3p
Nem sok minden változott a legutóbbi ülés óta, így a Monetáris Tanácsnak sem volt semmi oka, hogy változtasson ütemtervén: ismét 2,1 százalékon, történelmi mélységben hagyták az alapkamatot.

Júliusban Matolcsy György jegybankelnök bejelentette: az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad.

 

 

Az MNB június végén közzétett inflációs jelentése szerint az idén nem lesz infláció, majd jövőre 2,5 százalékra emelkedik a pénzromlás üteme, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 2014-ben 2,9 százalékkal, 2015-ben 2,5 százalékkal bővül. A friss inflációs jelentést csütörtökön teszik közzé.

Előzetesen a Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői azt írták: a magyar makrogazdasági kilátások nem sokat változtak a monetáris testület előző ülése óta, így a tanácsnak kevés oka lenne az alapkamat módosítására a keddi értekezleten.

Azért nem zárják ki, hogy lesz még idén csökkentés

A Goldman Sachs szakemberei mindenesetre ha most nem is, de az év folyamán még látnak esélyt további MNB-kamatcsökkentésre. E véleményük főleg külső tényezőkre alapul, általánosságban arra, hogy nem terheli erőteljes piaci nyomás a feltörekvő térségi befektetési eszközöket, annak ellenére sem, hogy a piac készül az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris gazdaságélénkítő programjának befejeződésére. Európában pedig ehhez járulnak az eurójegybank monetáris enyhítési lépései.

A JP Morgan elemzői is közölték, hogy nem tartják kizártnak az MNB-kamatcsökkentések újrakezdését abban az esetben, ha a magyarországi infláció tartósan ismét lefelé ható meglepetésekkel szolgál, és ha a forinteszközöket terhelő kockázati felárak meredeken csökkennének.

Összességében azonban mindkét ház azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy hosszú ideig szinten tartja, majd emeli a kamatot az MNB - legkorábban 2015 közepén.

Ha minden jól megy, sikerülhet Matolcsyék terve

Az infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedni kezdett augusztusban, de a jelenlegi folyamatok nem utalnak arra, hogy belátható időn belül veszélybe kerülne a jegybanki cél. Az infláció lassulása mellett a növekedésben is látnak megtorpanásra utaló jeleket, az USA-n kívül az összes jelentősebb gazdasági régió esetében inkább romlás tapasztalható - írja gyors kommentárjában Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliókezelője.

A környező országok jegybankjai hosszabb kivárás után újabb enyhítési hullámba kezdtek, kamatot vágnak a románok, és várhatóan ismét monetáris enyhítésbe kezdenek a lengyelek is. A feltörekvő piaci hangulat szeptemberben romlásnak indult, erősödtek az amerikai kamatemelési várakozások és Kínából is gyengébb adatok érkeztek, azonban Magyarországon és a régióban inkább az EKB enyhítő intézkedéseivel kapcsolatos várakozások dominálnak.

A devizahitelek átváltásával kapcsolatos félelmek is oldódtak a piacon, hiszen az MNB úgy tűnik, a devizatartalékok terhére rendelkezésre áll majd a konverziónál.

A Budapest Alapkezelő szakemberei egyelőre úgy látják, jó esély van arra, hogy a jelenlegi helyzet még tartósan fennmarad, azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a gyengébb globális növekedési adatok és a dollár hirtelen erősödése miatt a Feddel kapcsolatos kamatemelési várakozások agresszivitása is mérséklődik majd, ami újabb érv lehet az alapkamat tartósan alacsony szinten való tartása mellett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG