5p
A tegnap esti koalíciós válságcsúcs eredménytelen volt Németországban, a bajor CSU álláspontja továbbra is kemény. Hónapokkal a létrejötte után erősen fenyeget a koalíció szétesése. Merkel kancellárnak mindenképpen tető alá kéne hoznia néhány menekültegyezményt a fontosabb európai országokkal, megcsinálja?
Angela Merkel és Horst Seehofer német belügyminiszter, a kormányülés kezdete előtt a berlini kancellári hivatalban 2018. június 13-án. (MTI/EPA/Markus Heine)

Kedden késő este a német koalíciós pártok krízistanácskozást tartottak a menekültügyben kialakult helyzet és más ellentétek miatt, ám ez nem vezetett eredményre. Egyedül a gyerekek után adandó építkezési támogatás (Baukindergeld) ügyében tudtak dűlőre jutni, így az a nyilatkozatuk, hogy “a koalíció továbbra is cselekvőképes”, nem tűnik túl megalapozottnak.

A német lapok sem túl optimisták, az egyik legnagyobb, a Frankfurter Allgemeine honlapja azt emelte ki, hogy a CSU (A bajor kereszténydemokrata párt) továbbra is különutas politikával fenyegetőzik.

Horst Seehofer belügyminiszter korábbi hasonló kijelentéseit most Alexander Dobrindt pártvezető is megerősítette, és ma úgy nyilatkozott, hogy megvárják, Angela Merkel kancellár a csütörtök-pénteki EU-csúcson el tudja-e érni egyes migránscsoportok visszafordítását a német határról. Ha ez nem történik meg, a CSU különutakra lép.

Törvényes vagy nem törvényes?

A CSU azt szeretné elérni, méghozzá már egy-két héten belül bevezetné, hogy visszafordítsák a határról azokat a menekülteket, amelyeket egy másik EU-s országban már regisztráltak. Így ezen személyek menekültügyi eljárását azokban az országokban kellene lefolytatni, nem Németországban. Merkel és a CDU, valamint az SPD is összeurópai megoldást szorgalmaz.

Dobrindttól megkérdezték, hogy ezzel a CSU a kancellárral szemben helyezkedik-e el, erre azt felelte: “El sem tudom képzelni, mit kell azon kritizálni, ha a szövetségi belügyminiszter a határokon alkalmazza az érvényes jogot.”

Benne van ugyanis a levegőben, hogy a kancellár elbocsátja a belügyminisztert, ha az ellenkezik  vele. A jogászok, sőt bírák a háttérben azonban erősen vitatkoznak azon, hogy egy ilyen lépés megfelel-e az európai jognak egyáltalán, vagy sem.

Ultimátumot adtak

Dobrint nem mutatkozik hajlandónak, hogy több időt adjon Merkelnek. Azt mondja, már három éve várnak az európai megoldásra. Ma egyébként a koalíciós pártok frakciói tovább egyeztetnek, vasárnap pedig összeül a CDU és a CSU vezetése.

Milyen opciói maradnak még Merkelnek? – tette fel a kérdést a Süddeutsche Zeitung egy videóban (német nyelven kicsit lejjebb). Merkel eddig nem tudott európai szintű megoldást tető alá hozni, és már nincs is sok esélye rá, amióta Olaszországban populista és bevándorlásellenes politikai erők győztek.

Külön-külön kéne megállapodni

Így most azzal próbálkozik, hogy egyenkénti különmegállapodásokat kössön fő partnereivel, mint Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Görögország. Például az EU-Törökország menekültpaktumhoz hasonlóan. Az egyes országok köteleznék magukat a már náluk regisztrált menekültek “megtartására”, ezért cserébe Németország további menekülteket fogadna be.

Ezért cserébe azonban Merkelnek ajánlania kéne valamit, ami vonzó a többiek számára. Törökország esetében ez mintegy hatmilliárd euró volt, vízumkönnyítések és az EU-csatlakozási tárgyalások könnyítésének ígérete. De európai országoknak ilyet aligha lehet ígérni.

Teljesen átrendezheti a térképet

Az egyik variáció, hogy Merkelnek nem sikerül tető alá hozni ilyen megállapodásokat, Seehofer bevezeti a határszigorítást, Merkel ezt nem tűri, és a koalíció szétesik. Németország ismét kormány nélkül marad, mint szeptember végétől kora tavaszig.

Valószínűtlen az is, hogy a már meghiúsult CDU-FDP-Zöldek koalíciót tető alá tudna hozni. Így új választások jöhetnek, ahol a CDU és a CSU már nem szövetségesek, hanem riválisok, a CDU is indulhat Bajorországban, a CSU pedig országosan. Ez alaposan átrendezheti az eddigi politikai térképet, mindegyik résztvevő vesztesen jöhet ki belőle.

Megoldja vagy elgyengül

A második verzió szerint Merkel “megoldja”, a CDU és a CSU megegyezik. A kancellár megcsinálja az említett különmegállapodásokat a főbb országokkal. Így győztesen kerül ki, de Seehofer is verheti a mellét, hogy az ő fellépésének köszönhető az eredmény. Mindenki nyer.

Egy harmadik verzió köztes: Merkel megállapodásokat köt, de nem igazán erőseket, a CSU-nak megfelelőeket. Így támadási felületeket hagy, amikre Seehofernek ugrania kell, különben hitelét veszti. Ebből is lehet koalíció-szakadás.

Nem tesz jót nekik a vita

Vagy pedig Merkel enged, bevezetik a határszigorítást, és Merkel kancellár maradhat, de sokkal gyengébb lesz, mint előtte. Esetleg bizalmatlansági szavazással megbuktatják.

A CSU-ra egyébként októberben bajorországi parlamenti választások várnak, sokan ezzel magyarázzák a mostani “keménykedését”. A közvélemény-kutatások szerint azonban a német koalíció tagjainak népszerűsége éppen a vita miatt esik, a szélsőjobboldali AfD-é pedig emelkedik.

Nem is olyan nagy a különbség?

De az sem biztos, hogy lehetetlen a megegyezés a CDU és a CSU között. Horst Seehofer nemrég azt mondta, hogy a célt illetően egyetértés van közte és Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke között: mindketten el akarják kerülni, hogy belépjenek Németországba olyan menedékkérők, akik egy másik európai uniós (EU-) tagországban már benyújtották menedékjogi kérelmüket. Csak a kancellár európai szinten szeretné rendezni a kérdést, Seehofer pedig azt szeretné, hogy a szövetségi rendőrség intézkedjen a határon. (Erről itt írtunk.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG