kezében tartó NWR részvényesei. Az NWR a közelmúltban lépett a londoni, prágai és a varsói tőzsdére, s részvényeiért nagyon szép pénzeket kapott. "Nem kizárt, hogy ezt az eredményt a részvényesek is megérzik" - nyilatkozta Vladimír Bystrov, az NWR szóvivője. A tavaly ősszel tőzsdére lépett és a magyar piacon is jelenlévő AAA Auto használt autókkal kereskedő cég ugyanakkor bejelentette, hogy a részvényei árfolyamának és a cég veszteségeinek következtében osztalékot nem fizet. Cseh-szlovák csoporté lett a Kempinski Osztalékszelvény nélkül lejtmenetben a Telekom Richter: kisebb profit, kisebb osztalék (hanganyag) MTI
Cikkek Csak egy dráma tudná kiütni Obamát 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 14:23
A Demokrata Párt elnökjelöltjeinek versenye gyakorlatilag véget ért: hacsak nem vesznek az események drámai fordulatot.
Cikkek Éhbérért dolgoznak a pénzügyőrök 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 14:15
Megalázóan alacsony bérért dolgoznak a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományú tagjai, jelenleg egy kezdő tiszthelyettes 65 ezer forintot visz haza havonta, miközben jelentős költségvetési bevételt szed be - mondta a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének (VPFSZ) vezetője. Holecz Gábor hozzátette: a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó törvény meghatározza a hivatásosok tervszerű előmenetelének rendjét, azonban ezt sem tartják be a korlátozott pénzügyi lehetőségek miatt. Így tömegesen fordul elő olyan eset, amikor egy finánc elvégzi a főiskolát, s a törvény szerint előre kellene sorolni, de ezt mégsem teszik meg - mondta. A 3300 tagot tömörítő reprezentatív szakszervezet szerint diszkriminatív, hogy a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó 5800 hivatásos pótléka - bár ugyanazt a munkát végzik - kevesebb a többi fegyveres szerv tagjának pótlékától. Hiába dolgoznak a vám- és pénzügyőrség nyomozói milliárdos nyomozásokban, hiába derítenek fel milliárdos adócsalásokat hetente, hiába dolgoznak ugyanazon büntetőeljárási törvény alapján, mint a rendőrök, a nyomozati pótlékuk mindössze 20 százalék, miközben a rendőr nyomozók 65 százalékos nyomozati pótlékot kapnak - hangsúlyozta. Példaként hozta még a szakszervezeti vezető a 45 százalékos közterületi pótlékot, amit a rendőrök megkapnak, míg az ugyancsak közterületi szolgálatot ellátó vám- és pénzügyőrök nem. De nem részesül különleges bevetési pótlékban a Merkúr bevetési egység sem, ellentétben a rendőrség hasonló szervezeteivel. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól az elmúlt két évben már többször is kértük, hogy rendezze a pótlékaink körüli anomáliákat, azaz nyissa meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó törvény különös részét, amely a pénzügyőrökre vonatkozik. A rendőrség és határőrség integrációjakor azonban ezt megtette az IRM - mondta. Holecz Gábor hozzátette: ha nem kapnak választ az IRM-től, akkor másfél hónapon belül demonstrációt is szerveznek, és kérik a többi fegyveres és rendvédelmi szerv szakszervezetét, hogy vegyenek részt azon, támogassák a VPFSZ-et. Az IRM nem reagált azokra a szakszervezeti javaslatokra sem, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó törvényben a vám- és pénzügyőrséget érintő módosításokat vezessék át, tekintettel az időközben bekövetkezett szervezeti változásokra. A szakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordult a pótlékolásra vonatkozó diszkriminatív rendelkezések miatt, várjuk a határozatot. Holecz Gábor beszámolt egy jelentős érdekvédelmi diplomáciai sikerről is: a Pénzügyi Dolgozók Európai Uniója szeptemberben Budapesten rendezi 2008. évi kongresszusát, tizenhét ország szakszervezetének vezetője részvételével. A szakszervezeti szövetségnek Európa-szerte 370 ezer tagja van. Kopasztás: hamisítvány a gyógyszertárakban Hamis a ruha: két kamiont is lefüleltek Cukorbárók magyar módra Milliárdos adócsalást, pénzmosást lepleztek leMTI
Cikkek "Csapatmunkával" jutottunk a gödör aljára 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 14:00
Az elmúlt évek sorozatos gazdaságpolitikai hibái vezettek a magyar gazdaság alacsony növekedési üteméhez, a hibák azonban 1,5-2 év alatt helyrehozhatók lennének.
Cikkek A földrengés sem döntötte be a kínai szigort 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:58
A Szecsuán tartományban pusztított földrengés újabb gazdasági bizonytalanságokat okoz, ennek ellenére változatlanul az infláció Kína első számú gazdasági gondja, mondta a kínai kormányfő. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a kormány szerdai ülésén felszólította valamennyi minisztériumot, hogy  tervezett költségvetése 5 százalékát takarítsa meg, segítendő a földrengéssel összefüggő mentési- és helyreállítási munkák költségének fedezését. Ezt a kormányfői szándékot a szakértők annak jelenként értelmezték, hogy Kína, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szintjén, nem akar engedni a szigorú pénz-és költségvetési politikából, amely az infláció megfékezését célozza. A tizenkét havi infláció áprilisban 8,5 százalékos volt Kínában, alig kisebb a februárban mért 8,7 százaléknál, amely 13 éve a leggyorsabb ütem volt. A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a szecsuáni földrengés komoly hatást gyakorol a katasztrófa sújtotta övezetre, és elbizonytalanítja a kínai gazdaság egészét, nem változtat azonban a gazdasági alapokon. A földrengés okozta közvetlen gazdasági veszteség egyelőre 67 milliárd jüanra (9,6 milliárd dollár) tehető, vagyis a tavalyi kínai hazai össztermék 0,27 százalékát teszi ki a kormány hétfői közlése szerint. A kormányfőnek a költségvetési kiadások csökkentésére vonatkozó felszólítása arra is utal, hogy a pekingi vezetés igyekszik mérsékelni a költségvetés idei hiányát. Márciusi prognózis szerint a központi költségvetés idei hiánya 180 milliárd jüant (a GDP 0,6 százaléka) teszi ki, ami 65  milliárd jüannal kevesebb lenne, mint a tavalyi hiány. 10 milliárd dolláros kárt okozhatott a kínai földrengés Csak röviden: Kína leléphet a fékpedálról (hanganyag) Földrengés: féltik a kínai atomlétesítményeketMTI
Cikkek Átláthatóbb közbeszerzés a korrupció ellen 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:51
Egyszerűsíti és gyorsítja az eljárásokat, valamint csökkenti az adminisztrációs terheket a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek általános vitáját szerdán kezdi meg az Országgyűlés. Erről Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Végh Tibor szocialista országgyűlési képviselő nyilatkozott. A közbeszerzéseket a közvéleményben folyamatosan körüllengi a korrupció gyanúja, ezért a jogalkotóknak kötelessége, hogy az átláthatóság megteremtésével ezt a bizalmatlanságot a lehető legkisebbre csökkentsék - közölte Göndör István az 1995 óta létező jogintézménnyel kapcsolatban.     Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! Nagyon sok uniós pályázat nyílik meg a jövőben Magyarországon, ezekhez a törvényhozóknak zöld utat kell biztosítaniuk az ajánlattevők és az ajánlatkérők számára is - fűzte hozzá. A frakcióvezető-helyettes a mintegy száz paragrafusból álló törvénymódosítás kapcsán azt mondta, az is cél, hogy a magyar vállalkozók képesek legyenek a közbeszerzési szabályok alkalmazására, és így kiléphessenek az ország határain túlra, exportlehetőségeket keresve az unió bármely országában.   Göndör István beszélt arról is, hogy évente közel ötezer eljárás indul mintegy kétezer milliárd forint értékben, ez évente a magyar GDP 9-10 százaléka. Végh Tibor, aki a törvénymódosítás frakción belüli felelőse, közölte: több ponton sem értenek egyet a beterjesztett javaslattal. A képviselő szerint nem pontos például az erőforrást rendelkezésre bocsátó szervezet megkülönböztetése az alvállalkozótól. A politikus új elemként és jó célként emelte ki az átláthatósági megállapodást, de annak törvényi megfogalmazását kifogásolta. Végh Tibor elmondta: módosítani kell az igazolások beszerzésére vonatkozó határidőket is. Arra a kérdésre, hogy hétfőn miért kezdeményezték, hogy a közbeszerzési törvény általános vitáját szerdán zárják le, Göndör István közölte: a kormányt kellene megkérdezni ennek okairól. Úgy vélhette a kormány - folytatta - , hogy az egyéves előkészítő munka miatt egy hét elegendő lesz a módosító indítványok benyújtására.     A szocialisták javasolták, hogy szerdán ne csak megkezdődjön, hanem záruljon is le a közbeszerzésekről szóló törvény módosításának általános vitája, de ezt a kezdeményezést az Országgyűlés többsége elvetette. Hiába az 50 millió, Zuschlag rács mögött marad Ha megszakadnak is itthon maradnak a vállalkozások Kétmilliárdból üdültetik a rászorulókatMTI
Cikkek A fideszesek kétharmada szakértői kormányt akar? 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:38
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Fidesz-szavazók 67%-a, az MSZP-szavazóknak pedig 51 százaléka üdvözölne egy szakértői kormányt.
Cikkek Egyetlen esély maradt, hogy ne legyen sztrájk 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:32
Péntek lehet az utolsó nap a BKV vezetősége és a sztrájkbizottság közötti megegyezésre, miután a szerdai tárgyaláson sem sikerült egyezségre jutniuk a feleknek - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A szóvivő elmondta: minimálisan tovább közeledtek az álláspontok, miután a szakszervezetek megállapodástervezetének nyolc pontja közül csak kettőben van lényeges nézetkülönbség a felek között. Továbbra is vita tárgya két követelés: a paraméterkönyv visszavonása és új készítése a szakszervezetek bevonásával, valamint a kollektív szerződés meghosszabbítása 2012-ig. "A többi követelésről is tárgyalunk még, de ez a két pont az, amelyekben a leglényegesebb a nézetkülönbség" - mutatott rá a szóvivő. Nemes Gábor szerint, ha még nagyobb volna az igény a továbbhaladásra, a megegyezésre, akkor elkerülhetővé válna a május 27-ei sztrájk. A megegyezés feltétele az is, hogy a főváros - mint a vállalat tulajdonosa - és az állam vállaljon garanciát a BKV gazdasági problémáinak rendezésére. A tárgyalások péntek délelőtt folytatódnak; Nemes Gábor szerint "vagy megegyezünk ezen a napon, vagy nem". A BKV azt közölte, hogy a szakszervezetek megállapodástervezetére adott vezetőségi válasz további pontosítását kérték az érdekképviseletek. A szakszervezetek május 27-től, az írásbeli érettségi utolsó napjától többnapos munkabeszüntetést helyeztek kilátásba. Megúszhatjuk a BKV-sztrájkot Megújul a BKV-bérlet (hanganyag) Egyre biztosabb a BKV-sztrájk Kilistázzák a BKV-vagyont MTI
Cikkek Gyurcsány mindenkit hivat 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:25
Gyurcsány Ferenc kétnapos tanácskozásra hívja a kormány tagjait, az államtitkárokat, az MSZP elnökségét és frakcióvezetését - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Cikkek Csak a közeljövőtől nem félnek a bankok 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 13:21
Az euróövezeti bankközi kamat (euribor) egy hétre szerdán egészségesen csökkent, tovább közelítve az Európai Központi Bank (EKB) irányadó, 4 százalékos alapkamatához. A nem fedezett, egyhetes lejáratú kölcsönökre az átlagos kamat szerdán 4,184 százalékra csökkent az EU bankszövetségének (FBE) szerdai ármegállapításában a keddi 4,192 százalékról, jelezve, hogy rövidebb lejáratokra a bankok mind könnyebben jutnak finanszírozáshoz. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! Nem úgy a hosszabb határidőkre, ahol még érezni aggodalmakat az Egyesült Államokból kiindult "nem elsőrendű válság" következményei miatt. Háromhónapos lejáratra a nem fedezett bankközi hitelek átlagos kamata a szerdai ármegállapításban 4,858 százalékra emelkedett a keddi 4,856 százalékról. Előzőleg három napig némi enyhülés volt tapasztalható itt is, de a szerdai emelkedés figyelmeztetés arra, hogy a bankok között az egymás iránti bizalom még nem állt helyre. Az EKB a maga részéről 50 milliárd eurót hirdetett meg a kereskedelmi bankoknak három hónapra. A szerdán zárult refinanszírozási aukción az elért átlagos kamat 4,68 százalék volt, a legalacsonyabb, még elfogadott kamat 4,50 százalék. A legutóbbi, május 2-án zárult aukción az átlag 4,75 százalék, a legalacsonyabb, még elfogadott kamat 4,67 százalék volt. A csökkenés azt jelzi, hogy a kereskedelmi bankok nem számítanak kamatemelésre az EKB-tól a belátható jövőben. A piaci elemzők viszont a szerdán kialakultnál magasabb kamatokat jósoltak a mostani aukcióra. Kedden az EKB irányadó, egyhetes refinanszírozási aukcióján a súlyozott kamatátlag 4,22 százalékra, a legalacsonyabb, még elfogadott ajánlat 4,15 százalékra csökkent az egy héttel korábbi 4,26 százalékról, illetve 4,18 százalékról. Padlóra került a világ hangulata Olajpiac: az igazi pánik még hátravan Óriási értékű nagybani hitelpiac-segítő akció MTI
Cikkek Több mint 50 milliárd kutatás-fejlesztésre 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 12:43
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) június 2-án öt új pályázatot ír ki a vállalatok kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységének támogatására, összesen 50,51 milliárd forintos keretösszeggel - közölte az NFÜ szerdán az MTI-vel. Az új konstrukciókban elsősorban a versenyképesség szempontjából kiemelt szakmai területeken nyerhető támogatás. Ezek között szerepel egyebek mellett a biotechnológia, az agrártudományok, az egészségtudományok, az energetika, a méréstechnika, a nanotechnológia.     A közlemény szerint az új pályázatok jelentős egyszerűsítéseket tartalmaznak a 2004-2006. közötti, K+F témájú GVOP-s kiírásokhoz képest. Az új kiírások részben már nagyvállalkozások számára is megnyílnak, valamint bővül az igényelhető támogatások összege és az elszámolható költségek köre. Fidesz: nem javult a versenyképesség Bajnai: munkahelyeket kell teremteni K+F: nagy projektek és a fiatalok itthon tartása Gyerekcipőben a fejlesztést támogató cégek Kutató-fejlesztő kkv-kat támogat az EU MTI
Cikkek Nagyobb profit a Cetelemnél 
Privátbankár.hu | 2008. május 21. 12:32
A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, amiben jelentős szerepet játszott a kockázatok kézben tartása - jelentette be a bank elnök-vezérigazgatója, Lendvai János .     Tavaly már nyereséges volt az MCB és a Banque Accord S.A. által 2004-ben alapított Accord Magyarország Zrt. is, amely 192 millió forint profittal zárta 2007-et. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a Cetelem tavaly augusztus óta együttműködik a Tescoval is, bevezette az AURA társkártya-szolgáltatást és az interneten igényelhető áruhitelt, az idén februárban pedig elindította a svájci frank alapú személyi kölcsönt. Cetelem: túl az 50 milliárdon A Cetelem is elindítja a devizahitelezéstMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG