1p
Még mindig nem készült el a Magyar Növekedési Terv, pedig annak konzultációs anyaga szerint már rövid távon eredményeket lehetne elérni, ráadásul nem sokára itt a kormányzati ciklus fele. Nemcsak kidolgozott terv nincs, forrásra is szükség lenne a magyar gazdaság motorjainak begyújtásához. Az NGM szerint szó sincs csúszásról.

Tavaly decemberben hirdette meg a Magyar Növekedési Tervet a Nemzetgazdasági Minisztérium, akkor egy munkaanyagot is közkinccsé tett a szaktárca, a közel 170 oldalas dokumentum a főbb irányokat próbálta meg felvázolni. A növekedésről a munkaanyag publikálása előtt a nemzetgazdasági miniszter még azt mondta, a "kormány felmérte, hogy számtalan potenciál van a magyar gazdaságban úgy lokális, mint ágazati szinten, (...) ezeket a motorokat pedig sorra be kell gyújtani".

100 fővel zárult a konzultáció

Unortodox átnevezés
A növekedési terv konzultációs anyaga fellelhető az NGM honlapján (itt pdf-ben is letöltheti). "A magyar növekedés követei lehetnek a magyar diaszpórák és a konzulok" c. fejezetben még mindig nem sikerült kijavítani egy bakit, amin a szaksajtó már tavaly decemberben jót derült. A tervezet fogalmazói az amerikai Szilícium-völgyet egyszerűen "Szilikon völgyre" nevezték át - ezt azóta sem sikerült kijavítani a dokumentumban. 

A terv tervezetét tavaly bocsátották internetes konzultációra, december 31-ig várta az NGM az észrevételeket. Az NGM-nél kérdésünkre elárulták, hogy közel 100-an jelezték észrevételeiket a megadott határidőig. Azóta bő két hónap telt el, de még mindig nincs meg A Terv. Megkérdeztük a szaktárcát, hogy hol áll a stratégia kidolgozása, és hogy nem értékelik-e úgy, hogy késében vannak a dokumentum összeállításával. "A Magyar Növekedési Terv bővítése, modellszámításokkal és adatbázisokkal történő elmélyítése folyamatban van, így csúszásról nem beszélhetünk" - szólt a válasz. Több mint valószínű tehát, hogy a ciklus felére összeáll a dokumentum.

A terv hosszabb távon próbálja ugyan megszabni a magyar gazdaság kitörési pontjait, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség rá minél hamarabb. Az ugyanis nem mindegy, hogyan vészeljük át  2012-őt. Már magában a 170 oldalas dokumentumban is szerepel: "aktív gazdaságpolitikai beavatkozásokkal már rövid távon is növelni tudjuk a gazdaság teljesítményét, és elérjük a kitűzött célokat". Erre pedig mindenképp szükség volna.



A legoptimistább becslések szerint is idén 0,5%-kal nőhet a GDP, de a legtöbben stagnálást és recessziót várnak: nem az elrugaszkodás éve lesz tehát az idei.

Az NGM arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a digitális konzultációban hozzászólók főleg pozitívan értékelték az eddig meghatározott stratégia célokat, többségében amúgy magánszemélyek írtak levelet a minisztériumnak, de érdekképviseleti szervek és nagyvállalatok munkatársai is tollat ragadtak.



Hol van az újraiparosítás és a Wekerle-terv?

De mi lesz, ha elkészül a Magyar Növekedési Terv? "A Magyar Növekedési Tervvel kapcsolatban a kormány hoz majd döntést. Ennek során meghatározza a végrehajtás kereteit, a határidőket, és azt is, hogy a dokumentumban szereplő lépéseket milyen módon kell végrehajtani" - tudtuk meg a szaktárcától. Konkrét dátumokról azonban továbbra sincs hír.

 

A már publikált dokumentum egyik legérdekesebb pontjáról korábban maga a szakminiszter is beszélt, ezek szerint a pénzügyi szektor helyett a növekedés egyik motorja Magyarországon az "újraiparosítás" lehetne. Ezt azóta nemigen hallottuk a minisztertől. A tavalyi koncepció szerint a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv integrációjával jön létre a „magyar növekedési terv”. Ezek közül már napvilágra került az ÚSZT, illetve nemrég a Mikó Imre-terv is, a Wekerle Sándor-tervről azonban semmi hír, ez elvileg "a térségi összehangolt gazdaságpolitikát, határon átnyúló vállalkozásokat kívánja ösztönözni".

Terv nincs, pénz lesz-e?

A növekedéshez azonban pénzre lesz szükség, elsősorban hitelre. Azt nem mondhatni, hogy a végtörlesztés és a különadók után megroggyant, 13 év után először veszteséget mutató magyar bankszektor szereplői tülekednének, hogy ki tud olcsóbb forrást biztosítani a hazai kkv-knak, melyeket a kormány kezdettől fogva támogatni kíván. A forrásteremtéshez úgy tűnik az állam egy új, saját bankon keresztül látna neki. Már a választások után is utalt rá Matolcsy, hogy meg kellene erősíteni a jelentős helyismerettel rendelkező takarékszövetkezeteket. Ezek amúgy a bankadó alig 1%-át fizették, önmagában már az is nagy segítség volt, a végtörlesztés kapcsán pedig forinthiteleikkel próbáltak meg ügyfeleket szerezni több-kevesebb sikerrel.

Siettek a Gránit Bank átvilágításával

Korábban az Origó szellőztette meg, hogy a Demján Sándor üzletember által korábban felvásárolt Gránit Bankban is nagy lehetőséget lát az állam. Piaci informátoraink szerint a bankot valóban átvilágították, a könyvvizsgálóknak pedig szóltak, hogy "siessenek, mert nagy befektető van a láthatáron". Az NGM nem cáfolja, hogy a kormánynak vannak tervei a bankkal, de részletek erről nem árult el.
A milliárdos üzletember korábban sem rejtette véka alá azt a vélekedését, hogy szerinte problémás, hogy a magyar bankszektorban túlnyomó a külföldi tulajdon, többek között ezért is kezdett maga is bankgründolásba. Persze attól, hogy az állam bevásárolja magát egy amúgy is magyar tulajdonban lévő bankba, még nem lesz több hazai tulajdonú pénzintézet...

A magyarországi pénzintézetek, bankok tulajdonosi háttere
Bank Mérlegfőösszeg(milliárd forint) Magyar tulajdon Külföldi tulajdon
AXA 550 0% belga: 100%
Banco Popolare 49 0% olasz: 100%
BANIF Plus 29,4 0% portugál: 100%
Bank of China 38,95 0% kínai: 100%
Budapest Bank 911 0,27% amerikai: 99,73%
Cetelem 85,9 0% francia: 100%
CIB Bank 2494 0% olasz: 100%
Citi Bank 628 0% amerikai: 100%
Cofidis 5 0% francia: 100%
Commerzbank 262 0% német: 100%
Credigen 20,9 0% francia: 100%
Crédit Agricole 144,4 0% francia: 100%
DRBbank 38,36 96,52% egyéb: 0,05%
Erste Bank 2968 0% osztrák 99,95%
egyéb: 0,05%
Eximbank 194,7 100% 0%
FHB 845,2 79% egyéb: 21%
Fortis 59,38 0% francia: 100%
Gránit 13 100% 0%
Hanwha 11,65 0% dél-koreai: 98,2%
egyéb: 1,8%
ING 408,5 0%

holland: 100%

K&H 3229 0% belga: 100%
KDB 139 0% dél-koreai: 100%
Kinizsi Bank 35,5 100% 0%
Magnet 56,25 70% spanyol: 30%
MFB 1233 100% 0%
MerkantilBank 277,5 100% 0%
MKB 2939 0% német: 89,75%
egyéb: 10,25%
Mohácsi Takarékbank 33,96 100% 0%
Oberbank 16,36 0% osztrák: 100%
OTP 9780 32,1% egyéb: 67,9%
Pannon Takarékbank 39,91 100% 0%
Porsche Bank 48,48 0% német: 100%
Raiffeisen 2367 0% osztrák: 100%
Sopron Bank
Burgenland
97,13 0% osztrák: 100%
Széchenyi Bank 4,13 100% 0%
TakarékBank 380 62,97 német: 37,03
UniCredit 1546 0% olasz:100%
Volksbank 501,62 0% orosz: 100%

Forrás: Bankráció

Továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy a kormány a takarékszövetkezeti csatornán keresztül próbál majd életet lehelni a vállalati hitelezésbe. Egyelőre azonban se végleges terv, se hitelezési hajlandóság.

Matolcsy György tavaly még azt mondta egy december eleji sajtótájékoztatóján, hogy "január végéig átnézik a növekedési tervvel kapcsolatos internetes konzultáció eredményeit a tárcánál, ahol közben elkezdték a terv hátterének kidolgozását". Matolcsy akkor azt mondta: "intézményrendszer és forrás kell mindehhez".



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ha Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból, Ukrajna szívesen lép a helyére
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 15:58
Ukrajna szerint a magyar kormány saját polgárainak üzen, amikor Ukrajnát ostorozza – egyébként pedig már rég leválhatott volna az orosz gázról, ha aggódik az energiabiztonság miatt. Ők az EU-t választanák a Független Államok Közössége helyett, úgyhogy ha mi mennénk, akkor csak szóljunk.
Makro / Külgazdaság Rogán-botrány: „Ez katasztrófahelyzet” – mondja a szakértő, és egyáltalán nem biztos, hogy Trumpék leszedik a listáról a minisztert
Litván Dániel | 2025. január 8. 15:09
„Szudáni tömeggyilkosokkal” került egy polcra Rogán Antal Yaro Patrice szerint, aki példátlanul súlyos, egyben nagyon szerencsétlen lépésnek tartja Biden döntését. Ha viszont a magyar kormányban biztosak abban, hogy Trump gyorsan leszedi a szankciós listáról a magyar minisztert, akkor keserű csalódás is várhat rájuk.
Makro / Külgazdaság Hát semmi sem elég? Megint drágul a benzin
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 13:46
Adóemelés, forintgyengülés, olajáremelkedés – minden a magyar autósok ellen dolgozik.
Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
Makro / Külgazdaság Joe Biden elnöksége végére trumposabban viselkedik Donald Trumpnál
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:39
A leköszönő Biden-adminisztráció utolsó intézkedései között bevitt két durva ütést néhány kínai óriásvállalatnak, elvéve a keménykedés lehetőségét Kínával szemben Donald Trumptól.
Makro / Külgazdaság Vezércserére készül a kormány az ÁKK-nál?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:19
Kurali Zoltánt várhatóan Hoffmann Mihály váltja az ÁKK élén. 
Makro / Külgazdaság Már most óriási bajt okozott a gyengülő forint
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 10:12
Az egy évvel korábbiakat 7,9, az előző havit 4,3 százalékkal múlták felül az ipari termelői árak tavaly novemberben.
Makro / Külgazdaság Trump újabb lázálomszerű ötlettel állt elő
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 09:03
Trump reakciója a kanadai miniszterelnök lemondására: Kanada legyen az Egyesült Államok része. 
Makro / Külgazdaság Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 08:28
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól. 
Makro / Külgazdaság Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 07:17
Az orosz gazdaság három pillérre épült az Ukrajna elleni 2022 februári invázió megindulása után, amelyek az elmúlt két évben megtartották, ám úgy tűnik, 2025-ben más lesz a forgatókönyv egy friss elemzés szerint. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG