Miért idegesek a németek Trump megválasztása óta?

Angela Merkel német kancellár. Kép forrása: EPA/Kay Nietfeld

Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője pártja vasárnapi elnökségi ülésén bejelentette, hogy ismét pályázik az elnöki tisztségre és kancellárjelöltként kíván indulni a 2017 őszi parlamenti választáson. Sokan ebből tévesen azt a következtetést vonták le, hogy Merkel nem képes megválni a hatalom dicsfényétől, miután egyébként is az elmúlt években a környezetéből már gondosan eltávolította minden nagy formátumú vetélytársát. A valóság azonban az, hogy döntése közvetlenül összefügg a Brexit szavazás végeredményével és a teljesen kiszámíthatatlan dilettáns Donald Trump amerikai elnökké választásával.

Merkel szoknyájába kapaszkodva

Mindkét szavazás alapjaiban rázta meg a kontinentális európai (biztonság)politikát. A német centrista kormánypártok - így a CDU mellett a bajor CSU és a szociáldemokrata SPD -, most Merkelben látják még az esélyt, hogy szorosabban összezárva megőrizhetik hazájukban a Második Világháború utáni status quot. A nyugati világ baloldali és liberális körei pedig azért apelláltak nyíltan is Merkel maradása mellett, hogy a kontinensünkön garantálja ugyanezt.

Nos, ez nem lesz egy fáklyásmenet. Az olasz népszavazás, valamint az osztrák és francia elnökválasztások már az elkövetkező hónapokban komoly tesztjei lesznek az európai protest-hangulatnak. Annak a lázadásnak, amelynek kibontakozásáért nem kis részben maga Merkel a felelős. Merev hozzáállása az euró-krízishez, dilettáns geopolitikája Ukrajna felé és ájtatos Willkommenskultur-ja a menekültek és migránsok felé alapjaiban járultak hozzá a Brexithez és a Brüsszel-ellenes érzelmek fellobanásához a kontinensen.

Az Erdogan-Merkel migránspaktummal pedig kiszolgáltatta Európa biztonságát egy, a saját országát a polgárháború felé navigáló elnöknek.

Európa politikai széttöredezése és a levegőben lógó Trump-Putyin közeledés napjainkban érdekes kérdéseket vet fel Németország geopolitikai mozgásteréről. A Westbindung (a nyugati kötődés) Adenauer kancellár kormányzása óta a német külpolitika alapja. De a berlini politikai spektrum mind bal-, mind jobboldali szélén egyre többen követelik a közeledést Moszkvához.

Trumpra újrafegyverkezés a válasz?

Berlinben még sokan hisznek abban, hogy az amerikai intézmények képesek lesznek visszafogni Trump hektikus mozgását. De a dühödt és alpári kampány, valamint az átmenet eddigi zűrzavara arra mutatnak, hogy az új amerikai elnök Berlusconihoz, vagy Sarkozyhez hasonló kapkodó kormányzást mutat be, amely mindig is irritálta Merkelt. Ha pedig Trump elhanyagolja Ukrajnát és engedi a közeljövőben a szankciós politika feloldását, akkor Merkel képtelen lesz fenntartani az európai egységet Moszkva ügyében.

Káncz Csaba

Katonai erejével sem tud tiszteletet parancsolni, hiszen védelmi költségvetése az amerikainak egy-tizenötöd része. Nem véletlen, hogy Trump megválasztása óta a német sajtó újrafegyverkezést követel, hiszen véleményük szerint Trump eltávolodott a nyugati értékektől és annak megőrzésére mostantól Berlin hivatott. Érdekes módon a leghangosabban nem is a konzervatív, hanem a liberális sajtó követel keményvonalas kiállást a német- és európai külpolitikában.

A Die Zeit főszerkesztő-helyettese Trumpot olyan királyi szerencsejátékosokhoz és fasiszta vezetőkhöz hasonlítja, akik Európát sorozatosan szerencsétlenségbe sodorták. Bernd Ulrich szerint Trump megválasztásával fejreállt a világ legnagyobb demokráciája és Európára hárul a feladat, hogy megvédje a demokráciát és az értelem uralmát.

Az idegesség nemcsak a német politikát, hanem az üzleti köröket is áthatja – nem minden ok nélkül. Ha Trump valóban beváltja kampányfenyegetéseit a protekcionizmusról, akkor ott nagy német bukás lehet. Hat évtized után ugyanis 2015-ben előzte meg az USA Franciaországot, mint Németország legnagyobb kereskedelmi partnere. A német export volumene az USÁ-bajelenleg 75 százalékkal haladja meg a 2010-es szintet és szinte duplája annak,mint amennyit onnan importál.

Káncz Csaba jegyzete