Némileg meglepő volt, hogy miközben az olaj árfolyama és a dollár jegyzése is erősödött az utóbbi napokban, a Mol nem jelentett be újabb áremelést. Így a múlt héten megúszták az autósok a pénteki drágulást. Az olaj árfolyama egyébként meglehetősen hektikusan mozgott az elmúlt napokban, a kilengések az amerikai-iráni viszony függvényében változtak.
Múlt szerda hajnalban például ismét kilőttek az árak, azt követően, hogy iráni rakétatámadás ért több Irakban állomásozó amerikai egységet. Miután ezek amerikai emberéletet nem követeltek, és mérsékelt károkkal jártak, így a piacok délutánra megnyugodtak, a reggel még 70 dollár feletti Brent árfolyam 67,50 dollár körüli szintre csúszott vissza.
Szakértők viszont attól tartanak, hogy az iráni válaszcsapással aligha zárul le a mostani konfliktus, ha pedig további harcok lesznek és eszkalálódik a helyzet, az az olaj árának emelkedését hozhatja.
Nem dőlhetünk hátra
Noha az iráni külügyminiszter békülékeny hangot ütött meg, és Donald Trump nyilatkozatából is úgy tűnt, hogy nem kíván újabb katonai csapást mérni a közel-keleti országra, nem dőlhetünk hátra.
Az Irakban lévő amerikai célpontok elleni rakétatámadás egy térségbeli művelet felvezetője volt - közölte az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka a teheráni állami televízió beszámolója szerint. A Forradalmi Gárda légierejét vezető Amirali Hadzsizade szerint a támadásokban nem amerikai katonákkal akartak végezni, hanem kárt akartak tenni Washington katonai gépezetében.
A parancsnok hangsúlyozta: az lenne a megfelelő bosszú a gárda al-Kudsz nevű elitegységét vezető Kászim Szulejmáni meggyilkolásáért, ha kiebrudalnák az amerikai erőket a Közel-Keletről. Hadzsizade elmondta, hogy iráni rakéták százai állnak támadásra készen. Elárulta, hogy Teherán a szerdai rakétacsapásokkal egy időben kibertámadásokkal tette működésképtelenné az amerikai légi navigációs rendszert. Korábban a Forradalmi Gárda egy másik parancsnoka, Abdollah Arragit is azt mondta, hogy további megtorlásokra lehet számítani.
Bonyolítja a helyzetet, hogy Irán esetében potenciálisan számolnak a nagyhatalmak azzal, hogy belátható időn belül atomhatalom lesz. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter például pénteken beszélt arról egy nyilatkozatában, hogy Irán egy-két éven belül atomfegyverre tehet szert, ha továbbra sem tartja magát a 2015-ben kötött nukleáris egyezményhez. Ez viszont teljesen felboríthatná az egyébként is ingatag közel-keleti satus quo-t, éppen ezért mindenki ellenzi.
Donald Trump azt is jelezte, hogy amíg ő az Egyesült Államok elnöke, addig mindent megtesz, hogy Irán ne tehessen szert atomfegyverre, így már csak emiatt is a levegőben lóg, hogy akár a közeljövőben újabb beavatkozás jöhet.
Mit tesz Irán a Perzsa-öböl kapujával?
Természetesen mindezt valószínűleg Teherán sem hagyná szó nélkül. A legrosszabb forgatókönyv a szakértők szerint az lenne, ha Irán megakadályozná, hogy az Perzsa-öbölből olajat tudjanak szállítani. Ezt a Hormuzi-szoros lezárásával elvileg meg tudná valósítani, bár ez valószínű újabb katonai beavatkozáshoz vezetne. Mindenesetre egy ilyen lépés esetén az elemzők szerint a mostani 70 dollár alatti szintről 100 fölé mehetne a tőzsdei jegyzés.
A szoros Irán és Omán partjai között helyezkedik el, és a Perzsa-öblöt köti össze az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel, illetve végső soron kijárást biztosít onnan az Indiai-óceán irányába. A Hormuzi-szoros stratégiai jelentősége abban áll, hogy a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, mely a világ kőolaj-kereskedelmének 30 százaléka, és ennek a mennyiségnek döntő része tengeren hagyja el a térséget.
A szakértők szerint a következő napok kulcsfontosságúak lesznek, kiderül, hogy Irán egyelőre megelégszik a szerda hajnali támadással, vagy újabb lépéseket tesz. Igaz, ez attól is függ valószínűleg, hogy Donald Trump megelégszik azzal, hogy a múlt héten megölték Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda vezetőjét, vagy további katonai akciókat szeretne.
A Hormuzi-szoros lezárása egyébként paradox módon az Egyesült Államok számára még akár előnyös is lehet, hiszen az amerikaiak az utóbbi időszakban a palaolaj kitermelés révén nem szorulnak importra. Ugyanakkor innen érkezik jelentős mennyiségű szénhidrogén például Kínába, amely sokkal jobban rászorul az importra. Így egy iráni tengeri blokád inkább sújtaná a nagy ázsiai országokat (Kína mellett Japánt és Indiát), mint az Egyesült Államokat.
Mindenki megérezné a 100 dolláros olajárat
Egy drasztikus áremelkedés számos területre begyűrűzne, hiszen számos termék drágulna ezáltal, első körben a finomított termékek, így például az üzemanyagok. A magyar autósok számára becsléseink szerint az alapanyag 40 százalékos drágulása, vagyis a 100 dollár körüli olajár nagyságrendileg 100 forintos benzinár emeléssel járna, vagyis a kutaknál egy liter üzemanyag 500 forint körüli szintre ugrana.
A látszólag mérsékeltebb áremelkedés hátterében az áll, hogy az üzemanyagokért fizetendő összeg nagyobb része adótartalom, és csak 30 százalék körüli rész az amennyibe a benzin kerül. Ugyanakkor egy ilyen emelés már a logisztikai költségekben is visszaköszönne, így vélhetőleg az élelmiszerek is drágulnának. Valószínűsíthetően emelkednének más energiahordozók árai is, már csak azért is, mert az olajat világszerte sok helyen fűtésre vagy villamosenergia előállításra is használják, ha pedig ehelyett más alternatívák után néznek az érintettek (például földgáz) akkor várhatóan a növekvő kereslet azokat is drágítja.
Nehezen elképzelhető, de ha Irán tartósan blokkolni tudná a Perzsa-öbölről való kihajózást, az a fenti gondolatsor miatt globálisan az infláció emelkedéséhez vezetne. Ebben az esetben pedig a "kötelező" közgazdasági válasz a kamatemelés kellene, hogy legyen. 2018 decemberében a világ tőzsdéi megremegtek amikor az amerikai jegybank minimális kamatemelést hajtott végre, így egy tartósan magasabb infláció a közvetlen költségek (mint a fent említett üzemanyag, vagy élelmiszerek áremelkedés) és a tőkepiacokon kialakuló turbulencia miatt gyakorlatilag mindenkinek fájna.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
