.jpg)
Azt is megtudhatjuk a könyvből, miért van Magyarország abban a helyzetben, ahol van, miért nem úgy viselkedik az állam, ahogy kellene - magyarázta Kupa Mihály, ajánlva a könyvet mindazoknak, akik képesek tanulni a múlt hibáiból.
Szabó Katalin, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának társelnöke a tájékoztatón rámutatott: Magyarország ugyanazokat a hibákat ismétli meg, s a kormányok képtelenek arra, hogy felismerjék a világgazdaság súlypontjának eltolódását. Példaként hozta fel Finnországot, ahol az oktatási tárca tízezer kínai tanárt alkalmaz annak érdekében, hogy a nyelvet tanítsák a finneknek, amiből aztán üzlet lehet.
A szerzők közül Antal László a reformhullámokról ír, rögzítve, hogy ha nagy a baj, bizonyos érdekegyensúlyok felborulnak, akkor lehetőség nyílik reformokra. Az ismert közgazdász megfogalmazása szerint ebben a szituációban a régóta halogatott reformelképzelésekből a progresszív erők igyekeznek minél előbb a legtöbbet megvalósítani, mielőtt bezárul a "reformkapu". Antal László lényeges megjegyzése: a "reformkapu" csak nagy bajban nyílhat ki, ezért szükségszerűen együtt kell járnia a stabilizációval.
A koraszülött jóléti államnak az ország valódi fejlettségi szintjéhez, teherbíró képességéhez igazítása, szanálása mindmáig elmaradt - írja tanulmányában Muraközy László. A debreceni közgazdász professzor szerint ennek egyik fő oka, hogy a rendszerváltás óta az állami túlköltekezés továbbra is legitimációs szerepet tölt be Magyarországon.
Bokros Lajos tanulmányában a környező országok eltérő fejlődési stratégiáját elemzi, kifejtve, hogy nincs egyetlen "igazi" út. A volt pénzügyminiszter, a CEU vezérigazgatója rámutat arra, hogy a meg nem tett gazdaságpolitikai lépések is döntésnek bizonyulnak.
Ugyancsak a világgazdasági környezetbe helyezi a magyarországi folyamatokat Csaba László. Az akadémikus rámutat arra, hogy a politika, a gazdaságpolitika csodákra ritkán képes, de hihetetlenül romboló tud lenni. A rendszerváltás ténye még semmilyen biztosítékot nem jelent a jövőbeni sikerhez, felzárkózáshoz, sőt, könnyen tartós lemaradás, stagnálás is bekövetkezhet - írja a kötetben Csaba László.
Veres: Nem tervezünk ingyen osztogatást
Agresszív kamatemelést jósolnak Londonból
Hosszú távon jól fialna Gyurcsány ajánlata?
A GDP pocsék, de pánikra semmi ok (hanganyag)
Orbán: a hazugságok vezettek válsághoz (hanganyag)
MTI