6p
A Londoni Nemzeti Színház december 3-án mutatta be a wonder.land című új musicalt. Már a soha nem látott látványtól, a hologram-díszlettől is hasra eshetünk, de a darab igazi értéke, hogy úgy beszél az internet csalóka és veszélyes világáról, hogy a leginkább érintettekhez, a kamaszokhoz is eljuthasson.

Beszéltünk már korábban néhány mondatban a Londoni Nemzetiről és működéséről. Arról a példaértékű progresszív-konzervatív metódusról, ahogyan dolgoznak, és amelynek köszönhetően a világ vezető prózai színházává/társulatává váltak, és melynek köszönhetően ezt a rangot elegánsan megtarthatják.

A színház új bemutatója, a wonder.land minden szempontból fontos, nagy űrt betöltő mű.

Hogyan vigyük színpadra az internetet?

Egyik szempontból az ifjúsági előadásokból mindenütt hiány van (sőt, nyugodtan mondhatjuk:  általában véve is minden művészeti forma szűkölködik a fiatal felnőtteket célzó művekből, ami komoly probléma). Másrészt a darab által feldolgozott téma nagyon hiányzik a klasszikus művészeti formákból, így a színházból is. Az internet és az okostelefonok által létrehozott új világ lassan kitölti életünk minden percét, mégis nehéz a témával foglalkozni klasszikus módon. Gondoljunk csak bele: most üljön négy színész a színpadon és chateljenek, vagy hogy legyen?

Éppen ezért volt nagyszerű ötlet az internetes témát párosítani Lewis Carroll remekművével, az Alice Csodaországbannal.

Hogyan születik egy színdarab?

A kevésbé gazdag, kevésbé profi, különösebb színházalkotási kultúra nélküli országokban (mint például Magyarországon) az a szokás, hogy...

  • van egy rendező, aki kitalálja, hogy mit szeretne csinálni,
  • kiválasztja a színészeket,
  • jobb esetben egy dramaturggal, rosszabb esetben egyedül összerakja a szövegkönyvet,
  • amivel a színészek az olvasópróbán találkoznak,
  • majd a próbák folyamán megtanulják a szöveget...

...és 6-8 hét alatt elkészül valami nagyjából működő, nagyjából jó darab. Nagyjából… különösebb katarzis nélkül.

Ez úgy működik a gazdagabb, profi, valódi színházalkotási kultúrával megáldott országokban (Franciaország, Anglia, Egyesült Államok, Németország, stb.), hogy

  • egy producer vagy művészeti vezető kitalálja hogy mit szeretne színpadra tűzni
  • ezután kiválasztják a színészeket, a rendezőt, a dramaturgot, a zeneszerzőt, a látványtervezőt és a teljes alkotóstábot,
  • és együtt készülnek 8-12 hetet.

Ilyenkor csupán az alaptétellel vannak tisztában, koncepció vagy kész szöveg nincs. Ezt a készülődést úgy kell elképzelni, mint a csapatépítő tréningeket. Tehát a darabhoz tartozó helyszínekre mennek, vagy egy filmstúdióban felépítik azt. Amikor például a Wendy and Peter Pan című előadásra készültek, a Royal Shakespeare Company napokra beköltözött a Kew Gardens egyik üvegházába, „Sohaországba”, hogy ismerkedjenek a tereppel.

  • Ezután a folyamat után ül neki az alkotó stáb összerakni az előadást, a szöveget, zenét, látványt két-három hónap alatt.
  • A művészek megkapják a szövegüket, amit meg is tanulnak az olvasópróbáig. (Az olvasópróba előtt van egy visszamondás – az a színész aki nem tudja felmondani a szöveget, az nem vehet részt az olvasópróbán – ilyesmi persze ilyen szinteken soha nem történik.)

A visszamondás után beavatják őket a végleges koncepcióba és elindulnak a próbák, ahol a felkészülésnek köszönhetően egy nagyon komoly tudással megáldott, jól együttműködő, azonos tapasztalásokkal felfegyverzett csapat kezd el dolgozni (nem szöveget tanulni!), majd 6-8 hét alatt bemutatnak egy produkciót, ami ennek a rendszernek köszönhetően eléggé ütős lesz.

Így készült a wonder.land is, ami nagyon komoly témákat feszeget olyan látványtechnika segítségével, amilyet még nem látott a világ.

Így mutatják meg a gyerekeinknek az őket fenyegető legnagyobb veszélyt

Adott Alice, a tinédzser a szokásos kamasz-problémákkal. A család, az iskola, a haverok és a saját összevissza érzései elől okostelefonjába menekül, ahol rátalál a wonder.land weblapra, ami teljesen bekebelezi őt, s élete innentől kezdve két síkon mozog: a való világban, amiben csak problémák vannak és a neten, ahol az lehet, aki csak lenni akar, úgy ahogyan azt ő akarja.

Ezt az elég ijesztő és valós problémát (melyről Susan Greenfield isteni könyvet írt az Identitás a XXI. Században címmel) rémisztő zsenialitással érzékelteti a díszlet. Az igazi világ szürke, egysíkú és egyszerű, míg az internet világa kihasználja a színpad mindhárom dimenzióját. A díszlet elképesztően színes és nagy; a színpadon egy óriási, végtelenül bonyolult hologramrendszer van. A hologram használata egy vadiúj formai lehetőség a színházaknak, melyet a Londoni Nemzeti Színház csapata rögvest tökélyre fejlesztett. És hát mihez is passzolna jobban a hologram, mint a kibervilághoz...?

A darab kissé nyomasztó, hiszen rég tudott egy színház ilyen aktuálisan, ilyen sebészi precizitással ennyire komoly jelenbéli problémával foglalkozni és kérdéseket feltenni róla. Ugyanakkor sok a humor, és az eredeti Alice-mese segítségével izgalmasan tud beszélni az internet veszélyeiről, a szexuális ragadozókról és a már internetbe belebolondult, secondlife-őrültekről.

A darab zenéjét a Grammy-díjas Damon Albarn jegyzi, a szövegkönyvet Moira Buffini.

A darab trailere:

Jegyek 15-55 font között vásárolhatóak a színház honlapján. A darab 10 éven aluliaknak nem ajánlott, megijedni nem kell: a téma kemény, de a színpadon nem történik semmi provokatív.

A darab honlapja a wonder.land címen érhető el - itt több érdekes videó is látható az alkotói folyamatról. (A darab címe éppen ezért nem Wonderland, hanem wonder.land...)

 


 

Színházi ajánló sorozatunk korábbi részei:

Címkék: Kultúra S

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Lehet, hogy Önnél is rejtőzködik egy milliókat érő Zsolnay-kerámia?
Kenessei András | 2024. november 24. 17:46
November közepén negyedik alkalommal tartott árverést a Virág Judit Galéria (VJG). Ezen csak és kizárólag Zsolnay kerámiákat vittek kalapács alá, két, külföldi tulajdonos gyűjteményéből. Azonban nemcsak ez volt újdonság, hanem az árverés helyszíne és egy megváltozott árverési szabály is. Ezek ellenére (vagy talán éppen ezért) az aukció nagy sikerrel zárult.
Kultúra Danny vagyok, hajóval jöttem Magyarországról – ilyen egy élő legenda a filmvásznon!
Elek Lenke | 2024. november 17. 17:47
Bob Dylan az elmúlt években leginkább arról híresült el, hogy az irodalmi Nobel-díj   stockholmi átadójára se ment el, hanem maga helyett mást küldött. De ki is ez a különc énekes, aki politikai-társadalmi kérdésekben oly sokszor – és legtöbbször zavarba ejtően – hallatta a hangját? És mit tudunk meg róla a decemberben bemutatandó filmből, amely Sehol se otthon címmel kerül majd a magyar mozikba?
Kultúra Megfejtették a 27-esek Klubjának misztikus titkát?
Kormos Olga | 2024. november 9. 14:49
Nyáron került a mozikba az Amy Winehouse életét bemutató film, amitől újra erőre kapott az a gondolat, miszerint a világ legfényesebb csillagai 27 évesen kihunynak. Az úgynevezett 27-es Klub fél évszázada foglalkoztatja a közvélemény fantáziáját. Amy mellett tagjai között olyan legendás zenészeket találunk, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morisson és Kurt Cobain.
Kultúra Ismét Halloweenről posztolt a szigetszentmiklósi református óvoda
Privátbankár.hu | 2024. október 30. 17:15
A múlt heti Halloweent démoni ünnepként leíró posztot tett ki a szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda. Bár a bejegyzés azóta eltűnt, ma újabb posztot tettek ki ezzel kapcsolatban. 
Kultúra Dél-koreai író kapta az irodalmi Nobel-díjat
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:27
Intenzív, költői prózájáért.
Kultúra Nem a kétezer forintos sétálójegy a legnagyobb probléma az Operaházban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 19. 15:49
Az Operaház szerint van létjogosultsága a múlt héten tesztelt, kétezer forintos sétálójegynek, ezért a jövőben is terveznek vele. A jegy végleges bevezetéséről kérdeztük az intézményt, a körülményekről pedig az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét. 
Kultúra Egy rejtély vár megfejtésre a BÁV legújabb kiállításán
Kenessei András | 2024. szeptember 14. 14:12
Csütörtöktől október 5-éig tekinthető meg Vinkler László (1912-1980) festő- és grafikusművész kiállítása a BÁV Szent István körúti kiállítótermének emeleti részén. 
Kultúra Miért ugrik a világ J. K. Rowling minden transzneműekkel foglalkozó megnyilvánulására? 
László Éva Lilla | 2024. szeptember 8. 15:31
J. K. Rowling sikerkönyvszerző nemcsak kultikus Harry Potter-sorozatával írta be magát be a köztudatba, hanem kíméletlenül őszinte, egyesek szerint bántó megnyilvánulásaival is, amelyek egyebek mellett a transzneműek társadalmi megítélésére vonatkoznak.
Kultúra Nyerj páros belépőt - 2 perc, és mehetsz a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 21. 06:40
Szánj ránk 2 percet és nyerj páros belépőt a 33. Budapest Borfesztiválra!
Kultúra Pofátlan csaló akarta elárvereztetni Elvis Presley birtokát
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 17. 14:24
Elvis Presley családja elleni csalás miatt tartóztattak le egy nőt pénteken a hatóságok, aki a néhai énekes sztár családi birtokára, Gracelandre akart kényszer-árverést elrendeltetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG