1p
Az Alkotmány negyedik módosításának az uniós jogba ütköző és a jogállamisággal ellentétes lépései nyomán napokon belül újabb eljárások indulnak ellenünk, írta levelében José Manuel Barroso.

A Bruxinfo értesülése szerint az Európai Bíróság által esetlegesen kiszabandó pénzbüntetések jogi következményeivel, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogával összefüggésben akár már a következő napokban is kötelezettségszegési eljárást indíthat az Európai Bizottság Magyarországgal szemben. Erre utal a testület elnökének levele, amelyet péntek délután küldött a miniszterelnöknek.

José Manuel Barroso nagyon egyértelműen és szokatlanul keményen fogalmaz, amikor azt írja Orbán Viktornak, hogy az alaptörvény negyedik módosítása esetlegesen nem összeegyeztethető az európai uniós joggal és a jogállamiság elvével. A brüsszeli bizottság elnöke a levélben az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos jogi vizsgálat előzetes eredményeire hivatkozik, és azt írja, "amint a Bizottság szolgálatai lezárták az alkotmánymódosítás jogi vizsgálatát, a testületnek meg kell tennie a szükséges lépéseket újabb kötelezettségszegési eljárások indítására".

Barroso meg is nevezte az alkotmánymódosítás azon elemeit, amelyek szerinte problémásak lehetnek. A levél szerint a Bizottságnak aggályai vannak azzal összefüggésben, hogy összhangban van-e az uniós jogszabályokkal az alkotmány azon passzusa, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy különadót vessen ki, amennyiben bármilyen nemzetközi bíróság pénzbüntetést szab ki Magyarországra.
Ugyancsak uniós jogba ütközhet az az alkotmányos rendelkezés, amely lehetővé teszi az Országos Bírósági Hivatal elnöke számára, hogy áthelyezhessen ügyeket a bíróságok között. További, részletesebb elemzés függvényében ugyancsak eljárás indulhat "a politikai hirdetések közzétételének korlátozása miatt" - vetíti előre az Európai Bizottság elnöke.
Barroso azt írja, "nyomatékosan kérem Öntől és a kormányától, hogy foglalkozzon ezekkel az aggályokkal, valamint orvosolja őket határozottan és félreérthetetlenül". Az elnök azt is reméli, hogy a magyar kabinet figyelembe fogja venni a Velencei Bizottság június 15-16-án várható véleményét az alkotmánymódosításról, és oly módon fogja kezelni az ügyet, hogy a magyar jogszabályok összhangban legyenek az Európai Unió és az Európa Tanács elveivel, értékeivel és szabályaival. Az Európai Bizottság elnöke kéri, hogy Budapest működjön együtt az Európai Parlamenttel, amely júniusban határozatot fogad majd el Magyarországról.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG