1p
Ezt Rogán Antal jelentette be már most.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az éves meghallgatásán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és - akárcsak idén - jövőre is indít olyat, amelyik a következő költségvetés megalapozását készíti elő - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén.

A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.

Gyurcsány

Közölte, a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A 21 Kutatóközpont szerint nem lesz meg a Tisza-kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:18
Igaz, nagyon közel lesznek hozzá. A Mi Hazánk eredményén sok múlik.
Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG