4p
Pár napon belül másodszor szidalmazta Németországot az amerikai elnök, az egész világ megdöbbenésére, kereskedelmi többlete miatt. Trump mintha képtelen lenne felmérni kijelentései súlyát, és láthatóan nincs körülötte senki, aki figyelmeztetné, korrigálná.

Az amerikai elnök múlt heti európai utazásán több kínos helyzetet is előidézett, kezdve a francia elnök kezének hosszas szorongatásától a NATO partnerek nyilvános ledorongolásán át a montenegrói miniszterelnök felökleléséig. Mindezek azonban legfeljebb kellemetlenségek, de Németország szidalmazása kifejezetten visszataszító az elnök részéről.

Mindenki mindenkivel

Először is, egy ország nem szokott egy másikat, pláne egy szövetségesét azért elkezdeni szidalmazni, mert kereskedelmi-, illetve fizetésimérleg többlete van vele szemben. Ilyen alapon rengetegen szapulhatnának másokat, hisz ritkán egyezik meg két ország között az egymáshoz szállított áruk és szolgáltatások mennyisége.

Szarvashibák

Ezen túlmenően különösen visszataszító pont Németországot szidalmazni megalapozatlanul, azt az országot, amely az egyik legkiválóbb demokráciát tartja fenn, és amely immár 70 éve gondosan ügyel arra, hogy a hitleri korszak emléke után semmi olyat ne tegyen, ami komolyabban sérthet más országot, vagy a nemzetközi közösséget általában. Még katonai műveletekben sem szívesen részt, nehogy a militarizmus vádja érje.

A harmadik súlyosbító körülmény, hogy mindezt az elnök a világ legerősebb országa nevében teszi. Ha egy banánköztársaság vagy egy zsebdiktátor vetemedik hasonlóra, annak nem tulajdonítanak jelentőséget, sokszor nem is várnak jobbat tőle. De a nyugati demokráciák vezető hatalmának képviselőjeként háromszor is meg kellene gondolnia, hogy melyik országra milyen megjegyzést tesz.

Mi baja?

Nézzük ezek után, mi is Trump baja a németekkel, és mi rejlik emögött. Az egyik, amit kifogásol, az a német kereskedelmi mérleg többlete Amerikával szemben. Német vállalatok tavaly 107 milliárd euró értékben szállítottak Amerikába, míg amerikai cégek 58 milliárdért adtak el a német piacon. A különbség 49 milliárd euró, avagy 55 milliárd dollár, ami még az amerikai költségvetés hiányához képest is csekély összeg.

A kapitalizmus alapjai

Ami a legfontosabb: az árukat nem az állam vagy vállalatai, hanem túlnyomórészt magánvállalatok adják el, és azokat meg is veszi valaki, ahogy ez a piaci kapitalizmusban természetes. Az amerikai jól szituált fogyasztókat senki nem kényszeríti arra, hogy Porschéval vagy Mercedesszel furikázzanak, még csak azt sem lehet mondani, hogy olcsón kapnák ezeket. Egyszerűen jónak tartják, tetszik nekik, vehetnének helyette számtalan másfélét is. Azon se lepődnénk meg, ha a Trump család garázsaiban is megbújna egy-két német autó.

A fogyasztási cikkek mellett rengeteg gyártógépet és felszerelést is eladnak a német cégek, feltehetően ezeket is azért veszik amerikai cégek, mert elégedettek velük: vehetnének bárki mástól is. Ugyanakkor a német cégek nem csak eladnak, hanem beruháznak is Amerikában: 600 ezer amerikainak adnak munkát, köztük olyan cégek, mint a BASF, a Bayer, a T-Mobile, de a Mercedes, a Volkswagen és a BMW autógyárakat is üzemeltetnek Amerikában.

Tudni illene

A német államnak mindebbe semmi beleszólása nincsen. Még saját valutája sincs, melynek árfolyamát erősíteni tudná, és ezt nagyon jól tudhatja Trump is. Az euró sorsáról az EKB dönt, a németek ellenzik is a túlzottan laza monetáris politikát, de tiszteletben tartják a jegybanki függetlenséget. Ha az eurót tartja gyengének Trump, és mindenáron okolni akar ezért valakit, akkor Mario Draghi jegybankelnöknél kellene kopogtatnia.

A másik lényeges elem, amivel illene az elnöknek tisztában lenni, az, hogy az Európai Unió tagállamai nem kötnek külön kereskedelmi szerződéseket. Értelmetlen egy tagállamot piszkálnia: csak az egész szervezettel tárgyalhat ilyen ügyekben, épp ezért az egész EU-val fennálló kereskedelmi egyenleget kellene néznie. Jóllehet az EU egészének is kereskedelmi többlete van Amerikával szemben, de ez arányában lényegesen kevésbé feltűnő, mintha csak a németet vizsgáljuk. Mindazonáltal a németekkel is tárgyalhatna Trump, ha valami böki a csőrét, de a nyilvános szidalmazás elfogadhatatlan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG