2p
Szaúd-Arábia „megnyitotta kapuit” a turizmus előtt, így a jövőben 49 ország állampolgárai igényelhetnek elektronikus úton vízumot.

Ahmed al-Hatíb, a Turizmus és Nemzeti Örökség Szaúdi Bizottságának elnöke a Reutersnek elmondta: nem lesz kötelező női turistáknak a helyi viseletnek megfelelő hagyományos muszlim, lenge és hosszú fekete öltözetet, az abaját hordani. Ugyanakkor a „szerény ruházat” viselését megkövetelik, így a nyilvános strandokon is. Szintén érvényben marad az alkoholtilalom is, de mint mondta a „Szaúd-Arábiába érkező turistáknak lesz elegendő más dolog is, amit élvezhetnek.”

Az online elérhető vízumok díja mintegy 80 dollár (24 ezer forint) lesz, a férfi kíséret nélkül utazó nőkre vonatkozó korábbi korlátozást pedig megszüntetik, így már ők is szabadon meglátogathatják a szunnita királyságot. A muszlimok szent városaiba, Mekkába és Medinába azonban nem léphetnek be a turisták. Az országok pontos listáját, amelyek vízumot igényelhetnek, még a nap folyamán közzéteszik. Hatíb szerint Kína, Japán, az Egyesült Államok és Európa országai kerülnek fel a lajstromra.

Korábban a szunnita királyságba látogató külföldiek sora az országban állandó lakhellyel rendelkező munkásokra és családtagjaikra, üzleti utazókra, illetve a Mekkába és Medinába különleges vízumok alapján zarándoklókra szorítkozott. A szabadidő turisták tömeges fogadása már évek óta vita tárgya Szaúd-Arábiában, de eddig a konzervatív közvélemény és bürokrácia megakadályozta az elképzelés megvalósulását. Rijád tavaly decemberben tette lehetővé az elektronikus vízum igénylést sporteseményekre és koncertekre.

A trónörökös nagy álma

A turizmust kiemelt ágazatként kezeli Mohamed bin Szalmán trónörökös a hiányzó infrastruktúra ellenére. Ez utóbbi orvoslására Hatíb becslései szerint csaknem 250 ezer milliárd szaúdi rijál (20 ezer milliárd forint) beruházásra lenne szükség a többi között félmillió hotelszoba kialakításával 2030-ig. Mint mondta, az összeg fele állami óriásprojektekből, a másik pedig magánbefektetőktől jönne.

A kormányzati elképzelések szerint 2030-ra 100 millióra emelkedne a látogatók száma a mostani 40 millióról, a turisztikai ágazat hozzájárulása az ország GDP-jéhez pedig a mostani 3 százalékról 10 százalékra bővülne. Szaúd-Arábiában hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség. A tervezett fejlesztések egymillió új munkahelyet jelentenének az iparágban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG