2p
6,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.

A KSH kedden közölt adatai szerint tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma, és 1,6 százalékponttal az arányuk.  A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 5,5 százalékra, az 55-64 éveseké 1,2 százalékponttal, 5,6 százalékra csökkent.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Részleteket itt olvashat >>>>

Hiány van szakemberekből

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint azzal, hogy 6,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, lényegesen kedvezőbb a várakozásoknál, valamint a szezonális hatásoknál.

Az elemző szerint biztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire továbbra is a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. A foglalkoztatás ütemének növekedését ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ami azonban támogathatja a köztisztviselői állomány tervezett csökkentéséből származó növekvő munkakínálat felszívását, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a következő hónapokban is folytatódhat a munkaerőpiac feszesebbé válása, a munkanélküliségi ráta csökkenése, illetve a bérek dinamikus bővülése. Az év végére 6 százalék alá eshet a munkanélküliségi ráta, átlagosan pedig 6-6,2 százalék között lehet a mutató.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG