3p
A menekültek beáramlása komoly, csak Németországban tízmilliárd eurós nagyságrendű kiadással jár, de sok közgazdász szerint ebből hosszú távon profitálni fog az ország. A költések ugyanis főleg a német vállalatokat gazdagítják. Persze ellenvélemények is vannak.

 

A menekültválság kezelésének költségei csak emelkednek és emelkednek: a szállás, élelmezés, a gyermekek óvodai, iskolai ellátása, a némettanfolyamok és az adminisztráció költségeit szakértők 15-20 milliárd euróra becsülik Németországban évente – írja a Deutsche Welle. A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) szerint a hüvelykujjszabály az, hogy egy menekült évente mintegy 12 ezer eurójába kerül az államnak. (Mintegy 3,75 millió forintba.)

 

Marcel Fratzscher, a DIW igazgatója viszont nem ért egyet azzal, hogy ezt csak kiadásnak tekintsék. Az sem pusztán kiadás, ha a német gyermekeket óvodába, iskolába küldik, az ilyen költségek 20-30 év múlva fognak az országban gazdasági előnyöket okozni. Ugyanez vonatkozik a menekültekre is, szerinte inkább befektetésről kell beszélni.

Menekültellátás=gazdaságélénkítés

Másrészt a menekültekre fordított összegek már most is a német gazdaságba folynak. Az élelmiszerekre, és más termékekre, szolgáltatásokra fordított milliárdok főleg német vállalatokat és munkavállalókat gazdagítanak. A menekültek ellátása tehát egyben egy kisebbfajta gazdaságélénkítő program is. (Hasonló véleményeket már mások is hangoztattak, erről itt is tudósítottunk, valamint itt is>>>>>>>.)

Minden szakértő egyetért abban, hogy a nagy kérdés, milyen gyorsan sikerül a menekülteket a munkaerőpiacra integrálni – írja a Deutsche Welle. A DIW ezért különböző forgatókönyveket számolt ki, egy optimistát, egy pesszimistát és egy közepeset. A kérdés, mikor érnek el oda a menekültek, hogy a gazdasági teljesítményük értéke meghaladja a rájuk fordított állami kiadásokat. A DIW ezt az időt 5-6 évre becsüli. A legtöbb menekült nagyon fiatal, így még 40-50 évet is a német munkaerő-piacon tölthet.

Sokkal nagyobb lesz így a növekedés?

A Deutsche Bank Research vezetője, David Folkerts-Landau szerint migránsok nélkül a következő tíz évben Németország gazdasági növekedése évi 0,5 százalékra esnek, velük azonban 1,5 százalékos átlag várható. Így Németország továbbra is az EU vezető gazdasági hatalma maradhat. Legalábbis ha az integráció sikeres lesz.

Egy másik kutatóintézet, a ZEW közgazdásza, Clemens Fuest nem ilyen optimista, szerinte nehéz lesz az integráció a gazdaságba és a társadalomba. Bár a társadalmat fiatalítják a menekültek, sok éven keresztül többe kerülnek majd a jól kiépített német jóléti államnak, mint amennyit megtermelnek. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a menekültek befogadása nem üzleti kérdés.

A minimálbér nem mindig jó

Fuest szerint át kéne gondolni a német szociális rendszert és a munkaerő-piacot, és a nagyobb rugalmasság irányába vinni. De attól tart, hogy országa nem kész nagyobb reformokra, ezért sok menekült hosszú ideig munkanélküli lesz és így „kvázi csak a szociális államba vándorol be”. A közgazdász szorgalmazza a munkaerő-piaci szabályozás újbóli lazítását és a minimálbér csökkentését.

(Németországban sokáig nem volt minimálbér, idén januártól vezették be súlyos viták után baloldali nyomásra, de megint kiújultak körülötte a csatározások a menekültek kapcsán. Sokak szerint az új olcsó munkaerőből Németország csak akkor tudna profitálni, ha alacsonyabb lenne a minimálbér, amely most alapesetben bruttó 8,50 euró /mintegy 2660 forint/ óránként.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG