1p
Várhatóan feladja az euróövezeti válságkezelő alap bővítését ellenző álláspontját a berlini vezetés, így hamarosan 500 milliárd euró helyett 750 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer alakulhat ki a válságok leküzdésére.

A kapacitás bővítését a tokiói kormánytól a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) át az Európai Bizottságig (EB) számos meghatározó szereplő szorgalmazza, Németország azonban egyelőre ellenáll, és az ügy Berlin kérésére nem is szerepel a csütörtökön kezdődő kétnapos uniós csúcs napirendjén. José Manuel Barroso "hivatalos indoklása" szerint ugyan létezik szándék a tűzfalak erőforrásainak áttekintésére, most azonban elsősorban a görögök által a mentőcsomag következő részletének folyósítása érdekében végzett erőfeszítéseket tartják elsődleges fontosságúnak - részletek >>

Lapértesülések szerint azonban a Merkel-kormány várhatóan enged, és még márciusban megállapodás jöhet létre arról, hogy a nyáron működésbe lépő állandó európai válságkezelési mechanizmus (ESM) ne felváltsa, hanem kiegészítse az ideiglenesnek szánt válságkezelő rendszert (EFSF), így 750 milliárd eurós hitelezési- és garanciakeret állhat rendelkezésre a bajba került euróövezeti országok támogatására és államkötvény-vásárlásra.

Újabb csúcson az EU

Az eredeti tervek szerint a kérdés megvitatására az Európai Tanács után eurócsúcsot is tartottak volna pénteken. Ebből azonban a jelek szerint nem lesz semmi, mert néhány tagállam, elsősorban Németország még mérlegeli beleegyezését abba, hogy az EFSF és az ESM forrásainak az ötvözésével erősítsék-e meg a tűzfalat. Az EU márciusi határidőt szabott meg magának ennek a kérdésnek a tisztázására, ám mint arra Barroso és mások is emlékeztettek, március végéig még 31 nap van ennek a kérdésnek a tisztázására. Részletek >>

A kormány szerint a piaci viszonyok nem indokolják a kapacitásbővítést, hiszen az utóbbi hetekben enyhült a válsággal küszködő országok állampapírjaira nehezedő nyomás, javultak az államadósság finanszírozási feltételei. Ugyanakkor sokan továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy "pszichológiai okokból" szükséges a keret bővítése, "ennek a nyomásnak pedig sokáig nem tudunk ellenállni" - idézett a Süddeutsche Zeitung kormányzati forrásokat.

A Handelsblatt szerint Wolgang Schäuble pénzügyminiszter már régóta egy kompromisszumos megoldásról tárgyal a konzervatív-liberális koalíció pártjainak vezetőivel. Végül abban állapodhatnak meg, hogy a kifutó EFSF "megmarad forrásait csapják hozzá az ESM-hez", amely így is elérné 750 milliárdos kapacitást - idézett az üzleti lap berlini forrásokat.

A német húzódozás legfőbb oka, hogy lakosság elutasítja válság kezelésből Németországra háruló terhek növekedését. A második görög mentőcsomagot például a Bundestagban annak ellenére fogadták el a képviselők, hogy a közvélemény csaknem kétharmados arányban ellenezte a döntést. Berlin mostanáig egy közbülső megoldást javasolt, azt indítványozta, hogy a piacok megnyugtatása céljából gyorsabban, öt év helyett két év alatt töltsék fel az ESM-et a működéshez szükséges tőkével.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
Makro / Külgazdaság Egyre kevesebb magyar dolgozik a friss adatok szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:30
A munkanélküliek száma 219 ezer fő.
Makro / Külgazdaság Már a svájci jegybank sem a régi
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:18
Újra veszteséges lett a devizapiac pánikszobája.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megdrágult a tengeri szállítás, vagyonokat kérnek a konténerhajóktól
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:09
Egyes hajók áthaladási foglalásáért a Panama-csatornán több mint egymillió dolláros (312 millió forint) díjat fizettek a közelmúltban árverésen – közölte csütörtökön a Panama-csatorna Hatóság, hozzátéve, hogy a szokatlanul magas árak inkább a kereslet ideiglenes emelkedését tükrözik, és nem tartós torlódást a csatornán.
Makro / Külgazdaság Kapcsoljuk Pogátsa Zoltánt – a Klasszis Klub stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:11
A közgazdásszal, szociológussal a Soproni Egyetem docensével való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Kína egy új, ötéves tervvel várja Trumpot, de vajon megvalósul-e a történelmi csúcs?
Imre Lőrinc | 2026. április 23. 14:31
Új, ötéves tervet hirdetett Kína, ami a nagyhatalmi versengés szempontjából az Egyesült Államok számára is jelzésértékű lehet. Ezt mintha Donald Trump is érezné, ugyanis nagy várakozásokkal tekint a kínai elnökkel tartandó pekingi csúcstalálkozója elé. Aminek az időpontja továbbra sem ismert, az Egyesült Államok ugyanis még mindig az iráni háborúval és a károk eltakarításával van elfoglalva.  
Makro / Külgazdaság A Mol is bejelentette: megtörtént, amire közel 3 hónapja vártak
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:15
Megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság vezetéken Magyarországra és Szlovákiába – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG