|
| David Cameron brit miniszterelnök és felesége. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga) |
Angolok és a kis nemzetek
A probléma tényleg elég komoly. Európában az elmúlt 100 évben számtalan kis nemzet nyerte vissza függetlenségét, 25 éve pedig, a hidegháború végén két önkéntesnek tűnő társulás, Csehszlovákia és Jugoszlávia is felbomlott, utóbbi 7 kis országot hagyott maga után. Érthető, hogy a többi kicsi, még nem független nemzetnek is megfordul a fejében, hogy megpróbálkozna a kisállami léttel.
Közülük az egyik leghatározottabb, erős nemzettudattal rendelkező nép a skótok. Tavaly már meg is próbálkoztak a kiválással, de a népszavazáson a gazdasági szempontból józan meggondolás győzött: a maradás mellett voksoltak, de csak kis többséggel. Mellettük ott vannak a walesiek: ők ma már sokkal kevésbé alkotnak nemzetet, mint a skótok, de skót kilépés esetén lehet, hogy ők is mozgolódnának egy kicsit.
Bonyolult államalakulat
Cameron most kifejezetten Nagy-Britanniáról beszélt, nem az Egyesült Királyságról, vagyis nem tért ki Észak-Írországra. Tulajdonképpen az ország különböző elnevezései is mutatják, hogy egy nemzetiségileg bonyolult szerkezetű államról van szó. Az egész 4 egységből áll: Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország. Ebből az első három alkotja Nagy-Britanniát, ez pedig a negyedikkel az Egyesült Királyságot. Az ország teljes hivatalos neve is igen körülményes: Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága.
Történelmileg nézve az egész nem más, mint egy mini angol birodalom. Sok évszázaddal ezelőtt Anglia katonai erővel, esetenként brutálisan hódította meg Skóciát, Wales-t (Arany János óta ezt különösen jól tudjuk), és egész Írországot, amely végül kivívta függetlenségét, de északi része, melynek lakossága vegyes lett időközben, maradt az angoloké. Ez az utóbbi kérdés évtizedekig súlyos gond volt: a katolikus íreket még egy terrorszervezet is képviselte, sok ember halálát okozva Anglia területén.
Érdemes maradni, de csak az EU-n belül
A mai ország ténylegesen egy államközösség, saját parlamentekkel, tulajdonképpen nem lehet azt mondani, hogy Anglia uralkodna a három kis népen. Gazdaságilag sem rossz együtt lenni Londonnal, külön azért bizonytalanabb lenne. Ez a gond az íreknél kevésbé áll fönn: ott van anyaország, amely az utóbbi évtizedekben szépen meggazdagodott, és ugyan a válság visszavetette, de ezen is túljutott, és igen magas életszínvonalat biztosít polgárainak.
A nacionalizmus viszont komoly erő, felülírhatja az ésszerűséget. Ráadásul, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból, akkor már az ésszerűség is megfordul: a skótok be is jelentették, hogy ebben az esetben újra meg is próbálkoznak a függetlenséggel. Gyanítható, hogy ekkor már sikerülne is nekik, pláne, ha az EU befogadná őket, mint brit utódállamot.
Komoly kihívás
Ha viszont Skócia kilépne, mi lenne a többiekkel? Mi lenne Nagy-Britannia helyett, esetleg Wales Anglia részévé válna, és Anglia néven futna tovább az ország? Érdekes módon, maguk az angolok már most is leginkább így hívják, és sokkal inkább angolnak nevezik magukat, mint britnek. Az utolsó 15 évben a brit zászló is visszaszorult, Anglia-szerte az angol zászlót látni inkább. A magánlakások ablakait elárasztja sokszor az angol zászló, és nem csak focimeccsek idején. Olyan a hatása, mintha maguk az angolok akarnának független Angliát.
Cameron valóban nem lesz könnyű helyzetben. Ha az EU kilépést választja, akkor valószínűleg tényleg elveszti a skótokat és esetleg Észak-Írországot is, ezért kénytelen lesz a kilépést elvetni. Választási kampánynak bevált, de most már gyorsan el lehet róla felejtkezni, és ez egész Európánk jó hír. Viszont ez még nem elég: népeit, mindenekelőtt a skótokat meg kell győznie a közös jövő előnyeiről (utóbbiakat annyira, hogy ne csak kicsit több mint felük támogassa azt).
Az elárasztott parajdi sóbányát már nem lehet megmenteni, de a térségben újabb sóbányákat és sóba vájt turisztikai létesítményeket lehet kialakítani. 
