2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Következő hónaptól az autósok és a gyalogosok biztonságát egyaránt segítő fejlesztés érkezik az Európai Unióba.

Március 31-től lép érvénybe az Európai Unió új szabályozása, amely elrendeli, hogy minden új gyártású kisbuszt és könnyű tehergépkocsit automatikus segélyhívóval kell felszerelni – közölte az Európai Parlament. Az uniós parlament tájékoztatása szerint minden, a felsorolt járműkategóriába tartozó új gyártású gépkocsinak, amelyet Európában kívánnak forgalomba helyezni, rendelkeznie kell egy olyan szerkezettel, amely közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot.

Gyomros az Ubernek: halálos balesetet okozott a robotautójuk - Tovább >>>

Az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő e-segélyhívó rendszer segíthet növelni a közlekedők biztonságát, baleset esetén ugyanis jelentősen csökkenti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét. A rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát – tették hozzá.

A szigorúbb közlekedési szabályok az elmúlt évben 2 százalékos javulást hoztak, a statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben. A balesetek több mint fele a vidéki utakon történik, az autópályákon mindössze 8, városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya. A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki. További információk eredeti nyelven >>>

Veszély az utakon - óriási karambolokat hozhat a tavasz?

Tavasszal drasztikusan megváltoznak az útviszonyok, amelyre az autósoknak mind a gépjárművük állapotát, mind vezetési készségeiket tekintve fel kell készülniük. Ilyenkor az esőzések miatt gyakoriak az átfolyások, a poros útburkolatok az eső hatására csúszóssá válnak, gyakrabban alakul ki reggel és este köd, a motoros, a kerékpáros és a gyalogos forgalom pedig folyamatosan növekszik. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az MNB: óvatos és megfontolt maradt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 14:00
Októberben is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A jegybank monetáris tanácsa ismét óvatos maradt, tavaly szeptember óta nem nyúlt az irányadó rátához. 
Makro / Külgazdaság Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
Litván Dániel | 2025. október 21. 11:17
Bezárná az uniós forrásokhoz vezető kiskapukat a svéd kormány tervezete. Eközben egyre nő a nyomás Ursula von der Leyenen a kémbotrányba keveredett Várhelyi Olivér miatt is.
Makro / Külgazdaság Ekkora a baj? A Mol hozzányúlhat a stratégiai olajkészletekhez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:22
Hónapokra kieshet ugyanis a százhalombattai finomító kapacitásának 40 százaléka. Eközben Orbán Viktor elrendelte a százhalombattai tűzeset kivizsgálását.
Makro / Külgazdaság Huncutkodnak a hazai benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:56
A gázolaj átlagárát kevésbé vitték le, mint amennyivel a Mol adja olcsóbban nekik.
Makro / Külgazdaság Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:15
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
Makro / Külgazdaság Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:35
Kiemelt beruházássá minősítenének bizonyos építési beruházásokat, a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket meg kiemelt jelentőségű üggyé.
Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
Makro / Külgazdaság 340 milliárdot adna a magyar kormány magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:18
Innovációra és kutatásra. Hét pályázati konstrukciót is meghirdettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG