2p
Továbbra is a pénzügyi, biztosítási területen lehet a legjobb fizetéseket kapni.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt. Ez 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Január–júliusban a bruttó átlagkereset 324 700 forint, a nettó átlagkereset 216 000 forint volt, mindkettő egyaránt 12,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH megjegyzi: a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 326 700 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 100 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 300 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forint.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb  (613 500 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 600 forint).

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Kevesebb a fizetésünk, mint látszik

Minap az Mfor.hu készített egy összeállítást arról, hogy a KSH kereset-számai jóval nagyobbnak tűnnek, mint az Eurostat adatbázisában található adatok. Ennek oka, hogy a KSH nem számol medián értéket, az Eurostat igen. Igaz, az Eurostat csak 4 évente készít ilyen felmérést mégis, kitűnik: 2014-ben Magyarországon a bruttó medián órabér 1108 forint volt, amit 8 órával és 22 munkanappal felszorozva megkaphatjuk a havi bruttó átlagkeresetet. Ez 195 085 forint volt szemben a KSH által 2014-re közölt 237 695 forinttal. Ebből levezetve a nettók a következőképpen alakultak: a KSH 155 690 forintot közölt, a mediánérték viszont csak 127 781 forint. További részletek az Mfor.hu-n >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Makro / Külgazdaság Visszavettek a tempóból a románok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 13:49
Romániában 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Makro / Külgazdaság Már az euróbevezetés első hetében boldogok lehetnek a bolgárok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:37
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
Makro / Külgazdaság Egyelőre hiába unszolja Trump az amerikai olajcégeket venezuelai beruházásokra
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:12
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Fehér Házban tartott pénteki találkozón arra szólította fel a nagy amerikai olajvállalatok vezetőit, hogy legalább 100 milliárd dollár értékben ruházzanak be Venezuela olajiparának újjáépítésébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG