3p
Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.

Ezrek gyűltek össze a rendőrőrs közelében egy felvonulás után, hogy a szigorúbb hatósági megfigyelést lehetővé tévő intézkedések ellen tiltakozzanak. A megmozdulás résztvevői hőségben és szmogban vonultak a Kvun Tong körzetet átszelő útvonalon, majd úgy döntöttek, hogy nem mennek el a felvonulás eredeti céljáig, hanem megállnak a Ngau Tau Kok rendőrőrsnél.

Itt több tiltakozó barikádot emelt, illetve téglákkal, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálta meg a biztonságiakat, akik könnygázt vetettek be, hogy kiszorítsák őket a helyszínről. Tíz napja nem fordult elő, hogy rendőröknek könnygázt kellett bevetni tüntetők ellen, akik hetek óta demonstrálnak Hongkongban. Megfigyelők attól tartanak, hogy további összetűzések történhetnek a tüntetők és a rendőrök között.

Mire készül Kína?

A szervezők azért választották Kvun Tongot, mert az egyik első olyan hongkongi körzet, ahol "okos" CCTV kamerákat használnak - mondta el az egyik tüntető.

A felvonuláson szintén részt vevő Ray Chan képviselő szerint sokan attól tartanak, hogy a hongkongi kormány - Kínához hasonlóan - a lakosság megfigyelésére akarja használni ezeket a biztonsági kamerákat. A CCTV kamerák által készített felvételeket a múltban is használták bizonyítékként az aktivisták elleni eljárások során.

A tüntetések 12. hete

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban immár tizenkettedik hete zajlanak tüntetések, amelyeket eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki. A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott kormányzat ellen fordultak. A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár egyebek mellett Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálására hivatott független bizottság megalakítását követelik.

A mintegy 7 millió lakosú város 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogy Peking egyre növeli a befolyását a városban, és egyúttal csorbítja az ott lakók szabadságát. A vitatott törvénytervezet a növekvő pekingi befolyás jelképévé vált.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG