Hírek
Cikkek Gázos magyar csoda az EU-ban 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 17:54
Az Európai Unió minden tagállamában nőttek a gázárak a háztartások számára tavaly, kivéve Magyarországot, ahol az ár egy százalékkal csökkent egy év alatt, 2005. július és 2006. július között, derült ki az EU statisztikai hivatalának összesítéséből. A gázárak adótartalma is Magyarországon a legalacsonyabb.
Cikkek Újra hatvan dollár alá esett az olajár 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 17:38
Két dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára szerdán késő délutánra Londonban és New Yorkban amiatt, hogy a meteorológusok előrejelzése szerint legalább a jövő hétig marad a szokatlanul meleg időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége és ennek a hatására csökken a fűtőolaj iránti kereslet. Az árcsökkenésben szerepet játszott az alapkezelők érdektelensége is, miután a befektetők a részvénypiacok felé fordultak.   Röviddel 17:30 előtt a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta februári jegyzése 2,09 dollár csökkenéssel 58,96 dolláron volt. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent februári lejáratra 59,74 dolláron volt 1,86 dollár csökkenéssel. Olcsóbb lesz a gázolaj A meleg nagyobbat üt az olajpiacon, mint Szaddam halála
Cikkek Tönkrement a Fűzfői Papíripari Zrt. 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 17:32
Megkezdték a Fűzfői Papíripari Zrt. felszámolását - tudta meg a HVG. A fizetésképtelenséget azután mondták ki, hogy a társaság - amely 2,5 milliárd forintos árbevétel mellett mintegy 300 millió forintos veszteséggel zárta 2006-ot - már a szennyvízszámláját sem tudta kifizetni. A papírgyártás azonban nem szűnik meg, azt egy másik társaság, az Első Hazai Papíripari Kft. viszi majd tovább. Részletek a csütörtöki HVG-ben.
Cikkek Kossuth Nyomda: a gépek már elkeltek 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 17:28
A Grafika Press Zrt.-hez kapcsolódó cég vásárolta meg a felszámolás alatt álló Kossuth Nyomda gépeit - értesült a HVG. A 150 éves múltú fizetésképtelen, 3,1 milliárd forint tartozást felhalmozott nyomdaüzemben a múlt év végén leállt a termelés, s a felszámoló hamarosan meghirdeti a megmaradt ingatlanjait, gépeit. Részletek a csütörtöki HVG-ben. Tönkrement és megszűnt a Kossuth Nyomda Csaknem 3 milliárdért eladó a Kossuth Nyomda
Cikkek Ősi vécé borzolja a kedélyeket - Kumrán titka 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 16:19
A kutatók szerint óriási jelentőséggel bírhat az a 2000 éves vécé, amelyet a világ egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyénél találtak. A kereszténység gyökere lehet Kumránban
Cikkek Kamatozó kincstárjegy heti bontásban 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 15:45
Az Államadósság Kezelő Központ több éves gyakorlatot megszakítva az idei évtől hetente bocsát ki kamatozó kincstárjegyet a korábban szokásos kéthetenkénti kibocsátás helyett.
Cikkek Nem adták a lapot: miért? 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 15:19
Az év elején számos előfizető nem jutott hozzá az általa előfizetett napilapokhoz, miután a kézbesítést a Médialog Fiege Zrt. vette át a postától, a cég vezetője a hétvégére ígéri, hogy rendeződik a helyzet.
Cikkek Mire jogosít a diákigazolvány? Tovább vitatkoznak 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 14:53
Nem történt előrelépés a hallgatók utazási kedvezményeiről szóló egyeztetésen, a tárgyalások folytatódnak
Cikkek Rekord ingatlanárak Manhattanben 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 14:22
Miközben az Egyesült Államokban általában mindenütt csökkentek a lakásárak tavaly, Manhattanben rekord magasságba szökött az ingatlanok értéke. Ingatlanforgalmazók szerint a tavalyi év utolsó negyedében egy manhattani apartman átlagára 1,14 millió dollár volt, 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A középár rekordmagasságba, 760 ezer dollárra szökött fel, ez 9 százalékkal több, mint 2005-ben. Négyzetméterre vetítve az átlagár 8800 dollárra emelkedett, s Manhattan elegánsabb, nyugati részén a négy, vagy ennél több hálószobás apartmanokért átlagosan 5,7 milliót is elkérnek, ami majdnem 50 százalékkal több, mint 2005-ben. A szakértők szerint a kereslet várhatóan az idén is erőteljes lesz, különösen a luxuslakások iránt a város munkahelyeinek stabil növekedése, a gazdaság élénkülése, illetve az alacsony kamatok miatt. Ingatlan melléklet
Cikkek Vége a fapadosok karneváljának? 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 13:53
A hagyományos légitársaságok kezdik megszokni az alacsony költségű cégek harcmodorát. Tavaly öt év után magára talált a légiközlekedés.
Cikkek Dobozdíj már január közepétől 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 13:33
Január 15-től kell a száz százalékban támogatott gyógyszerek kiváltása után a 300 forintos dobozdíjat kifizetni - közölte a Magyar Gyógyszerész Kamara. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tegnap értesítette a kamarát arról, hogy a dobozdíjat a korábban bejelentett társadalombiztosítási kulcsok csökkentésének módosításával egy időben vezetik be. Az ártámogatás mértékét és a betegek által fizetendő térítési díjat az OEP állapítja meg és hirdeti ki. Az új árak alkalmazása egyidejűleg lép hatályba minden gyógyszertárban, ennek megfelelően a betegek a támogatott gyógyszereket az ország összes patikájában azonos támogatással és térítési díjjal válthatják ki. A jövőben mindenki fizethet a gyógyszeréért? Fidesz: januártól alapárat, áfát és hazugságadót fizetünk Újabb ötlet: ágy- és vizitdíj után itt a dobozdíj?
Cikkek Csúnya baki: az ENSZ-főtitkár első munkanapja 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 13:03
Bajba került első munkanapján az ENSZ első embere, miután félreérthetően fogalmazott Szaddám Huszein kivégzésével kapcsolatban
Cikkek Árutőzsdei kereskedés: csak halkan 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 12:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áru szekciójában márciustól megszűnik a nyílt kikiáltásos kereskedés, a BÉT igazgatósága erről még tavaly novemberben döntött. Ekkortól az áru szekcióban a kereskedés valamennyi piacon valamennyi termékre kizárólag elektronikus kereskedéssel bonyolódik. Az áru szekció tagjai számára a tőzsde a székhelyén hozzáférést biztosít az elektronikus kereskedési rendszerhez. A Budapesti Értéktőzsdén 2005. november 2-án indult el az áru szekció az áru- és értéktőzsdei integráció megvalósulásával. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Árutőzsde beszüntette saját piacának működését. Az integráció után a BÉT-en folytatódott az árutőzsdei gyakorlat, hogy a gabonatermékekre délelőtt nyílt kikiáltással kötik az üzleteket, amit délután egy elektronikus szakasz követ. Az üzletkötések a BÉT többi piacához hasonlóan az MMTS kereskedési rendszerben folynak.
Cikkek Gázártámogatás: még öt nap az első fordulóig 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 12:18
Eddig 1.215.803 háztartás igényelt gázártámogatást, az eddig beérkezett kérelmek 70 százalékánál ítélték meg a támogatást. Akik január 8-ig leadják az igényléseket, már februárban megkapják a támogatást - közölte Danks Emese kormányszóvivő. A március 31-ig beérkezett igénylések után visszamenőlegesen jár a támogatás. A beérkezett támogatási igénylések feldolgozása folyamatos, ingyenesen hívható zöld számon eddig 345.916-an kértek segítséget a gázártámogatás igényléséhez. A gázártámogatást igénylő lapok kitöltéséhez az országban több mint 200 helyen, a Magyar Államkincstár, a nyugdíjbiztosítók és a munkaügyi központok kirendeltségein lehet segítséget kérni. A szociális minisztérium kapcsolatban áll a szolgáltatókkal, így azok a héten is tudják fogadni az ügyfeleket. Az ÉDÁSZ és a DÉDÁSZ kirendeltségein csütörtöktől részleges nyitva tartás szerint fogadják az igénylőket. A Népszabadság a minap arról írt, könnyű csalni a gázár-támogatási igénylésben: a lebukás veszélye csekély, büntetés nincs, legfeljebb némi kamatot kell fizetni. A vállalkozóknak ráadásul annyi a kiskapu, hogy akár a rózsadombi palotákat is fűthetik majd támogatott gázzal...Részletek
Cikkek Rekordösszegért adott magánkoncertet George Michael 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 11:53
George Michael állítólag 1,5 millió fontot, azaz csaknem 600 millió forintnak megfelelő összeget kapott egy egy órás koncertért, amit egy orosz milliárdos újévi partiján adott. A meg nem nevezett üzletember Moszkva környéki házába hívta az énekest, hogy 300 vendégét szórakoztassa. A fellépti díj feltehetően rekordösszegnek számít Oroszországban. Christina Aquilera állítólag 1 millió fontot kapott 2005 szeptemberében, amiért három számot előadott az orosz oligarcha, Andrej Melnicsenko esküvőjén - írja a BBC. Shakira mindent vitt
Cikkek A sztárok se beszéljenek össze-vissza! 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 11:50
Népszerű, ismert személyekhez fordult a brit tudóstársadalom: megkérték a hírességeket, hogy mielőtt egy tudományos kampány mellé állnak, készüljenek fel a tényekből, ahelyett hogy félrevezetik az embereket
Cikkek Autógyártók fizetnének a kiszuperált kocsikért 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 11:23
A jövőben ingyen dobhatják szemétre használt személygépjárműveiket a kocsitulajdonos EU-polgárok. Egy uniós direktíva a költségeket az autógyártókra hárítja. A rendelkezés a 2002 után gyártott személygépkocsik esetében már korábban is érvényben volt, ám most kiterjesztik a korábbi évjáratú autókra is - írja a BBC.  A járművek előállítása során felhasznált káros anyagok - így például a higany és az ólom - mennyiségét a gyártóknak csökkenteniük kell az új modellek esetében. A rendelkezés célja az, hogy megvalósíthatóvá váljon a forgalomba helyezett járművek több mint 80 százalékának újrahasznosítása.  Az autógyártók tiltakoznak, azzal érvelnek, hogy a direktíva több millió eurós többletkiadást ró az iparágra, és csőddel fenyegeti az így is küszködő autógyártókat.  Egy gépjármű átlagos élettartama 13,5 év. Csak az Egyesült Királyságban 2 millió személygépkocsit és teherautót visznek a járműtemetőbe évente. Tekintve, hogy az ócskavas ára az utóbbi években csökkent, a járművüktől megszabadulni akaró tulajdonosoknak mintegy 50 fontos díjat számolnak fel Angliában. A költség miatt több ezer járművet "hagytak el" az utakon. Ezek eltávolításának költségei a helyi hatóságokat terhelik.  Forrás: euractiv.hu
Cikkek Tariceanu szerint Romániának 20 év kell 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 11:18
"Politikai stabilitás és állandó gazdasági növekedés mellett Romániának húsz évre van szüksége, hogy utolérje az Európai Unió többi tagállamát" - nyilatkozta Calin Popescu Tariceanu, román miniszterelnök a román állami rádiónak. "Ez az időszak megduplázódhat, ha a gazdasági és politikai légkör nem megfelelő" - tette hozzá.   Tariceanu Románia uniós csatlakozásától többek között azt várja, hogy a nagyobb verseny miatt csökkennek az árak, a befektetéseknek köszönhetően pedig nő a munkahelyek száma. A miniszterelnök szerint sajnos Romániában még nincs meg "a teljes politikai érettség", s enek tudható be, hogy Nyugat-Európában sokan bizalmatlanul közelednek az ország felé.  Calin Popescu Tariceanu igyekezett megnyugtatni az ország lakosságát, hogy az EU-csatlakozás nem hozza magával gyárak, munkahelyek tömeges bezárását és olyan más társadalmi következményeket, amelyektől sokan tartanak. Emiatt a román vezetés várakozása szerint a jelenleg külföldön dolgozó románok nagy része visszatér az országba. A miniszterelnök azt is várja, hogy az uniós tagság hatására a Romániában élő állampolgárok sokkal inkább megtartják majd a törvényeket, mint eddig. Forrás: euractiv.hu
Cikkek Az életet megváltoztató rudacska 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 10:22
A petárdázás a gazdasági nehézségeknek, vagy legalábbis a társadalmi elosztás polarizálódásának fontos jele. Márványi Péter jegyzete
Cikkek Új fesztivál születik: jön a BalaTONE 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 10:03
Véget ér egy másfél évtizedes legenda: 2007-ben nem lesz Wan2 Fesztivál Mezőtúron. Zánkán viszont új fesztivál indul: júliusban jön a BalaTONE
Cikkek Stabilan erős a forint 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 09:52
A forint stabilan erős a bankközi devizapiacon, szerdán az eurót 251,15/20 forinton jegyezték kilenc óra tájban a keddi 251,00/10 forint után. A forint 11,05 százalékon nyitott a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollár továbbra is gyenge a globális piacon, reggel 189,20/30 forinton jegyezték, szemben a keddi 189,00/10 forinttal. Kereskedők elmondták, hogy a közép-európai valuták és a török líra a forinthoz hasonlóan erős, nem kizárt, hogy a szlovák jegybank kénytelen lesz megismételni az év végi intervenciót a korona erősödéséhez fűződő spekulációk miatt. A forintpiacon az overnight kamat 7,90/8,00 százalékon maradt. A bankok szerdától 388,1 milliárd forintot helyeztek el a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjébe, 145 milliárd forinttal többet a lejáró betétnél. A bankok betétállománya ezzel 797 milliárd forintra nőtt, s ez az összeg lejáratig ott is marad. A mostanit azonban már nem követi új kéthetes betételhelyezés, a konstrukciót ugyanis január 9-től a likviditást rugalmasabban szabályozó, a piacon szabadon forgatható, 14 napos, zéró kuponos jegybanki kötvény váltja fel. Az állampapírok másodpiacán továbbra is vételi ajánlatokra számítanak, bár a forgalom továbbra is gyér maradhat. A tényleges évkezdetet a csütörtöki államkötvény aukcióktól várják, amelyre új három és 15 éves államkötvények értékesítését hirdette meg az Államadósság Kezelő Központ 75, illetve 20 milliárd forint értékben. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás  
Cikkek 10 százalékkal is csökkenhetnek az ingatlanárak 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 09:06
Elképzelhető, hogy a 2006–2007-es időszakban a lakásárak átlaga országosan akár 10–15 százalékkal is visszaesik - derül ki a PSZÁF tanulmányából
Cikkek Változó árak: melyik város a legdrágább? 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 08:32
A Magyar Hírlap gyűjtése során azt tapasztalta, nem könnyű kideríteni, mennyibe kerülnek az önkormányzati közszolgáltatások januártól
Cikkek Dél-Korea idén 11 milliárd dollárra számít 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 08:26
Dél-Korea az idén mintegy 11 milliárd dollár körüli külföldi működőtőke befektetésére számít. Ez az érték lényegében azonos a 2006-évi szinttel, amikor 11,23 milliárd dolláros volt az évi külföldi működőtőke behozatali terv, 2,9 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban - közölte az adatokat a kereskedelmi minisztérium szerdán. 2005-ben a külföldi működőtőke befektetések 10 százalékkal csökkentek és 11,56 milliárd dollárt tettek ki. A szlovákok ugyanúgy a befektetők kegyeit keresik
Cikkek Sms és mms-dömping volt karácsonykor 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 08:08
A mobilszolgáltatók kiemelkedő ünnepi sms-forgalomról számoltak be, tapasztalataik szerint egyre népszerűbbek a multimédiás üdvözletek. A T-mobilnál az ünnepi sms-ek forgalma egy átlagos napinak 6-7-szerese volt, a Pannon ötszörös, a Vodafone 5-6 szoros forgalomról számolt be egy átlagos vasárnaphoz viszonyítva, a legtöbb mobil üzenetet azonban szilveszterkor küldték az előfizetők. Az ünnepek alatt jelentősen nőtt az sms- és az mms-forgalom a Vodafone-nál. December 24-én majdnem ötször, újév alkalmából pedig hatszor annyi sms-t küldtek a Vodafone ügyfelei, mint egy átlagos napon. Népszerűnek bizonyult az mms is: karácsonykor minden századik elküldött üzenet képes formájú volt, és szenteste a Vodafone hálózatából 3,5-szer több mms-t küldtek, mint a hétköznapi átlag. A Pannon ügyfelei szilveszter napján több mint hetven százalékkal több sms-t küldtek, az mms-ek száma pedig húsz százalékkal emelkedett a tavalyi évbúcsúztatóhoz képest. Egy átlagos vasárnaphoz viszonyítva az sms-forgalom csaknem ötszörösére, az mms-ek száma pedig háromszorosára nőtt december 31-én. A legforgalmasabb időszak pezsgőbontáskor és az éjfél utáni órákban volt mérhető, ekkor óránként félmilliónál is több üzenet indult el zökkenőmentesen a Pannon hálózatából. Az év utolsó napján összesen majdnem tízmillió sms-t küldtek a pannonosok. Telekom hírek, trendek
Cikkek Büntetnék a gazdaságtalan gyógyszerfelírást 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 07:49
Ebben az évben alaposabban ellenőrzik majd, hogy az orvosok a receptfelírásnál mennyire figyelnek a gazdaságosságra - erről beszélt a Magyar Televízió szerdai Nap-kelte műsorában Molnár Lajos egészségügyi miniszter. A betegek január 15-ét követően az ingyenes gyógyszerek után 300 forintos "dobozdíjat" fizetnek majd. A miniszter szerint "az összegnek kisebb a jelentősége, mint a fizetés tényének". Tíz, húsz vagy százezer forintos gyógyszer után is 300 forint a dobozdíj, de a befizetés nyilvántartása segíti a szigorúbb adminisztrációt, amely szükséges az indokolatlan fogyasztás visszaszorításához. A nagyon drága gyógyszerek felírását alaposabban ellenőrzik majd, hiszen ha olcsóbb, de ugyanolyan hatékonyságú gyógyszerrel sikerül csökkenteni a kiadásokat, ez azt jelenti, hogy több jut majd az egészségügyi ellátás más területeire. A gyógyszerfelírási szokásokat megfigyelik. Ha valaki sorozatosan megszegi a gazdaságos gyógyszerrendelés szabályait, azt először figyelmeztetik, de később a "pénzügyi következmények" sem maradnak el. "Nem szűnik meg az ingyen gyógyszer" - hangsúlyozta Molnár Lajos, de szűkül a közgyógyellátásban ingyenesen rendelhető készítmények száma. A miniszter azt is elmondta, hogy az ingyenes gyógyszerekre fenntartott keret bőséges, újabb megszorításokra nem kell számítani. Az egészségügyi tárca vezetője arról is beszélt, hogy a gyógyszerkiadások példátlanul magasak. Gyógyszerre tavaly annyi pénz ment el, mint az egész egészségügyi ellátásra összesen. A tavaly kiállított több mint 200 millió recept több mint felén ingyenes gyógyszert rendeltek. Az elemzés megmutatta, hogy az ingyenes 100 milliónyi recepten sokkal drágább gyógyszerek szerepeltek, mint a fizetős vényeken. Molnár Lajos elmondta: a változások célja a hatékony és gazdaságos gyógyszerellátás megteremtése, az ésszerű takarékosság, az egészségügyi kassza lehetőségeinek jobb kihasználása.   Egészségügyi átalakítás: mennyit is fizetünk?
Cikkek Magyarország lesz az álomgyár? 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 07:28
A Robin Hood-tekercsek ellopása és az októberi zavargások ellenére rekordbevétellel zárt tavaly a hazai filmgyártás
Cikkek Harry Potter varázslatos hatása a részvényekre 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 07:10
A Harry Potter saga befejező része, amelynek néhány napja már a címe - Harry Potter és a halálos szentek - is ismert, az új évezred legnagyobb könyvsikerének ígérkezik
Cikkek Egészségügyi átalakítás: mennyit is fizetünk? 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 06:43
Évi 20-30 milliárd forint körüli összeg származhat az orvosi vizitdíjakból és a kórházi ápolási napidíjakból; ezeket február 15-től kell fizetniük a betegeknek - mondta a Világgazdaságnak Ari Lajos miniszteri biztos. Közben a patikusok tanácstalanok a januártól bevezetett dobozdíjjal kapcsolatban
Cikkek Tovább olvasztja az olajárat a meleg 
Privátbankár.hu | 2007. január 3. 06:40
Kedden csökkent a kőolaj ára Londonban, ahol az energiahordozó árát elsősorban az befolyásolta, hogy az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb van az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége és az előrejelzések szerint hasonló marad az időjárás a következő napokban is. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent februári lejáratra 60,44 dolláron zárt 42 cent gyengüléssel. A Brent a tavalyi évet 60,86 dolláron fejezte be, 18 dollárral maradt el az augusztusban beállított 78,65 dolláros csúcstól és 2 dollárral haladta meg 2005 utolsó kereskedési napjának 58,98 dolláros záróárát.   Kedden a New York-i árupiac (NYMEX) zárva volt, legközelebb szerdán nyit ki. A NYMEX-en a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta a tavalyi évet 61,05 dolláron zárta, 1 centtel magasabban, mint 2005 végén. A WTI tavaly 78,40 dolláron, rekord szinten is állt. A WTI tavalyi átlagára 66,24 dollár volt. Forró újév Közép-Kelet Európában
Cikkek Túlsúlyos nő miatt rekedtek a barlangban 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 19:51
Dél-Afrikában 22 turista rekedt egy barlangban egy túlsúlyos nő miatt. A mentőakció 10 órán át tartott, és csaknem 1 millió forintba került
Cikkek Dél-afrikai lányok taníttatását segíti a népszerű műsorvezető 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 19:46
Lányiskolát nyitott Oprah Winfrey Dél-Afrikában. A népszerű amerikai tévés műsorvezető 40 millió dollárt, azaz mintegy 7,5 milliárd forintnak megfelelő összeget adományozott a Johannesburgtól délre fekvő falu alapítványának, amely a szegény családból származó lányok taníttatásával foglalkozik. A 150 fős iskolába a havi 700 dollárnál (mintegy 130 ezer forintnál) kevesebbet kereső családok gyerekei közül kerülhetnek be.  A laborokkal és számítógépekkel felszerelt modern iskola 28 épületből áll. Megnyitó beszédében a mára igencsak meggazdagodott műsorvezető felidézte szegény gyerekkorát. Úgy vélte, a lányok taníttatásával egy nemzet arculatváltása vette kezdetét. Az iskola építését Oprah hat évvel ezelőtt ígérte meg, amikor Nelson Mandela korábbi dél-afrikai elnöknél tett látogatást. Elárverezték Bridget Jones alsóneműjét Vérbosszút esküdtek a Krokodilvadász hívei? Világrekord: 20.000 kilométert utazott a pizza Forrás: BBC
Cikkek Gyásznap Gerald Ford tiszteletére - a tőzsde sem nyitott ki 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 19:07
George W. Bush amerikai elnök, az Egyesült Államok három volt elnöke és más amerikai, illetve külföldi méltóságok, valamint több ezer gyászoló búcsúzott kedden a washingtoni nemzeti székesegyházban a karácsonykor elhunyt volt amerikai elnöktől, Gerald Fordtól. A 93 éves korában kaliforniai otthonában elhunyt politikus koporsóját helyi idő szerint délelőtt vitték át a kongresszus épületéből a katedrálisba, a gyászszertartás helyszínére. A Capitoliumban felállított ravatal előtt az elmúlt napokban több ezer gyászoló rótta le kegyeletét.  A székesegyházban a mintegy háromezer gyászoló között ott volt többek között három volt elnök: Jimmy Carter, aki Fordot követte 1976-ban az elnöki székben, George H. W. Bush, a jelenlegi elnök apja és Bill Clinton, a mostani elnök elődje. A gyászszertartáson elhangzott beszédében Bush elnök jellemes, bátor vezetőként méltatta az elhunytat, aki alázattal látta el feladatát, "hozzájárulva az amerikai demokrácia intézményeibe vetett bizalom helyreállításához". Keddre nemzeti gyásznapot hirdettek az Egyesült Államokban - zárva maradtak a hivatalok, szünetelt a kereskedés a New York-i tőzsdén. A Fehér Ház előtt lengedező lobogót félárbocra eresztették. Gerald Ford 25 éven át volt a kongresszus tagja, mielőtt Richard Nixon elnök 1973-ban felajánlotta neki az alelnöki posztot, így a rá következő évben - az Egyesült Államok 38. elnökeként - elfoglalhatta a Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerülő Nixon helyét. A volt elnököt szerdán temetik el családi szertartáson a Michigan állambeli Grand Rapids városkában, azon a településen, ahol felcseperedett. Meghalt Gerald Ford volt amerikai elnök
Cikkek Izrael szerint az idő Iránnak dolgozik 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 19:03
Iránnak lesz nukleáris fegyvere, hacsak nem hajtanak végre katonai akciót Teherán ellen, egy ilyen akciót Izrael egyedül is képes lenne végrehajtani - állította kedden egy tekintélyes izraeli agytröszt. A Tel-avivi Egyetem biztonságpolitikai tanulmányokkal foglalkozó intézete (INSS) a közel-keleti stratégiai egyensúllyal foglalkozó éves jelentésében közölte: az idő és a katonai fellépés tiltása Iránnak dolgozik, s csak idő kérdése mikor lesz Teheránnak atomfegyvere. Izrael úgy véli, hogy biztonságát Irán fenyegeti a legkomolyabb mértékben. A zsidó állam elveti azokat a teheráni állításokat, hogy az iráni atomprogram elsődleges célja a polgári célú energiatermelés lenne. Izraelben amiatt is aggódnak, hogy Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök többször is arra szólított fel, töröljék le a térképről Izrael államot. Ehud Olmert izraeli kormányfő nem zárta ki egy katonai csapás lehetőségét az iráni nukleáris létesítmények ellen. Reményét fejezte ki azonban, sikerül más megoldást találni arra, hogy Irán atomhatalommá váljon. Tizenhat évvel ezelőtt, 1981-ben Izrael meglepetésszerű légi csapással semmisített meg egy befejezetlen iraki atomreaktort. Míg számos szakértő kételkedik abban, hogy Izrael le tudja rombolni az iráni atomlétesítményeket, mert azokat részben föld alatti bunkerekben helyezték el, addig az INSS elemzői úgy vélik, Izrael képes végrehajtani ezt a feladatot. Miért beszél Izrael az atomfegyvereiről? Olmert "nukleáris nyelvbotlása"
Cikkek Szerb piacon erősítene a Mol 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 19:00
A Mol a szerb üzemanyagpiac egyik meghatározó szereplője kíván lenni - 2010 végéig a kiskereskedelmi áruforgalom 15 százalékát kívánja megszerezni. Mint Sasa Trisic, a cég szerbiai főképviselője, az Intermol vezérigazgatója kedden, belgrádi sajtóértekezletén elmondta: az üzemanyag-kereskedelmi vállalat az idén több mint duplájára, 11-ről 25-re növeli szerbiai benzinkútjai számát.  A Mol - első benzinkútja megnyitásával - 2005 decemberében jelent meg Szerbiában, ahol ma már 300 alkalmazottat foglalkoztat, s töltőállomásain benzin mellett a helyi piacon a legjobb minőségűnek számító, Magyarországról szállított, Euro 5 szabványt kielégítő dízelolajat is árul. A vállalat idei tervei között szerepel a cseppfolyósított, jármű-üzemanyagként használható gáz árusításának megkezdése is. Milliós versenyhivatali bírság a Mol-leánynak
Cikkek Történelmi csúcson is járt az OTP 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 18:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kedden 24.809,58 ponton zárt, ez a múlt hét pénteki záráshoz képest 34,74 pontos és 0,14 százalékos gyengülés. A BÉT forgalma kedden 31,8 milliárd forint volt. A vezető részvények közül az OTP 0,57 százalékkal, a Magyar Telekom 0,19 százalékkal erősödött, a Mol 0,56 százalékkal gyengült, a Richter gyengülése pedig 1,67 százalék volt. Több kis részvény is jól szerepelt kedden, így például a Danubius 1,44 százalékkal, az Egis 1,77 százalékkal javított értékén. Farkas Róbert, a Raiffeisen Bank Rt. részvénykereskedési igazgatója elmondta, hogy az év első kereskedési napjához képest a mintegy 32 milliárd forintos forgalom erősnek mondható. A nap egyik érdekessége volt, hogy a Magyar Telekom a szokásos 1-1,5 milliárdos forgalom helyett 7,5 milliárd forintos forgalmat ért el. Ennek egyik oka, hogy a  kedden vásárolt részvényekre még osztalékot lehetett elérni, ez ösztönözte az átcsoportosításokat. Az árfolyam kis mértékben, 0,19 százalékkal erősödött.  A másik érdekesség, hogy az OTP a csütörtöki 3, a pénteki 1,51 százalék után még mindig erősödött 0,57 százalékkal, de ez már egy csökkenő trendet rajzol ki, lehetséges, hogy a papír árfolyama gyengülni fog. A papír napközben 8.911 forintot is elért, ez minden idők legmagasabb OTP-árfolyama. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Forró újév Közép-Kelet Európában 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 17:06
Bécsben az elmúlt 155 évben nem volt ilyen meleg az év első napján: január 1-jén 13,9 fokot mutattak a hőmérők az osztrák fővárosban - szerdán napsütésre számíthatunk
Cikkek A Magyar Telekom növelte részesedését a T-Systems-ben 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:59
A Magyar Telekom 2 százalékkal növelte részesedését a T-Systems Hungary Kft.-ben és megerősítette stratégiai együttműködését a T-Systems Enterprise Services GmbH-val - közölte a Magyar Telekom kedden. A távközlési társaság közleménye szerint 2006 végén a Magyar Telekom és a T-Systems Enterprise Services GmbH közös tulajdonában lévő T-Systems Hungary Kft. értékesítette egy 100 százalékban Deutsche Telekom érdekeltségű cég részére azon szolgáltatási tevékenységeit, amelyeket a Deutsche Telekom csoporton belül nyújtott. A T-Systems Hungary Kft. a portfoliótisztítás után a hazai nagyvállalati és egyéb intézményi ügyfeleket megcélzó rendszerintegrációra koncentrál. A Magyar Telekom 2007. január 1-jén 60 millió forintért további 2 százalék részesedést szerzett a cégben, 51 százalékra növelve tulajdonrészét. A felek szándéka, hogy a Magyar Telekom részesedése a T-Systems Hungary Kft-ben 2007. június végére 100 százalékra emelkedjen. Nehéz szülés volt: itt a Magyar Telekom beszámolója (hanganyag)
Cikkek A tervezettnél nagyobb lesz a cseh hiány 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:57
Csehországban a tervezettnél nagyobb lett tavaly a központi költségvetés hiánya: 97,30 milliárd korona, ami 56,36 milliárddal több a tervezettnél a vártnál nagyobb kiadások miatt. A bevétel 923,3 milliárd korona, a kiadás 1020,6 milliárd volt tavaly. A hiány a 2006-ra prognosztizált GDP 3 százaléka. A pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint a kiadások növekedését a többi között annak a hitelnek az idő előtti visszafizetése okozta, amit az állam még a 90-es évek vége felé vett fel a központi banktól az állami bankszektor konszolidációjára. Hozzájárult a terven felüli hiányhoz az is, hogy csupán decemberben 47 milliárd koronát helyeztek tartalék alapokba. Dübörög a román gazdaság - állva hagytak mindenkit
Cikkek Hány év is tulajdonképpen a jótállási idő? 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:54
A forgalmazók nem minden esetben ruházzák át a fogyasztókra a gyártók által vállalt, a jogszabálynál kedvezőbb jótállás feltételeket - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-vel, kedden. A szövetség közleményében példaként említette az Electro World Magyarország Kft. fogyasztókkal szembeni magatartását, ahol bár a vásárolt termék tájékoztatóján az szerepelt, hogy a gyártó 3 év jótállást vállalt a termékre, a forgalmazó által kiállított jótállási jegyen már csak 1 év szerepelt. A reklamációra a cég azzal érvelt, hogy a termék dobozán magyarul nem volt feltüntetve jótállási idő, és Magyarországon a kötelező jótállási idő egy év. A szövetség tapasztalatai szerint a vállalat gyakorlata koránt sem egyedülálló. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelet értelmében a jótállás időtartama egy év, amely a termék átadásával, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Azonban ha a gyártó a fogyasztási cikkre a rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a forgalmazót megillető jogok a fogyasztói szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra. A FEOR felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a jogszabály értelmében a forgalmazó köteles a fogyasztási cikkel együtt jótállási jegyet adni, ezt azonban sok esetben a kereskedők elmulasztják, vagy ami szintén gyakori, hogy a blokkot pecsételik le jótállási jegyként. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása azonban nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. Indul a második roham: a visszaváltásé
Cikkek Norvégia Új környezetvédelmi ötlete 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:52
Norvégia a jövőben az állami alkalmazottak repülőútjai után széndioxid-kibocsátási pluszdíjat fizet a nemzetközi kibocsátás-kereskedelemben. A norvég kormányfő újévi televíziós beszédében elmondta: a norvég kormány az új kezdeményezéssel példát akar mutatni, és reméli, hogy lépését újabb cégek, szervezetek és más országok is követik majd. A norvég természetvédő szövetség szerint az állami alkalmazottak hivatalosan évente mintegy 20 ezer alkalommal repülnek. Ezért a kormánynak évente 2,5 millió norvég koronát (303 472 euró) kellene kifizetnie - teszi hozzá a norvég NTB hírügynökség. Kötelező lenne a környezetvédelem?
Cikkek Európa helyett Amerikát ajánlja a Lehman 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:50
Az Egyesült Államok egyik vezető befektetési bankja, a Lehman Brothers azt ajánlja a befektetőknek, hogy forduljanak el jobban az európai piactól ebben az évben és helyette tanúsítsanak nagyobb figyelmet az amerikai értékpapírpiacok iránt. Ugyanakkor nekik Japán a legkedvesebb értékpiac most. A Lehman szerint az európai és ázsiai piacok viselkedése jobban igazodik a (gazdasági) ciklikussághoz, mint az amerikai és a 2007-es esztendőben ennek táptalajt adhat, hogy a globális növekedési ráták és eredmények kissé visszaesnek az idén. Mivel ez a ciklikusság nem annyira jellemzi az amerikai piacokat, számukra az idén a kép kedvezőbbnek látszik. Ezért a ház az amerikai részvényekre egyöntetűen az eddigi alulsúlyozottsági véleményt semlegesre javította fel, az európai részvények túlsúlyozási ajánlatát pedig visszavitte semlegesre. A Bloomberg hírszolgálat szerint a ház londoni illetékese közölte, hogy a túlsúlyozás a japán részvényekre marad meg a Lehmannál. Az európai részvényekre globálisan augusztus végén tett túlsúlyozási ajánlatot a ház. Japánban az idén 19 százalékos megtérülése lehet a részvénybefektetéseknek, Európában - Nagy-Britannia nélkül - 14 százalékos, az USA-ban 13 százalékos. A pan-European Stoxx 600 index tavaly 18 százalékot javult, miközben 14 százalékot az amerikai Standard and Poor"s 500 és 6,9 százalékot a Nikkei 225 - idézi az értékelést a Bloomberg. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek Erősödéssel kezdett 2007-ben a forint, 10 hónapos csúcson is volt 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:46
Enyhe erősödéssel kezdte az évet a forint a bankközi devizapiacon: az eurót fél négy tájban 251,00/10 forinton jegyezték a pénteki 251,50/60 forint után. A forint 18 bázisponttal 11,09 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Kereskedők csendes évkezdetről számoltak be, csak a hét második felétől várják, hogy visszatér az élet  a normális kerékvágásba. A forint újabb 10 hónapos csúcsra jutott az euróval szemben, amikor az eurót már csak 250,90 forinton jegyezték. A nap túlnyomó részében azonban 251,30-70 forint között volt az uniós valuta árfolyama. A globális piacon gyengülő dollárral 189,00/10 forinton kereskedtek délután a pénteki 190,70/191,00 forinthoz képest. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás Csúcson az euró a jennel és frankkal szemben
Cikkek Robbanás Debrecenben 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 16:43
Robbanás történt Debrecenben, a Kassai úton egy pirotechnikai raktárban kedden, egy ember megsérült - közölte Juhászné Kiss Katalin, a debreceni rendőrkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A tűzoltók és a mentők is nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Egy embert másod- és harmadfokú sérülésekkel szállítottak kórházba - mondta Juhászné Kiss Katalin. Az eddigi információkkal ellentétben nem karbantartási munkákat, hanem szilveszterről visszamaradt petárdákat szerelt szét egy férfi a raktárhelyiségben. Lázár Miklós tűzoltó alezredes elmondta, hogy a férfi az Ad Astra Pirotechnika Kft. tulajdonosa, aki arcán és karján sérült meg. A raktárhelyiségben egy karton ismeretlen minőségű robbanóanyag volt. A robbanás okát, az épületben keletkezett kárt szakértő bevonásával vizsgálják. A tüzet eloltották. Debrecenben tesztelik az új terrorelhárító eszközt
Cikkek Földrengés: főleg a falak repedtek 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 15:59
A december 31-i földrengéssel kapcsolatban az AEGON Magyarországhoz, mint piacvezető lakásbiztosítóhoz január 2-án 400 db kárbejelentés érkezett. A becsült kárérték 65 millió forint. Az AEGON Magyarország kárszakértői csapata elkezdte a károk felmérését. Az érintett településeken tartózkodó kárszakértők elsősorban az épületek falain keletkeztek repedéskárokról számoltak be. A kárbejelentések közül Pécelről 124 db, Gyömrőről 45 db, Budapestről 121 db bejelentés érkezett - olvasható a biztosító közleményében. Az AEGON Magyarország ügyfelei a biztosító információs vonalán (0640/204-204), illetve az interneten a nap bármely szakában megtehetik a károk bejelentését.   Amennyiben a kárbejelentések nagyságrendje indokolja, kárszakértőket csoportosít át az ország más területeiről, illetve gondoskodik arról, hogy ügyfelei kárelőleget vehessenek fel. Az AEGON Magyarország ügyfelei általában 3-5 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítés teljes összegéhez. Ugyanakkor az AEGON Magyarország ügyfeleinek lehetősége van arra is, hogy a biztosítóval szerződésben álló szolgáltatók végezzék el a károk helyreállítását. Ilyenkor az ügyfeleket semmilyen kárkifizetés nem terheli, a biztosító közvetlenül a szolgáltatóval számol el. Földrengés év végén és év közben Budapesten, Gyömrőn és Pécelen is sok kárt okozott a rengés Megkezdték a földrengéskárok felmérését
Cikkek München a legjobb, de Budapest így is megelőzi 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 15:53
Egy tanulmány szerint a német városok közül München rendelkezik a legjobb gazdasági kilátásokkal a következő hét évre, a bajor fővárost Stuttgart és Düsseldorf követi. A Capital című gazdasági magazin a legnagyobb európai magán gazdasági kutatóintézet, a Feri 60 német városra kiterjedő vizsgálatai alapján - a 2007-2013 időszakra - állította fel a rangsort. München gazdasági teljesítménye 2013-ig várhatóan 26 százalékkal nő, a munkahelyek száma csaknem 56 ezerrel. A 60 város közül az utolsó helyezett Schwerinben csak 11 százalékos növekedést valószínűsít az időszakban az intézet, stagnáló foglalkoztatás mellett. A kétévente kiadott lista idei első hat helyezettje mind nagyváros, a negyedik helyezett Hamburg, majd Köln és Frankfurt következik. A főváros Berlin csak a 32. helyet vívta ki magának, míg a legjobban fejlődő kelet-német város Drezda. A felmérést végző cég vezető közgazdásza szerint Berlinben hiányzik a korszerű termelékeny ipari bázis. A legdinamikusabban fejlődő kelet-német város Erfurt, amely a 36. helyre került a korábbi 52-ről. A gazdaságkutató által készített nemzetközi városi rangsorban ugyanakkor München csak a 14. helyezett. A listán Dublin vezet, de Münchent Helsinki, Madrid, Varsó, Budapest, Prága, Stockholm, Koppenhága, vagy London is megelőzi. Kik a legkorruptabbak? Itt a legfrissebb lista! Fekete lista készült az internet ellenségeiről
Cikkek A BÉT közzétette a likvid papírok listáját 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 15:52
A Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé a 2006. negyedik negyedévi forgalmi adatok alapján azoknak a likvidnek minősülő papíroknak a listáját, amelyek aránya a tőkepiaci törvény előírásai alapján meghaladhatja a 10 százalékot a befektetési alapok portfoliójában. A BÉT a törvény kritériumai szerint az alábbi értékpapírokat minősítette megfelelő likviditással rendelkezőnek: OTP törzsrészvény; Mol törzsrészvény; Richter Gedeon törzsrészvény; Magyar Telekom törzsrészvény; Egis törzsrészvény; BorsodChem törzsrészvény; FOTEX törzsrészvény; Synergon törzsrészvény; FHB törzsrészvény és a Graphisoft SE törzsrészvény. A likvid papírok listáján szereplő értékpapírok súlya a befektetési alapok portfoliójában 15 százalékig emelkedhet a tőkepiaci törvény alapján. Friss tőzsdei árfolyamok
Deviza / Áru Csúcson az euró a jennel és frankkal szemben 
Privátbankár.hu | 2007. január 2. 15:36
Új mindenkori rekordra emelkedett az euró árfolyama a japán jennel szemben és csaknem hétéves csúcsot ért el a svájci frank viszonylatában kedden
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG