Hírek
Cikkek
Újabb vonzó befektetési lehetőség a Generalitól
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 13:30
A ProfitMax 2007-es sikere után a Generali ismét vonzó befektetési lehetőséget kínál. Május 21-ig Ön elôtt is nyitva áll a Generali Top Invest tőkevédett részvény eszközalapja (x)
Cikkek
Indul az ország legnagyobb szemétprojektje
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 12:57
Megkezdődött az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási beruházása Kisvárdán, ahol az északkelet-magyarországi térség első korszerű hulladéklerakó telepének építését indították el kedden.
Az Európai Unióval kötött támogatási szerződés szerint 35 milliárd forint értékű fejlesztési program során Szabolcs-Szatmár-Bereg 229 és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11 településén oldják meg a háztartási hulladék biztonságos gyűjtését, szállítását, elhelyezését, illetve ártalmatlanítását.
A kisvárdai hulladéklerakó, amelynek munkálatait Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke és Oláh Albert, az észak-szabolcsi város polgármestere indította el mintegy 160 ezer köbméter befogadóképességű lesz és 80 környékbeli település háztartási hulladékát fogadja.
A beruházás első ütemében 2009 elejéig hasonló hulladéklerakó épül Nagyecseden és Nyíregyházán is, együttesen 9,2 milliárdos költségből.
Kizöldülnek közbeszerzések
Használt tampont is úsztatnak az osztrákok?
Kína habzsolja a magyar szemetetMTI
Cikkek
Nem csak ablakcserére lehet pályázni
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 12:48
2015-ig a lakosság számára 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás, és akár 100 milliárd forint kedvezményes hitelkeret áll rendelkezésre, amelyből mintegy 100 ezer lakásban csökkenthető az energiafogyasztás.
Cikkek
Megvan, honnan pótolják a kieső vizitdíjat
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 12:37
A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között; arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások.
Cikkek
Beérjük egy gyerekkel - vagy eggyel se
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 12:32
A nők gyermekvállalása és a házasságok megkötésének ideje is kitolódott, ezért évről évre kevesebb gyermek születik - mondta Kamarás Ferenc, demográfus, a KSH főtanácsadója.
Cikkek
Több állami támogatást kap a felsőoktatás
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 12:13
Megerősítik az állami szerepvállalást a felsőoktatásban; ennek jegyében a felsőoktatás költségvetési támogatása emelkedik a következő években - mondta Hiller István szakminiszter, miután a kormányfővel egyeztetett a Parlamentben.
Az oktatási tárca vezetője közölte: jövőre a jelenlegi 223 milliárdról több mint 230 milliárdra, 2010-re pedig 241 milliárdra nő a terület támogatása.
Orbán új stratégiáért küzd
Gyurcsány: A legnagyobb csalás 1989 óta!
"Orbán orosz rulettet játszik"
A Fidesz hét pontja a felsőoktatásértMTI
Cikkek
344 milliárdos hiányt vár a PM
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:45
A Pénzügyminisztérium - önkormányzatok nélkül - 344,5 milliárd forint hiányt vár márciusra - jelentette be Veres János pénzügyminiszter.
A februári végleges pénzforgalmi hiány 215,9 milliárd forint volt megközelítve a prognosztizált 219,8 milliárd forint deficitet. Az első negyedévre 526,6 milliárd forintra csökkentette a Pénzügyminisztérium a korábbi 569,1 milliárdos deficit-előrejelzését, az új összeg a GDP 1,9 százaléka.
Az év egészére a PM hiány-előrejelzése 1099,6 milliárd forint, a GDP 4 százaléka.
Ebben az évben várhatóan a tervezettnél 30 milliárd forinttal, jövőre több tízmilliárd forinttal többet kénytelen költeni kamatkiadásokra az államháztartás a pillanatnyi állapot szerint - mondta Veres János. Korábban 1.098,5 milliárd forintot terveztek kamatkiadásokra 2008-ra, ez emelkedhet mintegy 1129 milliárdra, miután az állampapírpacon jelentősen megemelkedtek a hozamok.
A tervezettnél nagyobb kiadás nem növelheti az államháztartás hiányát - jelentette ki a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a növekvő kiadások miatt belső átcsoportosításokat el tud képzelni.
A jövő évi adóváltoztatásokra fordítható, tervezett 200-250 milliárd forintos összeg újraszámítása a népszavazás okozta bevételkiesés és az államháztartás kamatkiadásainak várható növekedése miatt folyamatban van - tette hozzá Veres János.
Rontott a minősítés a forint árfolyamán
Túl optimisták voltak a jóslatok a gazdaságról
A vártnál kisebb a hiány: 216 milliárd
MTI
Cikkek
Fidesz: A kormánynak kutya kötelessége visszaadni a pénzt
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:43
A kormány "kicsinyes bosszút" áll az embereken a népszavazás miatt azzal, hogy nem akarja pótolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételeket, a Fidesz viszont fenntartja a pótlásra vonatkozó javaslatát - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.
Hangsúlyozta: a kormánynak az alkotmány szerint kötelessége az egészségügyi és az oktatási rendszer működtetése, ez "nem szabadon választott műfaj", ezért a kormánynak most nem az a dolga, hogy büntesse az embereket a népszavazás miatt, hanem "kutya kötelessége" visszaadni azt a pénzt, amit korábban elvett a két ágazattól.
A politikus közölte: a Fidesz továbbra is fenntartja javaslatát, amely idén a minisztériumi kiadásokból csoportosítana át forrásokat, 2009. január 1-jétől pedig a pénznyerő automaták után fizetett játékadót fordítaná egészségügyi és az oktatási fejlesztésekre.
.Népszavazás:végleges eredmény, de újabb kérdés jön
Rogán fizeti a vizitdíjat
A kórházak csak állami forrást tudnak elképzelni a pótlásra (hanganyag) MTI
Cikkek
"Eurót, minél gyorsabban!"
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:43
A jegybank szakértői szerint Magyarország számára továbbra is a mielőbbi eurócsatlakozás lenne a legelőnyösebb, szigorú költségvetési politikára, reformokra, közpénzügyi törvényre van szükség
Cikkek
Bayer Mihály lesz a Nabucco-nagykövet
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:25
A miniszterelnök Bayer Mihály moldovai nagykövetet kérte fel Nabucco-nagykövetnek - értesült az MTI kormányzati körökből.
A távirati iroda információi szerint a nagykövetet márciusi 31-ével rendelik haza Kisinyovból (Chisinau), és április 8-ára tervezik parlamenti bizottsági meghallgatását.
Gyurcsány Ferenc moszkvai útja során jelentették be, hogy a kormányfő Nabucco-ügyi utazó nagykövetet nevez ki. Daróczi Dávid kormányszóvivő Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin február 28-ai tárgyalása után elmondta: a miniszterelnök jelezte az orosz elnöknek, hogy miután a Déli Áramlatról sikerült megállapodniuk, Magyarország több energiát fordít a Nabucco projektre. Az utazó nagykövet feladata lesz többek közt, hogy összehangolja a hat ország kormányközi megállapodásait.
Nagykövete is lesz a Nabucco-nak
Kazahsztán emelné a tranzitdíjat
Déli Áramlat: a cső mindkét vége rendben vanMTI
Cikkek
Magasház lesz a pécsi magasház helyén
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:20
Lebontaná a pécsi "magasházat" és a helyén hotelt, valamint irodákat magában foglaló többfunkciós épületet emelne 2010-re az egyedüliként pályázó befektető.
Cikkek
Panelprogram: tízmilliárd forint 50 ezer lakásra
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 11:13
Idén tízmilliárd forintot fordít a kormány a panelprogramra, ebből mintegy 50 ezer lakás tudnak felújítani - mondta Bókay Endre (MSZP) budapesti sajtótájékoztatóján.
Cikkek
Kész lemondani a dalai láma
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 10:35
A dalai láma kész lemondani a tibetiek szellemi vezetőjének tisztéről, ha elfajul az erőszak, és ellenőrizhetetlenné válnak az események Tibetben. Kijelentette azt is: az olimpiai játékok bojkottja nem jelent megoldást a konfliktusra.
Cikkek
Fagyasztóval hűtenék a cseh koronát
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 10:25
A Cseh Nemzeti Bank szeretné befagyasztani a kormány privatizációs bevételeit, hogy ezzel is magakadályozza további pénzek beáramlását a gazdaságba, s megtörje a cseh korona folyamatos erősödését.
A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy mindazok a pénzek, amelyeket a következőkben a kormány a Ceské Aerolinie légitársaság, a Ceská Posta, vagy a Budvar sörgyár tervezett eladásáért kapna, egy, a jegybank vagy a pénzügyminisztérium által vezetett speciális bankszámlán kötnének ki.
"Mindez azt jelenti, hogy ez a bevétel nem lenne koronára átváltva, hanem megvárná, míg Csehország belép az euróövezetbe. Ezzel megtörhetne a cseh korona iránti kereslet, amely a cseh pénznem folyamatos erősödését eredményezi" - nyilatkozta az E15 című gazdasági napilapban Mojmír Hampl, a cseh jegybank alkormányzója.
"Érdekünk, hogy megállapodjunk ebben az ügyben a pénzügy minisztériummal, s még inkább az egész kormánnyal" - jegyezte meg Mojmír Hampl.
A cseh korona már több mint két éve folyamatosan erősödik, s ez gondot okoz a pénzügyi szakembereknek. Több pénzügyi szakértő is kijelentette, hogy számára ez a jelenség érthetetlen, s indokolatlan. Egyre gyakoribb az a vélemény, hogy a korona erősödése mögött esetleg eddig ismeretlen körök állnak, akik Csehországban futtatják pénzüket. Bizonyítékokat erre a véleményre azonban eddig senki sem tett az asztalra.
"Megerősíthetem, hogy a Cseh Nemzeti Bank és a pénzügyminisztérium tárgyalásokat folytatnak arról, hogyan lehetne hatékonyan harcolni a gyorsan erősödő korona következményei ellen" - szögezte le Mojmír Hampl.
A szaklap úgy véli: a tervezett tartalékalap létrehozása összhangban lehet a nyugdíjreform terveivel is. Az ötletet minden valószínűség szerint Petr Necas, munkaügyi és népjóléti miniszter is támogatja. Petr Necas már korábban tett egy hasonló javaslatot, azzal az eltéréssel, hogy ő a pénztartalék kialakítását konkrétan is a nyugdíjreform céljaira javasolta kihasználni.
A cseh jegybank azt is javasolta a kormánynak, hogy a továbbiakban na adjon ki euróértékpapírokat, s ezzel is letörheti a korona iránti érdeklődést.
A pénzügyminisztérium már hosszabb ideje azt tervezi, hogy értékpapírokat ad ki euróban, de a legutóbbi hírek szerint a jegybankkal való megállapodás alapján ezt a terv már a múlté. Ezekkel az értékpapírokkal szerette volna a tárca fedezni a az állam adósságait. Eddig ilyen papírokat csupán koronában adtak ki, de a nyereség igen csekély, s ezért a papírokat maga az állam vásárolja fel az utóbbi időben.
A jegybank és a minisztérium megállapodásának további célja, hogy megakadályozza a visszaéléseket az európai alapokból való pénzekkel, mutatott rá az E15.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Még mindig zuhanórepülésben az építőipar
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 10:16
Az építőipari termelés 2008 januárjában korrekciók nélkül és munkanaptényezővel kiigazítva is 27,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Cikkek
A Metro szanálja a Realt
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 10:10
A Metro, a forgalom alapján első számú németországi kiskereskedelmi hálózat szanálni fogja a veszteséges Real leányvállalatát úgy, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi lánca két éven belül nyereségessé váljék - jelentette be Echhard Cordes, a Metro vezetője a 2007 évi adatok ismertetésekor. Felmerült a Galeria Kaufhof áruházak eladása is.
A szanálás egyes Real-üzletek eladását, mások bezárását is jelentheti. A Metro 434 Real-üzlettel rendelkezik, ebből egyedül Németországban 349 Real üzletet működtet.
A düsseldorfi székhelyű vállalatcsoport árbevétele 2007-ben 10,4 százalékkal 64,3 milliárd euróra nőtt, az adózás előtti (EBIT) eredmény 8,8 százalékkal 2,1 milliárd euróra növekedett. Az elemzői várakozásokban 2,07 milliárd eurós EBIT-eredmény szerepelt. A Real hálózat vesztesége 40-50 millió euró körül mozgott.
A Metro 2008-ban több mint 6 százalékos árbevétel emelkedésre és az EBIT-eredmény 6-8 százalékos javulására számít.
A vezérigazgató bejelentette, hogy folytatják a kelet-európai és ázsiai terjeszkedést. A tervekben 40 Metro Cash & Carry üzlet valamint 15 Real szupermarket és több mint 70 Media Markt, illetve Saturn üzlet létesítése szerepel.
Suttyomban mennek fel az árak - így kerek a világ
100 milliót vertek rá a Tescóra
Pürétlenítés az Auchanban - havi legolcsóbbakMTI
Cikkek
Még mindig megy a svájci csoki
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 09:59
Tavaly a várt mértékben, 20 százalékkal nőtt a svájci csokoládégyártó, a Lindt und Sprüngli adózott eredménye. A cég egyidejűleg eddigi legnagyobb befektetési programját jelentette be, aminek keretében növeli a termelést Észak-Amerikában, hogy kivédje a gyenge dollár hatásait.
A következő három évben a vállalat 750 millió svájci frankot ruház be Észak-Amerikában, de hogy pontosan hol, melyik országban, azt nem hozták nyilvánosságra.
A Lindt tavalyi adózott eredménye 250,5 millió svájci frankra emelkedett. Árbevétele 14 százalékkal 2,95 milliárd frankra bővült, a működési eredménye 18 százalékkal 350,8 millió frankra nőtt.
Ferrari csokiból
A nyuszikat keresik, nem a csibéket
13 ezer tonna (!) szeletes csoki egy év alattMTI
Cikkek
Kis hírre is ugrik a piac
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 08:52
Pozitív nyitás várható a Budapesti Értéktőzsdén. Hercezik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a nyitásban emelkedhetnek a részvényárak, de a folytatásban inkább kivárás valószínű.
A nap várható eseményei közül az elemző kiemelte a Goldman Sachs és a Lehman Brothers amerikai bankházak negyedéves jelentéseit, amelyekre a piacok fokozottan figyelnek a Bear Stearns bank összeomlása után. Ezen kívül az amerikai Fed kamatdöntő ülést tart, amelyen az elemzők 1 százalékos kamatcsökkentésre számítanak. Utóbbi a budapesti börzét kedden már nem befolyásolja, mivel a döntést közép-európai idő szerint késő este közlik.
Herczenik Ákos megjegyezte, hogy továbbra is törékeny a hangulat, nagy a bizonytalanság, és bármilyen, akár pozitív vagy negatív hírre erősen reagálnak a piacok.
A BUX hétfőn 565,78 pontos, 2,61 százalékos csökkenéssel, 21.073,23 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 25,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Egész nap nyomás alatt lesz a dollár
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 08:39
A szakértők szerint kedden nyomás alatt áll majd a dollár egyebek között az euróval és a jennel szemben.
Hétfők kezdetben a dollár történelmi mélyponton állt vezető riválisaival szemben az amerikai bankszektor gondjai miatt, később azonban visszaerősödött a dollár, mert a befektetők nyereséget realizáltak egyebek között nyersanyagbefektetéseik esetében és dollárt kezdtek vásárolni.
Kedden a legfontosabb, dollárt befolyásoló esemény az amerikai jegybank (Fed) esti kamatdöntése lesz. A Fed 19:15-kor ismerteti kamatdöntését. A piac azzal számol, hogy a jegybank akár 100 bázisponttal csökkentheti az alapkamatot a jelenlegi 3,00 százalékról. Egy ilyen radikális kamatvágás elkerülhetetlenül a dollár további gyengülését váltaná ki.
Napközben hat majd a dollárra két amerikai makrogazdasági adat, a februári termelői árindex és a februárban megkezdett lakóingatlan építések számával kapcsolatos szám.
Röviddel 8 óra előtt az euró 1,5772 dollárra erősödött a hétfői 1,5725 dollárról (eddigi napi csúcsa 1,5792 dollár volt). A dollár 97,49 jenről 97,29 jenre gyengült.
A forint ugyanekkor 259,50/eurón állt a hétfő késő esti 259,55 forint/euró után (- 0,02 százalék). A dollár 164,36 forintra gyengült a hétfői 164,40 forintról (- 0,02 százalék).
A szakértők szerint kedden erősödik az euró a forinthoz képest, az euró 262-260 forint közötti sávban mozog majd. Kedden nem befolyásolja majd magyar makrogazdasági adat a forintot.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Sok sajtot eszünk - növelik a tejkvótát
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 08:24
Jóváhagyták a tagországok mezőgazdasági miniszterei azt a javaslatot, hogy április 1-jétől két százalékkal növeljék a tejkvótákat, mind az Európai Unióban, mind a világpiacon növekvő igény kielégítése érdekében.
Cikkek
Figyelőlistán a Deutsche Telekom
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:55
Negatív kihatású figyelőlistára helyezte hétfőn a Deutsche Telekom - a Magyar Telekom stratégiai tulajdonosa - elsőrendű cégadósi osztályzatát a Standard & Poor´s, miután a legnagyobb német távközlési társaság bejelentette a görög OTE telefoncég 20 százalékának megvásárlási tervét 2,5 milliárd euróért. A lépés a DT magyarországi érdekeltségét nem érinti, mert annak önálló adósminősítését az S&P már tavaly visszavonta.
A világ legnagyobb hitelminősítőjének londoni bejelentése szerint a negatív figyelőlista a Deutsche Telekom "A mínusz" szintű hosszú futamú besorolását érinti.
Az indoklás szerint a görög akvizíció - sikeres zárás esetén - olyan időszakban növelné a DT adósságterheit, amikor a német cég egyébként is működési szintű piaci nyomással és a besorolási szintjéhez képest korlátozott pénzügyi rugalmassággal küszködik.
Vásárlás: az átverés melegágya lehet a telefon
Kétmillió ügyfelet vesztett a Deutsche TelekomMTI
Cikkek
Tokió: mélypont után felfelé
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:38
Kedden erősödött a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután hétfőn 3,7 százalékos eséssel két és fél éves mélyponton zárt. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 176,65 pont, 1,5 százalék emelkedéssel 11 964,16 ponton fejezte be a napot.
Elemzők rámutattak: az erősödő jennel kapcsolatos aggodalmak ellenére drágultak a részvényárak, miután a befektetők vásárolni kezdték a hétfőn jelentősen elértéktelenedett cégek, így a Canon Inc papírjait.
A hétfőig tartó három kereskedés nap során a Nikkei mutatója 8 százalékot meghaladó mértékben esett, miközben a dollár 13 éves mélypontra került a jennel szemben a globális hitelválsággal kapcsolatban felerősödött aggodalmakra. A befektetők egy része kivárásra rendezkedett be azelőtt, hogy kedden este az amerikai jegybank ismerteti kamatdöntését.
Tőzsdezáráskor a bankközi devizapiacon a dollár 97,12 jenre gyengült a hétfői 97,49 jenről. Az euró 1,5725 dollárról 1,5767 dollárra erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Nem marad az olaszok nyakán az Alitalia
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:35
Az olasz kormány jóváhagyta az Air France-KLM francia-holland légitársaságnak az Alitalia olasz légitársaság felvásárlására vonatkozó ajánlatát - közölte Tommaso Padoa-Schioppa olasz pénzügyminiszter hétfőn késő este, a testület rendkívüli ülése után.
A tanácskozásról távol maradt a balközép kormánykoalíció több olyan minisztere, akik előzőleg bírálták a nemzeti légitársaság értékesítését. Az Alitalia eladását az olasz szakszervezetek is ellenzik, mert tömeges elbocsátásoktól tartanak. Az új tulajdonos becslések szerint az Alitalia legalább 1600 dolgozójától meg fog válni.
Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint az Air France-KLM üdvözölte a római kormány döntését. A konszern közölte, kedden tárgyalásokat kezd a szakszervezetekkel; a vállalat még ebben a hónapban szeretne velük megállapodásra jutni.
Az Air France-KLM alacsony áron, mindössze 138 millió euróért jut hozzá az öt éve folyamatosan veszteséges Alitaliához.
Franciák vihetik az Alitaliát - aprópénzért
Kartellgyanú a légitársaságoknál
Milliárdos ajánlat az AlitaliáraMTI
Cikkek
Össztűz Bushra: miatta van recesszió?
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:27
Össztüzet zúdított George Bushra az elnökjelöltségért egymással harcoló Barack Obama és Hillary Clinton: mindketten az elnök tétlenségét hibáztatták a recesszióért.
Cikkek
Paulson: Jó döntés volt a mentőakció
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:15
Az amerikai pénzügyminiszter a fehér házi tárgyalásokat követően védelmébe vette a kormánynak azt a döntését, hogy megvédi a Bear Stearns befektetési bankot a csődtől.
Cikkek
A proftikivét lenyomta az olajárat
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 07:01
Pénteken erősen esett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban a befektetők nyereségrealizálása, azaz a profitkivét nyomán, miután New Yorkban az energiahordozó ára napközben újabb rekord szintre nőtt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi jegyzése 4,53 dollárral, 4,11 százalékkal 105,68 dollárra esett. Napközben az ár 111,80 dollárral új rekordot állított fel.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent legközelebbi, májusi lejárata 4,45 dollár, 4,19 százalék gyengüléssel 101,75 dolláron fejezte be a kereskedést., de napközben járt 107,97 dollárnál is.
Mindenki lemondott Kuvaitban
Csúszda New Yorkban
.Újra nő a gázolaj áraMTI
Cikkek
Erősen gondolkodik a kormány
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 06:52
Magas szintű politikai egyeztetések zajlanak a koalícióban arról, hogy miként lehetne módosítani a februárban elfogadott egészségbiztosítási reformtörvényt - írja a Népszabadság.
A kormányban erősen mérlegelik a népszavazás utáni helyzet kezelésének lehetséges változatait. Egyre kevésbé valószínű, hogy minden az eredeti forgatókönyv szerint folytatódhat.
Elképzelhető, hogy visszatérnek a szocialista oldal és a kormányfő korábbi javaslatához: területi alapon több pénztárat szerveznének a monopolhelyzetű OEP helyett, csakhogy magántőke nélkül. Állami társaságok fognak versengeni, s így is remélik, hogy biztosítható lesz a rendszer működése és az ellátás színvonala - írja a lap.
.Orbán új stratégiáért küzd
Reform német módra - nekik bejött
Gyurcsány: Több embert kell adózásra bírni
.Kieső bevételek: a Fidesznek van még javaslata
Népszabadság
Cikkek
Se pénz, se tér az adócsomagra?
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 06:51
Nincs meg a fedezete a jövő évre tervezett adócsomagnak, sőt, már annak bevezetése nélkül is eltérne az ország a legutóbbi konvergencia programtól - mondták hazai elemzők a Világgazdaságnak.
Cikkek
Vízummentesség: nagyobb a füstje, mint a lángja?
Privátbankár.hu | 2008. március 18. 06:42
Aláírták a magyar-amerikai vízummentességi egyetértési nyilatkozatot Washingtonban. Ahhoz, hogy megszülessen a végleges megállapodás, további adminisztratív lépések szükségesek.
Cikkek
Magyarország duplán rosszul jár a felmelegedéssel
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 19:51
Az országgyűlés megszavazta a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát. A határozat formájában elfogadott NÉS 2025-ig fekteti le a magyarországi klímapolitika alapjait.
Cikkek
Van fantázia a magyar pornóban
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 19:30
A svájci Communications Heffner Media AG többségi tulajdonrészt szerzett a LUXx Video Kft-ben, Magyarország vezető felnőtt-film forgalmazó vállalatában. Előretör az internetes pornó
Cikkek
Több millió veszélyes kínai játék
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 18:52
Az amerikai Mega Brands Inc játékforgalmazó mintegy 2,4 millió kínai gyártmányú mágneses játékot volt kénytelen visszahívni, mert a játék kis mágnesei kieshetnek és a gyerekek lenyelhetik, vagy akár belélegezhetik őket.
A Mega Brands 1,1 millió Magtastik és Magnetix Jr. nevű játékot hív vissza, amelyeket a gyártók az iskolakezdés előtt álló gyermekeknek ajánlottak. A cég és a fogyasztói termékbiztonsági bizottság 19 jelentést kapott kiesett mágnesekről.
A visszahívás ugyanakkor kiterjed 1,3 millió MagnaMan mágneses akciófigurára is, amelyeknél 25 esetben jelentették a mágnesek kiesését. Ezúttal egyik játék esetében sem történt haláleset, vagy tartós súlyos sérülés.
2006 márciusában a Mega Brands már 3,8 millió mágneses játékot hívott vissza, akkor halálesetet is okoztak a lenyelt mágnesek.
A visszahívott játékokat 2005 január és 2007 december között árusította egyebek között a Wal-Mart, a Target, és a Kmart.
Ólomlábú bútorai miatt távozik Barbie a polcokról
Veszélyes kínai babaelőkék
Amerika és a biztonság: Kínára mutogatnak
Ez már nem játék: veszélyes búcsú a polcoktólMTI
Cikkek
Kelet felé terjeszkedik a GYSEV
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 18:04
Az áruszállításban szolid mértékű növekedésre, a személyszállítás terén pedig a 2007-es eredmények megismétlésére számít az idén a Győr- Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.
Cikkek
Lassan lejár az unalmas bankkártyák ideje
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 17:14
2007. végén első alkalommal rendezték meg „Az év bankkártyája 2007” pályázatot, melyen a különböző típusú hazai fizetőkártyák a külcsín alapján mérettettek meg. Egyre fontosabb a bankoknak és a kártyatulajdonosoknak is a plasztik kinézete: a nőket krokodilbőrrel csábítják, és lassan a divatmogulok is bekapcsolódnak a tervezésbe
Cikkek
A mai nap vesztese a Mol volt
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 17:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 565,78 pontos, 2,61 százalékos csökkenéssel, 21.073,23 ponton zárt.
Az OTP részvények ára 2,25 százalékkal, 6.549 forintra esett, a Mol részvények ára 3,85 százalékkal 20.000 forintra csökkent.
A Magyar Telekom részvények 0.62 százalékkal 801 forintra estek, a Richter 34.815 forinton zárt, ami 2.21százalékos csökkenést jelent.
Herczenik Ákos, a Raiffeisen bank Zrt. elemzője szerint BUX esését egyértelműen a Bear Stearns bank pénteki összeomlása okozta, annak ellenére, hogy a FED tett lépéseket a helyzet rendezésére.
A BÉT-en a kereskedést - a legnagyobb forgalmat bonyolító - OTP határozta meg, amely a nap elején 5 százalékos esésben is volt, de a nap végére némileg korrigált.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Medvegyev jó kapcsolatot akar az USA-val
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 16:55
Dmitrij Medvegyev szerint minden esély megvan arra, hogy hivatalba lépése után az orosz-amerikai kapcsolatokban a folyamatosság érvényesüljön.
A megválasztott orosz elnök erről akkor beszélt, amikor Moszkvában fogadta Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert és Robert Gates-t, a washingtoni védelmi tárca vezetőjét.
A két amerikai politikus azért érkezett Moszkvába, hogy orosz partnerekkel elsősorban az amerikai rakétapajzs európai telepítési terveiről tárgyaljon.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a hétfői találkozón elmondta, hogy Washington Medvegyev hivatalba lépését követően az együttműködés folytatására számít. Hozzátette, hogy a Vlagyimir Putyin elnökkel tartandó találkozón olyan kérdéseket szándékozik megvitatni, amelyek aggodalomra adnak okot, illetve amelyekben nézeteltérés van, de olyanokat is, amelyekben egyezik a két ország álláspontja.
Robert Gates azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az egyetértést ott, ahol ez már megvan, ahol pedig még nézeteltérés mutatkozik, ott keresni kell a közös nevezőt.
A két amerikai politikus tárgyalásai előtt az orosz külügyminisztériumban azt hangsúlyozták, hogy a stratégiai stabilitásról, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására kidolgozott közös orosz-amerikai kezdeményezésről, a terrorizmus elleni harcról, valamint a nemzetközi és a regionális biztonság kérdéseiről is szó lesz.
Medvegyev csak "kamuelnök"?
Bizakodó a világ az új orosz elnökkel kapcsolatban
Mindenki örül Medvegyevnek
Rekordszavazatot zsebelt be Putyin utódaMTI
Cikkek
Az Alföld lehet a bringázó turisták kedvence
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 16:43
Több, mint 100 kilométer hosszúságú kerékpárút épülhet a Dél-alföldi Régióban az Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007 és 2008 közötti időszakában - közölte a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója.
Balogh László elmondta: az első pályázati ciklusban erre a célra 3,1 milliárd forint állt rendelkezésre, ám több mint 8,5 milliárd forintos fejlesztési igényt nyújtottak be a pályázók.
Az általa szigorúnak és objektívnek nevezett pontozásos elbírálási rendszer eredményeként végül 22 dolgozatot találtak a döntéshozók nyertesnek.
Az ügyvezető jelezte: abban bíznak, hogy a következő ütemben, vagyis 2009 és 2010 között hasonló nagyságú összeg áll majd a régió rendelkezésére.
Uránt csempésztek Magyarországon át - biciklin
Gyalogoljatok és kerékpározzatok, drága a benzin
Jó néven vennék, ha biciklivel járnánk munkába
MTI
Cikkek
Az export biztosíthatja növekedésünket
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 16:35
A magyar gazdaság növekedését elsősorban az export gyorsíthatja - mondta Garamhegyi hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén.
Cikkek
Rekordszámú kitoloncolás az USA-ban
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 16:18
Rekord számú, 280 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki tavaly az Egyesült Államokból - közölte a belbiztonsági minisztérium adataira hivatkozva a The Washington Times.
A minisztérium megerősítette: folytatja azt a szigorú politikát, amelynek alapján az illegális bevándorlókat letartóztatják és eljárást indítanak ellenük.
A kitoloncoltak száma annak az új politikának a következtében növekedett meg, hogy a belbiztonsági minisztérium már nemcsak a törvénnyel összeütközésbe kerülő illegális bevándorlókat toloncolja ki, hanem mindenkit, aki törvényellenesen lépett az Egyesült Államok területére.
Az Egyesült Államokban kiélezett vita folyik a bevándorlás kérdésében. A demokraták a határok ellenőrzésének szigorítása mellett amnesztiát szorgalmaznak: törvényes lehetőséget adnának az illegálisan az országba érkezetteknek az állampolgárság megszerzésére. A republikánusok többsége ellenez bármiféle amnesztiát.
EU-bevándorlás: jön a kék kártya
Többen vagyunk Európában, de nem a születések miatt
Problémás mindegyik schengeni csatlakozó
Ha nem stimmel a DNS, nincs letelepedés!
MTI
Cikkek
A német szociáldemokraták Merkel ellen készülnek
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 16:05
A jelenlegi pártelnök, Kurt Beck helyett Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter lehet a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje.
Cikkek
Mindenki lemondott Kuvaitban
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 15:47
A kuvaiti kormány minden tagja benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek - jelentette a KUNA hivatalos hírügynökség.
A kormány távozásához a miniszterelnök kell hogy benyújtsa a kabinet lemondását az Arab-öböl menti állam uralkodójának, az emírnek.
Hírügynökségi jelentések abban látják a lemondás okát, hogy folyamatossá váltak a torzsalkodások a parlament és a kormány között, és az uralkodó hiába szólított fel együttműködésre.
A lemondó levél szerint a kormány arra panaszkodott, hogy a képviselők beavatkoznak a miniszterek hatáskörébe, és obstrukciós politikát folytatnak.
A legutóbbi összeütközés tárgya az volt, hogy a törvényhozás jelentős béremelést követelt a közalkalmazottak számára, noha a kormány februárban már végrehajtott egyet, és a fizetések már így is a költségvetés felét teszik ki a gazdag olajállamban.
A parlament egyik iszlamista tagja szerint viszont a kormány hagyott fel az együttműködéssel, és itt az ideje új képviselők választásának.
A kormány újjáalakításának vagy a parlament feloszlatásának ügyében Szabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah emír mondja ki a végső szót.
Öbölháborús szindróma: újabb voks a vegyszerekre
Kuvait beszáll a Dow Chemical-beMTI
Cikkek
Két évre mehetünk Japánba - akár autóval!
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 15:43
A munkavállalási célú tartózkodási engedélyek időtartamának két évre való meghosszabbításáról és a jogosítványok kölcsönös elismeréséről állapodott meg Tokióban Göncz Kinga külügyminiszter.
Ez a két lépés a gazdasági kapcsolatok további fejlesztését, a befektetésbarát üzleti környezet javítását szolgálja.
A magyar diplomácia vezetője Komura Maszahiko japán külügyminiszterrel világpolitikai kérdésekről is tárgyalt, s ezt követően az elmondta: feltehetően Japán lesz az első olyan ázsiai ország, amelyik hamarosan elismeri Koszovó függetlenségét.
Miért veszélyes a japán jen-hitel? (hanganyag)
A japánok a felesre esküsznekMTI
Cikkek
Orosz bázis épülhet Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 15:38
Az orosz Aeroflot légitársaság cargo üzletágának vezetői a napokban Budapesten tárgyaltak a Budapest Airport Zrt. menedzsmentjével arról, hogy az orosz légitársaság közép-európai cargo bázisát Ferihegyen hozná létre - erősítette meg Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője az MTI értesülését.
Szollár Domokos hozzátette: megállapodás még nem született, de a Budapest Airport Zrt. örömmel fogadna egy ilyen lépést. A szóvivő hozzátette: ez is mutatja az érdeklődést a cargo fejlesztések iránt.
A Budapest Airport "Cargo Város" elnevezésű projektjének keretében várhatóan még az év vége előtt megkezdik a légi áruszállítás fejlesztését. Az első ütemben - megduplázva a jelenlegi évi 80 ezer tonna kapacitást - 2009-2010-re 160 ezer tonna éves kapacitású cargo bázist építenek.
A második fázisban, 2014-re a kapacitást 191 ezer tonnára bővítik, míg a harmadik ütemben a fejlesztések eredményeként 2020-tól évente 268 ezer tonna árut kezelhetnek Ferihegyen.
Bővítsen repülőteret!
Ferihegy: kilenc évig a CCO értékesíthet
Ötmilliárdos beruházás repíti Debrecent
A rendőrség bogozza MÁV Cargós szálakat
MTI
Cikkek
Inkább külföldön dolgoznak az ukránok
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 15:30
A külföldön dolgozó ukránok száma jelenleg három millió körüli, de évente csak 2 százalékuk helyezkedik el legális munkaközvetítők segítségével, közölte az ukrán munkaügyi minisztérium sajtószolgálata.
A beszámoló szerint a külföldön munkát vállaló ukránok többsége idegenforgalmi irodák utazási szolgáltatását igénybe véve jut ki az országból. Évente mindössze 60 ezren kerülnek legálisan, ukrajnai állásközvetítő cégek segítségével külföldi állásba.
A jelentés idézi Viktor Ivaskevics helyettes munkaügyi minisztert, aki szerint derűlátásra adnak okot az utóbbi években az ukrán gazdaságban végbement kedvező változások, amelyek következtében csökken a munkaerő-elvándorlás.
Kétharmadával több kenőpénz UkrajnábanMTI
Cikkek
Nyugaton már valóság a mobil televíziózás
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 15:14
Az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta a DVB-H (Digital Video Broadcasting Handheld) nevű, mobil televíziózást lehetővé tevő műszaki szabványt.
Cikkek
Nem fontos az energiafogyasztás a bérlőknek
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 14:59
A fejlesztők kétharmada veszi figyelembe az új irodaépületek energiafogyasztását, míg a bérlők közül csak minden harmadiknak fontos ez a kérdés.
Cikkek
Csúszda New Yorkban
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 14:52
A New York-i részvénypiacok nagy eséssel kezdtek: a tőzsde DJIA mutatója 190 pontot, azaz másfél százalékot vesztett pár perc alatt, de süllyedése innét lefékeződött. A Nasdaq piac composite mutatója 45 pontnyi, azaz 2 százalékos zuhanás után állt meg. Nagyjából ilyen mértékű visszazuhanást jeleztek a nyitás előtt a futures mutatók.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 2,3 százalék (51,12 pont) gyengüléssel 2212,49 ponton fejezte be a pénteki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 11 951,09 ponton zárt 1,6 százalék (194,65 pont) hanyatlással.
Friss tőzsdei árfolyamok
A vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a hétfői New York-i nyitás előtt nagy veszteségben voltak: a londoni FTSE-100 vesztesége 3,2 százalékot, a frankfurti DAX-30 mutató 3,9 százalékot, a párizsi CAC-40 mutató pedig 3,5 százalékot ért el.
Az olajár csökkenést jelezett ekkor: a Brent ára hordónként 101,85 dollárnál járt, az amerikai könnyűolajé 106 dollár magasságában. Az euró kicsit visszagyengült: jegyzése a New York-i tőzsdenyitáskor 1,5746 dolláron volt.MTI
Cikkek
Örülhetnek az amerikaiak
Privátbankár.hu | 2008. március 17. 14:35
Kilenc százalékkal kisebb lett 2007-ben a megelőző évinél az amerikai folyómérleg hiánya, 738,6 milliárd dollár. Rekordjától, a 2006-os 811,5 milliárd dollártól több mint 70 milliárd dollárral maradt el.
Ezzel együtt az Egyesült Államok naponta több mint 2 milliárd dollárnyi kölcsönt vesz fel, elsősorban importját finanszírozandó.
A mérleghiány elsősorban a külkereskedelmi mérleg hiányából adódik, de annak 815,4 milliárd dolláros összege is elmaradt a 2006-ostól.
Az amerikaiak külföldi befektetései tavaly 74,3 milliárd dollárral többet hoztak, mint a külföldiek amerikai befektetései.
Az eladások nőttek, a mérleghiány csökkent az USA-banMTI
Friss
Nemzetközi
Felvette a kesztyűt Magyar Péter az oroszok ellen – kemény hangú levelet írt
Hivatalos tiltakozó levelet küldött Magyar Péter Oroszország budapesti nagykövetének.
17 órája
Turizmus
Betiltatnák a turisták egyik kedvencét – ezek a szállások Magyarországon is népszerűek
A francia politika a gyerekmentes szállások ellen fordult.
1 napja
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A Trump-Putyin találkozó orosz érdekövezetbe sorolta Magyarországot
05:05
-
Jön az Otthon Start – már készül a bank is a rohamra
18:06
-
Sosem látott roham indult az eladó lakásokért
17:05
-
Megint drága mulatság volt a MÁV-nak az utasok kárpótlása
14:02
-
Lebukott a trükköző vállalkozó – ennek nem dőlt be a NAV
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
07:07
-
Merész színek, formabontó megoldások
07:07
-
Történetek a Leshegy organikus borairól, a vércse óvó tekintetéről, az új borász terveiről és a vinotéka több szerepéről
18:06
-
Híd a múlt és a jelen között – újra Shalom Chaverim Zsidó Kulturális Fesztivál Pozsonyban
17:05
-
Végre megoldódik a rejtély: miért tapsolnak az utasok fel- és leszálláskor?
16:04
A vidék hírei
-
Tragédiával zárult a keresés: elhunyt a futóversenyen eltűnt Spitzmüller Zsolt
15:49
-
Horváth László, drogügyi kormánybiztos: Ozora a pokol kapuja
13:06
-
Szarvas József és Szabó Sebestyén László közösen pályáznak az egri színház élére
10:56
-
Eltűnt személyt keresnek, cserépfalvi futóversenyen látták utoljára
08:36
-
Nincs megállapodás – Trump és Putyin háromórás alkalmi csúcstalálkozója Alaszkában
12:17
legolvasottabb
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát
2025. augusztus 17. 10:39
-
Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő
2025. augusztus 17. 06:21
-
Zelenszkij már Brüsszelben van – nem akármilyen csapat indul Trumphoz
2025. augusztus 17. 13:50
-
Szijjártó Péter gyorsan tárcsázta Moszkvát – Szergej Lavrovval kellett beszélnie
2025. augusztus 17. 11:07
