Amerikának nagy fejfájás az észak-koreai rezsim rakétaprogramja és atomfegyverkezése, mivel látszik, hogy Phenjan rövidesen az amerikai szárazföldet is elérheti nukleáris fegyvereivel, és ez elképzelhetetlen kockázat Amerikának. Trump elnök ezért kénytelen megoldást keresni, és legegyszerűbb megoldás az lenne, ha Észak-Korea beszüntetné a nukleáris fegyverkezést és a rakétaprogramot.
Irán esete
Phenjan erről hallani sem akar, a kényszerítésre pedig nincsenek igazán hatékony eszközök. Irán esetében hatékonyak voltak a szankciók, de Irán egy 80 milliós, az olajnak köszönhetően viszonylagos jólétben élő ország, amely nem vállalta, hogy nyomorba döntse népét az atomprogramért, ráadásul neki nem is volt annyira fontos ez, hisz nem szembesül érdemi külső fenyegetéssel. Rendszerét nem akarja megdönteni senki, annál is inkább, mivel a korábbi szélsőséges Iszlám Köztársaság ma már egy pragmatikusabb állam, melyben az elnököt demokratikusan választják.
Megdöntenék
Észak-Korea helyzete teljesen más: egy totális diktatúra, nagy szegénységben, és szívesen megdöntené a rendszerét sok szereplő: például országa másik fele, a világ egyik leggazdagabb országa: Dél-Korea, valamint Amerika és Japán, hogy mást ne említsünk. Így számára a garanciát az jelenti, ha ő maga olyan fenyegetést jelenthet, hogy féljenek hozzányúlni. A teljes gazdasági ellehetetlenítéshez valószínűleg tényleg az kellene, hogy Kína és kínai cégek semmit ne szállítsanak neki, lényegében teljes blokádot kellene üzembe állítani az ország ellen.
Nem ő gerjesztette, nem is oldja meg
Ennek nagy része Kínára hárulna, mivel ő határos az országgal (egy rövid orosz határszakaszon kívül), de Kína nem akarja nyakába venni ennek teljes terhét, már csak azért sem, mert magáncégeknek kellene tiltania az észak-koreai kereskedelmet, a betartatás viszont hatósági erőkkel a kínai államra maradna. A Reuters szerint azonban a kínai külügyminisztérium szóvivője azt közölte, hogy mivel a feszültséget nem országa generálta, így a megoldás sem Peking kezében van.
Ahogy mondta, újabban kialakult a kínai felelősség elmélete, de ez vagy a helyzet félreismeréséből fakad, vagy egyszerűen országára akarják tolni a felelősséget. Mással elvégeztetni a munkát nem szép dolog, pláne, hogyha közben hátba is döfik, közölte egyre szenvedélyesebben a szóvivő. Arra utalt, hogy egyrészt a Dél-kínai tengeri vitatott területeken hadgyakorlatok folynak, másrészt kínai cégeket és magánszemélyeket egyoldalú szankciók értek azért, mert ügyleteket kötöttek Észak-Koreával. Szerinte az sem jó ötlet, ha fenyegető hadgyakorlatokat tartanak Észak-Korea határainál, inkább tárgyalások útján kéne rendezni a helyzetet.
A patás ördögök példája
A tárgyalások és a fenyegetések ugyanakkor hatástalanok lehetnek egy nagyon is ésszerű ok miatt. A CNBC szerint Kim Dzsong Un szeme előtt lebeg, hogy járt már két hozzá hasonló diktátor, miután lemondott a tömegpusztító fegyverekről, igaz, ők kezdetlegesebb szinten álltak ezek fejlesztésével. Az egyik Irak rettegett ura, Szaddam volt, aki kísérletezett ilyesmivel, de hamar feladta, miután előzőleg, 1991-ben már kapott egy leckét abból, hogy milyen egy amerikai katonai beavatkozás. Ez azonban már nem segített rajta, Kuvait lerohanásával és későbbi packázásaival túl messzire ment, napjai meg voltak számlálva.
A másik példa Líbia brutális ura, Kadhafi volt, aki Szaddam elűzése után úgy berezelt, hogy hívta az ellenőröket, nézzék meg, neki nincsenek tömegpusztító fegyverei, sőt kész a terror elleni harcra. Odadörgölőzött ellenségeihez, akik meg is enyhültek, még barátkoztak is vele. Megdöntését nem tervezték, de amikor népe fellázadt ellene 2011-ben, és készült brutálisan és véresen leverni a lázadást, úgy döntöttek, mégis csak elég volt belőle.
Kubai példa
Mi Kim Dzsong Un számára a végkövetkeztetés? Aki atombomba és rakéta nélkül marad, kihajítják, sőt megölik. Egy ellenpélda ugyan van: Kuba, ahonnan az 1962-es rakétaválság után elvitték a szovjet fegyvereket, cserébe Amerika garantálta, hogy nem dönti meg a rendszert. Nem is döntötte, azóta is megvan puhább formában, Fidel Castro, a rendszer alapítója és vezetője pedig matuzsálemi kort ért meg, és még most is öccse kormányoz. Kérdés, hogy Észak-Korea esetében lenne-e garancia, és főleg, hogy akadna-e, aki garancia lenne a garanciára, mint Kuba esetében évtizedekig a Szovjetunió. Itt paradox módon csak Kína lehetne alkalmas erre.
Az Európai Tanács első embere figyelmeztette. 
