Bevált a Fed segítsége, Amerika kifelé tart a válságból - interjú

- Az EU válsághírei mellett az elmúlt hónapokban teljesen a háttérbe szorultak az amerikai hitelválsággal kapcsolatos hírek. Az utóbbi hetekben ugyanakkor feltűnően javuló hangulatról számoltak be az illetékes amerikai hivatalok a kulcsfontosságú szektorokból. Milyen állapotban van az amerikai gazdaság? Mondhatjuk, hogy kifelé tart a válságból? Egyáltalán mennyire folyománya az európai válság az amerikainak, mennyire léteznek közös megoldások?

- Hogyha a nagyságrendek tekintetében nézzük a teljesítményt, tehát ha azt vizsgáljuk, hogy ki tud jobban megmozdítani egy nagy gazdasági térséget jól látható eredményekkel, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy Amerika pozitív képet mutat. A legutóbbi adat szerint nekik sikerült 8,5 százalék alá visszahozni a munkanélküliséget. Az elmúlt hónapokban 200 ezer új munkahely  keletkezett, ráadásul a munkahelyek jelentős része tartósnak ígérkezik, elsősorban a szolgáltató szektorban. Ezen kívül elkezdtek beindulni olyan iparágak is, mint az autógyártás. A Chrysler, amelyik nagyon sokáig bajlódott, újabb ezer munkahelyet teremtett Detroitban.

Ezen kívül látszik, hogy az a fajta mennyiségi könnyítés, amit az Egyesült Államokban alkalmaznak, az egy kifinomult dolog. Az történik, hogy a központi bank jelentős mennyiségű pénzeket átad a bankrendszernek, a saját könyvébe belépteti, de csak kettő-három napra, vagy esetleg egy hétre és utána visszaveszi a pénzt. Tehát itt valami olyasmiről van szó, hogy nem ad egy halom pénzt arra, hogy: „tessék, költsétek el”, hanem mindig adja a plusz likviditást, hogy ne legyen olyan gond, hogy a bankrendszer kiszáradása vagy gyengeségei miatt jelentős dolgok elmaradnak. Ezt Európában nem tudják megcsinálni, sőt még a közelébe sem tudnak jönni, mert Európában nincsen olyan központi bank, amelyiknek teljes pénzmennyiség-növelési  fennhatósága van egy olyan nagy federális banki felségterületre, mint az Egyesült Államok.

A másik pozitív fejlemény Amerikában, hogy sikerült a jelzálogpiacot is élesztgetni. Az a külföldi, aki 500 ezer dollárért lakást vesz, azonnal állampolgárságot is kap. Ez ugyan önmagában nem hozza meg az áttörést, de mutatja, hogy mindent megpróbálnak azért, hogy mozduljon az ingatlanpiac. Ugyanis ha mozdul a drága ingatlanok piaca, az lökést ad a közepesnek, ami pedig tovább mozdítja a kicsit. Amerika ezen a területen is mindenképpen „veri” tehát az európai teljesítményt.

Dr. Magas István közgazdászprofesszor1971-75. Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem; okleveles közgazda, külkereskedelmi szak, kereskedelmi piackutató szakágazat 1976. egyetemi doktor, „dr.oec.” cím (summa cum laude) 1977-79. MKKE Továbbképző Intézet, Nemzetközi gazdasági kapcsolatok, szakközgazdász képzés: nemzetközi gazdasági szakértői oklevél 1982. Salzburg Seminar in American Studies, Certificate 1991. MTA, közgazdaságtudomány kandidátusa 1993. egyetemi docens 1994. Indiana University, School of Business                  2003. BCE habilitált doktora (Dr. Habil.) Munkahelyek: 1976- BCE Világgazdaságtan Tanszék  1980.  UNESCO, IIEP, Párizs, ösztöndíjas kutató 1984-1985. University of Connecticut, Department of Economics 1985-1987. Willamette University, Department of Economics (Salem, OR, USA) 1987-1992. Texas Tech University, Department of Economics (Lubbock, Texas, USA)  Fő oktatási területEU és a világgazdaság, Komparatív gazdaságpolitika, Európai Unió gazdaságpolitikája, Nemzetközi Intézmények és gazdaságpolitikák, Pénzügyi globalizáció, Gazdaságfejlődés a fejlett ipari államokban. Kutatási területek Világgazdasági rendszerek; globális tőkepiaci folyamatok és szabályozás; a fejlett ipari országok ipar,- és külkereskedelem-politikája

- A szavaiból arra következtetünk, hogy elégedett az amerikai jegybanki politikával. Ugyanakkor az elmúlt években rengeteg bírálat érte a Fed QE-programjait. A legfőbb kifogás az volt, hogy a jegybanki pénzek, a pénznyomda ismét telenyomja pénzzel a rendszert, de a segítség nem a megfelelő helyre megy, hanem a piacra vándorol, ahol felhajtja az árfolyamokat és a várakozásokat. Ez újabb buborékokat képez, miközben a válság alapjait nem szünteti meg, nem javítja a kritikus szektorok fundamentumait.

- Ez nagyon nehéz dolog, mert a kritika utólag mindig elhangzik, de utólag itt is könnyű okosnak lenni. Ez nem úgy működik, hogy a bank odamegy a Fed-hez, hogy akar három hidat építeni, hanem azt mondja, hogy szüksége van pénzre, mert  régóta olyan hiteltevékenység van mögötte, amivel  gyors refinanszírozási jogosultsága van,  és ezért megkapja a   friss pénzt.  A kockázat valóban megvan, sőt az is, hogy elmegy külföldre a pénz és nem Amerikában hasznosul. De mégis, technikai értelemben a központi bank nem kezelheti a problémát máshogy, mint így. A másik megoldás, hogy a bank nem ad plusz likviditást, de akkor meg még nagyobb a baj. Szóval a kritika jogos, sokszor sok pénz tűnik el, de nincs olyan mechanizmus a központi bank és a kereskedelmi bankok között, amivel azonnal át lehetne látni, hogy az új pénz mire fog elmenni.

- Említette, hogy az Európai Központi Banknak nincs olyan jogosultsága, mint a Fed-nek, mégis rengetegen kritizálták az EKB-t azért, mert nem volt hajlandó bejelenteni a korlátlan vásárlást a perifériára került európai országok állampapírjaiból. Ez hiba volt?

- Nem volt hiba. Itt Európában egy ilyen lépés azt jelentené, hogy azonnal automatizmussá teszik azt, hogy mindenki beöntheti a kötvényeit és nem fogják tudni megválogatni, előszűrni azt, hogy milyen minőségű kötvények jönnek be. Ráadásul végső  soron szinte kizárólag Németország  szavatolná a kötvényeket. Idáig tehát még nem jutott el a dolog, hogy szabadon ömöljenek a piacra a görög, portugál és egyéb gondban levő országok állampapírjai. Ha ezt elkezdenék, akkor ezek a papírok mandátumszerűen bevehetőek lennének az EKB által.  Ezt   ma még  a  németek nem engedik meg.

Ez persze politikai lépés, de látni kell, hogy ha egy ilyen lépést bejelentenek, akkor a központi bank nem mondhatja senkinek, hogy „a tiedet nem veszem meg”. Ha viszont azt mondja, hogy megveszi, azzal aláírja azt a biankó csekket, hogy összemossa a jó adósságot a rosszal - és az egész után Németország fog fizetni.

- Az európai válság mennyire egyenes következménye az amerikainak?

- Egyenes következményről nem lehet beszélni. Az Európai Uniós problémák főleg abból fakadnak, hogy nincs olyan közös költségvetési tűzereje az uniónak, amely megközelítené mondjuk az amerikai gazdaságét. Nincsenek olyan pénzügyi eszközök a fiskális oldalon egy kormányzat kezében, amellyel jelentős dolgokat tudnának művelni, és az EKB is egy félkarú óriás, mert ezeket az egyébként hatékony mechanizmusokat nem tudja működtetni. Tehát ha százalékot kell mondani, akkor azt mondom, hogy az uniós válságnak 70 százalékban az EU saját maga az oka, 30 százalékban külső tényezők.

- Mennyire ért egyet azzal az egyre szélesebb körben tapasztalható jegybanki politikával, amellyel a központi bankok egyelőre a háttérbe szorítják az infláció elleni küzdelmet, azt gyakorlatilag feláldozva a növekedést segítő intézkedések oltárán? Az utóbbi hónapokban a nagy gazdasági erőpontok jegybankjai sorra csökkentik az irányadó kamatokat, az amerikai Fed pedig még azt is közölte, hogy 2013 közepéig a jelenlegi alacsony szinten hagyja az irányadó kamatlábat.  Nem veszélyes ez?

- Én az alacsony inflációs  veszéllyel  egyet tudok érteni.   A hirtelen meginduló áremelkedés  most nem fenyeget,  sőt az  már vásárlást jelezne. Most nem az a probléma a világgazdaságban, hogy nincsen pénz az emberek zsebében, hanem nincsen bizalom a jövőt illetően az emberek lelkében. Most  arra kell ösztönözni   elsősorban  a vállalati szférát, hogy bízzon a pénzügyi rendszerben és elindítson olyan perspektivikus, nagy horderejű beruházásokat, amelyek aztán továbbgyűrűznek. Gondolok itt nagy energetikai beruházásokra,  tartósan energia-hatékony házépítésre és olyan nagy infrastrukturális beruházásokra, amihez mindenképpen vissza kell szerezni a magánszektor bizalmát,  de főleg  az emberek  hitét  a „becsületes”  bankrendszerekben. Most ez  a bizalom-visszaszerzés folyik.
Az a lényeg, hogy most nem az inflációtól félünk ebben a helyzetben, hanem attól, hogy nem tudjuk visszahozni az emberek részéről az üzleti szférába vetett  és főleg saját,  akár éveken át  tartható,  jövőbeli fizetőképességük iránti  bizalmat. Ezért van az, hogy most megengedjük ezt a nagymértékű pénzteremtést.

- Amit most mondott a nagyberuházásokról, az államilag támogatott infrastrukturális fejlesztésekről és ezen keresztül a munkahelyteremtésről, az nagyon rímel Barack Obama amerikai elnök gazdaságpolitikai céljaira. Ezek szerint ez a stratégia bejött?

- Igen. Sőt odáig is eljutottak, hogy visszavágták 460 milliárd dollárral az amerikai katonai költségvetést, ami négy és félszerese a magyarországi GDP-nek,  és ez csak a vágás mértéke. Rájöttek, hogy sokkal értelmesebb ebből a pénzből kórházat építeni, nagyszabású energetikai fejlesztéseket szponzorálni, illetve infrastrukturális projektekbe tenni  a pénzt, mert ezeknek látványos a hozadékuk és jelentős a multiplikátor-hatásuk.

- Van-e értelme, van-e realitása reális, vagy fair euró-dollár árfolyamot keresni?

- Az Egyesült Államok biztosan örül annak, ha gyengül az euró. Az ő geopolitikai és világgazdasági befolyása nyilvánvalóan megnő. Közben Európa számára egyértelművé vált, hogy ha az euró kulcsvaluta-szerepe tovább gyengül, az egyértelműen a véget is fogja jelenteni. Emiatt muszáj Európának összeszednie magát és megerősíteni a közös euróövezeti fiskális kormányzás tervét.

- Említette, hogy az amerikai gazdaság láthatóan elkezdett kilábalni a válságból, ugyanakkor még mindig nagy kérdés, hogy az európai válság mekkora lyukat fog ütni az amerikai gazdaságon?

- Annak semmiképpen nem örülnének Amerikában sem, hogy ha valami földcsuszamlás-szerű, nagyon hirtelen kirobbanó válság lenne  úrrá Európán, mert a pénzpiacok össze vannak kötve ténylegesen, virtuálisan és a gondolkodásban is. Az amerikaiaknak elsősorban  az elhúzódó bizonytalanság a legnagyobb bajuk az európai válsággal. Többen attól tartanak, hogy egy Lehman-csőd szerű szuverén kötvény esemény történik Európában, aminek a következményei beláthatatlanok lennének.

- Az amerikai és az európai válság tapasztalatai miatt Ön szerint át kell írni a közgazdasági tankönyveket? Van paradigmaváltás a közgazdaságtanban?

- Megérzésem szerint nincsen. Át kell írni azokat a fejezeteket, amelyek a nemzetközi pénzpiacok szabályozásával, működésével foglalkoznak.   Nem kell  átírni  a nyitott gazdaság makroökonómiáját.  Igaz,  újra kell fogalmazni azokat a részeket,  ahol a rendszerkockázatról írnak, főleg a   globális  értelemben  vett "systematic risk" értelmezése okoz gondot.   Nehéz  egyszerű képletbe sűríteni, hogy  mit is  jelent például a pénzpiacok előretekintése lebegő árfolyamok mellett, különösen  nagy és hirtelen pénzmozgások esetén. Továbbá azt is  tisztába kell tenni  mi  is van pontosan akkor,  amikor az úgynevezett „farokvég”, vagy „tail-end-esemény" bekövetkezik. Sajnos ezeknek a  valószínűségét igazán pontosan nem tudjuk. (A farokvég, vagy tail-end események kis valószínűséggel előforduló, de súlyos hatásokkal járó események, különböző valószínűség-eloszlásokkal.) Szóval ezeket a részeket át kell írni, de nem kell teljesen átírni a tankönyveket.

- Hogy látja, a válság miatt nagyobb hangsúlyt kaphat az állami szabályozás, az állami beavatkozás, a központosítás?

- Szerintem az állam szerepét nem kell növelni, az állam szerepét újra kell definiálni és azokon a területeken kell az államnak részt venni, ahol jól láthatóan nem helyettesíthető. Ilyen például a piacszerkezetek, a monopol struktúrák, a járadékvadászat, illetve azokon a területeken, ahol szintén régről tudottan a humán-infrastruktúra, egészségügy és a nyugdíjrendszerek bizonyos részei állami részvétel nélkül nem képzelhetőek el. De arról nincsen szó, hogy újra egy nagymértékű, nagyhatalmú állam felépítését látná megoldásnak a közgazdaságtan és azt mondaná, hogy az állam fogja megmenteni a világgazdaságot.