4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Deutsche Bank megemelte a Németországra vonatkozó növekedési prognózisát, mégpedig azzal az indokkal, hogy a menekültek miatt lehet nagyobb a bővülés, mint amennyit eddig vártak. Nem ők az egyetlenek, más bankok és kutatóintézetek is így gondolják.
Kép forrása: MTI

A bevándorlás hozzájárul a német gazdaság növekedéséhez, erre a következtetésre jutott a Deutsche Bank – írja az N-Tv.de és a Reuters. A fogyasztás főleg jövőre kap egy lökést „a tartósan magas bevándorlástól, különösen a menedékkérők markáns növekedésétől” – idézik a bank által közzétett elemzést.

Az előrejelzés szerint 2016-ban sem fog csökkenni a bevándorlók tömege, abban az évben is elérheti az egymillió fős határt Németországban. Annak ellenére, hogy a szabályokat szigorítják és a menekültek egy jelentős részét kiutasítják majd.

Plusz negyed százalék várható

Ha évente és fejenként 12 ezer eurós kiadással számolunk, akkor 2016-ban 12 milliárd euró lehet az állami és magánfogyasztás emelkedése. Ezért a magánfogyasztás 1,8 százalékos emelkedésével számolnak, ami a 2015-ös 2 százalék mellett az utóbbi 15 év második legnagyobb értéke.

Még ha más területeken vissza is fogják a kiadásokat, a bank szerint akkor is fél százalékkal nő a menekültek következtében a fogyasztás, és negyed százalékkal a gazdasági növekedés Németországban. A GDP-növekedési előrejelzésüket ezért 1,7 százalékról 1,9 százalékra emelték. Ám hangsúlyozzák, hogy a prognózisban sok a bizonytalanság. (Például olajárak, feltörekvő piaci bizonytalanságok miatt.)

Öregedés ellenére javul a munkaerőpiaci helyzet

Pozitívnak tartja az ország gazdaságára nézve a menekülteket, főleg a fiatalokat az RWI gazdaságkutató egyik vezetője is. A fiatalok közép- és hosszútávon tehermentesíthetik a szociális ellátó rendszereket, ehhez azonban integrálni kell őket a munkaerő-piacra – teszi hozzá.

A Kieli Világazdasági Intézet (IfW) erre az évre 1,8, 2016-ra 2,1, a 2017-es évre pedig 2,3 százalékos növekedést vár. A kedvező monetáris politikai környezet mellett ezt a várhatóan javuló munkaerő-piaci helyzettel magyarázzák – amiben nagy szerepe van a bevándorlásnak, hiszen a német lakosság csökken és öregszik.

Nem elveszi, hanem hozza a munkahelyeket

Az IWH kutatóintézet visszafogottabb, a 2015-ös 1,8 százalék GDP-növekedés után 2016-ra csak 1,7 százalékot jósol. Az intézet részben a menekültek, részben az EU-ne belüli szabad munkavállalásból származó migráció – kelet-és dél-európai munkavállalók – miatt 128 ezer főnyi friss munkaerővel számol. Azt is előrevetítik, hogy hosszú távon a bevándorlók megjelenéséből még a hazai munkaerő is profitálni fog.

Ez nem meglepő, korábban kimutatták ugyanis, hogy a bevándorlás, bár nem mindig és minden körülmények között, de sok esetben gazdasági növekedést okoz, és több munkahelyet teremt, mint amennyit a helyi lakosságtól elvesz. Hogy mikor és milyen mértékben van így, az sokban függ a bevándorlók életkorától, képzettségétől. Erről nemrég az Alapblog írt részletesebben.

Miből lesz a növekedés?

Nemrég beszámoltunk arról is, hogy az a mintegy tízmilliárd euró, ami a becslések szerint a menekültek éves ellátásához szükséges, Németországnak rendelkezésére áll. Legalább ennyi költségvetési többlete ugyanis várhatóan lesz ebben az évben, és jövőre is. Ezt eredetileg adósság-csökkentésre tervezték fordítani, ami nem élénkítette volna a gazdaságot. Ha fogyasztásra költik, az viszont élénkíti.

Itt olvasható a részletes cikk, amelyben egy másik bank prognózisa is megtalálható. A Berenberg Bank számításai szerint a menekültválság következtében Németországban, esetleg pár más országban is 0,3-0,4 százalékkal növekedhet a GDP évente. Az egész Eurózónában idén a második félévben és talán 2016-ban 0,2 százalékra becsülik a pozitív GDP-hatást.

Németországban rengeteg szó esik arról, hogyan integrálják a menekülteket a társadalomba és a munkaerőpiacra, elkerülendő a múltban elkövetett hibákat is. Erről itt és itt írtunk.

(Professzorok vagy analfabéták? Felmérték a menekültek képzettségét)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG