| Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a cikk utoljára 2011. február 03-án frissült. |
A Rózsadomb alsó lankáit már 20 éve csúfítja az egykori szakszervezeti üdülő torzója. A szállót 1971-ben adták át (terveit Vass Antal készítette), ívelt alakja hozzásimult az őt körülvevő dombokhoz. A szállót ezt követően szerkezetileg visszabontották, így immár 20 éve rondítja el a budai panorámát, holott az elmúlt két évtizedben kétszer is megpróbálták rendbe hozni és funkciót adni neki.
Az első balul elsült vállalkozás összekapcsolódik a rendszerváltás utáni első nagy sikkasztási botránnyal, mely hűen jellemezte a 90-es évek magyar "vadkapitalizmusát". A torzóra az 1989-ben alakult és később hihetetlen üzleti felfutást produkáló Globex-csoport tette rá a kezét. A Globex célja az volt, hogy luxusingatlanok eladásából fedezi majd a betéteseiknek és befektetőiknek ígért mesés hozamokat, csakhogy a csoport kasszája kiürült, a magas négyzetméterárak miatt pedig vevők sem nagyon érdeklődtek a cég projektjei iránt. A bili 1998-ban borult ki. A Globex ügyfelei között ekkor már 3 önkormányzat is volt, köztük Sopron városáé, akik az első késve teljesített kifizetés után panaszt emeltek. A hűség városa közel 3,2 milliárdos értékpapírvagyon kezelésével bízta meg a csoportot, mely ekkor már a SZOT-szálló fejlesztési tervein dolgozott. A Globex Rózsakert néven nyitotta volna meg bevásárlóközpontját, de a tervekből érthető módon nem lett semmi. Holott a munkálatok elkezdődtek, akárcsak a Globex vezetői elleni nyomozás.
Csak koncepció volt?
Sopron 2003-ban kártérítésként megkapta a 3,5 milliárdos Globex-részvényvagyont, amivel viszont nemigen tudott mit kezdeni, vevő ugyanis nem akadt a pakettra. A II. kerület pedig elhatározta, hogy rendezi az egykori üdülő sorsát. A Pro-Hill Kft. már ekkor feltűnt, mint a Globex részvénycsomagjának reménybeli tulajdonosa (amivel együtt járt a rózsadombi ingatlan is persze, ennek 100%-os tulajdonjogát a soproni önkormányzat két lépcsőben szerezte meg) és egyezkedni kezdett a kerülettel. A Kft-nek volt koncepciója az ingatlan fejlesztésére és az önkormányzattal együtt a tervezés is meglepően könnyen és gyorsan haladt, miután a cég megszerezte a Globex-papírokat.
Problémát csak az jelentett, hogy a Pro-Hill magasabb épületet szeretett volna, mint ami az eredeti építési engedélyekben szerepelt és az addig nyitott kertet is elzárta volna. Bár a kerület fejlesztési tervét sikerült a projektnek megfelelően módosítani, a Fővárosi Tervtanács, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) nem járult hozzá az emeletráépítéshez. A Rózsadomb ezen része ugyanis a Világörökség része, az ingatlan pedig annak így "túl hangsúlyos" része lett volna, ráadásul egyáltalán nem illeszkedett a környezet építészeti stílusába. A probléma végül megoldódott, hiszen a fejlesztő - részint a Budapest Világörökségéért Alapítvány nyomására - olyan tendert írt ki, amelybe már minden érintett fél belement. Sőt, a nyertes pályaművekről még a kerületi lakosokat is megszavaztatta a tulajdonos, hogy biztosra menjen (a tenderen amúgy két munkájával is győzött a cégjegyzékből azóta már törölt Mérték Építészeti Stúdió). A beruházás Excelsior Budapest Spa néven indult, és luxusapartmanok kialakítása volt a fő cél. A beruházó akkor úgy gondolta, 2008-ban már el is készülhet az ingatlan, melyben 1,6 millió forintba került egy négyzetméter. Vevők így is szép számmal akadtak, főleg külföldiek - a lakások 50%-át el is adták. Úgy tudjuk, a beruházáshoz szükséges 20 milliárd forintot a CIB Bank és a Hypo Alpe-Adria Leasing konzorciuma biztosította.
A kerület tehetetlen, a ciprusi tulajdonos feladta
A kerület és a tulajdonos egykori egymásra találásának ma már nyoma sincs. Érdeklődésünkre a II. kerület sajtóosztályán annyit árultak el, hogy azt sem tudják, ki az ingatlanmaradvány jelenlegi tulajdonosa, sőt az önkormányzat egyszerűen tehetetlen, hiába zavarja őket is, hogy a torzó belerondít a világörökség részét képező budai hegyoldalba.
Hogy ki a tulajdonos az viszont nem titok. A pénzhiány miatt ismét zátonyra futott beruházás mögött 2008 óta a ciprusi bejegyzésű CNCT Holdings Limited áll, mely a CIB Bank jelzálogjogával együtt megvette a Pro-Hill Kft.-t. Az új tulajdonos még látott fantáziát az ingatlanban, de rengeteg jogvitát kellett rendeznie, hiszen a tulajdonosok egy része megunta a várakozást. Hogy ezekkel mi történt, arról nincs információnk. A Pro-Hill főtevékenysége ma már saját ingatlan adás-vétele, a céget idén nyáron már egy budapesti címre jegyezték be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium cégjegyzéke szerint . A banki kölcsön azonban lejárt, a CIB Bank élt opciós vételi jogával, kiírták 2009 januárjára az ingatlan árverését. A 40 millió eurós kikiáltási ár helyett a torzó 24,4 millió euróért került az új, de szintén ciprusi hátterű tulajdonosához, a Brivon Holdinghoz tartozó Brivon Hungary Zrt.-hez, melynek jegyzett tőkéje 5 millió forint. A vételár messze elmaradt a banki követeléstől.
A budapesti Tüskevár - unalmas kalandregény
1996-ban a főváros expót akart rendezni (a Millecentenárium évében), melynek keretében több nagy projekt megvalósítására vállalkozott a budapesti városvezetés. Ezek közé tartozott a sorozat első részében már bemutatott budai Várnegyed rekonstrukciója mellett a másik azóta emblematikussá lett beruházás: a Tüskecsarnok. A projekt félig készült csak el, immáron több mint 13 éve tüske a budapestiek szemében. Rozsdásodásnak indult, folyamatosan pusztuló tüske.
Pedig a pályázatot 1993-ben kiírták és meglepő dolog történt: miután azt az A&D Studió munkatársai, Magyar Péter és Lázár Antal megnyerték, a beruházás elkezdődött. 1996-ra szinte kész volt a nagyobbik csarnok, a mellette lévő uszodacsarnoknál azonban csak a medence kiásásáig jutottak a kivitelezők. A kormányzat és a projektet támogató Bécs önkormányzata is elkezdett kihátrálni a világkiállítás mögül. A pénzcsapok elzáródtak, a beruházások innentől kezdve halálra voltak ítélve. A megaprojekt megálmodói nem számoltak a teljes beruházás költségvonzatával.
Egy egész városrészt lehetne újraéleszteni
| Építészetileg sem elhanyagolható a Tüskecsarnok. Az uszodát és a nagy csarnokot is félig a földbe süllyesztették a tervezők, megemelve a talajszintet, így a tető egy részét természetes növényzet futja be. A csarnok bevilágításáról pedig a névadó, egyenként 6 méter magas tüskék gondoskodnak, melyek szintén építészeti különlegességek. |
Pedig az elképzelés szokatlanul előrelátó volt. A Tüskecsarnok tervei között ugyanis az uszoda mellett egy egész sportkomplexum kialakítása is szerepelt, teniszpályákkal, edzőtermekkel és futópályákkal. Ezek közül jóformán csak a BEAC focipályái valósultak meg. A terület használatát az ide költöző egyetemek kapták volna meg, a komplexum egész Dél-Buda sportéletét fellendíthette és kiszolgálhatta volna. Épülhettek volna továbbá még mélygarázsok, amelyek a mai Infopark és a BME Q-épületének átadásai miatt megnövekedett autós forgalmat is kiszolgálhatták volna (Próbáltak már itt, ezen a gazos, hepehupás területen reggel parkolót keresni? - A szerk.). Az eredeti elképzelések közül csak néhány edzőtermet és egy föld alatti parkoló szintet készítettek el a csarnok mellett.
A 6000 négyzetméteres csarnok 2000 fő befogadására alkalmas, illetve 1000 mobil ülőhellyel lehet kielégíteni a plusz igényeket. Az uszoda befogóképessége ennek nagyjából a negyede lett volna. A nagyobb létesítmény az expó alatt kiállításoknak adott volna helyet, ezt persze később is ki lehetett volna használni - még ha időközben a Duna túloldalán fel is épült a Művészetek Palotája.
Nem sejtették, hogy a munka végleg leáll
1996-ban egy ország ünnepelte a Millecentenáriumot, közben a lágymányosi Duna-parton tovább dolgoztak. Két év múlva szerkezetkész a csarnok, a munkások pedig ideiglenes leállnak. Legalább is akkor azt hitték - azóta azonban csak állagmegóvási munkálatok zajlottak a területen. Illetve történt itt más is, de arról majd később.
A beruházást végző céget két részre bontották 2001-ben. A ´96 Beruházásszervező és Fővállalkozó Kft. az Oktatási Minisztériumhoz tartozott (ma a Nemzeti Erőforrás Minisztérium), de úgy tudjuk, ennek felszámolását két éve megkezdték és le is zárták azóta. A másik cég pedig a KIVING Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft., melynek tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolja. Mindkét cég jogelődje az EXPO ’96 Kft. volt, melyet "a Világkiállítás előkészítése, megvalósítása és üzemeltetése céljából hozta létre az akkori Világkiállítási Programiroda" - olvasható ma a KIVING honlapján.
A Magyar Építők Zrt. az MNV megbízásából folyamatosan dolgozik a területen, hogy ne pusztuljon le teljesen a nagyjából 60%-ában elkészült csarnok. Így tehát van mód arra, hogy a fejlesztést bármikor folytassák. Tervek pedig voltak bőven az ezredforduló után is. Rendeztek volna itt úszó- és tornász világbajnokságot is, végül mindkét világeseményt máshová vitték.
A magánberuházók itt is elbuktak
| Van itt minden, a körzet mégis kihalt Újra felkeltheti a befektetők érdeklődését a Tüskecsarnok iránt a Fellegi Tamás fejlesztési miniszter által beharangozott és Finta József által megálmodott dunai gyaloghíd ötlete. Az elképzelések szerint egy többszintes gyaloghíddal kötnék össze a budai egyetemi városrészt a Milleniumi Kulturális Központtal. Bár a Duna két partján a déli részeken több egyetem és rengeteg irodaház található a MüPa és a Nemzeti Színház mellett, mégsem alakult ki itt pezsgő kulturális és szociális élet, az itt dolgozók vagy tanulók a "műszak" után vagy haza mennek vagy a belváros felé veszik az irányt. Ez lassan megváltozhat, ha beválnak például a CET beruházáshoz fűzött remények. |
A legkomolyabb beruházó 2008-ban jelentkezett, amikor pályázatot írtak ki a terület üzleti célú hasznosítására szakítva az addig elképzelésekkel. A nyertes Atlantis Congress & Events Hall Kft. konferenciaközpontot alakított volna ki a területen, felépítve persze egy szállót is a csarnok tőszomszédságában. Nagyjából 15 milliárd forintot akart itt befektetni a 2006-ban alapított társaság, de a tárgyalások zátonyra futottak.
A bökkenő az volt, hogy az eredetileg az ELTE és BME sporttelepeinek helyet adó Lágymányosi partszakaszt az egyetemek annak fejében bocsátották 1993-ban a beruházók rendelkezésére, hogy azt az expó megrendezése után használatba vehetik. Ez ugyebár nem jött össze, csakhogy a két egyetem 700-700 millió forintos kártérítést akart az újonnan felbukkanó beruházótól - ez azonban a teljes projekt költségeinek az egytizedét jelentette. Az Atlantis így köszönte szépen a lehetőséget és elállt a fejlesztési szándékától.
Megkeresésünkre az MNV Zrt. szűkszavúan úgy nyilatkozott: a terület jövője 2011-ben dőlhet el a központi költségvetés összeállításakor - vagyis erős kormányzati akarat nélkül valószínűleg nem történik majd előrelépés az ügyben, csakúgy mint a Várbazár esetében.
A különbség itt annyi, hogy a Tüskecsarnok állapota nem olyan rossz a folyamatos karbantartásnak hála - ez később az esetleg ide tervezett ingatlanberuházások költségvonzatát is csökkentheti. Még akkor is, ha a környezete viszont egyre rosszabb állapotban van, az el nem készült úszócsarnok medencéjét például mára szinte teljesen benőtte a gaz.
A csarnok az elmúlt években nem volt teljesen kihasználatlan. Akárcsak szintén a Várbazár romjai között, itt is forgattak filmeket, mint például Spielberg München c. opuszát, de a csarnok szerkezetkész épülete adott otthont a Hellboy 2. néhány jelenetének is.
Ha be is fejezik, félkész lesz
1970-ben közel 20 éves tervezgetés után Budapesten elkezdik építeni a harmadik metróvonalat, melynek munkálatai tulajdonképpen megszakítás nélkül 20 éven keresztül tartanak. Ebben az évben, tehát az első
| Hármas vagy négyes metró? Érdekes, hogy a BUVÁTI-val együtt az 1950-ben alapított UVATERV vállalat - melyet a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére hoztak létre - 1971-ben tanulmányt készített a "36.407/M-6 tervszámú >>Budapesti metró III. vonala a Bocskai út és Astoria közötti szakasz<<” címen. A dokumentum a vonalat annak ellenére nevezte a harmadik számúnak, hogy ekkor már átadták a "piros metró" első szakaszát és elkezdték a "kék metró" építését. |
budapesti földalatti megnyitása után 74 évvel a BUVÁTI, vagyis a Budapesti Várostervezési Intézet tanulmányt készített a Budapesti Közlekedésfejlesztési Tervben már szereplő Dél-Budai és Zuglói félátmérős vonal építtetésére. Az átfogó tanulmány a négyes, vagyis a Dél-Buda - Rákospalotai vonal (innen a ma is működő projektcég neve: DBR Metró) két év múlva készül el. 1978-ban kellett volna elkezdeni az állomások kialakítását, de erre végül még 28 évet kellett várnia a fővárosiaknak.
A 4-es metró, ha be is fejezik, csak félkész lesz, hiszen nyomvonalát eredetileg jóval hosszabbra tervezték a város keleti irányába, egészen Újpalotáig. A mostani állapot szerint a vonal első üteme a Bosnyák térig fog érni. Hogy a második ütem mikor indul el, az a főváros gazdasági helyzete miatt erősen kérdőjeles.
A budapesti metróvonalak helyét tulajdonképpen előre megírták, már a kisföldalatti átadása után a századelőn arról szóltak a fejlesztési tervek, hogy észak-déli irányban és kelet-nyugati irányban a Duna alatt is kell létesíteni egy-egy vonalat és e kettőt kell összekötnie a negyediknek, mely szintén áthalad a Duna alatt, így Dél-Budát és Újpalotát összekötheti a város központjával. Ennek ellenére a 4-es vonal pontos vonalára tucatnyi tanulmányt készítettek és megkezdődtek a geológiai vizsgálatok - 30 év alatt a főváros jóformán annyit költött az előkészületekre, hogy abból már magát a beruházást is finanszírozhatták volna.
A vonal végig viták középpontjában volt. Egyértelmű volt ugyanis, hogy a dél-budai régiót és az újpalotai lakótelepet be kell "csatornázni" a város középpontjába, a Váci út környékén is igen sokat lendített a hármas metró meghosszabbítása. A kérdés az volt, hogy a budai szakasz meddig érjen el. Az első elképzelések arról szóltak, ami Londonban már bevált megoldás volt, hogy a 4-es vonal több végállomást kap. Ezek szerint a Móricz Zsigmond körtér után a vonal Budaörs és Budafok irányába is elágazott volna - csakhogy ezt az amúgy igen életképes elképzelést hamar elvetették.
A fővárosi tervtanács 1972-től egészen a rendszerváltásig több tervet is kidolgozott arra, hogy a 4-es metró hogyan szelje keresztbe a fővárost, több ezek közül majdnem eljutott a megvalósításig is (a komolyabb elképzelések nyomvonalát lásd ábránkon). Az utolsó pillanatokban azonban mindig előjött a pénzhiány, a legtöbb tervből ezért vagy visszavettek, vagy azt a megoldást választották, amit a 2006-ban indult beruházás vezetői is: az óriás projektet két szakaszra bontották.
Elhatározás van, pénz nincs
| Míg Budapest tervezgetett, Prágában 55 kilométernyi metróalagutat adtak át az elmúlt 30 év alatt. A cseh fővárosban a meglévő három vonalat "húzták ki" a városhatár irányába, jelenleg napirenden van egy negyedik vonal építése. |
Az események a rendszerváltás környékén pörögtek fel igazán, méghozzá a már említett világkiállítás kapcsán. A kormány már 1985-ben felvetette egy budapesti expó megrendezésének ötletét, amelynek a Duna déli partszakaszai adtak volna otthont. Ennek kapcsán úgy gondolták, a beruházások újból lendületet adhatnak a negyedik metróvonal megépítésének. A gond csak az volt, hogy mind a kormány tagjai, mint pedig a város akkori vezetése is tudta: a projektre nincs pénz.
Kreativitásból azonban nem volt hiány: ekkor jött ugyanis az ötlet, hogy a szovjetek államadósság-törlesztés fejében készítsék el a beruházás első szakaszát. A tárgyalások meg is kezdődtek 1989-ben, Moszkva nem zárkózott el ettől a megoldástól, de szeretett volna orosz mérnököket és beszállítókat a beruházás mögé állítani. Az oroszok 1990-re el is készítettek a tervtanács kérésére egy tervet, mely a Budaörsi repteret kötötte volna össze a Kálvin térrel.
Kelet vagy nyugat?
Ekkortájt már külföldi beruházók is hírét vették, hogy Budapesten 30 éve tervezik a negyedik vonal megépítését, szokatlan módon a francia MATRA Transport maga ajánlkozott fel a kormánynak egy VAL-rendszerű gyorsvasút (gumikerekű kocsik, melyek vezető nélküli szerelvénysorból állnak) megépítésére. A szovjetekkel párhuzamosan itt is megkezdődtek a tárgyalások, sőt a franciák öt magyar céget meggyőzve álltak elő fejlesztési terveikkel. A MATRA próbálkozásán felbátorodva később a Siemens, a SKANSA és az AWB is ajánlatot tett a magyar félnek. Mindegyikben közös volt, hogy a vállalatok részt vettek volna a finanszírozásban is.
A rendszerváltás után felálló jobboldali kormány prioritásként kezelte a metró ügyét, és mindenáron meg akarta oldani annak finanszírozását - ellenben az 1990-ben Budapesten győztes szabad demokratákkal. A kérdés ezután jóformán az volt, hogy "keletről vagy nyugatról" érkezik-e a megoldás. A kormány tárgyalásokat kezdett az EIB-bel, mely részt vállalt volna a finanszírozásban, 1994 után az MSZP-SZDSZ kormányzat egy világbanki hitel felvételétől sem zárkózott el (holott 1996-ban újra felmelegedtek a tárgyalások az oroszokkal).
1992-ben kormányhatározat jelent meg a metróberuházásról és kiírták a nemzetközi tenderpályázatot a megvalósításra és a finanszírozásra. Az eredményhirdetés után 1994-ben megkezdődtek a kereskedelmi tárgyalások a győztes Siemensszel és a Magyar Metró Társasággal. A tárgyalások egészen addig "jutottak el", hogy a két évvel azelőtt kiírt tendert végül érvénytelennek nyilvánították. Jól haladtak viszont az egyeztetések az EIB-bel, mely innentől kezdve végig a budapesti metróberuházás mellett állt.
A Horn Gyula vezette kabinet végül újabb tanulmányt rendelt, melynek alapján a ciklus második felében úgy döntött, hogy az Etele tér és a Keleti pályaudvar között (nagyjából 7 km és 10 állomás) épüljön meg 514 millió forintból (figyelem, 1996-ot írunk!) a metró első szakasza. A kormány vállalta a költségek 60%-át és a projektre felvett hitelekhez garanciát nyújtott, ami megnyitotta az utat az EIB előtt is. Az akkori elképzelések szerint a metrót egy, a BKV-tól különálló cég üzemeltette
.jpg)
1998 áprilisában megállapodás születik az EIB és a BKV között a 200 milliós hitel felvételéről és az első 50 milliós részlet folyósításáról, a kormány pedig elkötelezi magát a 60/40%-os finanszírozási arány mellett. Elérkeztünk 1998 tavaszához: Magyarország új kormányt választott.
A luxus
Ahogy az MSZP vezette előző kabinet elállt az expó megrendezésének kormányzati támogatásától, úgy fordult el Orbán Viktor első kormánya a metróberuházástól 1998 novemberében "luxusberuházásnak" bélyegezve azt. A következő évek így a pereskedéssel teltek, az állam és a főváros közti megegyezést akarta kikényszeríteni a jog eszközével Demszky Gábor.
A teljes költségvetésből az Európai Unió 181 milliárdot ad (főleg a Kohéziós Alap terhére), vagyis a metróberuházás közel felét az EU állja. Az egész (Bosnyák tér – Kelenföld) vonal teljes napi forgalma a becslések szerint több mint 730 ezer utas lesz, (az első szakasz belépése után 420 ezer). A 4-es metró vonalának legleterheltebb szakasza pedig a Újbuda és Kálvin tér közötti szakasz lesz a legutóbbi hatástanulmányok szerint. |
A bíróság első, majd másodfokon is megállapítja, hogy a szerződés egyoldalúan nem bontható fel, tehát érvényes, az állam viszont továbbra sem hajlandó a metróra költeni. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon (LB) ért véget 2001 decemberében, ahol a bírósági döntés végül hagyott egy kiskaput a kormány számára. Az LB döntése szerint ugyanis csak a költségvetés által jóváhagyott mértékig terjedt az állami szerepvállalás a beruházásban, amelyet az LB is érvényesnek ismert el (az országgyűlés ekkorra már megszavazta a kétéves költségvetést). A kormány a büdzsére hivatkozva továbbra sem adott pénzt a 4-es metróra.
A patthelyzetet végül az újbóli kormányváltás oldotta fel, a 2002-ben hatalomra került MSZP-SZDSZ koalíció ugyanis támogatta a metróépítést. 2002 végére a főváros és az állam ismét megállapodik az EIB-bel és elkezdik a Bosnyák térig terjedő második szakasz beruházásának előkészületeit is. 2003 nyarán a parlament megszavazza a metrótörvényt, ezzel párhuzamosan megindulnak a földfelszíni munkálatok is. 2003. december 22-én Medgyessy Péter miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester parafálják a metrószerződést, így azt a kormány és a Fővárosi Közgyűlés is jóváhagyhatja. Épülhet a 4-es metró.
Az első állomások munkálataira mégis 2006-ig kell várni, a késedelmes engedélyek és a telekkisajátítás problémái miatt (főleg az Etele téri metróvégállomás helyével voltak gondok). 2007-ben végre elindulnak a fúrópajzsok is úgy, hogy a főváros 37 évvel ezelőtt tervezte el, megépíti a 4-es metrót.
| Mit tud majd az új metróvonal? A metró menetideje az első ütem két végállomása között 11,75 perc, az utazás ideje felszíntől felszínig 14 perc. Ugyanezt a távolságot gyorsautóbusszal – a paraméterkönyvben rögzített hivatalos menetrend szerint – 25 perc, alapjárattal 28 perc alatt lehet megtenni. Az átlagos fővárosi utazási távolságon metróval a menetidő 40%-os megtakarítása érhető el, nem beszélve a két eszköz minőségi mutatóinak különbségéről. |
Az alagutak elkészültek tavaly, jelenleg az állomásépületek kialakítása van folyamatban. A tavaly őszi önkormányzati választásokon a rendszerváltás óta először nem Demszky Gábor nyert (nem is indult), hanem a kormánypártok által támogatott Tarlós István. Az új főpolgármester a főváros gazdasági helyzetének átvizsgálásával kezdte mandátumát, és mivel Budapest adósságállomány igen nagy, és a metró tavalyi számláinak kifizetésére is még 100 milliót kell előteremtenie a Városházának, a 4-es metró átadási határideje tovább tolódhat. Annyi biztos, hogy nem állítják le a beruházást, a második szakaszt viszont, ahogy Tarlós fogalmazott "jegelik". A metróépítés második szakasza lehet a Bosnyák térig történő meghosszabbítás, de az eredeti elképzelések szerint az Etele tér sem lesz végállomás, mert Budán is épül még két megálló. A végleges átadást azonban tovább késleltetheti a BKV és a szerelvényeket már legyártó Alstom vitája. A jelenlegi állapotok szerint 2013-ban utazhatunk először a "zöld metró" szerelvényein.
Álmok álmodói üres zsebbel
Az itt bemutatott beruházások a 90-es évek eleji zavaros állapotok szüleményei - igaz ez a rendszerváltás után újra lendületet kapott metrótervezésre is. A megaprojektek megálmodói tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, de az álmoknak véget vetett a rideg valóság: vagyis maga a felismerés, hogy elfogyott a pénz. Mintha egyszerűen nem lenne arra belső forrás, hogy ezek a fejlesztések megvalósuljanak, az üzleti célú hasznosítás pedig, mint alternatíva a zavaros tulajdonviszonyokon és a politika rövid távú gondolkodásán rendre elbukott. A Tüskecsarnokkal nem volt gond, amíg az állam támogatta a projektet, később aztán a 15 milliárdos beruházást megvalósítani kívánó fejlesztőt is sikerült elküldeni. A SZOT-üdülő újrahasznosítása addig "működött", amíg a kerület is együttműködött az extraprofit reményében plusz emeleteket felhúzni akaró beruházóval. A 4-es metró pedig állami garanciavállalás nélkül halva született ötlet volt, az EU-s források nélkül pedig valószínűleg "gödörtorzókat" hagyott volna a fővárosra.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Magyarország az orosz-ukrán háború ezer napja alatt 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket. 
