Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
4p
A diákok legfontosabb pénzforrása a zsebpénz, az ajándékba kapott pénz és a munkából származó bevétel. Ezekből a forrásokból közel évi 32 milliárd forint összeggel gazdálkodik az általános iskolás korosztály, derül ki a TakarékPont hálózat kutatásaiból. Míg a zsebpénz elköltésére leginkább a szülői támogatás van hatással, a kutatásból az is kiderült, hogy a szülők többsége maga is segítségre szorul abban, hogyan tudják a legtudatosabban segíteni gyermekeik pénzügyi szocializációját.
Németországban átlagosan 27,5 eurót (8200 forint) kapnak a gyerekek.
Részletek >>>

Egy 2008-a felmérés kimutatta, hogy a 8-14 évesek havonta átlagosan 3300 forintot kapnak. Hasonlóan a zsebpénzből gazdálkodók arányához, nőtt azok száma is, akik a házimunkáért pénzt kapnak, valamint egyre többen vállalnak serdülőkorukban munkát. Így  ma Magyarországon a 8-14 éves korcsoport egészét tekintve havi 4 ezer forint körüli átlag zsebpénzt kapnak ma a gyerekek, amiből kb. havi 1-2 ezer forintot tudnak és akarnak megtakarítani, vezeti le Marián Béla szociológus.

Különböző motivációk

A serdülőkorúak és az egyetemisták a takarékoskodást alapvető eszköznek tartják ahhoz, hogy megvalósíthassák céljaikat. A TakarékPont saját kutatásaiból kiderült, hogy a 14-30 év közötti korosztály 84 százalékának van megtakarítása, miután rendszeresen félretesz jövedelméből valamekkora összeget. Továbbá egy-egy jól meghatározott cél érdekében kétharmaduk akár fél évig vagy annál tovább is hajlandó lenne gyűjtögetni. Megtakarítási célok között említették a képzési kiadásokat, a nyelvvizsga-költségeket és a jogosítvány megszerzését.



A gyerekek és a fiatalok elsősorban közvetlen fogyasztási célok érdekében hajlandóak takarékoskodni, például valamilyen értékesebb műszaki cikk megvásárlása érdekében, vagy egy utazásra, nyaralásra, esetleg fesztiválozásra.

Nem elég odaadni a pénzt

A kutató elemzéséből az is kiderül, hogy a szülői viselkedésminta valamint a támogatás – például a kiadások és bevételek nyilvántartásának vezetésére nevelés, a megtakarításra való ösztönzés – befolyással van a fiatalok gazdasági orientációjára. Azok a fiatalok, akik kapnak ilyen jellegű támogatást a szüleiktől, jobban kontrollálják kiadásaikat, inkább preferálják a gyűjtögetést a pénzköltéssel szemben, jövőorientáltak, tudatosabbak, és több a megtakarításuk.

Az általános iskolások pénzköltési szokásait befolyásolja, hogy a szülők, nagyszülők nem csak adják a zsebpénzt, hanem sok esetben kontrollálják is annak felhasználását. A kutatások azt bizonyítják, hogy ennek az ellenőrző szerepnek nagyobb súlya van a pénzügyi szocializációban, mint magának a zsebpénznek.

A felnőtteknek sem elég tudatosak

Kutatásaink igazolják, hogy a fiatalok gazdasági tapasztalatainak kialakulásában a szülők zsebpénzről alkotott elképzelése fontos szerepet játszik, és ezen elvek alkalmazása a nevelési gyakorlatban szorosan összefügg a gyerekek pénzköltési szokásaival. Éppen ezért fontos, hogy milyen mintát adnak a felnőttek a gyerekek számára – mondta Brezina Szabolcs a TakarékBank ügyvezető igazgatója.

Sokszor előfordul, hogy rossz pénzügyi döntéseket hozunk, amelynek nem csak mi látjuk kárát, hanem a gazdaság egészére is kedvezőtlen hatást gyakorol, hogy a hazai pénzügyi kultúra elmarad a fejlett országokétól. Túlságosan sok készpénzt használunk, túl kevés a rendszeresen megtakarító háztartás, és a megtakarítók távolról sem optimálisan választanak a pénzpiaci lehetőségek közül – fűzte hozzá Marián Béla.

Az elmúlt 10 év adatait nézve a magyar háztartások bruttó megtakarítási rátája 10 százalék körüli szinten mozgott. A legalacsonyabb érték 8,1 százalék, míg a legmagasabb 12,2 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy a háztartások rendelkezésére álló éves jövedelmük mindössze tizedét fordíthatják gyarapodásra és megtakarításokra a fogyasztási kiadások után. Ám ennek az összegnek csak a töredékéből lesz valamilyen pénzintézeti megtakarítás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az Otthon Start viheti el a show-t a Babaváró elől
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:24
A lakáspiaci ármelkedés után a Babaváró maximális, 11 milliós összege már messze nem fog annyit érni, mint a 2019-es induláskor. 
Személyes pénzügyek Berúgta az ajtót az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 07:11
Erős startot vett a héten elindult, a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program – írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
Személyes pénzügyek Így csökkenthető egészségpénztárral az Otthon Start havi törlesztője
Gergely Péter | 2025. szeptember 7. 17:33
Az Otthon Start hitel 25 éves futamideje alatt több millió forinttal csökkenthető a kiadás, ha az igénylő az egészségpénztárát is bevonja a törlesztésbe. Mutatjuk a részleteket!
Személyes pénzügyek Megrohamozták a bankokat
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 13:16
Itt vannak az első adatok a hétfőn indult Otthon Start programról, mely keretében kedvezményes, 3 százalékos lakáshitelt lehet igényelni.
Személyes pénzügyek Otthon Start: itt egy újabb fontos részlet
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 17:24
Enyhítik a korhatárt.
Személyes pénzügyek Hogyan használható fel a 3 százalékos lakáshitelhez a nyugdíjpénztár?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 15:24
Az idén az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat is fel lehet használni lakáscélokra. Akár a most induló Otthon Start Program mellé is befogható önerőként az összegyűjtött nyugdíjpénz – erről is beszélt Herman Bernadett, lapunk főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában. 
Személyes pénzügyek Indulnak az akciók: az egyik bank már 200 ezret ad az Otthon Start mellé
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 11:46
Ösztönözni próbálják a bankok az ügyfeleket, hogy minél hamarabb nyújtsák be a hiteligénylési kérelmet a ma induló Otthon Start hitelhez. 
Személyes pénzügyek Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 09:18
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Személyes pénzügyek Nem találta a helyét a forint, de estére elcsendesedett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 18:40
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Személyes pénzügyek A magyarok közel fele hónapról hónapra él
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 14:36
A tavaszi adatokhoz képest még tovább csökkent a megtakarítási képesség a magyar lakosság körében: a megkérdezettek közel fele nem tud félretenni a havi jövedelméből, tízből egy válaszadó pedig adósságok árnyékában él – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. megbízásából, az Ipsos Zrt. által, a 18 év feletti lakosság körében végzett júliusi Barométer felméréséből. Miközben egyre többen kerülnek anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe, a pénzügyi tájékozottság szintje is romló tendenciát mutat, különösen a társadalmilag sérülékeny csoportok körében – mutat rá a reprezentatív kutatás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG