Sajnálatkeltés
Úgy tűnik, egyelőre teátrális fellépésekkel tölti az első hetet az új görög vezető. A világ azt várta tőle, hogy az ország folytassa azt a konszolidációs utat, amit két éve elkezdett, és végre már az eredményei is látszanak. Ezzel szemben kissé felborította a nagy nehezen elért status quo-t: hirtelen felfüggesztette a privatizációt, lazítani próbálta az olasz és a francia vezetőket, és most, mint kiderült, a német néphez is szólott. Megpróbálkozik soraikban is szimpátiát kelteni.
Ez érdekes fejlemény, hisz az egész kontinens számára nagyon is nyilvánvaló, hogy igencsak ludasak a görögök a kialakult helyzetben. Az euró bevezetésekor kozmetikázták az adataikat, utána ahelyett, hogy rendet tettek volna, még jobban eladósodtak, végül, amikor kiborult a bili, elvárták volna, hogy Európa állja a számlát. Eközben életszínvonaluk a német szint közelébe szaladt, minden gazdasági alap nélkül.
A panaszok
Nézzük, mit is szeretne most az új, kissé populista vezér. Azzal kezdi, hogy megkéri olvasóit: ne éljenek előítéletekkel. Utána vázolja, hogy a 2010-es fizetésképtelenség idején milyen méltatlanul kezelték országát. Nyakatekert és logikailag nehezen követhető érveléssel azt állítja, hogy nem az a baja, hogy a németek túl kevés pénzt adtak, hanem hogy túl sokat, és ez által új hiteleket kaptak a régiek mellé. Az új hitelekkel együtt pedig megszorítások is érkeztek, melyek kizsigerelték a görög népet.
Ha ezt a logikát követjük, vagyis hogy nem lett volna szükség új hitelekre, akkor mit lehetett volna tenni? Leírni az összes régit, vagyis elengedni? És azt ki állta volna?
Megoldás helyett szép szavak
A lehetséges alternatív megoldásokról, hogy hogyan lehetett volna ésszerűen, másként kezelni a válságot, nem ír. Csak hozzáteszi, a még a választások előtt írt levélben, hogy ne féljenek a németek, nem lesz rossz a Sziriza. Új Európát vizionál, sőt, európai New Deal-ről beszél. De hogy ez hogy nézne ki, mindenekelőtt ki állná a számlát, erről nem esik szó.
Az egyetlen halovány ígéret az, hogy nem térnének vissza azokhoz az időkhöz, amikor nyakló nélkül szórták a pénzt. Ez igen szép dolog, de ettől még a korábban felélt euró 100 milliárdok, adósság formájában, még ott vannak. Azok esetleges leírását kinek kéne állnia, ha nem a német polgároknak?
A görög állampapírhozamok mindenesetre az egekben, a részvények a mélységben. A piac nagyon el van keseredve, nem veszik a görög eszközöket. De a remény talán még mindig megvan, hogy az első hét látványos, a görög népnek szóló színjátéka után győz az ésszerűség, és jön a kompromisszumkészség.
Hol van már a 400 forint alatti euró – továbbra is 410 felett maradt az árfolyam. 
