4p
Továbbra is pattanásig feszült a helyzet a Koreai félszigeten. Washington a regionális szövetségeseket is győzködi, India már lépéseket tett Észak-Korea ellen. A volt amerikai ENSZ-nagykövet egy elképesztő interjújában nyílt fenyegetőzéssel válaszút elé állítja Pekinget.

A világsajtót bejárta a hír, hogy Észak-Korea múlt szombaton újabb sikertelen rakétakísérletet hajtott végre. Megdöbbentő ennek kapcsán a dél-koreai kormányzat órákkal ezelőtt közlése, miszerint a rakétát szándékosan robbantotta föl az északi rezsim 71 kilométeres magasságban, hogy egy újfajta nukleáris fegyver fejlesztését teszteljék. Ez összevág az észak-koreai hírügynökség hétfői közlésével, hogy országuk „fejleszti a nukleáris elrettentési eszközöket, a sokoldalú nehézségek ellenére is”.

Édes szavak, stratégiai bombázók

Szintén hétfőn az amerikai elnök kijelentette, hogy „megfelelő feltételek esetén... megtiszteltetésnek venné”, ha személyesen találkozhatna Kim Dzsong Unnal. Mindez akkor hangzik el, amikor országaik nukleáris csapással fenyegetik egymást. Sean Spicer fehér házi szóvivő szerint viszont „még nem érettek meg a feltételek” a tárgyalásra és Észak-Koreának csökkentenie kell a provokatív lépéseket, valamint vissza kell fognia a harcias retorikáját.

Trump gesztusával szemben állnak a katonai beavatkozás gyors ütemű előkészületei. Az elnök szavaival szinte egyidejűleg két B-1B Lancer típusú stratégiai bombázó szállt föl Guam szigetéről és Dél-Koreában hajtott végre bombázási gyakorlatot. Az ajánlat tehát egyfajta ultimátumnak is fölfogható: vagy elfogadod a tárgyalási feltételeket, vagy háborúval szembesülsz.

Washingtoni eltökéltség

Káncz Csaba

A USS Carl Vilson anyahajó által vezetett amerikai, dél-koreai és japán hajóraj, valamint egy amerikai nukleáris tengeralattjáró már a koreai félszigetet övező vizeken tartózkodik. Trump kedvence televíziós csatornájának, a Fox News-nak adott keddi interjújában leszögezte, hogy nem hajlandó beszélni katonai terveinek részleteiről Észak-Koreával kapcsolatban. Hozzátette viszont, hogy a Szíria elleni cirkálórakétás támadása is mutatja, mennyire eltökélt tud lenni adott esetben.

Washington más frontokon is nyomást gyakorol Phenjanra. Trump elnök az elmúlt hetekben tárgyalt telefonon a thaiföldi, a Fülöp-szigeteki és a szingapúri elnökkel a feszültségről, egyben meghívta őket a Fehér Házba. Az ausztrál miniszterelnökkel a hét második felében találkozik Trump.

Engedelmeskedve a szövetségesek nyomásának, India a minap bejelentette, hogy befagyaszt minden észak-koreai pénzügyi eszközt az országban. Új-Delhi megtiltotta az észak-koreai utakat is és különös figyelmet fordít minden észak-koreai hajó átvizsgálására. Ezentúl észak-koreai katonatisztek sem gyakorlatozhatnak India területén.

Bolton elkotyogta a terveket?

Közben az USA volt ENSZ nagykövete, a vezető neokonzervatív héja John Bolton kifejtette egy friss interjújában, hogy az amerikai háborús előkészületek nem is Észak-Koreának szólnak, hanem a valódi cél Kína meggyengítése. Bolton - aki egy időben Trump jelöltje is volt a külügyminiszteri pozícióra - azt javasolja, hogy Washington fogadtassa el a koreai egyesítést Pekinggel, mindezt Dél-Korea vezetése alatt. Ennek alternatívája egy megelőző amerikai csapás, amely rosszabb kimenetel lenne Peking számára: „rezsim-összeomlás, óriási menekült-áradat és amerikai zászlók a Jalu folyónál (a kínai határon)”.

Bolton nagyszájú okoskodása csak megerősíti a kínai kommunisták félelmeit, miszerint Washington hisztériája Phenjannal kapcsolatban azt a célt szolgálja, hogy egy háborúval megakadályozzák Kína felemelkedését. Pekingben attól tartanak, hogy Washington továbbra is fenn akarja tartani hegemóniáját Ázsiában és meg akarja akadályozni Kína felemelkedését, mint stratégiai és gazdasági riválist. Nem tekinthető véletlennek, hogy Peking tegnap éles hangon követelte az amerikai THAAD rakétatelepítés azonnali leállítását Dél-Koreában.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG