2p
Az uniós biztos szerint az online kereskedőket korlátozó forgalmazási gyakorlat szűkíti a versenyt.

Az elektronikus kereskedelem térnyerése komoly hatást gyakorolt a vállalkozások forgalmazási stratégiáira és a fogyasztók magatartására, az online kereskedelmi vállalkozásoknál előforduló korlátozó forgalmazási gyakorlat azonban szűkíti a versenyt – írja az Európai Bizottság ágazati zárójelentése.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta: a gyártók egyre inkább a szelektív forgalmazási rendszereket részesítik előnyben, amelyekben a termékeket csak előre kiválasztott, hivatalos forgalmazók értékesíthetik, ezzel lehetővé téve, hogy a gyártók megfelelőbben kontrollálhassák forgalmazási hálózataikat. Az értékesítők emellett növekvő mértékben használnak szerződéses korlátozásokat a termék forgalmazásának jobb ellenőrzése céljából.

Sok gyakorlat csak nehezíti a vásárlást

A tájékoztatás szerint – üzleti modelltől és stratégiától függően – a felsorolt korlátozások különféle formát ölthetnek, mint például az árazási korlátozások, piactérre vagy netes platformra vonatkozó tilalmak, az ár-összehasonlító eszközök használatának korlátozásai, valamint a kizárólag online szereplők kizárása a forgalmazási hálózatokból.

A versenyjogi biztos véleménye szerint bár az alkalmazott gyakorlatok bizonyos hányada igazolható a termékforgalmazás minőségének javításával, jelentős részük azonban ok nélkül akadályozza a fogyasztókat abban, hogy könnyebben vásárolhassanak termékeket a határokon túlról, hogy hozzájussanak a nagyobb termékválaszték és az alacsonyabb e-kereskedelmi árak előnyeihez.

Vestager kijelentette: egyensúlyt kell teremteni a hagyományos és az online kiskereskedők érdekei között. Ez a fogyasztók érdekein túl elősegíti az uniós versenyszabályok érvényesítését az e-kereskedelmi piacokon.

Újabb nagy lépést tett Magyarország afelé, hogy elfelejtsük a pénztárcát

Egy ideje csak egy-két banknál volt elérhető, most visszatért a magyar mobilszolgáltatói piacra az egyérintéses fizetés: a Telenor ügyfelei NFC-képes androidos telefonnal és SIM-kártyával beköltöztethetik a telefonjukba a bankkártyájukat. Ehhez egy számlát kell nyitni, amihez virtuális és igazi bankkártyát is kapunk, de bankba emiatt nem kell menni. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG