Beszéltünk már korábban néhány mondatban a Londoni Nemzetiről és működéséről. Arról a példaértékű progresszív-konzervatív metódusról, ahogyan dolgoznak, és amelynek köszönhetően a világ vezető prózai színházává/társulatává váltak, és melynek köszönhetően ezt a rangot elegánsan megtarthatják.
A színház új bemutatója, a wonder.land minden szempontból fontos, nagy űrt betöltő mű.
Hogyan vigyük színpadra az internetet?
Egyik szempontból az ifjúsági előadásokból mindenütt hiány van (sőt, nyugodtan mondhatjuk: általában véve is minden művészeti forma szűkölködik a fiatal felnőtteket célzó művekből, ami komoly probléma). Másrészt a darab által feldolgozott téma nagyon hiányzik a klasszikus művészeti formákból, így a színházból is. Az internet és az okostelefonok által létrehozott új világ lassan kitölti életünk minden percét, mégis nehéz a témával foglalkozni klasszikus módon. Gondoljunk csak bele: most üljön négy színész a színpadon és chateljenek, vagy hogy legyen?
Éppen ezért volt nagyszerű ötlet az internetes témát párosítani Lewis Carroll remekművével, az Alice Csodaországbannal.
Hogyan születik egy színdarab?
A kevésbé gazdag, kevésbé profi, különösebb színházalkotási kultúra nélküli országokban (mint például Magyarországon) az a szokás, hogy...
- van egy rendező, aki kitalálja, hogy mit szeretne csinálni,
- kiválasztja a színészeket,
- jobb esetben egy dramaturggal, rosszabb esetben egyedül összerakja a szövegkönyvet,
- amivel a színészek az olvasópróbán találkoznak,
- majd a próbák folyamán megtanulják a szöveget...
...és 6-8 hét alatt elkészül valami nagyjából működő, nagyjából jó darab. Nagyjából… különösebb katarzis nélkül.
Ez úgy működik a gazdagabb, profi, valódi színházalkotási kultúrával megáldott országokban (Franciaország, Anglia, Egyesült Államok, Németország, stb.), hogy
- egy producer vagy művészeti vezető kitalálja hogy mit szeretne színpadra tűzni
- ezután kiválasztják a színészeket, a rendezőt, a dramaturgot, a zeneszerzőt, a látványtervezőt és a teljes alkotóstábot,
- és együtt készülnek 8-12 hetet.
Ilyenkor csupán az alaptétellel vannak tisztában, koncepció vagy kész szöveg nincs. Ezt a készülődést úgy kell elképzelni, mint a csapatépítő tréningeket. Tehát a darabhoz tartozó helyszínekre mennek, vagy egy filmstúdióban felépítik azt. Amikor például a Wendy and Peter Pan című előadásra készültek, a Royal Shakespeare Company napokra beköltözött a Kew Gardens egyik üvegházába, „Sohaországba”, hogy ismerkedjenek a tereppel.
- Ezután a folyamat után ül neki az alkotó stáb összerakni az előadást, a szöveget, zenét, látványt két-három hónap alatt.
- A művészek megkapják a szövegüket, amit meg is tanulnak az olvasópróbáig. (Az olvasópróba előtt van egy visszamondás – az a színész aki nem tudja felmondani a szöveget, az nem vehet részt az olvasópróbán – ilyesmi persze ilyen szinteken soha nem történik.)
A visszamondás után beavatják őket a végleges koncepcióba és elindulnak a próbák, ahol a felkészülésnek köszönhetően egy nagyon komoly tudással megáldott, jól együttműködő, azonos tapasztalásokkal felfegyverzett csapat kezd el dolgozni (nem szöveget tanulni!), majd 6-8 hét alatt bemutatnak egy produkciót, ami ennek a rendszernek köszönhetően eléggé ütős lesz.
Így készült a wonder.land is, ami nagyon komoly témákat feszeget olyan látványtechnika segítségével, amilyet még nem látott a világ.
Így mutatják meg a gyerekeinknek az őket fenyegető legnagyobb veszélyt
Adott Alice, a tinédzser a szokásos kamasz-problémákkal. A család, az iskola, a haverok és a saját összevissza érzései elől okostelefonjába menekül, ahol rátalál a wonder.land weblapra, ami teljesen bekebelezi őt, s élete innentől kezdve két síkon mozog: a való világban, amiben csak problémák vannak és a neten, ahol az lehet, aki csak lenni akar, úgy ahogyan azt ő akarja.
Ezt az elég ijesztő és valós problémát (melyről Susan Greenfield isteni könyvet írt az Identitás a XXI. Században címmel) rémisztő zsenialitással érzékelteti a díszlet. Az igazi világ szürke, egysíkú és egyszerű, míg az internet világa kihasználja a színpad mindhárom dimenzióját. A díszlet elképesztően színes és nagy; a színpadon egy óriási, végtelenül bonyolult hologramrendszer van. A hologram használata egy vadiúj formai lehetőség a színházaknak, melyet a Londoni Nemzeti Színház csapata rögvest tökélyre fejlesztett. És hát mihez is passzolna jobban a hologram, mint a kibervilághoz...?
A darab kissé nyomasztó, hiszen rég tudott egy színház ilyen aktuálisan, ilyen sebészi precizitással ennyire komoly jelenbéli problémával foglalkozni és kérdéseket feltenni róla. Ugyanakkor sok a humor, és az eredeti Alice-mese segítségével izgalmasan tud beszélni az internet veszélyeiről, a szexuális ragadozókról és a már internetbe belebolondult, secondlife-őrültekről.
A darab zenéjét a Grammy-díjas Damon Albarn jegyzi, a szövegkönyvet Moira Buffini.
A darab trailere:
Jegyek 15-55 font között vásárolhatóak a színház honlapján. A darab 10 éven aluliaknak nem ajánlott, megijedni nem kell: a téma kemény, de a színpadon nem történik semmi provokatív.
A darab honlapja a wonder.land címen érhető el - itt több érdekes videó is látható az alkotói folyamatról. (A darab címe éppen ezért nem Wonderland, hanem wonder.land...)
Színházi ajánló sorozatunk korábbi részei:
- Unod a Reszkessetek betörőket? Menj inkább színházba karácsonykor! (Wendy and Peter Pan, Sleeping Beauty, Diótörő) >>
- A mű, amit mindenki ismer, de senki sem látott (A hattyúk tava) >>
- Megpuccsolják Domingót a Scalában (I due Foscari, Scala) >>
- Elképesztő tengeri vihar és Alkonyat-sztori, élőben (A bolygó hollandi, Teatr Wielki) >>
- Lélegzetelállító baltás gyilkosság (Elektra, Wiener Staatsoper) >>
- Egy ló, a világháború hőse (War Horse, National Theatre, London) >>
Aki áresésre várt, annak csalódnia kell. 
