2p
Hogy anyagilag mennyire jövedelmező kijutni az európai porondra a hazai csapatoknak, akkor derül ki igazán, ha néha-néha valamelyik NBI-es gárda főtáblára focizza magát.
Arijan Ademi, a Dinamo Zagreb játékosa (j) gólt szerez, miközben a ferencvárosi Eldar Civic berzenkedik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros - Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ha az elért eredményeket nézzünk, idén a Fradi sikeresebb nemzetközi kupaszerepléssel büszkélkedhet, mint ami tavaly jött össze a Mol Fehérvár FC-nek - írja az mfor.hu. Azzal, hogy a Fradi a Bajnokok Ligája-selejtező körében kezdte a nyarat és három mérkőzést lejátszott, 1,14 millió eurót gyűjtött; ez jelenlegi árfolyamon számolva valamivel több mint 375 millió forint. Az Európa-Liga főtáblájára még ennél is többet, 2,92 millió eurót, jelenlegi áron átszámolva 960,68 milliót kapott az UEFA-tól.

A Fradi főtáblás mérlege

  • egy győzelem (némi meglepetésre idegenben 1:0-ra megverték a CSZKA Moszkvát)
  • egy vereség (hazai pályát 3:0-ra kapott ki a csapat a bolgár Ludogorectől)
  • és 4 döntetlen.

Mindezt pedig nem kevés pénzre váltja az UEFA, mely idén a győzelemért 570 ezer eurót fizet, a döntetlenért pedig 190 ezret. Ez alapján a csoportmeccsek során a Fradi 437,5 millió forintot focizott össze.

A selejtezőkkel együtt az összeg eléri az 1,77 milliárd forintot.

Ehhez azonban még hozzájönnek a tévés közvetítési díjak, a jegybevételek, amivel együtt jó eséllyel meghaladja a teljes bevétel a MOL Fehérvár FC tavalyi 3,4 milliárd forintos EL-ben szerzett összbevételéte

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG