4p
A jólétet, a magas gazdasági fejlettséget nem csak elérni kell, hanem meg is kell tudni tartani, főleg ha egy ország gazdasága nem elég diverzifikált. A finneket a Nokia és az oroszok vásárlásai tartották el, de ez már a múlt, és szembe kell nézni a megszorításokkal. Saját valuta híján inflálni és leértékelni sem lehet, marad a bércsökkentés.
Finn parasztgazdák tüntetnek traktoraikkal Helsinkiben 2016. március 11-én. Ők a csökkenő élelmiszerárak és az Európai Unió Oroszországgal szemben alkalmazott szankciói miatt kerültek rossz helyzetbe. (MTI/AP/Lehtikuva/Vesa Moilanen)

A számok bűvölete

A „belső leértékelés” problémájával eddig csak a déli országok találkoztak, ahol az eurózónához való csatlakozás előtt még divat volt az infláció, az ennek megfelelő béremelések és a valuta leértékelődése. Ők így érezték jól magukat, működött az ún. pénzillúzió, amikor is a dolgozó évről évre elégedett, mert emelkedik a bére, egyre nagyobbak a számok, még az sem zavarja, ha közben az infláció felemészti a növekményt.

Nem véletlen, hogy a déli országok megszűnt valutáiban méretes számok voltak. A drachma, a spanyol peseta és a portugál escudo olyasmi volt, mint a forint (a mi valutánk is jól elinflálódott az idők során, de ennek vége szakadt). Az olasz líránál viszont már hegyekben álltak a nullák a bankjegyeken: a legnagyobb címlet a 100 ezer lírás volt (1 euró közel 2000 líra volt az átváltáskor, így ha lett volna olyan nagy értékű bankjegyük, mint ma az 500 eurós, az 1 millió lírás lett volna).

Belső leértékelés

Az euró bevezetés után a gyakorlat folytatódott, így viszont az árak, de különösen a bérek túl magasra szöktek, de ezt a valuta leértékelésével nem lehetett már kompenzálni, így a válságkezelés során maradt a kényszerű bércsökkentés, és persze hozzá egy kis defláció, hogy az árak se maradjanak az égben.

Finnországban egész más a probléma. Ők nem megszokásból emelték a béreket a magasba, hanem a Szovjetunió összeomlását követő visszaesés után hatalmas gazdasági felívelés jött, ami két fő pilléren nyugodott: a Nokia világsikerén, és az újra felfutó orosz exporton. A Nokia klasszikus példája volt annak, hogy egy kis nemzet is létrehozhat egy multit. A fénykorban a világon eladott telefonok 40 százaléka Nokia volt, ez aztán meggazdagította Finnországot.

A fénykor viszont véget ért, jöttek az okostelefonok, de ott már az Apple, Samsung és társai kaszáltak. A Nokia már mással foglalkozik, jól működő cég, de jóval kisebb, mint fénykorában volt, hisz az amúgy is hanyatló mobil üzletágát eladta a Microsoftnak. Közben az olajár-zuhanásnak köszönhetően Oroszország vásárlóereje is visszaesett, így Finnországra recesszió köszöntött, ami immár 3 éve tart. Az országnak muszáj ehhez alkalmazkodnia, elkerülhetetlenek a megszorítások, de a leértékelés az euró miatt ugyanúgy valósulhat csak meg, mint délen: bércsökkentéssel.

Mint az olajországok

Ez persze kegyetlenül nehéz, bár most már nagyjából a szakszervezetek is tisztában vannak vele, hogy elkerülhetetlen. A kormány egyik terve, hogy meggyőzi a szakszervezeteket: fogadjanak el egy 5 százalékos bércsökkentést, abban a reményben, hogy ettől újra versenyképes lesz az export, felpörög a gazdaság, és helyreáll a rend.

Ha ez nem jönne össze, van más elképzelés is: a munkára rakodó terhek megnövelése, amelyet a kormány simán törvénybe iktathat, így nem kell hozzá a szakszervezetek beleegyezése. Felmerül a munkaidő növelése vagy a közszférában a szabadságok időtartamának csökkentése is. Emellett a költségvetésben jelentkező hiányt is mérsékelni kell, 400 millió eurót kell hirtelen találni ahhoz, hogy ne fenyegesse az országot leminősítés.

Az ellenzéki szociáldemokraták szerint az igazán nagy baj az, hogy az országnak nincsenek exportképes termékeket gyártó cégei. Véleményük szerint, ha a bércsökkentés nem pörgeti fel az exportot, a belső keresletet mindenképpen csökkenti, és így még fokozhatja is a recessziót. Kétségkívül az egyensúlyt helyre kell állítani, a helyzet kicsit hasonló, mint az olajexportőr országokban, ahol ugyancsak véget ért a könnyű időszak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG