Az Európai Bíróság teljes ítéletét itt tettük közzé >>
Tisztességtelen-e az árfolyamrés?
A Bíróság először is emlékeztet arra, hogy a szerződés elsődleges tárgyára vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegére irányuló értékelés tilalmát szigorúan kell értelmezni, és kizárólag a szerződés alapvető szolgáltatásait megállapító feltételekre lehet alkalmazni. A Kúriának kell meghatároznia, hogy a vitatott feltétel az adott szerződés alapvető elemének minősül e. Ez a Kúria kompetenciája, ugyanakkor a döntéshez mankót is ad a bíróság azzal, hogy megjegyzi: az árfolyamrés tisztességtelenségének vizsgálatától csak abban az esetben lehetne eltekinteni, ha valóban külön - a szerződésben rögzített – szolgáltatásról lenne szó. Azonban azzal, hogy a szerződés nem ír elő kötelező átváltási szolgáltatást, az ezért az ügyfél által fizetett költséget (az árfolyamrést) nem lehet valamely igénybe vett szolgáltatás ellenszolgáltatásaként fizetendő díjként értelmezni.
A fenti érvelés logikája alapján érdekes módon azok a hitelintézetek lehetnek előnyben, akiket korábban – úgy érezzük jogosan – támadtunk, mivel nem biztosították, hogy az ügyfél a törlesztésnél a forintról svájci frankra váltást máshol is elvégezze, azaz a szerződésben kizárták a devizában történő törlesztés lehetőségét. A bíróság logikája esetén ugyanis csak ezen, forint-törlesztést előíró esetekben lehet kötelező – értsd: a szerződésben fixált - szolgáltatásként figyelembe venni az átváltást, amely alapján az alapszerződéstől történő elkülönítés igazolt lehet.
A konverziós szolgáltatás ugyanakkor olyan jellegadó szolgáltatása a deviza alapú kölcsönöknek, amelyek nélkül a szerződés fogalmi elemei nem teljesülnének. Ha ez a konverzió nem állna fenn, akkor az ilyen típusú kölcsönök semmiben nem különböznének a tiszta devizakölcsönöktől. Hogy ez előny, vagy hátrány, nehezen megítélhető, bár ha azt tekintjük, hogy a devizakölcsön esetén még senki nem vetette fel, hogy "van-e deviza a devizahitel mögött" azt mondhatjuk, hogy inkább előnye származott volna a szektornak abban, ha devizában folyósít és abban is kéri a törlesztést.. (Arra azért emlékezzünk, hogy mind az MNB, mind az ügyben hozott Kúria jogegységi döntés leszögezte: a devizaalapú hitel mögött van deviza.)
Tudnia kell a devizahitelesnek, mit írt alá
A bíróság szerint a tisztességtelenség megállapításához az is kell, hogy az általánosan tájékozott és ésszerűen körültekintő fogyasztó ne csak felismerni legyen képes a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama közötti különbség fennállását, hanem képes legyen értékelni is ez utóbbi árfolyam alkalmazásának a törlesztőrészletek kiszámítására és az általa felvett kölcsön teljes költségére gyakorolt hatásait.
Az általánosan tájékozott fogyasztó egész biztosan vásárolt már valutát – emiatt a vételi és eladási árfolyam közötti különbséggel tisztában van. Ráadásul a valuta-árfolyamoknál lényegesen komolyabb eltérések vannak, ergo ha annyit megtett, hogy utánaszámol, akkor láthatta a komoly különbséget – márpedig ez többmilliós hitelek esetén messze belül van az elvárt kereteken.
A bíróság nem tekinthet el attól a ténytől, hogy az ügyfeleket védendő a közjegyzői okiratba foglalás előtt a közjegyzőnek kötelessége volt felhívni a figyelmet a szerződés ezen, a vételi és eladási árfolyam alkalmazását kimondó pontjára (is), amelynek megértését az adós az okirat aláírásával igazolta. Miután közhatalmi eszközről van szó, kizárt hogy ezt a jogszabályi védelmet nem találná elég erősnek a Kúria. (Más kérdés, hogy a gyakorlatban a kötelező közjegyzői felolvasások ahelyett, hogy a valódi kockázat-feltárást segítették volna, a gyakran 5-10 oldalas szerződések monoton hangon történő eldarálásával kötelező – és költséges – rosszként tartoztak a szerződéshez.)
A kockázatok pontosabb megismerését szolgálta ugyanakkor a másik garanciális elem, az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozatok áttanulmányozása és annak megértésének írásos igazolása. Meglehet, hogy az ügyfél e tekintetben azzal védekezik, hogy csak elétették és ő aláírta, ám kérdéses, hogy ebben az esetben érvényesül-e a luxemburgi döntéshozók által megfogalmazott „ésszerűen körültekintő” fogyasztói magatartás – többmilliós tételekről aligha lehet felelős döntésnek nevezni a "mindent aláírok" megoldást. A szakmai sajtó ráadásul többször is jelezte, hogy a vételi és az eladási árfolyam alkalmazása okán az ügyfélteher már a folyósítás pillanatában 1-4 (autóhiteleknél nem egy esetben akár 6-8 százalékkal) megnő. Nem véletlen, hogy a PSZÁF korábbi elnöke, Szász Károly, épp emiatt tartotta rendkívül fontosnak, hogy ezen hitelek esetén jogszabály kötelezze a bankokat a középárfolyam használatára. (Érdekes ugyanakkor, hogy az új szabályozás révén a klasszikus devizahitelesek rosszabbul járnak, mint a deviza alapú hitelt felvevők, hiszen nekik - ha szükséges - a piacon, az árfolyamrés alkalmazásával kell átváltaniuk forintjukat - esetükben a középárfolyam használata nem biztosított.)
Ha egy pont tisztességtelen, attól még nem semmis az egész szerződés
A Bíróság lehetővé teszi, hogy a bíróság – a jelen ügyhöz hasonlóan – a tisztességtelen feltétel elhagyása mellett új szabály alkotásával teljesíthetővé tegye a szerződést.
A jelen esetben ezt a döntést az teszi szükségessé, hogy a teljes szerződés megsemmisítése esetén a visszafizetendő teljes fennmaradt kölcsönösszeg esedékessé válna (az, hogy vételi, vagy eladási árfolyamon, e tekintetben indifferens). Ez ugyanakkor meghaladná a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban büntetné őt, mint a hitelezőt – szól a bíróság. A döntés nyomán érdemes előkeresni a Kúria tavaly nyári döntését, ahol az árfolyamrés egyoldalú megemelése okán úgy reparálta az adott szerződést, hogy visszaállította az alapszerződés idején alkalmazott marzs-mértéket és elszámolásra kötelezte az érintett feltételeket. A szerződés megsemmisítését ugyanakkor az az ítélet sem látta igazoltnak.
Összességében tehát a devizahitel-szerződések semmisségét sem a hazai, sem a nemzetközi bírói fórum nem látta indokoltnak kimondani. A luxemburgi bíróság döntése összhangban van a Kúria tavaly nyári azon döntésével is, amely az árfolyamrést költségként határozta meg a fogyasztó szempontjából. Ugyanakkor ez a bíróság is az eredeti szerződések életben tartását, a vitatott pont(ok) visszamenőleges hatályú módosítását irányozta elő. A magyarországi semmisségi igényeket arra alapozták az érintettek, hogy a hitelintézeti törvény szerint ha a szerződés egyetlen pontja is semmis, akkor az egész szerződés semmis. Ennek a jogszabályban maradása jogtechnikai hiba volt a szakértők szerint, ezt igazolja, hogy a Polgári Törvénykönyv (amely ez esetben magasabb rendű jogszabály) lehetővé teszi a szerződéses feltételek bíróság általi módosítását.
Az ítéletet vélhetően ismét minden tábor saját szája íze szerint értékeli majd. Az azonban bizonyos, hogy a devizahitel-kérdés bíróság előtti megoldása nem lehetséges. Marad a tárgyalásos jogalkotási munka, ahol ugyanakkor figyelemmel kell lenni az Alkotmánybíróság azon elvére, hogy a hátrányokat a feltételek módosításakor nem viselheti egyetlen fél.
A próbálkozás életveszélyes kockázattal jár. 
