2p
Kijött a kormányhatározat, úgy tűnik, hogy hiába hangoztatták, mégsem függesztik fel a börtönkártérítések kifizetését.

A legfrissebb Magyar Közlönyt megnézve első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kormány felfüggesztette a börtönkártérítések kifizetését, arra hivatkozva, hogy „meg kell állítani a többmilliárdos iparággá váló börtönbizniszt”.

A dokumentumban szerepel „az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését haladéktalanul függessze fel” kitétel, amelyet az Index.hu által megkérdezett emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd, Karsai Dániel úgy értelmez, hogy igazából a jelenleg is megszokott gyakorlat fog folytatódni, hiszen a minisztérium eddig is a határidő végén fizetett.

Varga Judit feladatot kapott

Emellett a kormány a határozatban felszólította Varga Judit igazságügyi minisztert arra is, hogy vizsgálja felül a hatályos szabályozást. Ennek alapján az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a kormány a jövőben ténylegesen felfüggeszti a kifizetéseket, ám egyelőre erről még nincsen szó, annak ellenére sem, hogy a „Magyarország Kormánya” Facebook-oldalon ez a plakát jelent meg:

Érdekesség, hogy a kifogásolt kártérítési szabályozást még 2016-ban hozta a kormány, az eredeti dokumentumot Gulyás Gergely jelenlegi Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyzi, és ebben határozták meg azt is, hogy milyen esetekben járhat pénz a fogvatartottaknak.

Így működik a kártalanítás

A hatályban lévő törvény alapján így például akkor perelhetnek a rabok, ha nem megfelelő méretű az életterük, nincsen elkülönítve az illemhely, nem elégséges a világítás, a fűtés, vagy a szellőztetés, vagy esetlegesen rovarirtási problémák akadnak. Az Átlátszó cikke szerint a kártalanítás egy napra eső összege minimum 1200, maximum 1600 forint, vagyis ha egy elítélt egy évet olyan cellában tölt, ahol valamelyik körülmény nem megfelelő, akkor minimum 438 ezer, maximum 584 ezer forint kártérítést ítélhet meg neki a bíró aszerint, hogy érte-e még más sérelem is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG