3p
Kuba és az USA a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére készül, 54 évi szünet után. A barátság azért még nem áll helyre: fennmaradnak egyelőre a szankciók, és Kuba népe is bizalmatlan a nagy szomszéddal szemben, akit hajlamosak gyarmatosító szándékú birodalomként emlegetni.
Fidel Castro Washingtonban 1959-ben. Forrás: Kongresszusi Könyvtár, Washington DC

Így szakadt meg

A kubai-amerikai kapcsolatok 1959-ben romlottak meg, amikor Fidel Castro és gerillái megdöntötték Fulgencio Batista Amerika-barát rendszerét. Kezdetben nem volt teljesen ellenséges a hangulat, de amikor Castro közeledni kezdett a Szovjetunióhoz, és rendszerének eleinte még nem egyértelmű kommunista jellege kezdett kidomborodni, Eisenhower elnök 1961. január 3-án bezárta a havannai amerikai nagykövetséget, 3 héttel azelőtt, hogy átvette volna a hatalmat a már megválasztott Kennedy elnök.

Az új elnök azután óriási baklövést követett el: rábízta egy kubai ellenzéki fegyveres csoportra, hogy döntsék meg Castro rendszerét. Amerika csak a szervezésben vett részt, de katonai erővel nem támogatta az akciót. A Disznó-öbölben aztán Castro erői szétverték a lázadókat, és ez egycsapásra megnövelte Castro népszerűségét otthon, de ettől kezdve a külföld is tudomásul vette hatalmát.

Fél évszázad utálat

Kuba ezt követően a hidegháború kellős közepébe csöppent: a Szovjetunió atomrakétákat kezdett odaszállítani, és a helyzet úgy elvadult, hogy a nukleáris háborút csak Hruscsov és Kennedy közvetlen tárgyalásával lehetett megelőzni. Végül a Szovjetunió visszavonta a rakétákat, Amerika viszont elkötelezte magát, hogy nem rohanja le a szigetet.

A helyzet megmerevedett, a kapcsolat ellenséges maradt, és Castro rendszere túlélte a Szovjetunió bukását. A közben igencsak megöregedett forradalmár 2008-ban öccsének, Raúlnak adta át a hatalmat, de már ő is 84 éves, a forradalom atyja maga pedig 88. Az ország most már nyitottabb, és Amerika is kevéssé merev. A viszony lassan javul, de most fontos mérföldkőhöz érkezett.

A nyitás

A tárgyalások 18 hónapig tartottak, és decemberben döntöttek úgy, hogy kölcsönösen megnyitja nagykövetségét a két ország. A tervek szerint pár hét múlva Kerry külügyminiszter vesz részt Havannában a zászlófelvonási ünnepségen, és ekkor alakul igazi nagykövetséggé az addig konzulátusként működő intézmény.

Utána jönnek a normalizálás további részei: mindenekelőtt az 53 éve fennálló amerikai embargó feloldása. Obama már kérte a republikánusokat, hogy hagyják jóvá a Kongresszusban, de ők eddig megtagadták ezt. A kubaiak ugyanakkor Guantanamót szeretnék visszakapni, amit 1903 óta bérel az USA. A 116 négyzetkilométeres területet Kuba teljesen szuverenitása alá szeretné vonni. Ha egyszer a kapcsolatok normalizálódnak, és a két ország között minden feszültség megszűnik, Amerika számára feltehetően nem is lesz már jelentősége a területnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG