Hírek
Cikkek Melyik a legszebb? Már a bankjegyek is versenyeznek 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 11:42
A Múzeumok Éjszakáján, 2007. június 23-án a Magyar Nemzeti Bank is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A jegybank és Látogatóközpontja este 6-tól hajnal 2-ig tartó nyitva tartással, változatos programokkal, különleges szentivánéji hangulattal és az ország első bankjegy-szépségversenyével várja az érdeklődőket
Cikkek Tartós a német konjunktúra 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 10:49
A hamburgi HWWI világgazdasági kutatóintézet a jövő év végéig tartós konjunktúrára számít Németországban, egyben felfelé is módosította a növekedési prognózisát. A HWWI a németországi bruttó hazai termék növekedését 2007-ben 2,8 százalékban, 2008-ra pedig 2,5 százalékban adta meg csütörtökön. Az intézet áprilisban még arra számított, hogy a GDP az idén 2,3, jövőre pedig 2,4 százalékkal fog bővülni. A gyorsuló növekedési ütem kihat a foglalkoztatottsági helyzetre: a HWWI arra számít, hogy a foglalkoztatottak száma az idén 500 ezerrel, 2008-ban pedig 300 ezerrel fog bővülni. Fodor visszaküldte a szemetet a németeknek Csökkent a német üzleti hangulatmutató Nehéz a dolguk a gazdáknak - Németországban is Német infláció: 1,9 százalék MTI
Cikkek Tájékozatlanok és érdektelenek a magyarok 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 10:12
Az átlagmagyar csak módjával érti meg a legegyszerűbb banki termékek működését is, ráadásul nem is igazán érdeklik ezek - írja a Világgazdaság
Cikkek Budapesten a pakisztáni vezérkari főnök 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 10:06
Ehszan Ul Hak pakisztáni vezérkari főnököt katonai tiszteletadással fogadták ma a HM II. objektumban, majd a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezt követően szűk körű megbeszélés folytatott Havril András vezérkari főnökkel és meglátogatta Szekeres Imre honvédelmi minisztert is. Irak csak a második legrosszabb Afganisztánban betiltották az al-Dzsazírát Továbbra sincs építési tilalom a Tubesre MTI
Cikkek Kóka hatása átmeneti volt 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 10:01
Enyhén gyengült a forint ma a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra körül 249,00/20 forinton jegyezték a tegnapi 247,80/90 forint után. A forint így 45 bázisponttal 11,75 százalékra gyengült az ingadozási sáv erős oldalán. Átmenetinek bizonyult az a forinterősödési hullám, amit Kóka János szerdai interjúja váltott ki. Egy szerdán közzétett nyilatkozatát a piacokon úgy értelmezték, hogy a miniszter célszerűnek látná a forint árfolyamsávjának felülvizsgálatát. Az interjú hatására tegnap erősödött a forint, az euró mélypontját 247,67/75 forinton érte el. Ma reggel a forint visszatért az interjú megjelenése előtti árfolyamára, és kereskedők szerint csütörtökön meg is marad a 248-249,50 forintos sávban. A dollárt 185,80/90 forinton jegyezték reggel, míg szerdán 184,40/45 forinton forgott. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás MTI
Cikkek Zimbabwében is elfogyott a búza 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 09:07
Zimbabwe 60 ezer tonna búza importjára kényszerül azután, hogy a malmok nem jutnak hozzá a szükséges gabonamennyiséghez. A búza a kukorica után az ország második legfontosabb gabonafélesége, ám a fehérek földjét lefoglaló és a feketéket letelepítő Robert Mugabe elnöknek nem sikerült elérnie, hogy a termelés elérje az évi 400-450 ezer tonna fogyasztásnak megfelelő mennyiséget. A Mugabe-kormányzat az év elején már jelezte: a 400 ezer tonnás cél nem teljesíthető, mivel az újonnan gazdálkodni kezdő farmerek nem rendelkeznek a szükséges mennyiségű vetőmaggal, üzemanyaggal, műtrágyával. A raktárakat most 25 millió dollár értékű, Argentínából importált búzával töltik fel, ami a helyi lapok szerint három hónapra elegendő mennyiség. Zimbabwe ugyanakkor jelentős kukoricahiánnyal is szembesül és legalább 500 ezer tonna importját tervezi. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Világélelmezési program (WFP) egyaránt azt közölte, hogy a zimbabweiek több mint egyharmada élelmiszersegélyre szorul 2008 elejéig az idei gyenge termést követően. Egyesek szerint Mugabe földfoglalásai váltották ki a hiányt, de az elnök ezt visszautasítja és a szárazságot, valamint a nyugati országok szankcióit jelöli meg a mezőgazdasági termelés visszaesésének okaként. Csúcson a búza ára Bajban a thai kukorica Az új etanolalap: a rizs Nem kukoricáznak, azaz mégis Kukorica, búza helyett nyár-és akácfában az üzlet (hanganyag) MTI
Cikkek Új papírral nyit ma a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 08:43
Az Orco Property Group törzsrészvényével ma lehet először kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén - bázisár beállítására nem kerül sor. A hozzávetőleg 1,2 milliárd eurós piaci tőkeértékével az ORCO lesz az 5. legnagyobb társaság a BÉT-en
Cikkek Leáll a MÁV? 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 08:38
Veszélybe kerülhet a vasúti személyszállítás Magyarországon: hét munkanap múlva lejár a MÁV személyszállítási engedélye, az új leányvállalat, a MÁV Start pedig még be sem adta a vasúti hatóságok által kért hiánypótlással a működési engedélyre vonatkozó kérelmét - írja mai számában a Magyar Nemzet. A vasúti hivatal elnöke szerint ha nem lesz érvényes engedélye, július 1-je után a MÁV nem szállíthat utast - olvasható a lapban. A lapnak nyilatkozó Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke sem tudta megmondani, hogy ilyen - ma még elméleti - helyzetben mi történne. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a MÁV Zrt. pályavasúti üzeme – amely a vágányok fenntartását és üzemeltetését végzi – hónapok óta működési engedély nélkül tevékenykedik. Titkos MÁV-szerződés: 700 ezres fizetés? Hárommiliiós bírság a MÁV-nak Holnap jelenik meg a MÁV Cargo privatizációs pályázata MTI
Cikkek Meglepetés! Washingtoni küldött Észak-Koreában 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 08:30
Phenjanba érkezett Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes. Öt év óta először látogat hivatalos washingtoni küldött Észak-Koreába
Cikkek Egészségtelenül élünk - na és? 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 07:44
Rosszabbnak tartjuk egészségi állapotunkat, és nem is teszünk ellene - derül ki a GfK Hungária piackutatásából
Cikkek Kajak-kenu EB jövő héten: nem lehet közvetíteni 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 07:14
Az Európai Kajak-kenu Szövetség (ECA) csütörtöki tájékoztatása szerint a június 28. és július 1. között a spanyol Pontevedrában megrendezésre kerülő kontinensviadal szervezői - szerződésben vállalt kötelezettségük ellenére - nem tudják garantálni a nemzetközi televíziós jelet. Így a közszolgálati Magyar Televízió, amelynek műsorában már szerepel a kiemelkedő sportesemény, kép hiányában, önhibáján kívüli okból nem tudja közvetítetni az eseményt. „Sportszerető nézőinkre tekintettel nagyon sajnáljuk, szakmai szempontból pedig egyszerűen nem értjük, hogyan alakulhatott ki ez a vis maior a XXI. században. Az általános nemzetközi gyakorlat az, hogy az európai és a nemzetközi szövetségek csak akkor nyerhetik el egy világverseny rendezési jogát, ha a pályázatukhoz mellékelik egy nemzetközi jelet biztosító tévétársaság szándéknyilatkozatát. Amikor Magyarország egy ilyen versenyt rendez, mi évekkel előre garantáljuk a televíziós jel előállítását” – kommentálta a hírt az MTV sportfőszerkesztője. Schulek Csaba hozzátette, hogy a Magyar Televízió nézőit a TeleSportban fogják kárpótolni az elő beszámolók helyett készített hírösszefoglalókkal.  Világbajnok baby-boom: a lelátóról az ágyba Házrombolás, kilakoltatás: jön az Olimpia Jogsértő az MTV székházépítése? 30 milliós szerény plusz a Duna Tévénél Amiben a pártok egyetértenek: digitális átállás
Cikkek Csehország Európa ócskavastelepe 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 07:11
Az idei év első öt hónapjában duplájára nőtt a használt autók importja Csehországban, számuk meghaladta a 90 ezret, miközben ugyanebben az időszakban mindössze 55 ezer új, és 23 ezer alig használt autót adtak el az országban
Cikkek Csehország Európa ócskavastelepe 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 07:00
Az idei év első öt hónapjában megkétszereződött a használt autók importja Csehországban, számuk meghaladta a 90 ezret, miközben ugyanebben az időszakban mindössze 55 ezer új, és 23 ezer alig használt autót adtak el az országban - tette közzé a járműimportőrök szövetsége. Az idén a használt autó import elérheti a 200 ezret. Az importált autók nagyjából fele 5-10 éves, negyede eléri a 15 évet. Tavaly július óta, amikor brüsszeli nyomásra Csehországban eltörölték a korlátozást - ami nyolc évben határozta meg a felső korhatárt az importált használt autók esetében - 200 ezer használt gépkocsit vittek be Csehországba, ezeknek fele 8 évnél idősebb volt. Az autótulajdonosok érdekvédelmi szervezete szerint "Csehország szervilis magatartása az Európai Bizottsággal szemben azt eredményezte, hogy országunk néhány év leforgása alatt Európa ócskavas telepe lett. A mi kárunkra szabadulnak meg a gazdag országok attól a hulladéktól, amit egyébként jelentős költséggel kellene a környezetet kímélő módon elhelyezniük". Csehország +6,1 százalék a negyedéves bővülés Töretlenül vedeljük a sört Csehországgal elégedetlen az EU Így tankolhat számla nélkül MTI
Cikkek Találgatások repítik az OTP-papírt 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 06:46
Ismét fellángoltak a Megdet Rahimkulov OTP-részesedése körüli találgatások: értesülések szerint a PSZÁF-hoz fordult, hogy részesedését 10 százalék fölé emelhesse a bankban. Egy esetleges negatív kommentár a kamatvágással kapcsolatban azonban érzékenyen érintheti a papír árfolyamát - írja a VIlággazdaság
Cikkek Magyarország első! Adósságkibocsátásan 
Privátbankár.hu | 2007. június 21. 06:43
Magyarország bizonyult az elmúlt évben a közép- és kelet-európai térség legjobb szuverén adósságkibocsátójának, mivel nehéz belpolitikai helyzetben is kedvező feltételekkel tudott tőkét felhajtani a külső adósságpiacon - áll a londoni Euromoney 2007-es adósminősítési összesítésében. A legnagyobb londoni gazdaságpolitikai folyóirat júniusi kiadásában közölt globális kereskedelmi és szuverén adósi rangsor szerint a "legeslegjobb hitelfelvevők a legrosszabb időkben is meg tudnak jelenni kibocsátásokkal... és aligha lehetett volna rosszabb időpont 2006 szeptemberének végénél", amikor Magyarország 500 millió euróval kiegészítette 2012 novemberében kifutó, változó kamatú devizakötvényét. Elismerő szavak Magyarországról Veres szerint kisebb lesz a hiány Gyurcsány: ez az adócsökkentés kormánya lesz 160 milliárdos fejlesztést indítanak Közép-Magyarországon (hanganyag) MTI
Cikkek Uniós pénzből finanszíroznák a Galileót 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:41
Az eddigi koncessziós elképzelések elbukását követően az Európai Unió tervezett műholdas navigációs rendszerére, a Galileóra vonatkozó finanszírozási szabályozás átalakítására szólította fel az Európai Bizottságot az Európai Parlament szerdán Strasbourgban elfogadott állásfoglalásában. A képviselők jelezték: az állami-magán partneri együttműködés helyett az európai projektet teljes egészében az uniós költségvetésből finanszíroznák. A műholdas helymeghatározáson alapuló szolgáltatásokat nyújtó rendszer kiépítésének költségei mintegy 3,5 milliárd euróra rúgnak, ebből az EU költségvetése egyelőre egymilliárdot vállalt. Zsákutcába GPS-szel: mi lesz, ha kihúzzák a dugót? Az amerikaiak rettegett csodafegyvere, a GPS Uniós flottát telepítenének a Földközi-tengerre MTI
Cikkek Újabb területen kezd kitermelésbe a Mol 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:23
A Mol több mint egymillió tonna hazai szénhidrogén-készletet állít termelésbe a közeljövőben - tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben szerdán.
Cikkek Az Autonómok szerint a tervezettnél nagyobb lesz a reálkereset-csökkenés 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:20
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint a tervezettnél lényegesen magasabb az infláció, többet pusztít le a bérekből, mint amennyivel a kormány a konvergenciaprogramban számolt. "A statisztikai hivatal tájékoztatója szerint 6,8 százalékkal csökkent Magyarországon január-április hónapokban a reálkereset, ez azt jelenti hogy a bérek vásárlóértéke jelentősen visszaesett. A kormány a konvergenciaprogramban azt mondta, hogy 3,5 százalék mínusszal számol éves átlagos országos szinten ( ). Ha az év első harmadában ilyen mértékű a reálkereset csökkenés, aligha várható reálisan, hogy ez visszacsúszik 3,5 százalékos veszteségre" - mondta Borsik János sajtótájékoztatón szerdán Gyulán. A szakszervezeti vezető szerint a kormánynak nincs olyan garanciát is tartalmazó jövőképe az országról, az emberekről, a munkavállalókról, amivel szerintük rendelkeznie kéne. Ha az emberek megszorító intézkedéseket látnak, akkor akarják tudni a végét a dolgoknak, meddig és milyen árat fizetnek, és miért. "Ezt pillanatnyilag a kormány nem tudja, vagy nem akarja megmondani" - hangsúlyozta. Az elmúlt egy évről szólva kijelentette: a kormány egyre több szabad demokrata megrendelést teljesít a nagyobbik kormánypárt saját értékeinek odahagyásával, s egyre nagyobb a gazdasági lobbik befolyása a kormányzati döntésekre. Hozzátette: baj van abban az országban, ahol a szolidaritást, az igazságosságot megelőzi a versenyképesség és a piac mindenhatósága. A béradat igazolja a jegybank inflációs aggodalmát (hanganyag) MTI  
Cikkek Az OTP napja volt a mai a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,39 pontos emelkedéssel, 26.762,17 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,74 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma szerdán 24,66 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz viszonyítva. Az MTI által megkérdezett üzletkötők kiemelték az OTP-t. Elmondták: olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az OTP-ben 5 százalék feletti részesedéssel rendelkező üzletember, Megdet Rahimkulov 10 százalék fölé növelné befolyását. Ezt a hírt az üzletember ugyan cáfolta - de egyes vélemények szerint - olyan brókercég vásárolta az OTP részvényeit délután, amely mögött Megdet Rahimkulov érdekeltségét sejtik. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője a kis papírok közül kiemelte az Émászt és a Linamart. Az Émász 3,86 százalékkal erősödött. A Linamar árfolyama 9,74 százalékkal esett. Nagy Péter, az Unicredit üzletkötője elmondta: optimista hangulat uralkodott a nyugat-európai piacokon. Kiemelte: "nem tett jót" a forint árfolyamának erősödése. A BUMIX 44,96 pontos emelkedéssel, 3.139,61 ponton zárt, a keddi záráshoz képest ez 1,45 százalékos erősödés. Az OTP 2,42 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom 0,30 százalékkal erősödött. A Mol árfolyama 0,61 százalékkal esett. A Richter árfolyama 0,08 százalékkal csökkent. Az Egis 0,50 százalékkal gyengült. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek A 13. havi bér miatt átcsoportosítják a költségvetést 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:07
A kormány 74,7 milliárd forint átcsoportosításáról döntött annak érdekében, hogy megteremtse a költségvetési fedezetét a közszolgálati dolgozók idei 13. havi illetménye felének havi részletekben történő ez évi kifizetéséhez - közölte Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy a kormány február 19-én állapodott meg erről az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal. Ennek eredményeként júliustól 8,3 százalékkal magasabb fizetést kap minden közszolgálati dolgozó. A kormányszóvivő hangsúlyozta, ezzel a megoldással úgy emelkedhet a közszférában dolgozók fizetése, hogy a konvergenciaprogramban megfogalmazott követelmények sem sérülnek. A 74,7 milliárd forintból 36,3 milliárd biztosítja a központi költségvetési szerveknél dolgozók fizetésemelését, 38,4 milliárd pedig a helyi önkormányzatoknak biztosít forrást a magasabb bérek kifizetéséhez. Budai Bernadett kitért arra, hogy a 13. havi illetmény másik felét egy összegben az eddigi szabályoknak megfelelően 2008. január 16-án folyósítják. Felidézte: ugyancsak a sztrájkbizottsággal kötött megállapodáson alapul, hogy jövőre a 2008-ra járó 13. havi illetményt januártól tizenkét havi egyenlő részletben fogják kifizetni. Nőnek a keresetek? Mennyivel? MTI
Cikkek Júliustól teljesítményértékelés a közigazgatásban 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 18:06
Júliustól a teljes központi közigazgatási állományra kiterjed az új egységes teljesítményértékelés, amelyet a kormányzat személyügyi reformjának keretében idén januárban vezettek be - közölte a kormányzati személyügyekért felelős államtitkár a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón. Szetey Gábor hangsúlyozta: a cél az, hogy a máshol már bevált, modern humánerőforrás módszerek bevezetésével nagyobb teljesítményt érjenek el. Hozzáfűzte, azt is szeretnék elérni, hogy megérje a közigazgatásban dolgozni, s ez a terület újra vonzóvá váljon a tehetségek számára. Az államtitkár ismertetése szerint a reform részeként bevezetik a kiválasztás új módját, a nyáron elvégzik a munkakör-értékelést és egységes képzéseket indítanak el a közigazgatás vezetői és nem vezetői körének. Az első ilyen központi szervezésű program szeptembertől indul. Szetey Gábor emellett szólt arról is, hogy egységes integrált személyügyi rendszert építenek ki, és folytatják a közigazgatási kultúraváltás folyamatát, A változás nagykövetei programot. Hangsúlyozta: a közigazgatásban már megkezdték a felkészülést a 2011-es uniós elnökségre. A jövő héten ülésezik első alkalommal az EU-elnökségi bizottság, amelyet a kormányfő vezet, és elvi döntést fogadnak el arról, hogy miként választják ki és készítik fel, illetve hogyan javadalmazzák majd az új 1000-1200 munkatársat - fűzte hozzá. A kabinet személyügyi főnöke végezetül elmondta, a tervek szerint a kiválasztás szeptemberben kezdődik, a felkészítési, képzési időszak pedig 2008 januárjától kezdődik. MTI
Cikkek Gyurcsány: jóléti állam helyett felkészítés 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 17:50
A hagyományos jóléti állam helyett megelőző, felkészítő jóléti államra van szükség - hangsúlyozta Potsdamban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
Cikkek A vártnál nagyobb lett az amerikai olajtartalék 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 17:22
Mindössze 0,8 millió hordós növekedési várakozással szemben az amerikai kereskedelmi nyersolajtartalékok a múlt héten 6,9 millió hordóval nőttek. A vártnál 800 ezer hordóval jobban, 1,8 millió hordóval gyarapodtak a benzintartalékok is - hozta nyilvánosságra szerdán az amerikai kormányzat. Elemzők szerint a piacokra megnyugtató hatással lesz a vártnál sokkal nagyobb nyersolajtartalék, ez a finomítói kapacitások kihasználtsága szempontjából kedvező jel. Egyetlen tartaléknál, az úgynevezett feldolgozott termékeknél (fűtő- és dízelolaj) volt a várakozásokhoz képest elmaradás a tartalék növekedésében, de még ez is duzzadt 100 ezer hordóval a múlt héten. MTI
Cikkek A vártnál nagyobb lett az amerikai olajtartalék 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 17:22
Mindössze 0,8 millió hordós növekedési várakozással szemben az amerikai kereskedelmi nyersolajtartalékok a múlt héten 6,9 millió hordóval nőttek. A vártnál 800 ezer hordóval jobban, 1,8 millió hordóval gyarapodtak a benzintartalékok is - hozta nyilvánosságra szerdán az amerikai kormányzat. Elemzők szerint a piacokra megnyugtató hatással lesz a vártnál sokkal nagyobb nyersolajtartalék, ez a finomítói kapacitások kihasználtsága szempontjából kedvező jel. Egyetlen tartaléknál, az úgynevezett feldolgozott termékeknél (fűtő- és dízelolaj) volt a várakozásokhoz képest elmaradás a tartalék növekedésében, de még ez is duzzadt 100 ezer hordóval a múlt héten. MTI
Cikkek Zártkörű kötvényt bocsát ki Szolnok 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 17:21
Szolnok önkormányzata 55 millió svájci frank értékben zártkörű kötvényt bocsát ki, ennek lebonyolításával a CIB Bankot bízta meg - jelentette be a város polgármestere a bankkal  megkötött szerződés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján szerdán, a Tisza-parti városban. Szalay Ferenc emlékeztetett rá, hogy a megyei jogú város közgyűlése 2007. áprilisi ülésén döntött zártkörű kötvény kibocsátásáról. Ezt követően került sor a pénzintézetektől a kötelező érvényű ajánlatok bekérésére, hogy a kötvénykibocsátást lebonyolító pénzintézet kiválasszák. A kötelező érvényű ajánlatok bekérése a zártkörű kötvénykibocsátás szervezési és forgalmazási feladatainak ellátására, valamint teljes körű tanácsadási szolgáltatás nyújtására vonatkozott. A közgyűlés a bankok által benyújtott végleges ajánlatok alapján elvégzett elemzések ismeretében az 55 millió svájci frank összegű, zártkörű kötvénykibocsátás lebonyolításával a CIB bankot bízta meg. A polgármester tájékoztatása szerint a jövő hét közepén várhatóan sor kerül a kötvény aukciójára, majd a lejegyzést követően június végén az önkormányzat 55 millió svájci frankot kap a számlájára. Mibe fektessem a pénzem? MTI
Cikkek Zártkörű kötvényt bocsát ki Szolnok 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 17:21
Szolnok önkormányzata 55 millió svájci frank értékben zártkörű kötvényt bocsát ki, ennek lebonyolításával a CIB Bankot bízta meg - jelentette be a város polgármestere a bankkal  megkötött szerződés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján szerdán, a Tisza-parti városban. Szalay Ferenc emlékeztetett rá, hogy a megyei jogú város közgyűlése 2007. áprilisi ülésén döntött zártkörű kötvény kibocsátásáról. Ezt követően került sor a pénzintézetektől a kötelező érvényű ajánlatok bekérésére, hogy a kötvénykibocsátást lebonyolító pénzintézet kiválasszák. A kötelező érvényű ajánlatok bekérése a zártkörű kötvénykibocsátás szervezési és forgalmazási feladatainak ellátására, valamint teljes körű tanácsadási szolgáltatás nyújtására vonatkozott. A közgyűlés a bankok által benyújtott végleges ajánlatok alapján elvégzett elemzések ismeretében az 55 millió svájci frank összegű, zártkörű kötvénykibocsátás lebonyolításával a CIB bankot bízta meg. A polgármester tájékoztatása szerint a jövő hét közepén várhatóan sor kerül a kötvény aukciójára, majd a lejegyzést követően június végén az önkormányzat 55 millió svájci frankot kap a számlájára. Mibe fektessem a pénzem? MTI
Cikkek Döntött a kormány: lesz Gripen vizsgáló bizottság 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:54
Döntött a kormány a Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottság létrehozásáról - jelentette be Daróczi Dávid szerdai tájékoztatóján. A kormányszóvivő elmondta: a testületet Vadai Ágnes leendő honvédelmi államtitkár vezeti, a tagokat a miniszterelnök kéri fel. A bizottság tagjai díjazást nem kapnak munkájukért. Daróczi Dávid hangsúlyozta, a kormány által felállított bizottság működése nem érinti az országgyűlési vizsgálóbizottság munkáját. A testület a beszerzések teljes folyamatát vizsgálja: bekér minden iratot, függetlenül attól, hogy melyik kormányzati ciklusban keletkezett - tette hozzá. Gyurcsány szerint túl sok a kétely Gripen-ügyben MTI  
Cikkek Elismerő szavak Magyarországról 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:37
Magyarország bizonyult az elmúlt egy évben a közép- és kelet-európai térség legjobb szuverén adósságkibocsátójának
Cikkek Megvan Fenyő János gyilkosa? 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:34
Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint 1998-ban Budapesten meggyilkolta a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Fenyő Jánost - adta hírül szerdán az InfoRádió. A rádió információi szerint magyar nyomozók utaznak Szerbiába, ahonnan DNS-mintákat hoznak, amelyeket összevetnek a rendőrség birtokában lévő mintákkal. Emlékeztettek rá: Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a Margit utcában lőtte le egy eddig ismeretlen elkövető, amikor a médiatulajdonos autójával megállt a közlekedési lámpánál. A tettes a fegyvert egy gépkocsi alá dobta, majd gyalog hagyta el a helyszínt. Sapkáját és kabátját az elkövetés helyszínétől 50-60 méterre, a Margit körúton egy kapualjban hagyta; a nyomozók a ruházatban talált hajszálakból nyertek azonosításra alkalmas DNS-mintát. Szabóné Csontos Stefánia, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője az MTI megkeresésére csak annyit közölt: csütörtökön határtalálkozót tartanak a szerb és magyar rendőrség munkatársai, de a határtalálkozó napirendje nem nyilvános. Mint mondta, a határtalálkozó rendszeres információcserére ad lehetőséget a két ország rendőrségének. Az Országos Rendőr-főkapitányság a gyilkosság után majdnem napra pontosan négy évvel később, 2002. február 5-én szüntette meg a nyomozást, miután többször meghosszabbították a nyomozás határidejét. A döntést akkor azzal indokolták, hogy az ügyben nem kerültek napvilágra olyan adatok, amelyek a gyilkosság felbujtójához vagy végrehajtójához vezettek volna. 2004 októberében azonban ismét elrendelték a nyomozást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, mert a rendőrség olyan új adatok birtokába jutott, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz. Az NNI két éve azonosította a bérgyilkosság lehetséges elkövetőjét, a 32 éves S. G.-t. Mivel Magyarországon nem bukkantak az albán férfi nyomára, tavaly januárban nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, ám ez nem vezetett eredményre. Börtönre ítélték a mai Robin Hood-ot Éveken át zsarolták Berlusconit Drogbáró milliós dugipénzére bukkantak a rendőrök MTI
Cikkek A Morgan Stanley 40 százalékkal növelte profitját 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:31
A kettes számú amerikai befektetési bank, a Morgan Stanley második negyedévi eredménye 40 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál, elérve a 2,57 milliárd dollárt. A részvényárfolyamok emelkedő irányzata, illetve a számos vállalati fúziós ügylet segítette hozzá a kiemelkedő eredményhez. Bevétele "csak" mintegy harmadával 11 és fél milliárd dollárra nőtt. Az adatok messze felülmúlták az előzetes várakozásokat és élesen különböznek több más amerikai befektetési bank - romló - eredményétől. A Goldman Sachs negyedéves eredményromlása 24 százalékos volt, a Bear Sternsnél pedig  a második negyedévben 21 százalékkal maradtak el a tiszta bevételek az egy évvel korábbitól. A piacon még jelentős tényezőnek számító Lehman Brothers eredménye viszont 27 százalékkal nőtt. Szállodákat venne a Morgan Stanley MTI  
Cikkek A vállalkozások is a kiegyenlített szabályozás hívei 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:22
A Társadalomkutatási Intézet (TÁRKI) szerint a felnőtt lakosság több mint fele hallott már a Gazdasági Versenyhivatalról (GVH), ami a legutóbb, 2004-ben végzett felméréshez képest 11 százalékpontos növekedést jelent - tájékoztatta a hivatal az MTI-t szerdán. A közlemény kiemeli, hogy a vállalkozók és a gazdasági újságírók körében még jobb a helyzet, hiszen szinte minden megkérdezett hallott már a versenyhatóságról. A versennyel kapcsolatban a megkérdezettek többsége a kiegyenlített szabályozás híve: a lakosság több mint kétötöde, a jogászok fele, a vállalkozók kétharmada szerint jobb, ha a gazdasági folyamatok szabályozásában azonos mértékű az állam és a piaci verseny szabályozó hatása. Az egyes csoportokon belül 10 százalék alatti azok aránya, akik a kizárólag az állami szabályozás hívei, míg kizárólag a piaci szabályozást a megkérdezettek kevesebb, mint 5 százaléka tartja ideálisnak. A vállalkozók többsége a kiegyenlített szabályozás híve, míg 2004-ben még a piaci verseny általi szabályozást támogatók voltak többségben. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják elég erőteljesnek vagy gyengének a gazdasági versenyt, tíz lakosból négyen erősebb versenyt várnának. Az egyes csoportokat vizsgálva a jogászok és a gazdasági újságírók több mint kétharmada, míg a vállalkozók mindössze 16 százaléka szeretne erősebb gazdasági versenyt. A vállalkozók úgy gondolják, hogy Magyarországon a nagyvállalatok uralják a piacot, nehéz az értékesítési lehetőségekhez való hozzáférés, és a politika túlságosan befolyásolja a gazdaságot. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megállapítható az, hogy nem a piac szabályozottságát, inkább annak hiányát, illetve a szabályok áthágását látják problémának a magyar vállalkozók. A 2004-es eredményekhez hasonlóan a magyar társadalom negyede hallott már a versenytörvényről, a többség viszont még sohasem találkozott ezzel a jogszabállyal. A vállalkozók és a gazdasági újságírók körében 80 százalék feletti az imént említett jogszabály ismerete. A GVH munkáját a lakosság harmada megfelelőre értékelte, míg azok, akik munkájuk során rendszeresen foglalkoznak a gazdasági élet kérdéseivel - jogászok, gazdasági újságírók - körében ez az érték 60 százalék fölötti. A vállalkozók fele szintén megfelelőnek tartja a GVH munkáját. A GVH-val szembeni elégedettségi mutatók jelentősen javultak a 2004-es közvélemény kutatáshoz képest - derül ki a TÁRKI felméréséből. MTI  
Cikkek Amerika és az unió vizsgálná a pénzmozgásokat 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:12
Egy-két héten belül megállapodás születhet az Európai Unió és az Egyesült Államok között arról, hogy az amerikai hatóságok miként használhatják a nemzetközi pénzforgalomról adatokat tároló SWIFT hálózat nyilvántartását terrorelhárító tevékenységhez - jelentette be brüsszeli sajtóhírek szerint Franco Frattini igazságügyi európai biztos szóvivője. A két fél között elvi megállapodás jött létre a témáról, már csak annak végleges jóváhagyása van hátra - tette hozzá. A belgiumi központú Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (SWIFT) a világ legnagyobb, a nemzetközi pénzáramlásokat nyilvántartó adatbankja, amely 200 ország 7800 bankjától kap adatokat, s naponta 11 millió pénzügyi tranzakciót regisztrál. Az adatsorokban megtalálható a felhasználók neve, számlaszáma és más azonosító információk. A szervezetre tavaly figyelt fel a közvélemény, amikor a The New York Times című amerikai napilap közölte: az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat pénzügyi hátterének felderítésére törekedve a washingtoni kormányzat megfelelő szervei több millió nemzetközi pénzátutalást követtek figyelemmel, a SWIFT pedig elismerte, hogy "korlátozott számú" adatot átadott az amerikaiaknak. A szervezet ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy komoly garanciákat kapott Washingtontól az átadott adatok bizalmas kezelésére, s hogy az amerikai szerveknek nincs korlátlan hozzáférésük a SWIFT-nél lévő adatbázishoz. Ráadásul amit megkapnak, azt is csak a terrorizmus kapcsán indított nyomozásokhoz használhatják fel. Tavaly már az Európai Unió adatvédelmi szakértői is úgy ítélték meg, hogy a banki tranzakciókat nyomon követő SWIFT megsértette az uniós adatvédelmi szabályokat, amikor az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni harc keretében kiadott különböző információkat. A határozat szerint bár a hibát a SWIFT követte el, az egyes tagállamok pénzügyi szervezeteit (mint a SWIFT használóit) is felelősség terheli. Nemrégiben elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament is úgy ítélte meg, hogy SWIFT-ről szóló megállapodás "nem védi kellőképpen az uniós polgárok személyes adatait". A mostani bejelentés szerint a küszöbönálló egyezmény megfelelő adatvédelmi kitételeket tartalmaz. Atomtámadásra készül az al-Kaida? Sci-fivel a terror ellen MTI
Cikkek Az orvosok nem érdeklődnek a mobilitásprogram iránt 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:07
Kevesen jelentkeztek az elbocsátandó orvosok, szakdolgozók elhelyezkedésének megkönnyítését szolgáló mobilitásprogramra, de ez azért van, mert az intézmények egy része még nem kezdte meg az átalakulást, így a létszámleépítések sem kezdődtek meg - mondta az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten. "Nagyon sok kórház részéről azt tapasztaljuk, hogy semmi nem történt még, várnak, kivárnak" - fogalmazott Horváth Ágnes a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórházban tett látogatásán. Ezért - mivel valószínűleg őszre tolódnak ki az elbocsátások - a programra jelentkezést is meghosszabbítják október végéig - emelte ki Horváth Ágnes, aki elmondta azt is, hogy a programra csak azok jelentkezhetnek, akik közalkalmazotti státusból szintén közalkalmazottiba kerülnek, amikor elhelyezkednek. Mintegy hétszázan már azonban érdeklődtek a program iránt - tette hozzá a miniszter. A mobilitásprogram egyfajta mentőöv, amihez szükség esetén hozzá lehet nyúlni, de az is elképzelhető, hogy lesznek olyan munkavállalók, akik nem veszik igénybe a tárca által felkínált lehetőséget. Horváth Ágnes - mint bejelentette - nagyvizitbe kezd, amelynek célja, hogy személyesen tájékozódjon az átalakulásról, az aktuális ügyekről. Azt remélik a látogatásoktól és a személyes tapasztalatcserétől, hogy az intézményeknél felgyorsulnak az átszervezések, amelyeknek igazodniuk kell az április elejétől életbe lépett új struktúrához. Agyműtétek koponyafelnyitás nélkül Nincs megelégedve? Váltson egészségbiztosítót! MTI
Cikkek Négy és fél éves csúcson a lej 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 16:06
A román lej szerdán négy és féléves csúcsot ért el az euróval szemben: a folyamatos külföldi kereslet hatására 2002 októbere óta a legmagasabb szintre jutott. A keddi 3,2110 lej/euró napi zárás után szerdán kora délután egy euróért már csak 3,2040 lejt adtak. Alkuszok szerint az erősödés közvetlen oka, hogy nagy külföldi befektetők 20-30 millió eurónak megfelelő lejt vásároltak helyi kötvényvásárlásaik finanszírozására. Legfrissebb devizaárfolyamok MTI  
Cikkek Ismét a sáveltörlési spekuláció erősíti a forintot 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 15:55
Erősödött a forint szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 247,80/90 forinton jegyezték a keddi 249,40/50 forint után. A forint 57 bázisponttal 12,23 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 247,75-249,30 forint között kereskedtek a nap folyamán, a forint erősödése 12 óra után kezdődött, amikor a Bloomberg hírügynökség közölte a Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel készített interjút. A tudósítás szerint Kóka János a forint árfolyamsávjának felülvizsgálatát látná célszerűnek, a miniszter a Bloomberg hírügynökségnek ennek kapcsán azt mondta, hogy az árfolyamkorlát megköti az MNB kezét az infláció mérséklésében. Az interjú megjelenése előtt az eurót 249,10 forinton jegyezték, utána tíz perccel pedig már 248,60-nál tartott a kurzus. A délután folyamán tovább erősödött a forint főleg londoni befektetők vásárlásai nyomán - mondták el a piacon. Amennyiben az árfolyam eléri a 247,70 forint/eurós szintet, onnan további jelentős erősödés várható - vélik szakemberek. A dollárt Budapesten délután 184,40/45 forinton jegyezték, reggel 185,50/60 forinton, kedden 186,10/20 forinton kereskedtek vele. Kóka felülvizsgálná az árfolyamsávot Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás MTI
Cikkek Mit ér az unió? A magyarok szerint nem sokat 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 15:40
Az Európai Unió jelenlegi 27 tagállama közül a magyarok látják legkisebb arányban jónak nemzetgazdaságuk helyzetét az Eurobarométer felmérése szerint
Cikkek Kóka felülvizsgálná az árfolyamsávot 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 15:33
A forint árfolyamsávjának felülvizsgálatát látná célszerűnek Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki a Bloomberg hírügynökségnek ennek kapcsán azt mondta, hogy az árfolyamkorlát megköti az MNB kezét az infláció mérséklésében
Cikkek Öt hónap alatt 25 milliárd Kínának 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 15:28
Az idei év első öt hónapjában 25 milliárd dollárt ért el a Kínában végrehajtott külföldi vállalati beruházások értéke, 10 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Ez a beruházási érték összesen több mint 15 ezer új vállalkozást célzott meg, ezek száma 4 százalékkal maradt el a tavalyitól. Egyedül Májusban 4,9 milliárd dollár volt az új külföldi beruházások értéke Kínában, ez a pénz több mint 2700 vállalkozást célzott meg. Tavaly májusban ennél 10 százalékkal több új vállalkozásba fektetett pénzt a külföldi tőke - írja kormányzati forrásokra hivatkozva a China Daily című lap. A lap szerint a legtöbb külföldi beruházás Hong Kong különleges "adminisztratív" körzetéből érkezett, Japán csak a harmadik volt a beruházók sorában, melyek között szerepel a Cayman Szigetek, Tajvan Megye és Mauritius szigete is, több hely kimondottan adómentési célból. Mibe fektessem a pénzem? MTI  
Cikkek A klímaváltozás már szedi áldozatait 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 15:09
A Greenpeace környezetvédelmi szervezet attól tart, hogy a következő 30 évben 200 millióra növekszik a klímamenekültek száma
Cikkek Szlovákiába menne a Ford 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 14:32
A Kassa térségében található Kenyhec (Kechnec) polgármestere a Hospodarské noviny jelentése szerint a Ford céggel tárgyal egy autógyártó üzem esetleges létesítéséről. Jozef Konkoly polgármester szerint a cég magasabb osztályú autókat akar gyártani Kelet-Szlovákiában. A Ford európai irodája tájékoztatási részlegén úgy nyilatkoztak, hogy a cégnek valóban el kell gondolkoznia az erősebb jelenlétről az egyre bővülő kelet-európai piacon. A Ford már jelen van Kenyhecben, ahol partnercégével a Getraggal sebességváltó- és hajtáslánc-gyártó vállalatot üzemeltet. A Getrag Ford, a német Getrag és az amerikai Ford autógyár közös vállalata 10 milliárd koronát fektetett be itt, az üzem tavaly novemberben kezdte meg a termelést. A Pricewaterhouse Coopers (PwC) tanácsadó cég szerint Szlovákia 2010-ig a vezető járműgyártók országok sorába kerül Európában. A felfutást egyelőre két nagy gyártó, a francia PSA Peugeot Citroen és a dél-koreai Hyundai/Kia beruházásainak tulajdonítja a PwC. A nagy rendszámtrükk: olcsó autó Szlovákiából MTI  
Cikkek Király Júlia szerint nem kell erőltetni az eurót 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 12:54
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága is Király Júlia kinevezését a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé szerdán.
Cikkek Nem változik a diákhitel kamata és összege 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 12:49
Nem változik a diákhitel kamata és a felvehető összeg sem a 2007/2008-as tanév első félévében - közölte a Diákhitel Központ (DK) Zrt. szerdán az MTI-vel. A kamat mértéke így 2007. december 31-éig a DK igazgatóságának döntése szerint továbbra is évi 9,5 százalék lesz. A választható hitelösszeg pedig továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forint (ez szemeszterenként legfeljebb 150 ezer forintot jelent), csak a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot (szemeszterenként 200 ezer forintot). Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron MTI
Cikkek Túlélte a bizalmi szavazást a cseh kormány 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 12:46
Túlélte a szerdai bizalmi szavazást a Mirek Topolánek vezette jobbközép cseh koalíciós kormány. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt a 200 tagú testületben a szavazáskor jelenlévő képviselők többsége elutasította, s csak a kisebbség támogatta. Ez azt jelenti, hogy Mirek Topolánek kormánya hivatalában maradt. Az ellenzék azért követelte a kormány lemondását, mert a kormányfő nem távolította el tisztségéből Jirí Cunek miniszterelnök-helyettest és regionális fejlesztési minisztert, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a rendőrség. A prágai média szerint Topolánek azért nem mer lépni a Cunek-ügyben, mert tudatában van annak, hogy a bírált politikus eltávolítása a kormányból, egyben a kabinet bukását is jelentené. Cunek a kereszténydemokraták elnöke, s pártja jelezte: kilép a koalícióból, ha Cuneknek mennie kell. Bizalmi szavazást kezdeményeztek Topolánek kormánya ellen MTI
Cikkek Gyurcsány késhegyre menő vitákra számít 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 12:45
Késhegyre menő viták lesznek az Európai Unió csúcsértekezletén - jelentette ki szerdán az MTI-nek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Potsdamban tartózkodó magyar kormányfő szerda délelőtt hangsúlyozta:  "Az előző éjszakai tapasztalatok alapján csekély mértékben derűlátóbb vagyok, mint a hét eleji nyilatkozatok után voltam." A miniszterelnök szerint nagyon nagy a kényszer arra, hogy a tagállamok megtalálják a megoldást a vitás kérdésekre. Minden ország érzi, hogy az alkotmányos kérdésekről szóló vita Európát önmagában nem viszi előre, viszont meggátolja abban, hogy fontos kérdésekről tárgyaljon. Ezért - fogalmazott a miniszterelnök - mindenképp meg kell állapodni. Deutsch-Für szerint Gyurcsány ideggyenge MTI  
Cikkek Harmadik rendszerváltás zajlik Kelet-Európában 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 12:19
Kelet-Európában és a volt Szovjetunió országaiban harmadik rendszerváltás zajlik: a következő másfél évtizedben gyorsul az öregedés folyamata
Cikkek Milyen ingatlant keresnek a vevők? 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 11:53
Lakáspiaci elemzésekben leggyakrabban az ár szokott a központi téma lenni. Az Otthon Centrum közleményében más paraméterek szerint közelítette meg a kérdést
Cikkek Szilvásy gyűjti a dokumentációt 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 11:47
A kancelláriaminiszter megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2001. évi Gripen bérleti szerződés dokumentációját az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága mielőbb megismerhesse. Szilvásy György erről levélben tájékoztatta Simicskó Istvánt (KDNP), a parlamenti testület elnökét. A kormányszóvivői iroda MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint Szilvásy György megerősítette Simicskó Istvánnak, hogy a kormány előreláthatólag szerdai ülésén létrehozza azt a vizsgálóbizottságot, amelynek célja a Gripen típusú repülőgépek beszerzési körülményeinek tisztázása, beleértve a szerződésmódosítást is. "Közös nemzeti érdekünk a svéd médiában nyilvánosságra került korrupciógyanús ügyletben a Magyar Köztársaság szerepének, a bérleti szerződéskötés körülményeinek tisztázása" - hangsúlyozta levelében a kancelláriaminiszter. Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy a kormány szerdai ülésén saját hatáskörben vizsgálatot kezdeményez a kormányzati szervek Gripen-beszerzések ügyében folytatott tevékenysége kapcsán. A HM vezetője akkor azt mondta, a kezdeményezés célja, hogy az egész magyar közvélemény tisztán lásson. Szekeres Imre kiemelte: a kormány támogatja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozzon a Gripen-vadászgépek beszerzésével, a döntéshozatal körülményeivel, a folyamat áttekintésével. Gyurcsány szerint túl sok a kétely Gripen-ügyben Vizsgálat lesz a Gripen-beszerzésekről MTI
Cikkek Egyszerűség és megtakarítás: elektronikus ügyintézés 
Privátbankár.hu | 2007. június 20. 11:43
A korszerű elektronikus ügyintézés segíti az együttműködést a különböző államigazgatási szervek között, hozzájárul a költségvetési kiadások lefaragásához, valamint gyors és egyszerű ügyintézést biztosít a vállalatok és a lakosság számára - mondta Paál Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Informatikai Bizottságának elnöke szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Az AmCham Rövid Állásfoglalás című sorozatának VII. számában hangsúlyozzák, hogy az elektronikus ügyintézés alapvetően javítja Magyarország globális versenyképességét. A dokumentum kitér az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjainak elemzésére, valamint összefoglalja az e-kormányzat gyakorlati megvalósításához szükséges lépéseket. Az AmCham állásfoglalásában kifejti, a hatóságok közti adatáramlás érdekében meg kell újítani az adatvédelmi törvényt, segíteni kell az elektronikus aláírás elterjedését. A csak elektronikus úton történő ügyintézést választó ügyfelek részére kedvezmények biztosítását ajánlja a szervezet. Emellett növelni kell a közhiteles szolgáltatások hozzáférhetőségét az ügyintéző rendszerek számára, javítani kell az ügyfélkapu szolgáltatási színvonalát és felhasználói felületét, valamint be kell vezetni az elektronikus fizetést az elektronikus ügyintézéshez. A kereskedelmi kamara állásfoglalása arra hívja fel a figyelmet, hogy a minőségi jogalkotást is informatikai rendszerekkel kell támogatni, szükséges egy elektronikus jogszabálygyűjtemény létrehozása, továbbá meg kell oldani az elektronikus iratkezelés jogi szabályozását Magyarországon. Az AmCham állásfoglalását eljuttatta a magyar döntéshozók, a pártok, a közigazgatási és önkormányzati szféra képviseleteinek. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara non-profit, kormányoktól független, önálló szervezet, tagjainak száma eléri az 570-et, tagvállalatai több mint 200.000 munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon. Megizzadt az APEH, de azért beszedte a pénzt MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG