Hírek
Cikkek Megvan az új EBRD-elnök 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 12:38
Thomas Mirow német pénzügyminiszter-helyettest választották hétfőn, az EBRD kijevi közgyűlésén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új elnökévé. Az EU által javasolt Mirrow immár az egyetlen jelölt volt. Az új vezető a posztot azután veszi át, hogy a leköszönő elnök, Jean Lemierre nyolcéves megbízatása július végén lejár. Mirow jelölése nem volt mentes a vitáktól; az uniós döntést a Financial Times néhány héttel ezelőtti írása szerint több kisebb tagállam, köztük Magyarország, Svédország és Írország "tiltakozása ellenére" hozták meg. A londoni gazdasági napilap márciusban közölt egyenes idézete szerint Veres János pénzügyminiszter azt mondta, hogy "a kelet-európai jelölteknek nem volt esélyük ... nehezményezem, hogy a döntést egy szűkebb kör hozta meg, az eurócsoporton belüli konzultáció során, (jóllehet) az EBRD működési területe Kelet-Európa". A Financial Times szerint Mirow-nak volt a jelöltek közül a legkevesebb tapasztalata a posztkommunista gazdaságokkal kapcsolatban, "de ez mit sem számított: mögötte álltak a legnagyobb támogatók".     Magyarország hivatalosan jelölte Surányi Györgyöt, az olasz Intesa Sanpaolo közép- és keleti-európai regionális igazgatóját, az MNB korábbi elnökét az EBRD élére, emellett volt cseh, görög és más jelölt is, de az Európai Unió március eleji pénzügyminiszteri tanácskozásán Mirow kapta a legnagyobb támogatást. Visszavonták Surányi jelölését Gyűlnek a viharfelhők az EBRD körül A jövőben a magánszektorra koncentrál az EBRDMTI
Cikkek Az SZDSZ miatt nem lesznek liberálisok az olimpia megnyitóján 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 12:31
A Liberális Internacionálé hétvégi belfasti kongresszusa elsöprő többséggel fogadta el az SZDSZ előterjesztését, hogy a szervezet tagjai ne vegyenek részt a pekingi olimpiai játékok megnyitó ünnepségén és a közvetlenül sporteseményekhez nem kapcsolódó rendezvényeken sem - közölte Kóka János pártelnök hétfőn az MTI-vel. A kommüniké szerint a Liberális Internacionálé ezzel a lépéssel tiltakozik az ellen, hogy Kína durván és súlyosan megsérti az emberi jogokat Tibetben. Kóka János kitért arra, hogy a magyar határozati javaslat szövegének elfogadása megerősítette őket abban, a liberálisok nemzetközi szinten is egyetértenek velük és Kínának teljesítenie kell emberi jogi vállalásait.     A javaslatnak megfelelően sem az SZDSZ elnöke, sem más magyar liberális politikus nem vesz részt az olimpiai játékok megnyitó ünnepségén. Kóka János bízik abban, hogy ehhez a kezdeményezéshez számos meghatározó politikus csatlakozni fog.   Olimpia, foci Eb: vakarják a fejüket az MTV-nél A világ legelnyomóbb rezsimjei Csak röviden: Kína leléphet a fékpedálról (hanganyag) Nem kizárt egy olimpiai terrortámadás
Cikkek Rekordot dönt a prágai reptér - el is adják 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 12:21
A cseh pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy 100 milliárd koronát (6,23 milliárd dollár) meghaladó vételi ajánlatokat vár a prágai nemzetközi repülőtérért. Miroslav Kalousek az E15 című napilapnak kijelentette: amennyiben az árajánlatok nem érik el ezt az összeget, a magánosítás leállítását fogja javasolni a kormánynak. A Ruzyne légikikötő tavalyi adózott eredménye 14 százalékkal 1,11 milliárd koronára (69 millió dollár) nőtt elsősorban az utasszám bővülésére. A 2006. évi adózott eredmény 970 millió korona volt. A cseh kormány jövőre tervezi magánosítani a prágai nemzetközi repülőteret, azután, hogy az idén lezárja a cseh légitársaság, a CSA értékesítését. Rekord számú, valamivel több mint 2,51 millió utast kezelt az idei első negyedévben a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtér, 7 százalékkal többet, mint a tavalyi első negyedben. A repülőtér történetében első ízben az első negyedévi utasok száma meghaladta a 2,5 milliót. Az egész idei évben a repülőtér több mint 13 millió utasra számít, ez szintén rekord lenne. A leggyorsabban, mintegy 15 százalékkal, a fapados légitársaságok utasainak a száma emelkedett. Ők alkották az összes utasnak a 26 százalékát. Tavaly a Ruzyne repülőtér 12,5 millió utast kezelt. A várakozások szerint a prágai repülőtér évi forgalma 2015-ben már meghaladja a 15 millió utast. A repülőteret jelenleg 54 légitársaság - köztük a Malév - használja. Prágának 51 országban 124 várossal van légi összeköttetése. Megavan az egymilliomodik utas a Malévnál Hét éves csendet tört meg a British Airways Új repülőtér épül MagyarországonMTI
Cikkek A magas adók miatt vagyunk a sor végén 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 12:11
Az egyes ágazatok átlagfizetései közötti különbség 2,5-szeres is lehet. Legjobban a banki és informatikai területen dolgozók keresnek
Cikkek Bírósági frontot nyit az OMV 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 11:50
Az OMV várhatóan hétfőn induló jogi keresetével a Mol éves közgyűlésén meghozott határozatok bírósági megsemmisítését akarja elérni - írja a Financial Times
Cikkek Nem nagyon igazoltatják a fiatalkorúakat 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 11:41
Az ellenőrzött 98 üzlet közül 43-ban szolgálták ki a próbavásárlást végző fiatalkorúakat Észak-Magyarországon - közölte a fogyasztóvédelem. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált boltok 44 százalékában sértették meg az előírásokat - közölte Pintér István, az Észak-magyarországi Fogyasztóvédelmi Igazgatóság vezetője.     Mint elmondta: az akció során 21 olyan üzletet is ellenőriztek, amelyben 18 éven aluliak már korábban is vásárolhattak szeszesitalt vagy dohányárut. Ezek közül négy egységben újra kiszolgálták a fiatalokat. Ugyanakkor a 77 első alkalommal ellenőrzött üzlet közül 39 eladója vétett a szabályok ellen, ami ez utóbbi esetben 50 százalékos arányt jelent - sorolta az eredményeket az igazgató.     Mindezek alapján összesen közel hatmillió forintnyi fogyasztóvédelmi és szabálysértési bírságot róttak ki az üzlettulajdonosokra - mondta Pintér István. Nem szeretnek igazoltatni a pincérekMTI
Cikkek 10 milliárd dolláros kárt okozhatott a kínai földrengés 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 11:37
Közel 9,6 milliárd dollárra (mintegy 67 milliárd jüanra) becsüli Kína a múlt heti földrengés okozta közvetlen gazdasági károk összegét Szecsuan tartományban. Egy jelentés szerint, amelyet Hszi Kuo-hua (Xi Guohua) informatika-ipari miniszterhelyettes ismertetett, a természeti katasztrófa 14 207 vállalkozásra mért csapást.     A bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó 2007-es becslések alapján a közvetlen veszteségek elérik a kínai GDP mintegy 0,27 százalékát, Szecsuan tartomány GDP-jének pedig a 6,38 százalékát. Földrengés: féltik a kínai atomlétesítményeket Percről percre nő a halottak száma KínábanMTI
Cikkek Egyre nehezebb rágyújtani Törökországban 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 11:35
Törökországban mostantól nem szabad rágyújtani a taxikban, kompokon és bevásárlóközpontokban, hétfőn ugyanis hatályba lépett a dohányzási tilalmat a zárt helyiségek többségére kiterjesztő törvény. Éjfél óta nem lehet füstölni a stadionokban és a játszótereken sem, de bárokban, éttermekben és kávéházakban a jövő évig még hódolhatnak szenvedélyüknek a dohányosok.     Az autóbuszokon, vonatokon, repülőgépeken és a nagyobb hivatalokban már korábban is tilos volt cigarettát, szivart vagy pipát szívni. A márciusban elfogadott törvény megszegőit 50 török líra (kb. 6440 Ft) bírsággal sújtják. Megfigyelők szerint ugyanakkor nem lesz könnyű érvényt szerezni a tilalomnak egy olyan országban, amely a dohánytermékek egyik legnagyobb előállítója és fogyasztója a világon. Leszokna a dohányzásról? Magyarországra érkezett az IQS Nem feketén füstölünkMTI
Cikkek Szárnyalt az új orosz szupergép 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 10:57
A Szuhoj (Sukhoi) repülőgépgyár Superjet 100 típusú gépe megtette első útját - jelentette be a cég sajtóosztálya hétfőn. Komszomolszkban szállt fel, 40 percet töltött a levegőben
Cikkek Narancs riasztás: jön a jég! 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 10:04
Viharos szél és jégeső lehet hétfőn délután az Alföldön, a szilva nagyságú jégszemek jelentős károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, de autókat is megrongálhatnak
Deviza / Áru Hatott az injekció: erős maradt a forint 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 09:53
Megőrizte pénteken elért nyereségét a forint, a nemzetközi devizapiacokon 247 forint közelében stagnált az árfolyam. Tovább hajtják felfelé a szlovák koronát: újabb csúcs született
Cikkek Két lábbal fékez az építőipar - lassul a zuhanás 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 09:44
Éves összehasonlításban lassult az építőipari termelés visszaesése márciusban a februárihoz képest, a kiigazított adatok alapján a termelés 12,6 százalékkal csökkent
Cikkek Luxusmetró gazdagoknak: miért rossz ötlet? 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 08:41
A szentpétervári milliomosok hajlandók lennének metróra szállni a terepjáróikból, ha külön kocsit kapnak, füstüveggel, bárpulttal... Jegyzet
Cikkek Álmosan kezdheti a hetet a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 08:37
Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője nem számít nagyon aktív kereskedésre a magyar börzén. Elmondta, hétfőn ugyan néhány makrogazdasági és konjunktúra adat lát napvilágot Európában és az Egyesült Államokban, ezek azonban nem valószínű, hogy jelentősen befolyásolnák a kereskedést. Összességében viszonylag alacsony forgalom mellett mérsékelt elmozdulásra számít az elemző. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír elemzője sem vár jelentős mozgásokat hétfőn. De - mint mondta - előbb-utóbb elindulhat egy negatív korrekció Európában és az Egyesült Államokban is. Frankfurti értékforgalmazók szerint hétfőn emelkedéssel indíthatnak a nyugat-európai részvénypiacok. A szakértők szerint ronthat a befektetői hangulaton az infláció erősödésével kapcsolatos aggodalom a kőolaj drágulása miatt, de épp az energiahordozó árának a növekedése miatt kezdetben emelkedhetnek az energiaipari cégek részvényárai. Hétfőn kora reggel gyengült az euró a dollárhoz képest, drágult az arany és emelkedett a kőolaj ára. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni tőzsde irányadó FTSE-100 indexe 15 pont emelkedéssel indíthat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 27 pont növekedéssel kezdhet. Hétfőn erősödött, négy hónapja legmagasabb szinten zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 50,13 pont (0,4 százalék) növekedéssel 14 269,61 ponton fejezte be a napot. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Szemellenző a brókereken: csak áremelkedés jöhet az olajpiacon 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 08:26
Hétfőn reggel emelkedett a kőolaj ára az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakra, ami ellensúlyozta, hogy erősödött a dollár. A piac nem vett tudomást arról a pénteki szaúdi bejelentésről, hogy május 10-től napi 300 ezer hordóval növelte az olajtermelését. Piaci szereplők szerint amíg más OPEC-országok nem követik a szaúdi lépést, az intézkedés önmagában nem elég ahhoz, hogy csökkenjen az energiahordozó ára. Májusban a bankok és a pénzügyi intézmények jelentősen emelték a rövid és hosszú távra szóló olajár-előrejelzésüket annak a hatására, hogy az elmúlt hetekben több alkalommal állított be új rekordot az energiahordozó világpiaci ára. A Dow Jones Newswires a napokban több mint harminc bankot és más pénzügyi intézményt kérdezett meg. A WTI amerikai könnyűolajfajta és az északi-tengeri Brent olajféleség folyó negyedévi átlagárára vonatkozó várakozásuk átlaga 13,5, illetve 16 százalékkal módosult fölfelé az áprilisi becsléshez képest. A hosszabb távú előrejelzést ugyancsak fölfelé módosították a megkérdezettek. A WTI idei átlagárára vonatkozó becslés átlaga 93,0 dollárról 103,30 dollárra, a jövő évi 88,0 dollárról 96,0 dollárra változott. A Brent esetében az idei átlagárat 95,30 dollárról 101,50 dollárra, a jövő évit 89,0 dollárról 95,8 dollárra módosították. Röviddel 7:30 óra után a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júniusi határidőre hordónként 126,69 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 40 centtel drágább a pénteki New York-i zárónál.MTI
Cikkek Elképesztő gabonatermés lesz: mekkorát dob rajtunk? 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 07:54
Irreálisan magasnak tartják a magyar elemzők brit kollégáik napokban közzétett véleményét - 4-5 százalékos GDP-növekedést még a rendkívül jó termés sem hozhat
Cikkek Éjszakai vihar: sűrű hétvégéjük volt a tűzoltóknak 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 07:07
Hetven riasztást kaptak a tűzoltók a vasárnap éjszakai vihar miatt, az erős szél az ország északi és keleti régiójában okozott károkat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.  Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett a legtöbb hívás; jórészt fakidőlések és villámcsapások miatt kértek segítséget az emberek. Személyi sérülés szerencsére nem történt - mondta el Dobson Tibor. A katasztrófavédelem szóvivője közölte azt is, péntek délutántól hétfő reggelig közel félezer riasztást kaptak a tűzoltóságok országszerte. Minden második hívás szabadtéri tűz miatt érkezett, de sok dolga volt a tűzoltóknak a közlekedési balesetek miatti műszaki mentéseknél is. Az utakon négyen haltak meg. Legutóbb hétfő hajnalban Debrecen belvárosában ütközött össze egy személygépkocsi és egy teherautó, ebben a balesetben egy személy vesztette életét. Dobson Tibor elmondta, tovább folytatják a kutatást a Tiszában, ahol vasárnap egy 13 és egy 15 éves lányt sodort magával a víz. A tűzoltókra számítunk - a rendőrökre nem igazánMTI
Cikkek Ennyi pénzből három új metró épülhetne? 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 06:56
Akár egy évvel korábban is elkészülhetne a 4-es metró Szent Gellért téri állomása - a 4-es metróra szánt pénzből egy helyett három metrót lehetne építeni egy nyugdíjas mérnök szerint
Cikkek Már Orbánnal tárgyalnak a gazdasági szereplők? 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 06:48
A Világgazdaság értesülése szerint találkozóra készülnek Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével azok a gazdasági szereplők, akik két éve kiáltványban fogalmazták meg az ország előtt álló legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat. A lap úgy tudja, azért szánták rá magukat erre a lépésre, mert azóta sem születtek meg az általuk sürgetett, a sikeres jövő érdekében szükségesnek tartott kormányintézkedések. A kiáltvány megszerkesztői az elmúlt időszakban négy alkalommal informális megbeszélést folytattak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, ám úgy vélik, minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, hiszen a deklaráció ma éppúgy aktuális, mint kiadásakor, 2006 áprilisában. A lapnak nyilatkozó informátorok szerint minél hamarabb el kell indítani a felzárkózáshoz nélkülözhetetlen reformokat, de nem bíznak abban, hogy a kisebbségi kormányban meglesz ehhez az eltökéltség. IPOSZ: a kkv-k felélték tartalékaikat Gyurcsány: érdemes volt befektetni Fidesz: nem javult a versenyképesség Bajnai: munkahelyeket kell teremteni Az OÉT leszólta Gyurcsány programjátMTI
Személyes pénzügyek Mire elég a nyugdíj? Már előre félünk 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 06:37
Minden második ember szerint a fiataloknak támogatniuk kell a szüleiket. Sok százezren lehetnek, akik járulékfizetéssel nem képesek megalapozni időskori megélhetésüket
Cikkek Érvénytelen a kazincbarcikai népszavazás 
Privátbankár.hu | 2008. május 19. 06:29
Érvénytelen volt a vasárnapi ügydöntő népszavazás az észak-borsodi Kazincbarcikán, ahol a kórház működtetési és vagyonkezelői jogának átadásáról dönthettek a város lakói. A 25.626 névjegyzékben szereplő választópolgárból 7.452-en járultak vasárnap reggel hat órától este hétig az urnák elé. A részvételi arány így nem volt elegendő a népszavazás érvényességéhez. A voksolás akkor lett volna érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele - 50 százalék, plusz egy fő - elmegy voksolni, és akkor lett volna eredményes, ha a feltett kérdésre a résztvevők több mint fele azonos választ ad. A népszavazás kérdésére - amely szerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kazincbarcikai Városi Kórház működtetési és vagyonkezelői jogát az önkormányzat átadja más cégnek vagy szolgáltatónak?" - 915-en válaszoltak igennel, ez a résztvevők 12,32 százaléka, 6.510 szavazó, azaz 87,68 százalék nemmel voksolt - mondta Illés Pál, Kazincbarcika jegyzője az MTI-nek. Hozzátette: a népszavazás érvénytelen volt, ugyanis a választók mindössze 29,08 százaléka nyilvánította ki véleményét. Fellebbezésre három nap áll rendelkezésre. Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója az MTI-nek azt mondta: bár nem volt eredményes a népszavazás, szerinte mindenki számára hasznos volt az elmúlt két hónap. A referendum kiírása óta - március eleje - ugyanis számos dolog megváltozott, az egészségügyi intézmény adósságállománya csökken. A kórház ügye ismét az önkormányzati képviselőtestület asztalára kerül, a képviselők döntenek majd a továbbiakról. Rizner József, az Összefogással Barcikáért Egyesület elnöke, a népszavazás egyik kezdeményezője azt mondta: bár nem volt elegendő a részvételi arány, elsöprő a nemek száma. Több mint amennyi szükséges lenne egy érvényes szavazás esetén. A testületnek így mindenképp el kell gondolkodnia a kórház sorsáról. Szitka Péter, a város polgármestere (MSZP) a helyi televíziónak úgy nyilatkozott, hogy az eredménytelen népszavazás az itt élők részéről jelzés értékű, a lakók ezzel azt üzenték, a testületre bízzák a további feladatokat. A kazincbarcikai önkormányzat tavaly októberben írt ki először nyilvános pályázatot a városi kórház hosszú távú működtetése bérbeadására, ennek eredménytelensége miatt november 30-án ismét pályázatott hirdetett. Végül hárman adtak be ajánlatot, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft. Eredményt nem hirdettek, mert időközben hat önkormányzati képviselő helyi népszavazást kezdeményezett, a képviselőtestület pedig ezt egyhangúlag megszavazta. Szokatlan rendszer a Hospinvest kórházaiban (hanganyag) Egri kórház: verekedés után döntésMTI
Cikkek Önkormányzati traffipaxok: hol mérnek? 
Privátbankár.hu | 2008. május 18. 16:05
Debrecen később dönt az önkormányzati traffipaxok működtetéséről, Pécs vizsgálja a lehetőséget, Székesfehérváron pedig egyelőre nemet mondtak a megvalósításra. A fővárosban várhatóan januártól telepítik a sebességmérőket.
KKV Hétköznapi kalózok: a magyarok feketén szeretik 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 17:16
Nem csökkent tavaly a személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya Magyarországon: 42 százalék maradt annak ellenére, hogy a globális trend szerint a legtöbb országban csökkent az illegális szoftverek felhasználása.
Cikkek Nincs az a válság, hogy ne innánk meg egy sört 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 14:36
Tavaly a Magyar Sörgyártók Szövetségének tagjai 4,7 százalékkal növelték termelésüket az előző évhez évhez képest - tette közzé honlapján a nagy sörelőállító cégeket tömörítő szervezet.
Cikkek Szereti a kényelmet: luxusautó kell a polgármesternek 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 12:55
Sízsákot, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt is tartalmaznia kell a polgármesteri szolgálati autónak, amelynek közbeszerzési kiírásáról a napokban döntöttek Nagykanizsán.
Cikkek Új utak a Balatonnál 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 12:42
Forgalomba helyezték pénteken az észak-balatoni főút Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt elkerülő, 17,3 kilométeres szakaszát - tájékoztatta Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-t.  Az M7-es autópályáról a 71-es észak-balatoni főútra letérve a balatonakarattyai körforgalomnál ágazik le jobbra - Balatonfőkajár és Papkeszi irányába - a három tóparti települést elkerülő út, tehermentesítve ezzel a két község és a város (Fűzfő) belterületi forgalmát - tette hozzá a kommunikációs vezető. Közlése szerint az elkerülő szakasz ugyancsak egy körforgalommal csatlakozik vissza Balatonfűzfőnél a 71-es főúthoz, illetve az elkerülő út Litér-Veszprém irányába is elágazik. A 17,3 kilométeres kerülő szakaszon egy vasúti és két közúti különszintű kereszteződés van. Vesszük az e-matricát 2010-re elkészül az M43-as Minden autópálya-bliccelőt utolérnek M7-es: még mindig nem lehet tankolni a déli partonMTI
Cikkek Igazságos Mátyás a király - Hitler visszaesett 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 12:29
A középiskolás diákok körében most is Mátyás király a legnépszerűbb történelmi személyiség, míg a tanároknál Széchenyi István vezeti a ranglistát.
Cikkek Újabb éticsigák az űrben: csomagot kaptak az űrhajósok 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 12:03
A Progressz orosz teherűrhajó szombatra virradó éjszaka sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson - közölte Valerij Lindin, a Moszkva melletti repülésirányító központ szóvivője. Az űrhajó 2,5 tonnás terhet - élelmiszert, vizet, üzemanyagot és felszerelést szállított a Nemzetközi Űrállomásra, valamint ajándékokat a legénység orosz tagjai, Szergej Volkov és Oleg Kononyenko számára. A harmadik űrhajós, az amerikai Garrett Reisman nem vár ajándékot, hanem "csomagol": ő a tervek szerint júniusban visszatér a Földre a várhatóan május 31-én startoló Discovery amerikai űrrepülőgép fedélzetén. A teherűrhajóval megérkezett az űrállomásra 90 újabb  éti csiga is, amelyekkel segítségével a súlytalanság hatását tanulmányozzák az egyensúlyrendszerre és a szövetek regenerálódására. A Progressz M-64 megérkezésével ismét foglalt az ISS valamennyi dokkoló egysége, az orosz teherűrhajón kívül itt van kikötve a Jules Verne automatikus üzemmódban működő európai teherűrhajó és a "mentőcsónak" szerepét betöltő Szojuz ember vezérelte orosz űrhajó, amellyel Volkov és Kononyenko áprilisban az űrállomásra érkezett. A jövő kedvenc sportjai: felejtsd el a gravitációt Jules Verne megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra Az űrben is visszajön a bumeráng! Talpalatnyi világűr Európának: működik a laborunkMTI
Cikkek Mi folyik a csapból? Feszültség a Vízműveknél 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 11:56
Egymásnak ellentmondó javaslatot fogalmazott meg a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósága és a felügyelőbizottsága a cég vezérigazgatójával kapcsolatban
KKV Ellenőrzött evolúció - és eljön az édes paradicsom 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 11:41
A Heinz édesebb paradicsom előállításával kísérletezik, hogy csökkenteni tudja piacvezető ketchupjában az édesítőszer szerepét betöltő dráguló kukoricaszirupot. Nem genetikai módosításról van szó, hagyományos úton, keresztezéssel igyekeznek új hibrideket előállítani.
Cikkek Kopasztás: hamisítvány a gyógyszertárakban 
Privátbankár.hu | 2008. május 17. 11:32
Mintegy százmillió forint értékben hamisítottak egy országosan ismert hajhullás elleni készítményt a közelmúltban, az ügyben a vám- és pénzügyőrség nyomoz
KKV Elő a téli űrruhát: a Mars újabb meglepetése 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 19:45
A Mars északi sarkánál felhalmozódott jégrétegek tanulmányozása során a kutatók azt találták, hogy a bolygó meglepő módon sokkal hidegebb lehet, mint eddig gondolták
Cikkek Nagyot ugrott az arany és az olaj 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 19:32
Pénteken délután a lélektaninak számító 900 dolláros szint fölé erősödött a határidős arany ára unciánként a dollár gyengülésére az euróval szemben, illetve amiatt, hogy rekord szintre nőtt a kőolaj ára. Pénteken a londoni fémtőzsdén (LME) a nemesfém eddigi napi csúcsa 903,50 dollár volt, miután csütörtökön 882 dolláron zárt. A napi csúcs három hete a legmagasabb ár. A magasabb olajár inflációnövelő tényező, ami rendre erősíti az arany árát, mint az inflációval szemben ellenálló befektetési forma. A gyengülő dollár azért befolyásolja az arany árát, mert a nemesfémet dollárban jegyzik. Pénteken késő délután két és fél dollárt meghaladó nyereségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, miután a Goldman Sachs, amely a legaktívabb a befektetési bankok közül az energiapiacokon, jelentősen feljavította az energiahordozó árára vonatkozó becslését. Röviddel 18 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent péntektől legközelebbivé vált júliusi lejárata 2,69 dollár emelkedéssel 125,32 dolláron volt. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júniusi jegyzése 2,67 dollárral 126,79 dollárra nőtt. A Goldman azzal számol, hogy a második félévben az amerikai könnyűolaj piaci átlagára 141 dollár lesz hordónként az eddig várt 107 dollárral szemben. Az ázsiai olajéhséget nehéz lesz csillapítani Nem csak a luxust adják aranyáron Több hónapos mélypontot tesztelget az aranyár (hanganyag)MTI
Cikkek Elégedetlenek a konzervatív amerikaiak McCainnel 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 19:00
Az amerikaiak csaknem fele, 48 százaléka elégedetlen az elnökjelölt-aspiránsokkal, leginkább a republikánus és konzervatív választók morgolódnak - derült ki a Zogby felméréséből. Míg a megkérdezett demokrata szavazók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett a pályázókkal, addig a republikánusoknak majdnem ugyanekkora aránya, 76 százaléka elégedetlenségét fejezte ki. John McCainnek, a republikánus jelöltség várományosának a felmérés szerint nagyon nehéz küzdelemre kell felkészülnie, hiszen a "nagyon konzervatív" szavazók 86 százalékának nem tetszik az általuk túl liberálisnak tartott arizonai szenátor sem. Elindult a demokratáknál a visszaszámlálás Bob Barr lesz McCain veszte? Tényként kezelik, hogy Obama lesz az elnökjelölt MTI
Cikkek Bulgária bekeményít 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 18:43
Bulgáriában a jövőben szigorúbban fogják ellenőrizni az uniós pénzek felhasználását, az erre vonatkozó elképzeléseket pénteken ismertette a kormány.
Cikkek Vesszük az e-matricát 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 18:39
A május eleji hosszú hétvégén 14, Pünkösdkor pedig 2 százalékkal több e-matricát vásároltak az autósok, mint egy éve - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A bevétel a május eleji hétvégén 15 százalékkal 578,2 millió, Pünkösdkor 4 százalékkal 449,7 millió forintra nőtt. Az év eddigi értékesítési adatai szerint - 2007 hasonló időszakához viszonyítva - 17 százalékkal nőtt az eladott darabszám és 18 százalékkal, 24,7 milliárd forintra a bevétel.   A növekvő tendencia mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül, a gyorsforgalmi úthálózat bővülése, és az úthasználati díj fizetésének egyes főutakra való kiterjesztése áll. Gyorsan tankoljon, mert drágul a benzin! Föld alá viszik a prágai autópályát 400 forinttal drágul a 4 napos autópálya-matricaMTI
Cikkek Sokat erősödött a forint 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 17:37
Jelentősen erősödött a forint és csökkent az állampapírok hozamszintje pénteken. A budapesti bankközi devizapiacon péntek délután 247,00/10 forintot ért egy euró, ami a forint egy százalékos erősödését jelenti, csütörtök délután még 249,50/60 forint volt az árfolyam. A délutáni árfolyam ugyanakkor nem rekord, mivel a nap folyamán 246,45/50 is volt az árfolyam. A forint erősödése mögött a feltörekvő piaci devizák iránti érdeklődés felerősödése áll; csütörtökön 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre a török jegybank, Izland devizaswap-megállapodást kötött, miközben a piacok alaphangulata is kedvezett a régiós devizáknak. A kereskedők értesülése szerint pénteken reggel egy londoni bankház 248 forintos euró árfolyamnál opciót hívott le, amely beindította a lavinát. A küszöbök áttörése sok veszteségminimalizáló (stop-loss) megbízást léptetett életbe; nem véletlen, hogy a pénteki kereskedésben a jól teljesítő devizák közül is a forint erősödött legnagyobb mérétékben. Erősödött a forint a dollárhoz képest is, az amerikai deviza árfolyama pénteken délután 158,90/160,05 forint volt, míg csütörtökön 160,90/161,00 forint. A bankközi forintpiacon kissé csökkent az irányadó kamatszint; az O/N kamat 7,90/8,00 százalék. Az állampapírok másodpiacán az árfolyamok megugrása, a hozamok csökkenése következett be. A béradatok nyilvánosságra kerülését hirtelen, 10 bázispontos hozamcsökkenés követte. A kereskedők szerint a hozamszint elszállását váró spekulánsok pozíciói omlottak össze, később néhány bázispontos korrekcióra került sor, de a monetáris tanács kamatdöntő ülése jegyzőkönyvének nyilvánosságra kerülése újabb, ezúttal mintegy 8 bázispontos hozamcsökkenést idézett elő. Főként az hatott a piacra, hogy négy tanácstag tartásra szavazott. A pénteki kereskedés végére összességében 20 bázisponttal csökkentek a hozamok, gyakorlatilag a hozamgörbe teljes tartományában. Friss tőzsdei árfolyamok Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás MTI
Cikkek Baj van az élelmiszerelosztással: van ahol sok, máshol kevés 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 17:20
Miközben a világ számos részén komoly élelmiszerellátási problémák vannak, óriási méreteket ölt a pazarlás, állapította meg elemzésében az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO. Az élelmiszerekkel együtt sok víz is elpocsékolódik, számítások szerint annyi, amennyi 500 millió ember háztartásához lenne elegendő.
Cikkek Megavan az egymilliomodik utas a Malévnál 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 17:13
A Malév utasainak száma az első negyedévben mintegy 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi; a légitársaság az idén, 2007-hez képest öt nappal korábban érte el az 1 milliós utas számot - közölte a légitársaság. A közlemény szerint az év első négy hónapjában jelentős volt a forgalom bővülése a velencei (65 százalék), várnai (47 százalék), madridi (41 százalék),és a Helsinkibe (27százalék) tartó járatokon. Az utasok számának növekedését egyebek között a több mint egyéves oneworld tagságának is köszönheti, ami mintegy 3,5 milliárd forint többletbevételt generált a légitársaságnak. A partner légitársaságok több mint 65 ezer utast "hoztak" a Malév fedélzetére 2008. április 1-ig. A légitársaságok nagy része félrevezet minket Festés, mosatás, gyorsaság: okosan spórol a Malév A Lufthansa rárepül a britekre Zuhan az Austrian Airlines Kaszált a Malév a oneworld tagsággalMTI
Cikkek Drágább lett a gyümölcslé, mégis többet iszunk 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 17:07
A gyümölcslevek kiskereskedelmi forgalma mennyiségben 1, értékben 9 százalékkal növekedett a 2007. február - 2008 januári időszakban az előző évhez képest; a piac mérete meghaladja az évi 46 milliárd forintot - közölte a Nielsen piackutató vállalat. A fogyasztói átlagárak eltérő mértékben változtak. Egy liter 100 százalékos juice átlagára tavaly januárban 257, idén  276 forint volt. A nektár literenként átlagosan 12, az ital 9 százalékkal került többe az idén januárban, mint egy évvel korábban. Kampány a gyümölcsfogyasztás növelésért Imádjuk a gyümölcsjoghurtotMTI
Cikkek Óriási értékű nagybani hitelpiac-segítő fedezetcsere-akció 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:56
A Bank of England által tervezettnél csaknem kétszer nagyobb névértékű, 90 milliárd fontig (176 milliárd dollárig) terjedő, jelzáloggal fedezett portfoliótömeget akarnak államkincstár-fedezetre cserélni a brit jegybanknál a brit kereskedelmi bankok.
Cikkek Egy kis csökkenéssel zárt a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,20 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 23.150,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma csaknem 30 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.691,26 ponton zárt pénteken, ez 31,50 pontos, 1,16 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: a magyar piac nem tudott a pozitív nemzetközi hangulattal emelkedni, elsősorban az OTP és a Mol miatt. Az olajipari részvényben profit realizálást hajtottak végre a befektetők, elemzői leminősítés miatt. Az OTP-nél is profitrealizálás történt, mivel a befektetők nem voltak maradéktalanul elégedettek az első negyedéves eredményekkel. Az elemző elmondta: a Magyar Telekom péntektől osztalékszelvény nélkül forog, de így sem süllyedt 800 forint alá az árfolyam. A Mol árfolyama 450 forinttal, 1,91 százalékkal 23.100 forintra csökkent, 8,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7.340 forintra esett, forgalmuk 10 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 69 forinttal, 7,89 százalékkal 806 forintra gyengült, forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 680 forinttal, 2,02 százalékkal 34.380 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el. Az Egis 287,8 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,46 százalékkal 18.400 forintra gyengült. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Fogyasztói hangulatindex: 28 éves negatív rekord 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:26
Huszonnyolc éve - 1980 óta - a legalacsonyabb lett a Michigan egyetem előzetes fogyasztói hangulatindexe májusra: az amerikai fogyasztói bizalom alakulása egyik irányadónak tekintett mérőszáma a várakozásoknál jobban, 59,5 pontra csökkent. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők a májusi előzetes indexet 61,0 pontra várták az áprilisi 62,6 pont véglegesről. (Márciusi végleges: 69,5 pont, februári végeges: 70,8 pont.) A jelenlegi helyzet megítélésének indexe 71,7 pontra csökkent az áprilisi 77,0-ről, a hathavi várakozások alindexe pedig 51,7 pontra 53,3 pontról. A tizenkét havi inflációs várakozások is növekedtek: 5,2 százalékra, az áprilisi 4,8 százalékról. Már a nyári vakációról is lemondtak az amerikaiak A vártnál is rosszabb az amerikai hangulatMTI
Cikkek IPOSZ: a kkv-k felélték tartalékaikat 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:22
A konvergenciaprogram harmadik évére a Közép-magyarországi Régió kis- és középvállalkozásai felélték tartalékaikat - mondta Szűcs György, az IPOSZ elnöke.
Cikkek Lassan nőnek az óriások 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:16
A médiavilág óriásainak forgalma alig növekszik - állítja az a német szakintézet, amely évente elkészíti a médiaóriások ranglistáját, forgalmuk nagysága szerint. A német IfM intézet állítja, hogy a világ ötven vezető médiacégének éves összesített forgalma tavaly épp annyi lehetett, mint tavaly előtt. Ebből a több mint 355 milliárd euróból 33,7 milliárddal az amerikai Time Warner vállalkozás részesedett, a második a Disney, míg a vezető európai vállalkozás, a német Bertelsmann 18,7 milliárddal részesedett, ami a hatodik helyhez volt elég. A közszolgálati médiacégek rangsorát az angol BBC vezette tavaly 6,2 milliárd euróval, ami a ranglistán a 17. helyet biztosította számára. Az online média vezető cége, az amerikai Google 12,1 milliárdos forgalmával jócskán megelőzte, de előtte volt már 2006-ban is, amikor forgalma "csupán" 8,45 milliárd eurónyi volt. Vezeték nélkül: szokatlan gyorsaság, szokatlan szövetség Kielemezték a köztévés híradókatMTI
Cikkek New York: néhány pont pluszban, néhány pont mínuszban 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 16:01
Pénteken a New York-i tőzsde és a Nasdaq technológiai piac is hosszú percekig kereste az irányzatát: előbb néhány pont pluszban, majd néhány pont mínuszban állt. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,5 százalék (37,03 pont) emelkedéssel 2533,73 ponton, január 3-ika óta legmagasabb szinten fejezte be a csütörtöki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 992,66 ponton zárt 0,7 százalék (94,28 pont) növekedéssel. Pénteken a Wall Street nyitásakor a vezető nyugat-európai indexek közül a londoni FTSE-100 1,33 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,56 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,87 százalékos emelkedésben volt, elsősorban a kiskereskedelmi részvények szárnyalásának köszönhetően. Az olaj drágulást jelzett újra, a határidős amerikai könnyűolaj jegyzése 127,42 dollárnál, a Brent olajé 125,98 dollárnál tartott. Az euró 1,5479 dollárnál járt ekkor. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Év végéig még működhetnek a mellékvonalak 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 15:47
A közlekedési tárcától megérkezett a MÁV-START Zrt.-hez a 12 mellékvonal közszolgáltatási menetrendjének meghosszabbítására vonatkozó megrendelés, a menetrendi időszak végéig - közölte a vasúttársasá. A megrendelés eredetileg 2008. május 31-ig szólt. A MÁV-START megtette a szükséges intézkedéseket, így ezeken a vonalakon május 31-e után is közlekednek a személyszállító vonatok. Szabó Pál közlekedési miniszter május 6-án jelentette be, hogy a közlekedési tárca az év végéig szólóan megrendeli a vasúti személyszállítási közszolgáltatást a 12 vonalon. A tárca a 2008. évi vasúti menetrendben a 38 alacsony forgalmú vasúti mellékvonal közül december végéig 26-ra, május 31-ig pedig 12 mellékvonalra adott közszolgáltatási megbízást. Szabó Pál korábban azt mondta, hogy a kormányzati struktúra változása miatt nem maradt elég idő az egyeztetésre az érintettekkel. Lassú halál: év végéig még élnek a szárnyvonalak MTI
Cikkek Uniós gázpiac: külön, de egységben? 
Privátbankár.hu | 2008. május 16. 15:35
Az uniós gázpiacon kompromisszumos változtatások közbeiktatása biztosítaná, hogy az elosztó-tevékenység külön működjön a hálózat-üzemeltetéstől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG