Észak-Írország különös képződmény létrejöttétől fogva. Anglia, majd később Nagy-Britannia fokozatosan gyarmatosította Írországot, és 1801-ben létrehozta a ma is fennálló államformát, akkor még egész Írországgal: Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága. Az írek a múlt század elején egyre inkább fellázadtak a brit uralom ellen, és az első világháború után fegyveresen is felkeltek ellene. A britek végül kivonultak és megadták a függetlenséget, de megtartottak egy darabot az országból.
Az igazi britek
Írország északi részébe, Ulster tartományba a brit uralom alatt sokan települtek át a nagyobbik szigetről, elsősorban skótok. Főleg Belfastban éltek, amely az ír függetlenség idejére a legnagyobb város lett a szigeten, a hajógyártásra épülő iparral. A letelepedett skótok közben elvesztették skót identitásukat, viszont megtartották protestáns vallásukat, így a katolikus írektől vallásilag is különböztek. Brit tudatuk alakult ki, magukat uniópártinak nevezve, azaz ragaszkodtak Nagy-Britanniához, nem akartak ír uralom alá kerülni.
Fájdalmas megosztás
A megoldás az lett, hogy Ulster 9 körzetéből 3 Írországhoz került, 6, ahol a protestánsok voltak többségben Észak-Írországhoz, amely az Egyesült Királyság része maradt. Az ország kettéosztását az írek nehezen viselték, és évtizedekig küzdöttek ellene: létrejött az Ír Köztársasági Hadsereg nevű fegyveres erő, amelyet módszerei miatt később terrorszervezetnek minősítettek. A 60-as évek végétől a harc eldurvult: Észak-Írországban állandó nyugtalanság volt, az IRA pedig Nagy-Britannia több pontján hajtott végre terrorcselekményeket.
A béketeremtő
Végül jött Tony Blair brit miniszterelnök, és 1998-ban megteremtette a békét. Önkormányzatot adott a tartománynak, mely szabadon megválaszthatta saját parlamentjét: az IRA feladta a terrorizmust, politikai szervezete, a Sinn Fein pártként üzemelt tovább. Az önkormányzat működött, és noha mostanáig az unionista párt volt többségben, a Sinn Féin is komoly szerepet kapott a politikában és így az írek érdekei is érvényesültek.
Vulkánkitörés
Ezek után jött a tavalyi Brexit népszavazás, és felbolydította a még ki nem aludt vulkánhoz hasonlítható országrészt. A lakosság többsége, 56 százalék az EU-ban maradás mellett voksolt, így a kilépés végül is az akaratuk ellenére történik, ami különösen az íreknek fájdalmas, hisz az EU-n belül most mégiscsak egy hazában vannak nemzettársaikkal. Ha az megszűnik, félnek, hogy el lesznek újra szakítva, lezárják a határt, megszakadnak a gazdasági kapcsolatok. Miután Theresa May miniszterelnököt nem tudták meggyőzni, hogy érdekeiket komolyabban vegye figyelembe a Brexit folyamatában (ahogy a skótok sem), januárban összeomlott az unionisták és a Sinn Féin kormányzása: új választást kellett kiírni.
Ír előretörés
A választások lezajlottak, és a Sinn Féin megerősödött: 27 helyet szerzett a parlamentben, míg az unionista párt 28-at. Így az utóbbi nem tud egyedül kormányozni, a két fél kénytelen együttműködni. ha ez nem sikerül, még pedig 3 héten belül, közvetlen londoni kormányzás következik, ami a régi zord, gyarmatias időket idézné. Ráadásul a brit konzervatív pártnak sincs sok kedve most a közvetlen észak-írországi kormányzáshoz, mert csak elvonná erejüket az amúgy is igen nehézkes Brexit tárgyalásoktól.
De vajon hogy tudott így megnőni az ír nacionalisták, a Sinn Féin szerepe? Két lényeges ok van, melyek közül az egyik egy hosszútávú folyamat: a katolikus írek születésszáma évtizedek óta magasabb, így arányuk növekszik a tartományon belül, lassan a lakosság felét fogják kitenni. A másik a Brexit hatása: mindenki, akiben csak egy kis ír öntudat van, a Sinn Féin mögé állt, melynek célja továbbra is Írország egyesítése, de legalább a jelenlegi helyzet fenntartása, melyben a két Írország közt nincs határ, van viszont egységes piac, egymáshoz ezer szállal kötődő gazdaság.
Nagy a baj Gázában. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
