Hírek
Cikkek
Új kisautót gyártana a Skoda
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 13:00
Új kisautó gyártási tervét jelentette be nemrégiben a Volkswagen vezetője, Martin Winterkorn. A Hospodarske Noviny című cseh lap pedig a VW leányvállalatának, a Skodanak vetőjére hivatkozva közli, hogy az új kisautókat a Skoda művek gyárthatná. A Skoda Fabiánál kisebb autó 7-8 ezer euróba kerülne és a azt főként az indiai, kínai, orosz piacra szállíthatnák, olyan piacokra, ahol az ár önmagában is vásárlást eldöntő tényező.
Winterkorn a közelmúltban beszélt arról, hogy a Brazíliában gyártott VW Foxnál kisebb autó gyártását tervezik, olyat amely azonban még négy utast befogadására lenne alkalmas. A VW vezér szerint az Indiát, Kínát megcélzó autót Nyugat-Európában is forgalmaznák.
Szedné a sátorfáját a cseh Skoda
Cikkek
Négy-öt évet is késhet az észak-erdélyi autópálya
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 12:56
Négy-öt éves késéssel készülhet el az észak-erdélyi autópálya, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben folytatódnak - jelentette ki Radu Berceanu román közlekedési miniszter, akit a Gandul című napilap hétfői száma idéz. A tárcavezető már többször elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az autópálya építésével megbízott amerikai Bechtel cég túl lassan halad a munkálatokkal. Emlékeztetett, hogy tavaly a kormány 100 millió eurót bocsátott rendelkezésükre, de ebből csak 54 millió eurót voltak képesek elkölteni. Az idén noha a vállalkozó 120 millió eurót kért, a kormány csak 37 millió eurós előleget folyósított.
A miniszter hangsúlyozta: a román kormánynak pontosan tudnia kell, hogyan tervezze költségvetését a következő évekre, mert ha a Bechtel 2012-ben és 2013-ban 800 millió eurót kér, akkor előfordulhat, hogy a kormány nem tud egyszerre ennyi pénzt adni.
Berceanu szerint a munkálatok jelenlegi állása szerint a 2013-ra tervezett átadási határidőt legjobb esetben 2017-2018-ra kell halasztani, de ha a Bechtel évente csak 100 millió eurót képes elkölteni, akkor előfordulhat, hogy az autópálya csak 24 év múlva adható át a forgalomnak. (A 2013 is hosszabbított határidő, hiszen
eredetileg 2012-re kellett volna befejezni az autópályát. Az egy éves halasztás annak tulajdonítható, hogy a román kormány és a Bechtel újratárgyalta a szerződés bizonyos tételeit, emiatt a munkálatok szüneteltek 2005-ben.)
A román kormány a Bechtel amerikai építőipari céggel 2003 végén kötött szerződést a 415 kilométeres, Brassót és Borsot összekötő, Észak-Erdélyt átszelő autópálya megépítésére. A beruházási költségét 3,8 milliárd, az építési munkák költségét 2,2 milliárd euróra becsülik.
M15, M70, M9 - áprilistól már csak matricával
Cikkek
Okafogyottá vált a közszolgálati sztrájk
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 12:54
Megszületett a megállapodás a közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány között hétfőn, így a február 21-re meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot nem tartják meg - közölte Fehér József, az Egységes Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács operatív bizottságának elnöke az MTI-vel.
A megállapodás szerint a közszféra 2007. évi keresetnövelésének mértéke 6,65 százalék lesz - mondta Fehér József. Emlékeztetett arra, hogy az sztrájkbizottság eredeti követelése 6,75 százalék volt. Hozzátette: a sztrájk okafogyottá vált, ezért a sztrájkbizottság a február 21-re meghirdetett figyelmeztető sztrájkot lemondja.
Két órára megállhat az élet: súlyos lépésre készülnek a közszolgák
Megszűnik a köztisztviselők hathavi végkielégítése
Cikkek
Kutatás
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 12:46
2006 októberében készült Szonda-Ipsos kutatás
Cikkek
Uniós halállista: a görögök az élen
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 12:06
Az elmúlt évtizedekben tapasztalt javulás ellenére Görögországban a legveszélyesebb autózni az EU területén - áll a most közzétett Eurostat-adatokban
Cikkek
Látványos biztonsági intézkedések Helsinki tömegközlekedési járatain
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 12:03
Az utasok biztonsága érdekében a Helsinki Közszállítási Vállalat javítja a metróállomások megvilágítását, növeli a vonatkísérők és a jegyellenőrök számát, továbbá kamerákat helyez el a buszok és a vonatok utasterében. Az intézkedések egy átfogó biztonsági stratégia részét képezik, amelyet a szállítóvállalat közösen dolgozott ki Helsinki önkormányzatával, a VR finn vasútvállalattal és a rendőrséggel.
Tavaly a finn kormány is foglalkozott a fővárosi tömegközlekedési járműveken megjelent vandalizmus kérdésével. Kampányt indítottak, s már akkor növelték az utaskísérők számát a járműveken. A vállalat idei költségvetéséből mintegy százezer eurót szánnak a metróállomások biztonságának fokozására.
Növelik a kamerák számát a buszokon és vonatokon is. Bizonyos buszok belső rendszere már jelenleg is kapcsolódik egy mobil szélessávú hálózathoz, amely lehetővé teszi például képek internetes továbbítását az ellenőrző központokba vagy buszvégállomásokra. A jövőben várhatóan minden buszt ilyen kamerákkal látnak el. Legkésőbb 2012-ig minden metrószerelvényt bevonnak a kamerás megfigyelőrendszerbe. Akkorra egyébként a metrójáratok már teljesen automatizáltak lesznek.
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Egymilliárdos kampány várható?
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 11:34
Csillagászati összegeket fognak elkölteni kampányuk során az elnökjelöltségre pályázó amerikai politikusok szakértők szerint
Cikkek
Francia kézbe kerül a legnagyobb parkolási szolgáltató
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 11:30
Az európai autósok, büntetés terhe mellett, ezentúl nem a dúsgazdag Arab-öbölmenti befektetőket, hanem a nem kevésbé gazdag francia befektetőket gazdagíthatják tovább: a bahreini Investcorp, az olajtermelő sejkség fő befektetési bankja eladja az európai APCOA parkolási szolgáltatót a francia Eurazeo befektetési társaságnak 885 millió euróért. Az ügylet zárását a második negyedévre tervezik. Az Investcorp 2004-ben szerezte meg az APCOA-t a német Salamander AG-tól, 265 millió euróért.
Az APCOA forgalma tavaly 489 millió euró volt, 7 százalékkal több, mint 2005-ben, ezzel - a cég saját becslése szerint - a vezető cég Európában a szakmájában. A pénzforgalmi többlete (EBITDA) 53 millió eurót ért el. Az éves forgalmat közel kétszeresen és a szélesebb üzemi eredményt majdnem 17-szeresen meghaladó vételárat indokolja, hogy a vállalat bevétele és profitja, az üzletének természete miatt, igen biztos, hiszen az autósokat általában jogszabály kötelezi parkolási díj fizetésére a koncessziós területeken. A belvárosi forgalom megnehezítésével, korlátozásával, fizetős behajtási körzetek kijelölésével - például Londonban - a
hatóságok ugyancsak az APCOA és a hasonló cégek üzletét hizlalják a repülőterek, vasútállomások mellett. Az APCOA előszeretettel szerződik helyi önkormányzatokkal, repülőtér-üzemeltetőkkel és vasúttársaságokkal, és utcai parkolásidíj-szedést, ellenőrzést, pótdíjbehajtást, bilincselést és elvontatást is vállal. Városokban üzemeltetett parkolóházakból, üres telki parkolókból származik a bevételének 29 százaléka, utcai díjszedésből a 7 százaléka. A legnagyobb bevételforrása - az összesnek a 38 százaléka - repülőtéri parkolókból származik, de kiterjesztette csápjait kórházak és orvosi rendelők parkolóinak kezelésére is, innen van már a bevétel 6 százaléka.
Az APCOA 13 európai országban 3300 parkolót, benne 725 ezer parkolóhelyet kezel 2900 alkalmazottal. Kelet-Európában egyelőre csak Lengyelországban és Horvátországban van jelen.
Újabb csapás a belvárosi idiótákra
Cikkek
Szociális támogatás a pb-gázra is
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 11:27
Várhatóan már a közeljövőben lehetőség nyílik a palackos pb-gáz árának szociális alapon történő támogatására - tájékoztatta Lenkovics Barnabás hétfőn
az MTI-t. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tavaly javasolt az ügyben jogszabály-módosítást annak érdekében javasolt, hogy a kedvezményes gázellátás igénybevételére azok a háztartási fogyasztók is jogosultak legyenek, akik a lakásuk fenntartásához palackos pb-gázt használnak - olvasható a biztos hivatala által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A közlés szerint Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a javaslatot elfogadva arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy miniszteri rendeletben állapítja meg az egyéb fűtési támogatás szabályait.
Az új miniszteri rendelet hatályba lépése után a szociálisan rászorult személyek támogatást vehetnek igénybe a palackos pb-gáz vásárlásához - írták.
Lenkovics Barnabás azt követően kezdeményezte a jogszabály módosítását, hogy tanyán élő, sok gyermekes családok felvetették: számukra az egyetlen energiaforrás a palackos gáz, de ennek megvásárlásakor gázár-támogatást nem kapnak. Az önkormányzat pedig forráshiányra hivatkozva nem tudja őket támogatni.
Gyurcsány-beszéd: megszorítják a szocialistákat is
Cikkek
Újabb olajmunkásokat raboltak el Nigériában
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 11:25
Fegyveresek elraboltak három horvát olajmunkást a dél-nigériai Port Harcourt város egyik bárjából - közölték hétfőn olajipari biztonsági források. A három horvát a Hyunday Heavy Industry konszern egyik alvállalkozójának, a Hydrodive Ltd.-nek az alkalmazottja volt. "Az egyik bázishoz közeli bárban ittak éppen, amikor szélsőségesek szállták meg a környéket, és elvitték őket" - mondta el egy olajipari biztonsági forrás.
Vasárnap éjjeli elhurcolásukkal kilencre nőtt a Niger folyó deltavidékén fegyveres csoportok által jelenleg fogságban tartott külföldiek száma. Egy január 23-án elrabolt amerikai mérnököt és nigériai sofőrjét szombaton engedték szabadon elrablóik.
Az év eleje óta szinte hetente követtek el emberrablásokat váltságdíjat követelő fegyveresek, több mint ötven külföldi vendégmunkást ejtve foglyul a térségben, ahol gyakran nyomorban élő falvaknál létesülnek sok millió dolláros olajfúró bázisok. A túszok többnyire sértetlenül kiszabadulnak, bár előfordult néhányszor, hogy
a túszejtők és a járőröző katonai erők közötti tűzharcban életüket vesztették foglyok.
Nigéria az afrikai kontinens legnagyobb és a világ hatodik legnagyobb olajtermelője. A szélsőségesek támadásai, köztük szabotázsakciók miatt azonban tavaly február óta ötödével csökkent a kitermelés.
Viharos vesztegetési botrány az ENSZ-nél
Cikkek
Utálják a britek a bevándorlókat
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 10:39
A legkevesebb munkavállalási korlátozást alkalmazó Nagy-Britannia polgárai szeretik a legkevésbé a kelet-európai bevándorlókat a Financial Times felmérése szerint.
Cikkek
Kelendőek az olcsó, minőségi csepeli otthonok
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 10:30
A lakások fele már gazdára talált a csepeli 481 lakásos Rákóczi Liget lakóparkban, Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan-beruházásában.
Cikkek
Simor ma sem mozgatta meg a forintot
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 10:09
Enyhe erősödéssel nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót tíz óra tájban 252,00/20 forinton jegyezték a pénteki 252,30/50 forint után. A dollár gyengült a nemzetközi piacokon, Budapesten reggel 191,55/65 forinton állt a kurzus szemben a pénteki 192,52/74 forinttal.
Az amerikai piacok hétfői zárva tartása miatt alacsony forgalomra számítanak nemcsak Budapesten, hanem a nemzetközi piacokon is.
Simor András jelölését a Magyar Nemzeti Bank élére már pénteken késő délután némi forint erősödéssel vették tudomásul a piacok.
A forintpiacon 7,90/8,00 százalékon maradt az overnight kamat, a hosszabb lejáratokon és az állampapír piacon még nem születtek üzletek.
DEVIZA/ÁRUPIAC
Cikkek
Lakást és karriert ígérnek a szlovák autógyárak
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 09:37
Az átlagbér azonban kevesebb mint az egyharmada a nyugatinak, az autógyáraknak viszont emelniük kell a tétet, mivel munkaerőhiány van.
Cikkek
Újabb csapás a belvárosi idiótákra
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 08:44
Kétszeresére bővül mától a londoni díjasított övezet, amelybe hétköznaponként csak 8 font (3100 forint) befizetése ellenében lehet magánautóval behajtani. Olyan, a szűkebb értelemben vett belvároshoz nem tartozó kerületek is a fizetős övezetbe esnek, mint a Bayswater, a Notting Hill, Kensington és Chelsea.
Cikkek
DaimlerChrysler: csak a Daimler marad?
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 08:27
Egyre több jel utal arra, hogy a DaimlerChrysler AG eladja a csoport amerikai érdekeltségét a gyenge szereplés miatt. Amerikai autós szaklapok beszámolója szerint a német-amerikai társaság vezetése a General Motors-szal tárgyal az eladásról. A cég iránt érdeklődnek befektetési alapok is.
A társaságnál a múlt héten közölték, hogy 5,5 milliárd eurós üzemi eredményt értek el tavaly, azzal együtt, hogy a Chrysler 1,1 milliárd eurónak megfelelő veszteséget termelt a 2005. évi 1,5 milliárd eurós nyereség után. A vállalatcsoporton belül a Mercedes-Benz részleg 2,4 milliárd eurós működési eredményt produkált. A teljes vállalati forgalom 151,5 milliárd euró lett, ez 2 milliárddal jobb a megelőző évinél.
A vállalatcsoport nagyszabású átalakítás előtt áll, ahol "mindenféle lehetőség" fennáll - derült ki a vállalathoz közel álló körökből. Elemzők szerint az szinte bizonyos, hogy a Chryslernél 10 ezer ember is elveszítheti majd munkáját.
Minden nyolcadik dolgozóját elbocsátaná a Chrysler
Tőzsdére készül a BeijingBenz-DaimlerChrysler
Cikkek
Zabálja a munkanélkülieket a német gazdaság
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 08:22
Német gazdaságkutatók szerint a következő három évben jelentősen csökkenhet a munkanélküliség a Németországban. A DZ Bank és az IW gazdaságkutató intézet elemzői szerint 2009-ben reális lehetőségnek tűnik a 3 millió határ elérése.
Januárban 106 ezer fővel csökkent (a szezonális hatások figyelmen kívül hagyásával) a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest, miközben szakértők mindössze 35 ezer fős csökkenést vártak. A munkaerőpiac kedvező alakulása az általában jó gazdasági helyzetnek, a befektetések növekedésének köszönhető. A munkaügyi minisztérium adatai szerint januárban 9,5 százalékra mérséklődött a decemberi 9,8 százalékról a munkanélküliségi ráta.
A szezonális hatásokat is magába foglalóan a munkanélküliek száma 4,247 millió fő volt (10,2 százalék) a decemberi 4,008 millióval szemben (9,6 százalék).
Német infláció: fontos mérőszám Európának
Cikkek
Vizitdíj: kinek, mikor, mennyit?
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 08:05
Az évi húsz alkalommal megfizetett vizitdíj után a huszonegyedik vizitdíj és az ezt követően befizetett többi díj visszaigényelhető
Cikkek
Továbbra is sztrájkveszély a közszférában
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 07:55
A közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány képviselői délelőtt folytatják az egyeztetéseket. A tegnap délutáni egyeztetés késő estig tartott, ám megegyezés nem született.
Korábban Fehér József, az Egységes Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács operatív bizottságának vezetője elmondta: ha megegyezés születik a két fél között, akkor várhatóan elmarad a közszolgálati dolgozók február 21-ére meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkja. Hozzátette: mindaddig tárgyalnak, amíg van esély arra, hogy elfogadható megállapodás születik. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy az eddigi tárgyalások eredménytelenségének az az oka, hogy nem találják meg azt a megoldást, amely a 2007. évi költségvetés keretein belül lehetővé tenné a közszférában az infláció ellentételezését. Fehér József korábban azt mondta: ha hétfő délig nem tudnak megállapodni, akkor meglesz a sztrájk, ez után az időpont után ugyanis már technikailag sem lesz lehetőség annak lemondására.
Két órára megállhat az élet: súlyos lépésre készülnek a közszolgák
Cikkek
Hacker kérdőjelezte meg Kóka diplomáját
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 07:18
Bocsánatot kért Kóka Jánostól a gazdasági miniszter honlapját feltörő férfi, Kóka az ügyet ezzel lezártnak tekinti.
Cikkek
M15, M70, M9 - áprilistól már csak matricával
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 06:35
A héten tárgyalja a kormány azt a rendeletet, amely április elejétől lehetővé teszi az útdíjszedést a nem autópályaként működő gyorsforgalmi utakon, illetve főútvonalakon is.
Cikkek
Elrettenteni, nem pedig pénzt behajtani akar az APEH
Privátbankár.hu | 2007. február 18. 17:39
Az elrettentés a célja az APEH-nek a vagyonosodási vizsgálatokkal – mondta a Gazdasági Rádióban Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője
Cikkek
Orbán: "vétlenek helyett fizessenek a hazugok!"
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 18:37
Orbán Viktor szerint "a hazugoknak" kell fizetniük. A Fidesz-elnöke a Millenáris Parkban tartott országértékelőjében az új baloldalról és a politika értelméről is beszélt
KKV
Konyhatörténelmet írnak a hatezer éves csilimagok
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 18:34
Ecuadorban már több, mint 6 ezer évvel ezelőtt is használtak csilipaprikát a főzéshez. Régészek ugyanis megtalálták a fűszernövény magjait a latin-amerikai ország dél-nyugati részén. Ez arra utal, hogy a paprikát kereskedelmi és főzési célokra termesztették, sokkal korábban, mint azt gondolták volna.
A lelet azt bizonyítja, hogy a mai Ecuador területén élő emberek használtak először fűszert főzéskor, nem pedig a Peru vagy Mexikó fennsíkjain élők, mint ahogy azt korábban gondolták.
A csilipaprika magjának maradványai megváltoztatták a tudósok gondolkodását a történelem előtti Latin-Amerika mezőgazdaságáról és konyhaművészetéről. A körülbelül 6 ezer éves magok ugyanis rámutattak, hogy a csili az egyik leghamarabb háziasított növény volt a féltekén.
A kutatócsoport azt állítja, hogy a magokat az Andok-hegységen keresztül szállították erre a területre, mivel ez a növény természtes környezetben csak a hegylánc keleti oldalán terem meg. A felfedezett falu lakói lehettek az elsők, akik ezt a fűszert háziasították.
Az őslakó latin-amerikaiak valószínűleg kukoricával és babbal gyütt fogyasztották a csilit.
Megmérik a kínai Nagy Falat - képgaléria
Leopárdot tartott Mátyás király?
Örök ölelés - szokatlan leletre bukkantak régészek
Forrás: BBC
Cikkek
Eltérő címkék vezettek a romlott hús nyomára
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 18:10
Mintegy másfél tonna lejárt szavatosságú és ötven kilogramm hamisított címkével ellátott, hússzármazékokat tartalmazó élelmiszert találtak Szolnokon egy nagykereskedelmi raktárban. Tóth Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Állategészségügyi Igazgatóság szakállatorvosa az MTI-nek elmondta: névtelen lakossági bejelentés alapján tartottak ellenőrzést február 12-én a Treff Kft. nagykereskedelmi raktárában, ahol 1.400 kilogramm lejárt szavatosságú, és mintegy 50 kilogramm hamisított élelmiszercímkével ellátott terméket találtak. A bejelentőnek az tűnt fel, hogy az általa vásárolt ugyanolyan termékeken eltérő címkéket látott.
A bejelentést követően az élelmiszerek forgalmazását betiltották, és február 13-án elvégezték a teljes készlet átvizsgálását. Bebizonyosodott, hogy a hamisított címkék megjelenése jelentősen eltér attól, amelyet a gyártó cégek alkalmaztak. Például az eredetileg színes címkék fekete-fehérek voltak, és hiányzott róluk a gyártó cég logója, valamint a termék azonosító jelölése. Elírták továbbá a fogyaszthatósági határidőt, de előfordult olyan címke is, amelyen a tömeget nullával jelölték.
A hamisított címkéket vákuumcsomagolt és védőgázos csomagolású hústermékekre ragasztották rá, amelyeket a cég Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett Heves, Pest, és Hajdú-Bihar megyei üzletekbe is kiszállított.
Az állategészségügyi igazgatóság intézkedett, hogy az érintett üzletekből szállítsák vissza a nagykereskedelmi egységbe a termékeket, illetve ezeket az üzleteket folyamatosan ellenőrzik. Amely üzletekben bebizonyosodott, hogy kaptak a hamisított, illetve lejárt szavatosságú termékekből, ott azonnali hatállyal elrendelték a termékek forgalmazásának betiltását.
A szakállamtitkár szerint biztonságosak a magyar élelmiszerek
Cikkek
Metróépítés miatt gázvezetékcsere a lakóházakban?
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 18:03
Nem a 4-es metró építése miatt kell az érintett házak belső gázvezetékét kicserélni - tájékoztatta a BKV Zrt. sajtóosztálya pénteken az MTI-t. A BKV Zrt. azt a sajtóinformációt cáfolta, mely szerint a gázvezetékeket a metróépítés miatt mindenképp ki kell cserélni, és ezt a lakóknak kell fizetni.
"A vezetékeket csak ott és azért kell kicserélni, ahol azok szivárognak, életveszélyesek, de ez nem csak a metróberuházás miatt szükséges" - hangsúlyozta a közlekedési társaság a távirati irodához eljuttatott közleményében. Mint a BKV Zrt. írja, néhány helyen a metróépítéskor derült ki, hogy életveszélyessé vált a ház gázvezetékrendszere.
A régi, elavult utcai vezetékeket kicserélik, felújítják, modernizálják, de "ez az ott lakóknak egy plusz forintjába sem kerül, a beruházás része" - fűzték hozzá.
A gázvezetékek utcai átépítése után egy-egy ház belső hálózatához az új utcai vezetéket csak azután köti be a gázművek, ha előtte nyomáspróbát végeznek a ház belső vezetékrendszerén - fejtette ki a BKV, hozzátéve, hogy azokban a házakban, ahol a vezetékrendszer szivárog, a hibákat előtte kijavítják.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a vizsgálatot a hatályos törvényi előírás szerint minden háznak ötévente el kell, el kellene végeznie, akkor is, ha nincs metróépítés vagy gázvezeték felújítás. A ház belső gázhálózatának biztonságos üzemeltetése a társasház lakóinak feladata, így a belső felújítás költségei is őket terhelik - mutatott rá a közlekedési társaság. A társasházak a helyi önkormányzatokhoz fordulhatnak támogatásért, hogy megszűntessék a közvetlen veszélyt - jegyezték meg.
Elhúzódó metró-beruházás: végülis ki fizet?
Cikkek
Nagy forgalom mellett emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,07 pontos emelkedéssel, 24.257,82 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,00 százalékos erősödés. Nagy forgalmat bonyolított le a részvénypiac, 41,52 milliárd forint értékben kötöttek üzletet. A vezető részvények közül csak a Richter árfolyama esett az előző napi záráshoz viszonyítva.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője a nagy forgalmat emelte ki a pénteki tőzsdei kereskedésből, amit ezúttal az OTP vezetett. A banki részvényre a csütörtöki esés után megjelentek a külföldi vevők is, és hasonlóan alakult a Mol kereskedése is. A Richtert viszont kedvezőtlenül érintették az orosz gyógyszerpiacon bejelentett újabb megszorítások. Keresztesi Andrea szerint ismét jelentős forgalmat bonyolított le néhány közepes tőkeerejű papír, 3 százalék felett erősödött a Fotex és a Synergon, több mint két százalékkal erősödött a Rába is.
A szakember hétfőtől pozitív piaci reakciókra számít, mivel a kereskedés befejezése után bejelentett jegybankelnök-jelölt, Simor András személye egybeesik a piac többségének várakozásával.
Az OTP részvények ára 228 forinttal emelkedett - ez csak 5 forinttal volt lejjebb a napi csúcsnál. A Mol 1,14 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom papírjai egy forinttal értek többet, mint az előző záráskor. A Richter árfolyama 2,15 százalékkal csökkent. Szektortársa, az Egis viszont 0,42 százalékkal erősödött. A Rába 2,65 százalékkal, a Synergon 3,64 százalékkal, a Fotex pedig 3,95 százalékkal nőtt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Erősítette a forintot a jegybankelnök-jelölt
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 17:31
Enyhén erősödött a forint a jegybankelnök-jelölt megnevezésére a bankközi devizapiacon, bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentésekor már kevesen voltak nem csak a magyarországi, hanem a hosszú hétvégére készülő amerikai piacokon is.
Simor András nevének bejelentése előtt 252,30/50 forinton jegyezték az eurót, a bejelentés után 251,90/252,00 forinton állt a kurzus.
A piacon még jelenlévő kereskedők szerint Simor András jelölése megegyezett a piac nagy többségének várakozásával.
Simor Andrást jelölték jegybankelnöknek
Cikkek
Simor Andrást jelölték jegybankelnöknek
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:57
Simor Andrást jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki posztjára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Számos jelöltet emlegettek korábban Járai Zsigmond helyére, miután a szocialisták választási győzelmét követően egyértelművé vált, hogy a jegybank elnöke új ember lesz 2007 márciusában
Cikkek
BUX és BUMIX: változó felülvizsgálati elvek
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:43
A Budapesti Értéktőzsde módosítja a BUX és a BUMIX kosarába kerüléshez szükséges kritériumokat, a változások március 1-jén lépnek életbe
Cikkek
Csökkent az amerikai termelői árindex
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:37
Az Egyesült Államokban januárban az elemzői várakozásoknak megfelelően, 0,6 százalékkal csökkent a termelői árindex. Az élelmiszer és energiaárak nélküli januári termelői maginfláció is az elemzői becslések nek megfelelő, +0,2 százalék volt az év első hónapjában.
A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők a januári átfogó termelői árindexet 0,6 százalékkal várták gyengülni - elsősorban a benzin és a földgáz árának a csökkenésére - a decemberi 0,9 százalékos emelkedést követően. (November: + 2,0 százalék.)
Az élelmiszer és energiaárak nélküli januári termelői maginflációt +0,2 százalékra valószínűsítették, a decemberi ugyancsak 0,2 százalékos emelkedés után. (November: + 1,3 százalék.)
Tízéves mélyponton az amerikai építkezések száma
Cikkek
Nőttek az intézményes megtakarítások
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:33
Az intézményes megtakarítások (vagyonkezelt vagyonok és befektetési alapok) 7,89 százalékkal nőttek 2006 negyedik negyedévében, december végén 6.383 milliárd forintot tettek ki - tette közzé a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) a negyedévente publikált BAMOSZ Regiszter jelentésében pénteken.
A BAMOSZ Regiszter a BAMOSZ tagjainak adatai mellett tartalmazza más vagyonkezelőktől (biztosítóktól, brókercégektől és bankoktól), illetve a letétkezelőktől gyűjtött adatokat is, a Regiszter 20 vagyonkezelő, közülük 15 BAMOSZ tag, és 9 letétkezelő bank adatait összesíti és elemzi. Az öt legnagyobb vagyonkezelő a
vagyonkezelt vagyon csaknem háromnegyedét kezeli, az összes intézményes megtakarítások több mint 58 százalékát.
Az összesített vagyonkezelt vagyon 55 százaléka pénztári, 38 százaléka biztosítói, 7 százaléka pedig egyéb vagyon. A pénztári vagyonok 19 százaléka van részvényekben, a unit-linked termékeknél ez az arány 49 százalék, a biztosítói egyéb vagyonoknál 7 százalék, az egyéb portfóliókezelt vagyonoknál pedig 3
százalék. Az adatot szolgáltató letétkezelők által kezelt teljes vagyon piaci értéke december végén 12.007 milliárd forintot tett ki, ami az előző negyedévhez képest 6 százalékos bővülés.
Mibe fektessem a pénzem?
KKV
Bekebelezné a spanyol távközlési cég olasz vetélytársát
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:27
A spanyol Telefónica vezére Cesar Alierta a Wirtschaftswoche német lap vállalati belső körökre hivatkozó értesülése szerint többségi részesedés megszerzésére törekszik a Telecom Italiában. A jelenleg még vita tárgyát képező 18 százalékos pakettvásárlás csak az első lépés lenne ebbe az irányba. A vásárláshoz szükséges összeget a holland Endemol tévé produkciós cég 75 százalékos részesedésével teremtené elő a spanyol távközlési vállalat.
A Pirelli & C SpA (PC.MI) és a Telefónica a héten korábban megerősítette: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a Telefónica kisebbségi részt vásárolna a Telecom Italia anyacégében, a Holding Olimpiában. A Pirellinek 80 százalékos része van az Olimpiában, amely ugyanakkor a Telecom Italia vezető részvényese, 18 százalékos részvénypakettel.
Az olasz Il Sole 24 Ore lap úgy tudja, hogy a spanyol cég kétmilliárd eurót ajánlott fel a Pirellinek egy 30 százalékos Holding Olimpia pakettért. Az Olimpia egy meg nem nevezett olasz konzorcium, a France Télécom, a TeliaSonera, az indiai Hinduja csoport, valamint az orosz Sistema érdeklődését is felkeltette.
Már 2,6 milliárd mobilozó világszerte
Cikkek
Még idén tisztább lesz Budapest levegője?
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:24
Akár már az első félévben megvalósulhatnak Budapesten azok a levegőtisztaság-védelmet szolgáló intézkedések, amelyekről zöld szervezetek egyeztettek Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel, pénteken. Rohonyi Péter, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse az MTI-nek nyilatkozva pozitívan értékelte a tárgyalást, amelyet a Levegő Munkacsoporttal együtt kezdeményeztek. A két civil szervezet múlt hétvégén, a belvárosban biciklis tüntetéssel nyomatékosította
törekvését a témában.
A kampányfelelős beszámolt arról, hogy a főpolgármester-helyettes ígérete szerint még a fővárosi környezetvédelmi program novemberi felülvizsgálata előtt azonnali intézkedések várhatók a tisztább budapesti levegőért.
A tárgyaláson a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben a BKV a buszok beszerzésénél csak részecskeszűrős járműveket vásárol, még ha azok 5-10 százalékkal drágábbak is. Rohonyi Péter utalt arra, hogy a szennyezések közül legkritikusabbnak számító finompor koncentrációja a buszmegállókban a legnagyobb a régi dízelbuszok kipufogógáza miatt.
A pénteken felvetett azonnali intézkedések kötött szerepel az új buszsávok kijelölése, továbbá az is, hogy a közlekedési lámpákat úgy hangolják össze, hogy a tömegközlekedés felgyorsulhasson.
25 millió dollárt kap, ha kivonja a szén-dioxidot a levegőből
Cikkek
Geotermikus erőmű: megkezdődött a próba-kitermelés
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:16
Megkezdődött a Mol tervezett geotermikus erőmű sorsáról döntő, első termálkút próba-kitermelés Iklódbördőcén - közölték a helyszínen az MTI-vel pénteken
Cikkek
Tízéves mélyponton az amerikai építkezések száma
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:12
Tíz éves mélyponton voltak januárban az új lakóingatlan-építések az Egyesült Államokban, miután az építkezések száma 14,3 százalékkal visszaesett és éves szinten - a szezonális hatásokat figyelembe véve - 1 millió 408 ezer lakásépítkezés kezdődött meg.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium által pénteken kiadott adatok a várakozásoknál nagyobb visszaesést jeleztek. Az ingatlanos szakmában már hónapok óta a lakásüzlet megtorpanását emlegetik, az elmúl év utolsó három hónapja ezt igazolta. A meglévő lakóingatlanok eladása az Egyesült Államok 40 szövetségi államában csökkent, egyes városi körzetekben az árak a tavalyi év utolsó negyedében csaknem 50 százalékkal zuhantak, ilyen nagy arányú visszaesést még eddig soha nem mértek az amerikai ingatlanosok. Az öt évig tartó lakásépítési boom-nak a jelek szerint vége, a befektetők próbálják csökkenteni az el nem adott lakások mennyiségét.
Az elemzők várakozása is előzetesen az volt, hogy januárban csökkent a megkezdett lakóingatlan építés az Egyesült Államokban, miután decemberben nőtt novemberhez képest.
A Dow Jones Newswires által megkérdezett 25 szakértő véleményének az átlaga szerint a januárban megkezdett lakóingatlan építés 2,6 százalékkal 1,600 millióra mérséklődött éves szinten az előző havi 1,642 millióról.
Esett az amerikai ipari termelés
Cikkek
Enyhén gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 16:10
Enyhe gyengüléssel fejezte be a hetet a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 252,30/50 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 251,75/85 forintos árfolyammal. A forint 32 bázisponttal 10,60 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Alacsony forgalomban 252,10-253,20 forint között jegyezték az eurót, a piacok gyakorlatilag impulzus nélkül maradtak.
Hazai piacbefolyásoló hírek nem jelentek meg a nap folyamán, a Monetáris Tanács január 22-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve nem okozott már meglepetést, hiszen az ülésről már korábban sok minden ismertté vált.
A dollár jegyzése 192,52/74 forintra erősödött az előző nap délutáni 191,10/20 forintról.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
KKV
750 ezer forint a világ legdrágább pizzájáért
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 15:43
Valentin napján készült el a világ ledrágább pizzája. Készítője Skóciából utazott Olaszországba, hogy megalkossa a nem mindennapi csemegét. Domenico Crolla, egy díjnyertes glasgow-i étterem tulajdonosa a szerelmesek napján 3000 euróért (több, mint 750 ezer forintért) készítette el Mauizio Morelli ügyvédnek és feleségének, Sabrinának a vacsorát Rómában.
Az ügyvéd a vacsorát egy jótékonysági árverésen nyerte. A Fred Hollows Alapítvány aukciójával a fejlődő országokban élők szembetegségeinek gyógyítását támogatták.
A Pizza Royale 007-re keresztelt ritkaságon ehető arany, valamint a legfinomabb konyakban marinált homár és pezsgővel átitatott kaviár is volt. További feltétként szerepelt rajta skót füstölt lazac és őzhús is.
Mr. Corolla szerint ez volt a tökéletes Valentin napi ajándék
Korábban a legdrágább pizzát a londoni Gordon Ramsay"s Maze étteremben árusították, ahol 100 fontot (37 ezer forintot) kértek egy szarvasgombás,gombás, sajtos pizzáért.
Ezer euró lesz a világ legdrágább pezsgője
Picasso szakadtan is rekordértéket képvisel
Az új esküvői torta-divat - gyémántokkal kirakva
Forrás: BBC
Cikkek
Váci úton innen és túl
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 15:16
A Váci útról sokszor leírták már, hogy az ingatlanfejlesztések, illetve az irodaépítések korszaka a végéhez közeledik. Ez az időpont azonban újra és újra kitolódott
Cikkek
Beszélő piszoárral az ittas vezetés ellen
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:46
Új-Mexikóban szokatlan módszerrel igyekeznek távol tartani az ittas vezetéstől az autósokat: a piszoár figyelmezteti őket a túlzott alkoholfogyasztásra
Cikkek
Agrárfejlesztések: 58 címen kérhető támogatás
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:32
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program legalább 20 évre meghatározza a magyar mezőgazdaság jövőjét - hangoztatta Gráf József agrárminiszter
Cikkek
A Bookline igazgatósága támogatja a nyilvános vételi ajánlatot
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:29
A Bookline.hu Nyrt. igazgatósága elfogadásra javasolja a Közép Európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt. nyilvános vételi ajánlatát a társaság részvényeire - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján, pénteken. A felkért független pénzügyi tanácsadó pénzügyi szempontból méltányosnak értékelte az ajánlatot, és a munkavállalói érdekképviseletek sem emeltek kifogást ellene.
Az ajánlattevő február 1-jén tett vételi ajánlatot az internetes könyvkereskedelemmel foglalkozó Bookline.hu valamennyi részvényére 905 forintos árfolyamon. Az ajánlatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete még nem hagyta jóvá.
Az igazgatóság felhívja a részvényesek figyelmét arra, hogy az ajánlat elfogadás nem minősül tőzsdei tranzakciónak, és az így realizált árfolyamnyereséget személyi jövedelemadó valamint 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás is terheli. Erre tekintettel célszerű mérlegelni az ajánlat azon kitételét, hogy az ajánlattevő az ajánlati időszak lezárását követően tőzsdei vételi megbízást ad a társaság részvényeire 900 forintos vételáron. Az így eladott részvények után 20 százalékos tőzsdei ügyletből származó adót kell fizetni.
Veszteséggel zárt a Bookline.hu
Cikkek
Euróövezet: 8,2 milliárd eurós külkereskedelmi deficit
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:27
Az eurózóna tavalyi külkereskedelmi deficitje 8,2 milliárd euró körül lehetett, tette közzé becslését pénteken az EU statisztikai hatósága. Ezt az általa decemberre becsült 2,5 milliárd eurós hiányadat alapján tették közzé. 2005. decemberében a zóna külkereskedelmi negatívuma 1,1 milliárd euró lett.
Az EU 25 tagállamának együttes tavalyi hiánya - előzetes becslés alapján - tavaly 172,6 milliárd euró volt, 2005-ben ez a hiány 111,8 milliárd eurót ért el. Az EU decemberi kereskedelmi hiányára az Eurostat 7,3 milliárd euró közölt, ugyancsak előzetes becslésként. Eszerint az uniós deficit 2005. decemberéhez képest
mérséklődött, akkor 9,6 milliárd euró volt.
Az EU-nak, illetve az eurózónának a deficitje elsősorban az energiakereskedelmi mérleg nagy hiányából ered. A feldolgozott termékek kereskedelmében viszont évről-évre jelentős többlete képződik.
Elemzők biztosra veszik a márciusi euróövezeti kamatemelést
Cikkek
Uniós ügyekben egyeztetne az OÉT
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:25
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldala közös munkát ajánlott a kormánynak európai uniós ügyekben a pénteki plenáris ülésen, ahol az ország készülő Európa-politikai stratégiáját és a német elnökség programját tárgyalták.
Az ülésen Göncz Kinga külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország olyan Európai Unióban érdekelt, amelyben a tagállamok a közösen kitűzött célok elérése érdekében működnek együtt.
Borsik János, a munkavállalói oldal soros elnöke úgy vélekedett, hogy azért is van szakadék az EU és az állampolgárok között, mert nincs bevált formája a vélemények egyeztetésének.
Szűcs György, a munkaadói oldal soros elnöke kiemelte: a magyar érdekek érvényesítése érdekében szoros együttműködés szükséges a kormány, a munkaadói és a munkavállalói oldal között. Utalt arra, hogy a készülő uniós szabályozásban hatékonyabb lehet az érdekérvényesítés, ha az érdekképviseletek már a legelején
bekapcsolódnak a munkába.
Ismét nem született megállapodás az OÉT ülésén
Cikkek
Fiókhálózatát bővíti az Erste Bank
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:22
Az Erste Bank Hungary idén a jelenlegi 182-ről 200-ra kívánja bővíteni országos fiókhálózatát - mondta Papp Edit, a bank elnök-vezérigazgatója pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Az Erste Bank Hungary héten kiadott gyorsjelentése alapján a hitelintézet tavalyi mérleg szerinti nyeresége 19,507 milliárd forint volt, 12,3 százalékkal több mint 2005-ben.
Papp Edit elmondta: idén a bank tovább szeretné növelni piaci hányadát a lakossági pénzpiacon, az üzleti tevékenység "vezérelve" az ügyfél-elégedettség növelése lesz.
Növelte nyereségét az Erste Bank
Cikkek
Detektívekkel szűrnék ki a csaló köztisztviselőket Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:19
Detektívekkel figyeltetné a betegszabadsággal vagy az utazási költségtérítéssel kapcsolatos csalással gyanúsítható köztisztviselőket a szlovén kormány. Az ezt lehetővé tévő törvénymódosításokat csütörtökön terjesztették be a ljubljanai parlamentben. Az érintett szakszervezetek tiltakoznak az elképzelés ellen.
A törvénymódosítások nem általánosságban adnának felhatalmazást a megfigyelésre, hanem a csalás alapos gyanúja esetén, illetve akkor, ha arra utaló információ áll rendelkezésre. Az információ bárkitől származhatna, akár a munkatársaktól is. A javaslatok szerint továbbá a gyanú alatt álló köztisztviselőt előre értesíteni kell arról, hogy elrendelték megfigyelését és lehetőséget kell biztosítani neki arra, hogy felhagyjon a jogsértő tevékenységgel.
"Talán soha nem lesz rá szükség" - mondta Gregor Virant közigazgatási miniszter a javasolt vizsgálati eszközről a parlamentben - de egy olyan összetett rendszerben, mint az államigazgatás, "mindig vannak fekete bárányok". Példaként elmondta: egy belső államigazgatási ellenőrzés során mintegy 90 diplomahamisításra derült fény. A szlovén köztisztviselői kar hozzávetőlegesen 28 ezer főt számlál.
A közvélemény előtt ismertek olyan esetek is, amikor vidékről a fővárosba költöző, ott élő és dolgozó köztisztviselők megtartották vidéki állandó lakcímüket, hogy igénybe vehessék az utazási költségtérítést.
350 milliós áfacsalást lepleztek le
Chip, PIN-kód - mégsincs biztonságban a bankkártya
Cikkek
Tu-154 helyett Boeingek
Privátbankár.hu | 2007. február 16. 14:16
A kelet-európai légi közlekedést egykoron uraló és az orosz Aeroflot légitársaságnál még ma is széles körben használt erősen környezetszennyező és üzemanyagfaló Tu-134-es gépeket az év végig kivonják a vezető orosz légifuvarozónál a forgalomból.
Orosz sajtójelentések szerint gépeiket részben eladják, azaz más társaságok tovább használják őket, már annál is inkább, mert az Aeroflot csoport kisebb vállalatainál is meghagyják még üzemeltetésre ezeket a regionális, nem nagy távolságokra repülő utasszállító gépeket. Az anyavállalat azonban Boeing 737-re váltja fel a "levetetett" Tu gépeket, amivel egyetlen év alatt több mint 10 millió dollárnyi pénzt tud majd megtakarítani. A Tu-134 vásárlóinak viszont legkevesebb sok százezer dollárt kell kifizetnie a gépek darabjáért és rajtuk felújításokat kell végrehajtania, aminek költsége gépenként 2 millió dollár is lehet.
Az Aeroflot jövőbeni polgári gépparkja azonban nem mond le teljesen az orosz gyártmányokról: jön a Szuhoj "Superjet 100", amelyeknek viszont a már kiöregedett Boeing 737-kel kell leváltania 2008. végétől folyamatosan.
Adósságba verheti magát Abramovics a Malév miatt
Friss
Nemzetközi
Felvette a kesztyűt Magyar Péter az oroszok ellen – kemény hangú levelet írt
Hivatalos tiltakozó levelet küldött Magyar Péter Oroszország budapesti nagykövetének.
2 órája
Turizmus
Betiltatnák a turisták egyik kedvencét – ezek a szállások Magyarországon is népszerűek
A francia politika a gyerekmentes szállások ellen fordult.
23 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Megint drága mulatság volt a MÁV-nak az utasok kárpótlása
14:02
-
Lebukott a trükköző vállalkozó – ennek nem dőlt be a NAV
13:01
-
Beindultak a magyarok: most mindenki erre a megtakarításra hajt?
12:12
-
Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra
12:12
-
Sok budapestinek fontos felújítás indul
11:11
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
07:07
-
Merész színek, formabontó megoldások
07:07
-
Történetek a Leshegy organikus borairól, a vércse óvó tekintetéről, az új borász terveiről és a vinotéka több szerepéről
18:06
-
Híd a múlt és a jelen között – újra Shalom Chaverim Zsidó Kulturális Fesztivál Pozsonyban
17:05
-
Végre megoldódik a rejtély: miért tapsolnak az utasok fel- és leszálláskor?
16:04
A vidék hírei
-
Horváth László, drogügyi kormánybiztos: Ozora a pokol kapuja
13:06
-
Szarvas József és Szabó Sebestyén László közösen pályáznak az egri színház élére
10:56
-
Eltűnt személyt keresnek, cserépfalvi futóversenyen látták utoljára
08:36
-
Nincs megállapodás – Trump és Putyin háromórás alkalmi csúcstalálkozója Alaszkában
12:17
-
Ismét Virágos Egri Séta - immáron a III.
08:48
legolvasottabb
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Zelenszkij baljós bejelentést tett
2025. augusztus 16. 15:24
-
Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát
2025. augusztus 17. 10:39
-
Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő
2025. augusztus 17. 06:21
-
Szijjártó Péter gyorsan tárcsázta Moszkvát – Szergej Lavrovval kellett beszélnie
2025. augusztus 17. 11:07
-
Zelenszkij már Brüsszelben van – nem akármilyen csapat indul Trumphoz
2025. augusztus 17. 13:50
